Kutyaszánozás Kirunában

Az egyik “kiemelt” programunk Kirunában a kutyaszánozás volt. Mint mindennel azon a héten, ezzel is szerencsénk volt: gyönyörű, napsütéses, szélcsendes időben, egy jó csapattal mentünk végig a túrán.

Mi a neten előre lefoglaltuk és kifizettük a programot, mert így kényelmesen és alaposan végig tudtuk böngészni a különböző kutyaszán-túrák lehetőségeit, de aki ezt nem tenné meg, az a városban lévő turisztikai irodákban is befizethet egy-egy ilyen kalandra. Nekünk a fő szempont az volt, hogy ne csak a szánon ülni, de azt “vezetni” is legyen lehetőség.

Velünk együtt összesen 4 pár vett részt az aznap délutáni túrán. Először is mindenkit összeszedtek a városközpontban, illetve az Ice Hotel-nél. (Ez az a világszerte híres hotel, ahol valódi jégből készült szobákban, jégágyakon lehet aludni, és amit minden télen újra felépítenek, mivel tavaszra elolvad. Nem vagyok biztos abban, hogy ez van olyan jó, mint amennyire drága.) Így lett egy kisbusznyi emberünk, akik közül egy lelkes amerikai pár tartott szóval mindenkit, de leginkább a sofőrünket. Amiben csak az volt a vicces, hogy az előzetesen olvasott internetes értékelésekben egyikében az volt az állítólagos negatívum, hogy a francia sofőr srác nem volt elég kommunikatív. Nos, a francia srác sokat fejlődhetett azóta, és/vagy ennyire megbízhatóak a netes vélemények :)

Egy Kirunától viszonylag távol eső területre vittek bennünket, de ez talán nem is meglepő, mivel 90 szánhúzó kutya él itt együtt, ami nem egyszer meglehetősen nagy zajt jelent, így kifejezetten előny, ha nincs szomszéd a közelben. (Apropó, ez ebben az északi megyében könnyen megy, mivel a népsűrűsége 1 fő/négyzetkilométer.) Ebből a népes csapatból egyszerre csak 20-30 kutya áll szolgálatban, mivel 4-5 szánnál többet nem tudnak felügyelni, így értelemszerűen csak ennyit indítanak egyszerre. Ez a cég egyébként egy családi vállalkozás, és még csak nem is svédek (bár a gyerekek már beszélnek svédül), illetve a szezonra segítőket fogadnak fel - mi Svájcból, Hollandiából és Franciaországból érkezettekkel találkoztunk. Szóval elég színes csapat volt, a közös nyelv pedig az angol - így nem is próbálkoztunk a svéddel.

A program persze nem azzal indul, hogy a megérkezés után szánra pattanunk, és máris vágtatunk az erdőben… Először is jól fel kell öltözni. Mint kiderült, a vendégeik között gyakran előfordulnak olyanok is, akik még sosem láttak havat előtte, ezért a család jónak látta, ha felszerelkezik egy ruhatárnyi overallal, bakanccsal, kabáttal, és kötelező jelleggel fagyásbiztosan felöltöztetnek mindekit, akkor is, ha bizonyos turisták egyetlen farmert teljesen elégséges öltözéknek gondoltak. Miután mindenki olyan alakot öltött, mint egy Michelin baba (és a kék-fekete egyenszerelésben illetve a szőrős fülessapkában olyan benyomást keltettünk mint egy századnyi észak-orosz rendőr), indulhattunk a lehorgonyzott szánok felé, ahol a kutyák már felszerszámozva vártak bennünket. Súlytól és utasszámtól függően 4-6 kutya volt befogva 1-1 szán elé. Persze minden kutya szánhúzó jellegű volt, de nem feltétlenül csak echte husky kutyákra kell gondolni, szinte egyikük sem “fajtatiszta”. Viszont mindegyikük nagyon cuki és barátságos - végig is lettek alaposan dögönyözve :)

