Svéd(d)élet(t)

Elveszett levelek hivatala

Én egy olyan országban nőttem fel, ahol akkor sem túl sokan ráncolják a homlokukat, ha a postás vagy futár szervezetten és üzletszerűen dézsmálja a rá bízott csomagokat, ami nyilván nem egy normális dolog. Az viszont talán még Európa legnagyobb részén is teljesen természetesnek vehető, hogy az ismeretlen feladójú és ismeretlen címzettnek küldött levelek rövid úton a kukában landoljanak.

De nem a svédeknél!

Nehéz pontosan lefordítani a Post- och Telestyrelsen nevét, de kb. a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság megfelelője. Sok egyéb - és talán fontosabb - teendőjük mellett itt működik az Elveszett levelek osztálya. Ha egy levél, vagy csomag valamiért nem kézbesíthető (pl. a címzett nem található), és a feladó is elfelejtette feltüntetni címét, akkor ezek a küldemények ide kerülnek. Itt - szigorú titoktartási szabályok mellett - felbontják azokat, és a tartalmából próbálják meg kideríteni, hogy ki lehetett a feladó.

Esetünkben például az történt, hogy néhány magazint és napilapot szerettünk volna Magyarországra postázni, viszont elfelejtettük feltüntetni a feladót. Csakhogy a címzett nem tudta átvenni a csomagot, így néhány hét után automatikusan visszaküldték Svédországba. (És a Magyar Posta ezúttal is kitett magáért: a “nem kereste” matricát gondosan a címzésre ragasztották rá, hogy ha már a feladó nincs feltüntetve, akkor ez az információ se nyújthasson többé támpontot senkinek. Ezzel a kreatív matricázással lényegében csináltak egy mindenféle jelölés nélküli csomagot, hadd keringjen a világban.) A feladó ismeretének hiányában tehát a svédek elküldték a csomagot a fent nevezett hivatalba (ami egyébként Kirunában található), ahol felbontották azt, és az egyik folyóiraton, ami hozzánk előfizetéssel érkezik megtalálták a nevemet, címemet, és így végülis sikeresen visszajuttatták.

(Lazán kapcsolódik: ha nem, vagy nem elég bélyeget ragasztanak egy levélre, azt  azért itt, Svédországban ugyanúgy kiviszik, mint rendesen, és a feladónak a címére kiszámlázzák a különbözet összegét, amit 30 napon belül kell befizetni.)

Egyébként ha végképp nem tudják megfejteni a feladót (ilyenkor már mindig azt keresik, tehát nem a címzettet próbálják helyesbíteni, ha már egyszer nem sikerült kézbesíteni), akkor 3 hónapig tárolják a küldeményt, hátha valaki jelentkezik érte. Ha ez után sem akad gazdája, akkor megsemmisítik, illetve az esetlegesen használható tartalmat szeretetszolgálatnak adományozzák.

Számomra nem is az a meglepő, hogy a svéd állam olyasmire is fordít az adónkból, hogy ne vesszenek el dolgok, amik esetleg fontosak valakinek. Inkább azon csodálkozom, hogy valakik időt és energiát fektetnek abba, hogy lelkiismeretesen kiderítsék, kinek kell visszajuttatni a kézbesíthetetlen, de feladó nélküli küldeményeket.

Macskaegészségügy - és macskaképek

Akik rendszeresen olvassák a blogot, azok minden bizonnyal tudják, hogy egy magyar és egy svéd macskával élünk egy fedél alatt. Szerencsére mindkettő fitt, életerős, jó bőrben (bundában) lévő állat, de amikor néha mégis orvosra szorulnak, akkor igazán professzionális ellátásban részesülnek. (Csendben és apróbetűsen megjegyzem, hogy sokkal jobb ellátásban, mint mi annó Magyarországon, de véletlenül sem szeretnék ebben a posztban semmiféle párhuzamot vonni a magyar állami egészségügy, és egy svéd fizetős szolgáltatás között!). Aki csak a képek miatt jött, az a bejegyzés végén megtalálja őket. :)

Az állatkórház ahová járunk már első látásra egy igen jól felszerelt, modern egészségügyi intézmény benyomását kelti, amelyet bízvást megirigyelhetne bármelyik “emberkórház” is. A betegeket a recepcióról irányítják vagy az akut-, vagy a fertőző vizsgálók valamelyikébe, de innen nyílik egy bő 200 négyzetméteres kisállat-áruház is, ahol nem csak egészségügyi felszerelést, hanem tápokat, játékokat, hordozókat, és minden egyebet árulnak, széles választékban. (Itt is megtalálható a svéd intézmények várójában megszokott kis pult, ahol az ember kávét, teát, vizet, esetleg némi rágcsálnivalót vehet magához a várakozás idejére - teljesen ingyen -, de természetesen vannak kitéve egyszer használatos tálak is, hogy a kis kedvencek is ihassanak.)

A felszereltségre jellemző, hogy ultrahanggal,CT-vel és több digitális röntgengéppel is rendelkeznek, saját laborjuk van, de például az MR gépüket tavaly ősszel cserélték le egy modernebbre, bagatell 2 és fél millió koronáért. Bár az olyan belső használatú tereket, mint például a műtő(k) és annak felszereltsége nyilván nem láthattuk, de a többi helyiség alapján nincsenek kétségeink hogy az is modern és kifogástalan lehet. Mint “beteg hozzátartozó”, szintén nem mehettünk be a kórtermekbe sem, csupán a kifüggesztett “Menekülési útvonalak” alaprajzból lehet rá következtetni, hogy nagyjából 10-12 ilyen célú helyiséggel rendelkeznek a főépületben (több épületük van, többek között egy rehabilitációs részleg is).

Hogy ezeket az adatokat legyen mihez viszonyítani: a területnek, amit ez a kórház ellát, kb. annyi a lakossága, mint a hatvani járásnak.

Egy általános vizsgálat - legutóbb például egy non-stop hányó macska esetén - úgy néz ki, hogy miután beküldenek az egyik vizsgálóba (emelhető kezelőasztal, felette reflektor, oldalt pult a műszereknek, hőmérőnek, kézmosónak, háromféle méretű gumikesztyűnek, az ablaknál székek a gazdinak, stb.), ahol egy asszisztens felveszi a panaszokat és kikérdez a kapcsolódó tudnivalókról. Ezután megérkezik az orvos, és alapos fizikai vizsgálatot tart az állaton, a fülétől a farkáig, hőmérőzéssel, a belső szervek szükség szerinti kitapogatásával. Ha szükséges, azonnal csinálnak egy röntgent vagy ultrahangot, de a vérképre sem kell fél óránál többet várni. Az eredmények alapján eldöntik, hogy milyen kezelés, vagy gyógyszer szükséges, illetve, hogy esetleg bent kell-e tartani a jószágot.

Nálunk már mindkettőre volt példa. A beutalt állat esetében már másnap kora reggel (talán a vizit után?) jött egy MMS a macska fotójával, hogy ezzel is egy kis lelket öntsenek a szegény aggódó gazdiba, és, hogy a délelőtt folyamán hívnak részletes tájékoztatással. Ez meg is történt, minden nap délelőtt felhívott a doktornő, és beszámolt róla, hogy milyen vizsgálatokat végeztek, hogy van a macska, és mi a következő lépés. Amikor nem volt szükség rá, hogy “befeküdjön” a kórházba az állat, akkor szintén jött a napi telefon, és ilyenkor ők érdeklődtek, hogy hogyan alakult a helyzet, van-e bármi változás.

(Mint mondtam, nem akarok összehasonlítani különböző típusú szolgáltatásokat, de azért ugye mindenki tudja, hogy nézne ki egy “napok óta hányok” panasz ellátása a háziorvosnál? Igyon cukor nélküli teát, és egyen sótlan főtt krumplit. Viszlát.)

Ezek a kezelések persze nem olcsók, nagyon nem. De több lehetőség is van elfogadhatóbbá tenni a költségeket. Egyrészt magának a kórháznak is van egy úgynevezett előfizetéses rendszere. Egy viszonylag csekély havi díj fejében a kutyához, vagy macskához tartozó éves “egészségügyi terv” alapján (ezt a doktor specifikusan. az adott állathoz testreszabva állapítja meg) automatikusan behívják az állatot az esedékes vizsgálatokra, oltásokra, de az “előfizető” egyúttal jogosulttá válik különböző árengedményekre, akár vizsgálatok, akár pl. táp vásárlás esetére. Vagyis ez a lehetőség kettős célt szolgál: olcsóbbá is teszi a kezeléseket, de elsősorban mégis a megelőzésről szól azáltal, hogy az állat rendszeres orvosi felügyeletet kap.

Másrészt szinte az összes biztosító kínál kisállat biztosítást. Ezek az igazán csekély díjú biztosítások, egy - még elviselhető és megfizethető önrész mellett - szükség esetén fedezi a legtöbb drága vizsgálat vagy beavatkozás díját: röntgent, MR-t, CT-t, császármetszést, fogorvosi beavatkozást, bizonyos komplikációk kezelését, többféle gyógyszer árát, stb. A biztosítás megkötésén (és fizetésén) túl nincs is más teendő. A kórházban a kezelések végén csak azt kell fizetni, ami minket illet, illetve amire esetleg nem nyújt fedezetet a biztosítás, minden mást ők maguk közvetlenül intéznek a biztosítókkal, és nekünk már csak az email érkezik, hogy mikor milyen kezeléseket számoltak el. Illetve a kórháztól kapott számlán is tételesen szerepelnek az elszámolt összegek, de ekkor kapjuk meg az igazán becsületesen, de a gazdi számára is jól érthető módon megírt zárójelentést is.

Fun fact: az állat esetleges gyógyszereinek kiváltása is pont ugyanúgy történik, mint az emberek esetében. A receptet a gazdi személyi számára írják ki, ugyanabba a rendszerbe küldik fel, mint az ember-recepteket, és ugyanúgy a patikákban is lehet kiváltani, hiszen minden patika (és patika-webshop) tart állat-gyógyszereket.

Szóval betegnek lenni sosem jó, de beteg macskának lenni elsősorban Svédországban érdemes. :)

És akkor következzenek a képek az állatokról - a kicsi az elmúlt hónapokban rengeteget nőtt, nem telt el olyan sok idő a képek között.

Svéd(d)élet(t) előadás Kiskunfélegyházán

Kresz táblák amikről nem tanultál az iskolában

A magyar jogosítvány az EU összes országában csereszabatosan érvényes, és valószínűleg mindenki biztonságosan el is tud igazodni az európai utakon - még Angliában is, pedig azok az út rossz oldalán közlekednek :) De azért mindenhol megvannak a helyi sajátosságok is. Mi természetesen Svédországból gyűjtöttük össze nektek pár különlegesebb közúti táblát.

Vadállatokra figyelmeztető tábla

(forrás: dinbil.se)

A listánk legelső tábláját ugyan tényleg nem tanítják a magyar autósiskolákban, de azt hiszem a legtöbben mégis ismerik, sőt kifejezetten Svédországra asszociál róla mindenki. Ez bizony a szarvas veszély jávorszarvasos megfelelője, aminek az említett állat méretei adnak különös nyomatékot. Az átlagos jávorszarvas marmagassága két méter körül van, súlya pedig 4-500 kiló. Az evolúció nem kalkulált a közúti forgalommal, mikor ezt az állatot összehozta, ugyanis négy olyan kis pálcikalábat rakott alája, amik egy személyautóval való ütközéskor viszonylag könnyen kitörnek, és ez a 4-500 kilós állat a szélvédőn keresztül pontosan az utastérbe érkezik meg. Erről már írtunk korábban, érdemes komolyan venni az ilyen táblát. Létezik egyébként belőle vaddisznós, rénszarvasos és tehenes is, de ezt látni a leggyakrabban.

Dátumfüggő parkolás

(forrás: Tranås Tidning)

Ez a tábla már az első napokban feltűnt, de hosszú idő telt el, míg utánanéztünk, hogy mit is jelent. Utána viszont nagyon örültünk, hogy nem kaptunk miatta büntetést.

A szabály szerint páros napokon az utca páros oldalán, páratlan napokon pedig a páratlan oldalán van várakozási tilalom. (Ennek olyasmi értelme van, mint pl. az utcák takaríthatósága, vagy egyszerűen csak hogy ne álljanak elhagyatott autók hetekig-hónapokig az utcán.) Ha az utca elején van ilyen tábla, az még rendben van, csakhogy főleg kisvárosokban a településnév tábla mellett van kirakva, vagyis ilyenkor az egész városra vonatkozik, amit bizony jó észben tartani. Némileg egyszerűsíti az életet, hogy csak az útszéli parkolásra vonatkozik, a kijelölt parkolóhelyekre nem (akkor sem, ha az út szélén van). Viszont felvet olyan kérdéseket, hogy mi történik éjfélkor? Nos, állítólag este arra az oldalra kell parkolni, ami a másnapi parkolási rendnek felel meg.

Számomra az egészben a legmeglepőbb, hogy komolyan be is tartják. Például Viktorék irodája előtt nagyon jól megfigyelhető, hogy minden reggel más-más oldalon állnak az autók.

(forrás: Arbetarbladet)

Muszáj még egy kis említést tenni a parkolásra vonatkozó jelzések alatti kiegészítő táblákról, ez például fizetős övezetekben lehet fontos: az első, feketével írt sor jelenti a munkanapokat, ha van fekete zárójeles rész, akkor az a szombatot (illetve az esetleges ünnepnap előtti napot), a piros pedig a vasár- vagy ünnepnapot. Szóval, mint a mellékelt fotón is látszik, akár egészen bonyolult szabályok is vonatkozhatnak egy-egy útszakaszra.