A tényleges indulás előtt még kaptunk pár instrukciót, például arról, hogy fékezzünk, ha az előttünk menő fékez, illetve igyekezzünk nem elveszíteni semmilyen tulajdonunkat, de legalábbis nem fogunk megállni érte, ha valami leesne, mert ha a kutya megy, akkor megy. Így aztán szinte már az összes medvének és rénszarvasnak van saját okostelefonja a környéken :) Megállni már csak azért sem kell, mert a kutyák útközben a hóból tudnak inni, illetve ha rájuk jön a szükség akkor is elég csak lassítani, mert futás közben is el tudják végezni a dolgukat. Legfontosabb tudnivalóként pedig bemutatták annak az alkatrésznek a használatát, ami a rögzítőfék szerepét hivatott betölteni, de erről utóbb kiderült, hogy még ha teljes testsúlyával is rajta áll az ember, a kutyákat akkor is legfeljebb a jóindulatuk akadályozza meg a továbbhaladásban, ez a jégcsákány-szerűség semmiképpen.

A túra maga kb. 20 km hosszú volt, és megállásokkal együtt kicsit hosszabb, mint másfél óra. Ahogy már írtam is szerencsések voltunk az idővel, alig mínusz 6-8 fok és száz ágra sütő nap jutott nekünk. A hó szikrázott a napsütésben, a szánok siklottak, mi meg folyamatosan fékeztünk, mert a kutyák legszívesebben a világból is kirohantak volna. Először Viktor vállalta a “sofőr” szerepét, és pedig a szánon utaztam, majd félúton cseréltünk, és visszafelé én irányítottam. Persze sokat segített a már kitaposott ösvény, mert az irányítás itt csak minimális befolyást jelent a szánra nézve, mert a nagyon erős kutyák egyben nagyon jólneveltek is, azaz senki másra nem hallgattak, csak a gazdájukra, aki nem én voltam.

A túra utolsó 20 percében bukott le a nap a fenyők mögé, amitől az ég alja (és a fák teteje) gyönyörű narancssárga lett. Ettől, és az erdő szélén gyakran felbukkanó részarvasoktól kifejezetten olyan érzésünk volt, mintha egy giccses képeslapban kutyaszánoznánk épp.

Az út végeztével aztán mi magunk hámolhattuk le a “saját” kutyáinkat és meg is etettük a csapatot. Mindkettőhöz szintén külön kiképzést kaptunk, főleg hogy milyen sorrendben kell csinálni. Amint jóllakottak voltak és megszabadultak a hámtól már szaladtak is vissza a helyükre, így az utolsó simogatáson kívül sok gondunk nem volt velük.

Ezután még körbeültük az időközben meggyújtott tábortüzet, ahol kávét/teát és kanelbullét kínáltak nekünk egy kis kötetlen beszélgetés keretében. Itt derült ki a velünk tartó 3 párról, hogy Auszráliából, Chicagóból illetve az Egyesült Királyságból érkeztek. Vicces volt a beszélgetés, mivel mindegyikőjük anyanyelve az angol, mégis elég sokszor hangzott el az a bizonyos “Sorry?” kérdés. :) És még mindig hátra volt egy remek program: a néhány hetes szánhúzó kölykök simogatása, dögönyözése. Bár ezek a kis rosszcsontok inkább azzal voltak elfoglalva hogy megrágjanak minden lelógót, legyen az kesztyű, fényképezőgép pánt, vagy akárcsak haj. Plusz még bemutatták a legújabb generációt is, egy nem egészen 2 napos kölyök személyében, de persze őt csak nézni volt szabad.

A végére mindenki kicsit kifáradt, így a kisbuszban a visszafelé utunk már sokkal csendesebben telt el. Egyedül az ausztrál bácsi fejtegette mögöttünk, hogy gyakorlatilag minden nyelv ugyanolyan, elég csak ránézni egy dán/svéd/német/akármilyen szóra, és aki tud angolul az máris tudja, hogy mit jelent. Ezzel azért tudtam volna vitatkozni, de inkább ráhagytuk, és nem szóltunk közbe.

Aki pedig hasonló - akár rövid, de akár több napos - túra után érdeklődne, annak szívesen ajánlom a céget, akikkel mi is mentünk (Husky Tours Lapland - https://huskytours.com/) mert a mi tapasztalatunk alapján abszolút profi társasággal volt dolgunk. Végül pedig jöjjön pár kép a túránkról. :)