Üresjárat tilalma

(forrás: barometern.se)

Hát hogyne lenne a környezettudatos svédeknek erre is szabálya. Szintén a várostáblánál, méghozzá szinte mindegyiknél lehet látni ezt az egész településre vonatkozó táblát, ami szerint maximum 1 percig lehet üresjáratban, tehát tényleges helyváltoztatás nélkül járatni az autó motorját. Szóval szó nincs arról, hogy negyed órával indulás előtt melegíteni kezdjük a kocsit. Túl hideg a motor? Használj inkább elektromos motorfűtést. Nem látni ki a szélvédőn? Ott a jégkaparó és a hókefe. Fázol? Legyen ülésfűtésed vagy nagykabátod. De egyik esetben se a levegőt szennyezd!

Persze az esetleges dugóban ülve nem kell stopperrel a kézben nézni az eltelt időt. A svédek ebben is felnőtt és felelős emberként tekintenek a sofőrökre. Ha érdemesnek ítéled, természetesen hagyd járni a motort amíg tovább nem indul a sor, ha viszont a sorompónál vársz a vonatra, akkor nyilván úgyis leállítod.

Minden irányból stop tábla

(Forrás: Kristianstadsbladet)

Egy korábbi bejegyzésben már volt róla szó, de mindenképpen ebbe a listába kívánkozik. A kereszteződés előtti Stop tábla alatt látható "Flervägsstopp" kiegészítés azt jelenti, hogy az összes többi irányból is Stop tábla fogadja az érkezőket, vagyis senkinek nincs alanyi jogon elsőbbsége. És hogy ki az, aki végülis elsőként mehet tovább, arra nincs is teljesen egyértelmű szabály. Nagyjából úgy néz ki, hogy aki elsőként ért oda, az indulhat el elsőként, majd a második, harmadik, stb. (Függetlenül attól, hogy egyenesen megy, jobbra vagy balra kanyarodik, tehát ez semmiképpen nem a tábla nélküli jobbkezes kereszteződés megfelelője.) De persze nem lehet mindig egyértelmű, hogy ki milyen sorrendben érkezett, tehát ennek a rendszernek inkább az a célja, hogy a sofőrök vegyék fel egymással a szemkontaktust. (Legyünk őszinték, Magyarországon az ilyesmit az “erősebb kutya él nemi életet“ elv alapján oldják meg.) Mellesleg a svédek az összes Stop táblát nagyon komolyan veszik, akkor is állóra fékeznek, ha egyébként már több száz méterről látni, hogy közel s távol nem jön másik autó.

Kijelölt fakutya-parkolóhely

Igen, az északi megyékben ez egy teljesen megszokott közlekedési eszköz. Úgy tapasztaltuk, hogy elsősorban az idősebb korosztály használja - vagy nekik van igazán szükségük a jeges, csúszós utcákon használható segédeszközre, vagy pedig a fiataloknak egyszerűen csak túl ciki. Mindenesetre sok helyen látni a számukra kijelölt parkolóhelyet, főleg nagyobb üzletek, illetve több lakásos házak előtt.

Kutyaszán kereszteződés

Ez tulajdonképpen a magyar “állati erővel vontatott járműre figyelmeztető tábla” észak-svéd megfelelője. Csak amíg ott egy-két lovat plusz szekeret használnak ilyen célokra, addig itt négy-öt kutyát plusz szánt. És ahol ezek gyakran szokták keresztezni az autóutat, ott ilyen figyelmeztetést láthatunk, ami teljesen indokolt, hiszen amikor az első sor kutya az úthoz ér, akkor a harmadik-negyedik sor kutya mögötti szán hátsó részén álló “sofőr” esetleg még nem is látja az utat. Ezért jobb, ha az autós is figyel.

Motoros szán figyelmeztetés

A kutyaszánnál mostanra lényegesen népszerűbbé vált motoros szán igencsak gyakori közlekedési eszköz északon. Külön kijelölt utak vannak a számukra (ahonnan természetesen pont, hogy nem takarítják el a havat). Ezek az utak időnként párhuzamosan futnak az autóúttal, másutt nyílegyenesen keresztül vágnak egy erdőn vagy akár egy tavon, és van ahol keresztezik az autóutat, amit ezzel a táblával jelölnek az autósok számára. Rájuk elsősorban a tényleg hatalmas sebességük miatt kell odafigyelni.

Bónusz :)

Ez már nem hivatalos Kresz-tábla, de egyben érdekes és jellemző. Sok magyarázatot nem is fűznék hozzá, elég lesz a fordítás: “Becses, forgalomtudat nélküli macska” :)

Kutyaszánozás Kirunában

Az egyik “kiemelt” programunk Kirunában a kutyaszánozás volt. Mint mindennel azon a héten, ezzel is szerencsénk volt: gyönyörű, napsütéses, szélcsendes időben, egy jó csapattal mentünk végig a túrán.

Mi a neten előre lefoglaltuk és kifizettük a programot, mert így kényelmesen és alaposan végig tudtuk böngészni a különböző kutyaszán-túrák lehetőségeit, de aki ezt nem tenné meg, az a városban lévő turisztikai irodákban is befizethet egy-egy ilyen kalandra. Nekünk a fő szempont az volt, hogy ne csak a szánon ülni, de azt “vezetni” is legyen lehetőség.

Velünk együtt összesen 4 pár vett részt az aznap délutáni túrán. Először is mindenkit összeszedtek a városközpontban, illetve az Ice Hotel-nél. (Ez az a világszerte híres hotel, ahol valódi jégből készült szobákban, jégágyakon lehet aludni, és amit minden télen újra felépítenek, mivel tavaszra elolvad. Nem vagyok biztos abban, hogy ez van olyan jó, mint amennyire drága.) Így lett egy kisbusznyi emberünk, akik közül egy lelkes amerikai pár tartott szóval mindenkit, de leginkább a sofőrünket. Amiben csak az volt a vicces, hogy az előzetesen olvasott internetes értékelésekben egyikében az volt az állítólagos negatívum, hogy a francia sofőr srác nem volt elég kommunikatív. Nos, a francia srác sokat fejlődhetett azóta, és/vagy ennyire megbízhatóak a netes vélemények :)

Egy Kirunától viszonylag távol eső területre vittek bennünket, de ez talán nem is meglepő, mivel 90 szánhúzó kutya él itt együtt, ami nem egyszer meglehetősen nagy zajt jelent, így kifejezetten előny, ha nincs szomszéd a közelben. (Apropó, ez ebben az északi megyében könnyen megy, mivel a népsűrűsége 1 fő/négyzetkilométer.) Ebből a népes csapatból egyszerre csak 20-30 kutya áll szolgálatban, mivel 4-5 szánnál többet nem tudnak felügyelni, így értelemszerűen csak ennyit indítanak egyszerre. Ez a cég egyébként egy családi vállalkozás, és még csak nem is svédek (bár a gyerekek már beszélnek svédül), illetve a szezonra segítőket fogadnak fel - mi Svájcból, Hollandiából és Franciaországból érkezettekkel találkoztunk. Szóval elég színes csapat volt, a közös nyelv pedig az angol - így nem is próbálkoztunk a svéddel.

A program persze nem azzal indul, hogy a megérkezés után szánra pattanunk, és máris vágtatunk az erdőben… Először is jól fel kell öltözni. Mint kiderült, a vendégeik között gyakran előfordulnak olyanok is, akik még sosem láttak havat előtte, ezért a család jónak látta, ha felszerelkezik egy ruhatárnyi overallal, bakanccsal, kabáttal, és kötelező jelleggel fagyásbiztosan felöltöztetnek mindekit, akkor is, ha bizonyos turisták egyetlen farmert teljesen elégséges öltözéknek gondoltak. Miután mindenki olyan alakot öltött, mint egy Michelin baba (és a kék-fekete egyenszerelésben illetve a szőrős fülessapkában olyan benyomást keltettünk mint egy századnyi észak-orosz rendőr), indulhattunk a lehorgonyzott szánok felé, ahol a kutyák már felszerszámozva vártak bennünket. Súlytól és utasszámtól függően 4-6 kutya volt befogva 1-1 szán elé. Persze minden kutya szánhúzó jellegű volt, de nem feltétlenül csak echte husky kutyákra kell gondolni, szinte egyikük sem “fajtatiszta”. Viszont mindegyikük nagyon cuki és barátságos - végig is lettek alaposan dögönyözve :)

A tényleges indulás előtt még kaptunk pár instrukciót, például arról, hogy fékezzünk, ha az előttünk menő fékez, illetve igyekezzünk nem elveszíteni semmilyen tulajdonunkat, de legalábbis nem fogunk megállni érte, ha valami leesne, mert ha a kutya megy, akkor megy. Így aztán szinte már az összes medvének és rénszarvasnak van saját okostelefonja a környéken :) Megállni már csak azért sem kell, mert a kutyák útközben a hóból tudnak inni, illetve ha rájuk jön a szükség akkor is elég csak lassítani, mert futás közben is el tudják végezni a dolgukat. Legfontosabb tudnivalóként pedig bemutatták annak az alkatrésznek a használatát, ami a rögzítőfék szerepét hivatott betölteni, de erről utóbb kiderült, hogy még ha teljes testsúlyával is rajta áll az ember, a kutyákat akkor is legfeljebb a jóindulatuk akadályozza meg a továbbhaladásban, ez a jégcsákány-szerűség semmiképpen.

A túra maga kb. 20 km hosszú volt, és megállásokkal együtt kicsit hosszabb, mint másfél óra. Ahogy már írtam is szerencsések voltunk az idővel, alig mínusz 6-8 fok és száz ágra sütő nap jutott nekünk. A hó szikrázott a napsütésben, a szánok siklottak, mi meg folyamatosan fékeztünk, mert a kutyák legszívesebben a világból is kirohantak volna. Először Viktor vállalta a “sofőr” szerepét, és pedig a szánon utaztam, majd félúton cseréltünk, és visszafelé én irányítottam. Persze sokat segített a már kitaposott ösvény, mert az irányítás itt csak minimális befolyást jelent a szánra nézve, mert a nagyon erős kutyák egyben nagyon jólneveltek is, azaz senki másra nem hallgattak, csak a gazdájukra, aki nem én voltam.

A túra utolsó 20 percében bukott le a nap a fenyők mögé, amitől az ég alja (és a fák teteje) gyönyörű narancssárga lett. Ettől, és az erdő szélén gyakran felbukkanó részarvasoktól kifejezetten olyan érzésünk volt, mintha egy giccses képeslapban kutyaszánoznánk épp.

Az út végeztével aztán mi magunk hámolhattuk le a “saját” kutyáinkat és meg is etettük a csapatot. Mindkettőhöz szintén külön kiképzést kaptunk, főleg hogy milyen sorrendben kell csinálni. Amint jóllakottak voltak és megszabadultak a hámtól már szaladtak is vissza a helyükre, így az utolsó simogatáson kívül sok gondunk nem volt velük.

Ezután még körbeültük az időközben meggyújtott tábortüzet, ahol kávét/teát és kanelbullét kínáltak nekünk egy kis kötetlen beszélgetés keretében. Itt derült ki a velünk tartó 3 párról, hogy Auszráliából, Chicagóból illetve az Egyesült Királyságból érkeztek. Vicces volt a beszélgetés, mivel mindegyikőjük anyanyelve az angol, mégis elég sokszor hangzott el az a bizonyos “Sorry?” kérdés. :) És még mindig hátra volt egy remek program: a néhány hetes szánhúzó kölykök simogatása, dögönyözése. Bár ezek a kis rosszcsontok inkább azzal voltak elfoglalva hogy megrágjanak minden lelógót, legyen az kesztyű, fényképezőgép pánt, vagy akárcsak haj. Plusz még bemutatták a legújabb generációt is, egy nem egészen 2 napos kölyök személyében, de persze őt csak nézni volt szabad.

A végére mindenki kicsit kifáradt, így a kisbuszban a visszafelé utunk már sokkal csendesebben telt el. Egyedül az ausztrál bácsi fejtegette mögöttünk, hogy gyakorlatilag minden nyelv ugyanolyan, elég csak ránézni egy dán/svéd/német/akármilyen szóra, és aki tud angolul az máris tudja, hogy mit jelent. Ezzel azért tudtam volna vitatkozni, de inkább ráhagytuk, és nem szóltunk közbe.

Aki pedig hasonló - akár rövid, de akár több napos - túra után érdeklődne, annak szívesen ajánlom a céget, akikkel mi is mentünk (Husky Tours Lapland - https://huskytours.com/) mert a mi tapasztalatunk alapján abszolút profi társasággal volt dolgunk. Végül pedig jöjjön pár kép a túránkról. :)

Rénszarvasgázolás szakszerűen

Természetesen itt most nem arról lesz szó, hogy hogyan kell vadállaton precízen áthajtani, hanem hogy mi a teendő, ha ez véletlenül mégis megtörténik. Velünk - mint azt legutóbbi posztunkban említettük - sajnos nemrég megtörtént.

Még a kirunai utazás tervezésekor úgy döntöttünk, hogy minden tekintetben azzal járunk a legjobban, ha bérelünk egy autót, és mivel sejtettük, hogy jeges-csúszós utak lesznek, ezért inkább egy nagyobb kocsit választottunk, nem az elérhető legkisebbet. Ráadásul akkor még a Volvo is benne volt az “autók, amiket szívesen vennénk” paklinkban, ezért végül egy V60-as mellé tettük le a voksunkat, hogy ez a pár nap egyfajta vezetési tesztként is funkcionáljon (azóta a Volvo kiesett a körből, de nem a rénszarvas miatt). Végülis a kirunai repülőtéren az egy kategóriával nagyobb XC60-ast kaptuk, és utólag tekintve az eseményeket, ezzel igazán szerencsék volt. (Nem tudom, hogy ez általános cégpolitika-e a Hertz-nél, vagy csak bennünket lepnek meg vele, hogy minden alkalommal eggyel nagyobb autót kapunk annál, mint amit fizettünk.)

A bérautónk - itt még sértetlenül.

Ahogy az előző bejegyzésben már írtuk, a második éjszaka Abisko-ba autóztunk át északi fényt nézni, amit egy közepesen takarított, helyenként száraz, másutt havas-jeges út köt össze Kirunával. (Ugyanezen az úton Abisko-tól továbbhaladva jól látható a különbség az út takarításában. Onnantól már egyenletesen letaposott havas, és sokkal keskenyebb sávban eltakarított út vezet a norvég határ felé.) Éjjel fél kettő körül indultunk vissza Kirunába, Viktor vezetett, és nem is hajtott túl gyorsan, inkább alatta maradt a megengedett 80 km/h-nak, éppen azért is, mivel elég sok rénszarvast láttunk kószálni az út mentén már napközben, illetve odafelé menet is. (Akkor még én vezettem, és minden felvillanó dolgot szarvasszemként azonosítottam :) )

Az Abisko felé vezető út nem volt ennyire tiszta.

Aztán az egyik pillanatban megláttuk, hogy az út közepén egy rénszarvas álldogál egykedvűen. Viktor rögtön beletaposott a fékbe, de nagyjából hiába, mert itt pont egy csúszósabb szakaszon jártunk, ezért - bár az ABS, ESP, és többi hárombetűs elektronika megtette amit tudott - kissé oldalazva csúsztunk a jégen, és csupán azon próbált a kormányt nem hirtelen megrántva, csak óvatos ellenkormányzással igyekezni, hogy se az árokba, se a rénszarvasra ne kerüljön az autó. Az állat ezen a helyzetünkön úgy gondolt segíteni, hogy szép komótosan elindult a mi sávunk irányába, azt a minimális esélyt is ellehetetlenítve, hogy pont átcsússzunk az út széle, és a szarvas között.

Bár igazán nem sokon múlt, de sajnos el is ütöttük szegényt. Viszont mind neki, mind nekünk nagyon nagy szerencsénk volt, mivel :

• eleve nem mentünk gyorsan, ezért olyan 20-30 km/h-ra sikerült lelassulni
• Viktornak hihetetlen lélekjelenléte volt, így egyrészről az úttesten tudtunk maradni, másrészről pedig csak az autó bal elejével kaptuk el a szarvas fejét, annak minden bénázása ellenére
• az állat az ütközés előtti pillanatban lehajtotta a fejét, így nem az autó felsőbb részét kapta el
• a nagyobb XC60-nak annyival magasabban volt az orra, hogy a rénnek esélye sem volt rá “felfeküdni”, nem úgy, mint ahogy az egy sima V60-al történhetett volna

A szarvas elütése után is csúsztunk még legalább 15 métert, mire végleg megállt a kocsi. Persze kicsit lefagytunk, és azt hiszem ki is szaladt a szánkon pár keresetlen b*sszameg, de hát ez azt hiszem természetes egy ilyen helyzetben. Én mindenekelőtt igyekeztem megnyugtatni Viktort, hogy ne idegeskedjen, semmi bajunk, de ő addigra már belenézett a tükörbe, és immáron az stresszelte, hogy az úton fekvő, és láthatóan szenvedő állatot látta. Azért arról még lebeszéltem, hogy közelebbről megnézze, mi van vele, mert kicsi tartottam tőle, hogy támadásnak veszi az egészet, és nekünk ugrik. Ehelyett hívtuk inkább a rendőrséget (már korábban felkészültünk az “elütöttem egy vadállatot, most mi lesz?” témából, ezért tudtuk, mi a teendő).

És bár senkinek nem kívánjuk, hogy ezeket az információkat egyszer még hasznosítania kelljen, de azért nem árt az agyába vésnie mindenkinek, aki autót vezet a svéd utakon, mivel évente 50-60 ezer vadgázolás történik Svédországban (még csak február van, de már túl vagyunk a 8000-en).

1. Vadállat-gázoláskor azonnal értesíteni kell a rendőrséget, akkor is, ha egyébként semmilyen személyi sérülés, vagy anyagi kár nem történt, mivel az állat állapotát is jelenteni kell. A jávor-, rén- valamint “normál” szarvason kívül bejelentendő még a vaddisznó, őz, farkas, medve, rozsomák (!), hiúz, vidra, illetve a sas elgázolása is. Ennek több különböző oka is van. A rénszarvasok pl. csak magántulajdonban élnek itt Svédországban, ami azt jelenti, hogy tulajdonképpen ezek háziállatok (minden vadon kószálás ellenére), így az elütött állat gazdáját is értesíteni kell. Ha a rénszarvas el is pusztul az ütközést követően, úgy a gázoló nem vonható anyagi és egyéb felelősségre, amennyiben az esetet jelezte a rendőrség felé. Ilyenkor a biztosító kárpótolja a tulajdonost az elpusztult állatért (4 552 kr kárpótlás jár egy nőstényért, 2 220 kr egy borjúért és 2 953 kr egy bikáért). A bejelentéskor a lehető legpontosabban meg kell adni a helyzetünket is, mondjuk pl. a GPS-ünk segítségével.
2. Ezzel együtt, vagy szükség esetén még ezt megelőzően meg kell próbálni figyelmeztetni a többi közlekedőt - pl. egy megfelelően kihelyezett elakadásjelző háromszöggel.
3. Ha az állat túlélte a gázolást, akkor a baleset helyét valami módon meg kell jelölni. Erre a célra megfelel bármi, végső soron pl egy faágra kötözött műanyag zacskó, vagy egy textildarab, de persze a svédek elég precízek ahhoz, hogy tartsanak az autóikban egy kifejezetten erre a célra gyártott foszforeszkáló színű szalagot (amin mellesleg a szükséges teendők is le vannak írva, ha esetleg a sokk hatására nem jutna eszünkbei). Ez azért fontos, hogy minél pontosabb kiindulási helyet biztosítsunk azoknak, akik majd hamarosan a helyszínre érkeznek, hogy e célra kiképzett kutyák segítségével megpróbálják felkutatni az állatot. Egyrészt hogy pl. a rén gazdáját beazonosítsák, de bármi más állat esetében is azért, hogy vagy gyógykezelés alá vegyék, vagy legalábbis véget vethessenek a szenvedésének.
4. Az esetet azután később be kell jelenteni a saját biztosítónknak is, csatolva a rendőrségi bejelentésünket (ezt rövid időn belül elvileg automatikusan kiküldik az autó tulajdonosának).

Ezek a teendők akkor is, ha másik autót látnánk állatot gázolni, majd elhajtani, így legalább a vadnak adhatunk némi esélyt, hogy megtalálják és megmentsék.

Mi is ezeknek megfelelően hívtuk a 112-t, ahonnan gyorsan továbbkapcsoltak a helyi illetékeshez. Az első kérdés természetesen az volt, hogy személyi sérülés történt-e. Mivel nem, ezért mentőre nem volt szükségünk, mehettünk tovább a kérdésekben. Le kellett írnunk a rén állapotát (él, de fekszik, gondolom a fejét ért ütés miatt elég kába lehetett), azonosítani kellett a helyszínt (az éjjel közepén egy ismeretlen megyében ez nem is olyan egyszerű), illetve az autót (a rendszám bediktálása után kb. 5 másodperccel már tudták a típusát, színét, tulajdonosát, stb), valamint természetesen a personnummerünket. Mire ezeket tisztáztuk, a szarvas már felállt, és lesétált az útról, ezért nem kellett ott maradnunk és bárkit is megvárnunk, csupán a helyet megjelölnünk. (Igaz, az éjszaka közepén, Svédország északi csücskében egy mellékúton addig sem túlzottan zavarta a közlekedést - bennünket leszámítva.)

A praktikus jelölőszalag - minden információval felvértezve.

Érdekes módon azt, hogy az autóval mi történt, csak utolsó lépésként jutott az eszünkbe megnézni. Tulajdonképpen csak az első műanyag lökhárító elem repedt meg pár helyen, és mivel az autóbérléskor mindig teljes körű biztosítást kötünk, mert az ember sosem tudhatja, hogy mikor ugrik ki elé egy szarvas vagy egy béna autós (és ezt ezúton is erősen ajánlom mindenkinek!), ezért még amiatt sem nagyon aggódtunk, hogy a kauciót elbukjuk. Mindenesetre másnap délelőtt elgurultunk az autókölcsönzőhöz is, ahol a vártnál kevésbé voltak meglepődve, bár a végén azért hozzátették, hogy nagy szerencsénk is volt.

Ami igaz is. Viktor szuper és profi reakciójának köszönhetően egyben és az úton maradva úsztuk meg ezt a balesetet, aminek az egyik legnagyobb tanulsága az volt, hogy az állatokat tényleg nem érdekli, hogy épp egy több mázsás jármű száguld feléjük. És egy plusz jó tanács azoknak, akiknek még Viktonál is több lélekjelenlétük van : állítólag ilyenkor dudálni kell eszetlenül, mert az segíthet elijeszteni az ilyen öngyilkos hajlamú, bamba állatokat.

A sarkkörön túl

Ennél többet igazán nem kívánhat az ember egy észak-svédországi kirándulástól: kitűnő ételek, kutyaszánozás, sarki fény, rénszarvasgázolás.

Miközben itt Skåne-ban már megérkezni látszik a tavasz, addig is mi a tél befejezésként egy hetet töltöttünk Kiruna-ban, Svédország egyik legészakibb városában, a svéd Lappföldön. Már egy ideje szokásunkká vált, hogy a tél végén - tavasz elején, illetve ősszel megyünk szabadságra a nyári időszak helyett, egyrészről mert ilyenkor könnyebb szabadságot kivenni, másrészről pedig ilyenkor sokkal kevésbé zsúfoltak a kedvelt turistacélpontok. Annak ellenére, hogy csak az országon belül utaztunk, igencsak korai ébredéssel és indulással kezdődött ez a hét, hiszen Kiruna messzebb van tőlünk, mint Budapest. Először is el kellett jutnunk az Arlanda repülőtérre Stockholmba, így a hajnali X-2000-es gyorsvonatra vettünk jegyet, ami a több mint 500 km-es utat kevesebb, mint 4 óra alatt teszi meg, és ahol az első osztályú jegy a reggelit - aminek természetesen minden eleme Ekologisk, azaz “bio” - is tartalmazza. Sajnos a kocsik sorrendjét valamiért megvariálták a jegyvásárlásunk óta, így az eredetileg menetiránnyal megegyező üléseink végül a menetiránynak háttal álltak, amitől az út végére már kissé rosszul éreztem magam, de aztán a friss stockholmi reggelben ez  szerencsére hamar elmúlt. Igaz nem sokat lehettünk a friss levegőn, mert a városközpontból a repülőtérre közlekedő Arlanda Express csupán néhány vágánnyal odébbról indult. Ez a vonat szintén nem a lassúságáról híres: a 45 km-re lévő repülőtérre 20 perc alatt ér ki. Jellemző a svéd környezettudatosságra, hogy mindkét vonaton külön megköszönik, hogy az utazásnak ezt a környezetbarát módját választottuk.

A félig üres repülőgéppel az igazán nyugodt, másfél órás utunk végén leszálltunk a hótenger közepén egy itt-ott havas kifutópályára, ami mellett egy apró, földszintes épület jelentette a Kiruna Nemzetközi Repülőteret. Az egész nagyjából akkora, mint a ferihegyi fapados bádogterminál, csak lényegesen kulturáltabb. Tartozik hozzá egy viszonylag rövid kifutópálya, gurulóutak viszont nem, úgyhogy fékezés után a pályán kell a repülőnek vennie egy 180 fokos fordulót, hogy begurulhasson a terminál elé - a hóba. Gyakorlatilag a megállás úgy nézett ki, mintha a kapitány tetszőlegesen ott hagyta volna egy hómezőn a gépét, hogy kiugorjon egy kávéra, de persze itt is megvolt a precíz parkoltató segéd a földön. Az apró repülőtérnek megvan az az előnye, hogy gyorsan lehet végezni mindennel, úgyhogy 20 perc múlva már a hotelszobában voltunk. Itt mindenekelőtt az időjárás- és a sarki fény előrejelzéseket futottuk át, hogy attól függően alakítsuk a programunkat.

Előzetesen úgy tűnt, hogy bár jó időnk lesz (vagyis az előző heti -30 fokok helyett “csak” -10), de mégis felhős, így a sarki fénnyel nem igazán számoltunk. Aztán végül az előrejelzések mégis tisztuló időt ígértek és kicsit erősebb napszél-tevékenységet, így az első délutánunkat pihenéssel töltöttük - így készülvén az éjszakai túrára. Mivel a sarki fény nem olyan dolog, amit a szálloda teraszáról lehet nézni (a fényszennyezés miatt a városban nem igazán látszik), így este 10 után indultunk el kifelé a városból egy olyan helyet keresve, ahol már egyátalán nem zavarnak Kiruna lámpái. Útközben aztán nem csak út mentén kószáló rénszarvasokat láttunk - bár nekik is nagyon örültünk - hanem, hogy valami fény dereng az égen. Végül a várostól kb. 35 km-re északra találtunk egy megfelelő (és kihalt) parkolót, ahol 3 órát töltöttünk. Az ég teljesen kitisztult, tele volt vibráló csillagokkal és a napszélnek köszönhetően gyönyörű északi fénnyel is. Le sem lehet írni milyen szürreálisan gyönyörű élmény mikor az ember áll a sötétben minden külső hang vagy fény nélkül, az ég olyan felettünk, mint egy gyémántokkal teleszórt szőnyeg, az északi fény pedig hömpölyög és fodrozódik a fejünk felett smaragdzölden-kéken-lilán. Igyekeztünk pár jó képet készíteni róla, ezeken - bár csak töredéke - de látszódik ennek a csodának.

A sarki fényt néhány órára előre jelezni is nehéz, hosszú távon pedig csaknem lehetetlen. Azonban a körülmények másnap este megint kedvezőnek tűntek, úgyhogy a második éjszakán ismét kimentünk, ezúttal kicsit távolabb északra, egészen Abisko-n túl, ahonnan már csak pár kilométerre van a norvég határ. Abisko-nak egészen sajátos mikroklímája a hatalmas tó és az azt körülvevő, kb. 1500 méteres hegyek miatt. Emiatt fordulhatott elő, hogy bár Kiruna felett teljesen felhős volt az ég, de itt újra láthattuk a sarki fényt. Arról nem is beszélve, hogy a tó és a hegyek még éjszaka is nagyon jól néztek ki. Visszafelé (hajnali 2 óra tájban) aztán sajnos elgázoltunk egy rénszarvast. Szerencsére nekünk nem lett semmi bajunk, és mind a rén, mind az autó megúszta kisebb sérülésekkel a találkozást, de erről majd egy külön bejegyzésben részletesen beszámolok.

 A második napunkon került sor a kutyaszán túránkra, ahol saját kutyaszánt “vezethettünk”. Ez szintén a leginkább várt programjaink közé tartozott, és szintén szánunk neki egy hosszabb, külön bejegyzést, sok fotóval, ezért elöljáróban csak annyit, hogy ugyancsak egy életre szóló élmény volt.

Másnap elautóztunk a Kirunától keletre található Esrange rakétakilövő állomásra, ami Európa első számú nem-katonai, leginkább kutatási célra használt telepe. Itt egy kicsi, de meglepően informatív látogatói központ van kialakítva mindazoknak, akiket egy kicsit is érdekel az általuk végzett tevékenység (a kilövőállomás és kutatóközpont területére csak speciális esetben lehet bemenni). Innen visszafelé  megálltunk pár helyen az erdőben fotózgatni, illetve belebotlottunk egy nagyobb rénszarvas csapatba is, akikről némi üldözés árán sikerült néhány jobban sikerült képet készíteni. Persze ehhez az ő közreműködésük is kellett - valószínűleg jót röhögtek rajtam, ahogy a combig érő hóban próbáltam futni utánuk az erdőben, és általában pár könnyed szökkenéssel ott is hagytak.

Kirunában megnéztünk egy szintén apró múzeumot - kb. 20 négyzetméter az egész - a számik életéről. Nem lehetett egyszerű nekik, az egyszer biztos. Borzasztó kreatívan használták fel a rénszarvasok minden porcikáját, és látszott, hogy igazán meg tudták becsülni azt a segítséget, amit ezek az állatok jelentettek az életükben. Magában a városban egyébként nem akad túl sok látnivaló, hiszen ez eredendően egy bányász település, a helyi vasércbánya tartja el a környéket. Méghozzá nem is rosszul, hiszen épp most van folyamatban a bánya nagyléptékű bővítése. Amihez viszont útban van a város, ezért a cég a következő évek során odébb költözteti Kirunát néhány kilométerrel - mindezt a bevételeikből finanszírozva. A régi városháza pl. már be is zárt, körbe van kerítve, és a távolban már áll helyette az új, arra várva, hogy “kinőjön” körülötte az új városmag.

Az utolsó esténken aztán sajnos elmaradt az utolsó északi fény-túránk, mivel hatalmas szélvihar érkezett, 100 km/órás széllökésekkel. Olyan komolyra fordult az orkán, hogy a közeli Kebnekaise-ről (Svédország legmagasabb hegye) több túrázót is ki kellett mentenie a hatóságoknak. De másnapra ismét kitisztult az idő, lecsillapodott a szél, így mire a felszállásra került a sor, már csak a repülő jégtelenítése miatt késtünk egy keveset.

 Hazafelé Stockholmban még volt 2 óránk a vonat indulásáig, így megtartottuk az utó-Valentin napi ebédünket is, az egyik kedvenc (Koppenhágában felfedezett) helyünk stockholmi éttermében, a Wagamamában, amit mindenkinek csak ajánlani tudok, aki egy jó ramenre vágyik :). Végül egy “rövid” vonatozás után, péntek este fél 10 körül értünk haza, az éhenkórász macskáink legnagyobb örömére. :)

Vettünk egy autót

Nos, ezt már terveztük egy ideje, de most jutottunk el odáig, hogy komolyan elkezdtük nézegetni a “kisautókat”. Egy olyan, 9-10 éves kisautó kategóriába sorolható járművet szerettünk volna, amivel meg tudom tenni a munkahelyemig azt a napi 5 kilométert, és alkalmas kisebb bevásárlásokra is, valamint nem sajnáljuk kint hagyni esőben-fagyban-napsütésben és nem utolsósorban egy olyan étterem parkolójában, ahová nem csak és kizárólag tökéletesen parkoló, más autóját soha meg nem húzó vendégek járnak. Röviden: nem a világot kívánjuk megváltani vele, csak “használni” kell.

Szóval a kereteket ismertük, a pénzügyi határ is adott volt (mármint a felső :) ), és azt is tudtuk, hogy automata váltós autót szeretnék. És igen, tudok manuális váltós autót is vezetni, köszönöm szépen, de mivel az elmúlt kb. 7 évben csak automatát vezettem, ezért inkább afelé hajlottam.

Ami az első szűrésből lejött, hogy a legtöbb, nekünk megfelelő autót Göteborg és Stockholm környékén árulják és egyik sincs annyira közel, hogy csak úgy “felugorjunk” egy délután és megnézzünk egy kocsit. Az is kiderült, hogy a 2007-2010-es Toyota Aygo-k, pár Yaris, Citroen C1-ek, pár öregebb VW Golf és néhány beeső Smart jöhet szóba.

Aztán egy szép szombat reggel felkeltem, és ránéztem a hirdetésekre (meglepően gyorsan forognak ebben a kategóriában), és megkérdeztem Viktort, hogy mit szól egy göteborgi kiruccanáshoz, ugyanis 4 szimpatikus autót is találtam a város 4 különböző pontján. Mivel szegény még sosem látta Göteborgot napsütésben (spoiler : ez most se jött össze), ezért belement a dologba, úgyhogy 11-kor már ott is álltunk az első kereskedés ajtajában, Göteborg alatt 10 kilométerrel…ahol egy 2009-es Hyundai i20-at néztünk meg. Na igen, ezt az autót úgy ugrottam volna át a hirdetésekben ahogy van, ha nem béreltem volna pár hónappal ezelőtt Magyarországon egyet, ami meglepően jól működött és felszereltségéhez képest nagyon kényelmes volt közlekedni vele.

Szóval megkértük a srácot, hogy mehessünk vele egy próbakört, mire a kezünkbe nyomta a kulcsot, és csak annyit mondott, hogy vigyázzunk, kicsit csúszik az út. A nevünket se kérdezte meg, nemhogy esetleg letétbe kért volna egy személyigazolványt, vagy valamit, amivel minimálisan biztosítjuk, hogy nem lopjuk el azonnal. Miután megállapítottuk, hogy minden működik rajta, karosszériahibái is elenyészők, nem nyikorog és nem akar szétesni se, úgy döntöttünk, hogy nem is megyünk tovább, ez az autó kell nekünk. :) A kereskedőtől még kaptunk pár plusz infót, például a motor- és az ülésfűtésről, valamint becsületesen végigmutogatott nekünk minden egyes karcolást rajta.

Azért lehet jobb választás itt kereskedőtől vásárolni autót meg garanciát KELL vállalnia a használt autóra. Tehát nem nagyon éri meg neki, ha a kedves vevő a kereskedéstől 20 percre lerohad valami súlyosabb, de be nem vallott hiba miatt, mert a garancia szerint a felelősség őt terheli.

És itt jön az érdekes része a történetnek: baromi felkészületlenek voltunk a “hogyan vegyünk Svédországban autót” témakörben (tőlünk teljesen szokatlan módon), úgyhogy jobb híján a kereskedőtől kérdeztük a teendőket. A teendőink listája a következő volt: utaljuk el a pénzt. És ennyi.

A biztosítást ő intézi, ha nem tetszik, vagy jobb árat találunk, akkor 14 napunk van arra, hogy váltsunk, tehát ez rendben van. Az átírást ő intézi, semmi dolgunk vele, a közlekedési hatóság majd küldi a papírokat. Csak vigyük magunkkal a papírt amit ad, ha véletlen rendőrrel találkoznánk. Tehát ez is rendben. Mindezt kb. 5 perc alatt elintéztük, plusz közben megbeszéltünk, hogy van egy magyar autókereskedő ismerőse (gyanús volt, hogy ki tudja mondani a nevemben szereplő “cs” hangot), illetve van egy magyar autószerelője, és ha tudunk valakit, aki jönne, azt azonnal mondjuk neki, mert magyarokat akar alkalmazni. Szóval, ha valaki autószerelő, minden vágya Göteborg mellett dolgozni és beszél angolul, annak itt a lehetőség! :)

A srác búcsúzásul még lemosta a kocsit, berakta a nyárigumi szettet, és nyomatékosan megkért úgy ötször, hogy azonnal hívjuk, ha bármi baj lenne.

A közlekedési hatóságtól a szükséges papírok szerdán reggel a postaládánkban voltak, biztosításból találtunk egy kedvezőbbet, így azt a neten átkötöttük (3 perc). Nem volt okmányirodás sorbanállás, illeték fizetgetés, egyebek. Az autó összes szervízes papírja a kesztyűtartóban várt bennünket sorba rendezve, és az eddigi történetét is le tudtuk kérdezni, mivel Svédországban lett forgalomba helyezve, így remélhetőleg nem piszkáltak bele (nem mondom, hogy lehetetlen, de azért így nehezebb).

Működik, semmi hibát nem észleltünk eddig és csak egyetlen negatívum van az egészben : sajnos Viktor megint nem láthatta Göteborgot napsütésben.

Surströmming és más svéd finomságok

A könyvtárbusz

Itt, Svédországban két módja is van a könyvtári kölcsönzésnek: Egyik természetesen a "hagyományos". Az ember besétál a könyvtárba, kitölti a beíratkozó nyomtatványt, megkapja a tagsági kártyáját, azután mehet könyveket böngészni a polcok közé. A másik lehetőség pedig hogy a könyvtár weboldalán regisztrál, online végigböngészi a kínálatot, majd megkéri a könyvtárat, hogy legyen kedves házhoz jönni.

Mi persze ez utóbbi, különlegesebb megoldást választottuk :)

Úgy döntöttünk ugyanis Viktorral, hogy hasznos és hatékony módja lenne a svéd nyelvtudásunk fejlesztésének, ha elkezdenénk kedvenc könyveinket svédül is elolvasni. Mivel ezeket kívülről ismerjük magyarul, ezért nem kell a szótárazással vacakolni az ismeretlen szavaknál, nem beszélve arról, hogy olyan kifejezéseket is tanulunk így, amit egy szótár, vagy egy nyelvkönyv biztosan nem tartalmaz. Na meg mennyire menő már Astrid Lindgren-t eredetiben olvasni :)

Az online beíratkozás igazán kényelmes, nem kell a nyitvatartási időhöz igazodni, továbbá pofonegyszerű, csak a személyi szám szükséges hozzá. Fizetni természetesen nem kell sem a regisztrációért, sem a kölcsönzésért. Ezután rögtön elkezdhetjük böngészni a kínálatot, beleértve azokat a könyveket is, amiket mások éppen kikölcsönöztek - ebben az esetben elő tudjuk jegyeztetni rá magunkat, megjelölve, hogy melyik könyvtárban szeretnénk átvenni. Az online előjegyzett könyvek a könyvtárba érkezésünkkor már ott várnak kikészítve egy külön polcon, ahonnan - hasonlóan a áruházi önkiszolgáló kasszákhoz - saját magunk tudjuk kiírni a könyveket a regisztrációkor megadott PIN kódunkkal. Ha esetleg ezt elfelejtenénk, akkor a kijáratnál automatikusan jelezni fog a kapu (csak akkor csipog, ha ki nem kölcsönzött könyv van a kezünkben!).

Aki pedig távolabb lakik, és nem tud, vagy nem akar bemenni a könyvtárba, azoknak a könyvtár házhoz jön :). Ez a "Bokbussen" ("a könyv-busz") segítségével történik. Egy igen jól felszerelt, mozgó könyvtárrá átalakított buszt kell elképzelni, ami két kedves könyvtáros nénivel meghatározott menetrend szerint járja a környéket. Itt nálunk minden második héten délután érkezik (ez a beosztás egyúttal igazodik a négyhetes kölcsönzési időhöz is és az átlagember munkaidejéhez). Ilyenkor egyrészt meghozzák azokat a könyveket is, amelyeket az interneten előjegyeztek bokbussen-es átvétellel, másrészt megpakolják különféle könyvekkel és folyóiratokkal azok kedvéért, akik nem meghatározott olvasnivalót keresnek, csak böngésznének a lehetőségek között, mint egy hagyományos könyvtár épületben. A busz feltöltésekor az aktuális újdonságok mellett a szezonális olvasnivalók kapnak helyet, most például tele volt karácsonyi témájú könyvekkel, illetve mindenféle gasztronómiai folyóiratokkal...

...Na meg a mi Harry Potterjeinkkel és Astrid Lindgrenünkkel. :)