Svéd(d)élet(t)

Tanárként egy svéd iskolában

Mint ahogyan azt már korábban is írtam, ez év januárjától a diplomámnak megfelelő szakmában dolgozok - azaz tanárként.

Az egész a diplomám honosíttatásával kezdődött még az előző év közepén, itt ugyanis bizonyos szakmák képviselőinek el kell fogadtatniuk a külföldi diplomájukat/papírjaikat mielőtt munkát vállalhatnának. A svéd oktatási hivatal bírálta el az ügyet - cirka 6 hónappal azután, hogy a diplomámat és a svéd nyelvtudásomat igazoló (ez utóbbihoz vagy egy TISUS nyelvi teszt vagy a SAS 3 tanfolyam elvégzése szükséges) papírokat postáztam nekik, illetve megfizettem az 1500 koronás (kb. 58 000 Ft) illetéket. Végül nem egészen azokra az évfolyamokra kaptam meg a jogosultságot amire az eredeti végzettségem szól, de a tantárgyak ugyanazok maradtak. Taníthatok rajzot, kémiát, biológiát, földrajzot, történelmet, testnevelést, matematikát, magyart (mint idegen- és mint anyanyelvet) valamint ének-zenét. Ezekből azonban csak a természettudományos tantárgyakat (kémia, biológia, fizika), matematikát és rajzot tanítok jelenleg. Ennek az oka az, hogy a svédeknél (bár elég gyakran változik a tanárképzés rendje) már az általános iskolai tanárokat is inkább szakpárokra képzik, és legtöbbször svéd-társadalomtudományok-történelem vagy matematika-természettudomány tanárt keresnek. Ez utóbbira pályáztam én is még tavaly novemberben - viszont már az állásinterjún is kiderült, hogy az iskolában nincs képzett rajztanár, így hát ezt a tantárgyat is megkaptam a másik kettő mellé.

A tanárhiány jelenleg meglehetősen nagy probléma a svédeknél, ezért pedagógus végzettség nélküliek is taníthatnak. Ezek az emberek azonban csak maximum egy tanévre szóló szerződést kapnak és ennek lejártával mindig meg kell hirdetni az adott pozíciót, hátha egy releváns képzettséggel rendelkező személy jelentkezik. Az alapvető tanárhiányon felül a matematika-természettudomány tanárokra különösen nagy a kereslet, a környékünkön szinte minden hónapban hirdetnek ilyen állásokat.

Az általános iskola itt az előkészítő osztálytól 9.-ig tart, azaz 10 évet ölel fel. Három nagy egységre bontják: előkészítő osztály-3. (lågstadiet), 4-6. (mellanstadiet), valamint 7-9. (högstadiet). Nálunk minden egység külön épületben kap helyet, és a tanári karban sincsenek nagy átfedések, csak a gyakorlati tantárgyakat tanító pedagógusok fordulnak elő mind a három helyen. Én a 4-6. osztályosokkal dolgozok, ahol minden évfolyamon 2 osztály van, a tanári kar pedig 15 főt számlál a tanulói asszisztenseket nem számítva.

Január elején kezdtem el dolgozni, közvetlenül a téli szünet után. Rögtön a mélyvízbe dobtak, ugyanis egy meglehetősen problémás hatodik osztályt vettem át az utolsó félévükre. Tőlük aztán júniusban elbúcsúztam, és augusztustól (a tanév itt augusztus közepén kezdődik) már az egyik feljövő negyedik osztály osztályfőnökeként folytatom tovább. Az egyik kollégámmal “osztozunk” az osztályainkon, ő az egyik ötödik osztály osztályfőnöke, és így a két osztályban tanít svédet, társadalomtudományt és történelmet, én pedig ugyanebben a két osztályban tanítok matematikát, természettudományokat, technikát és rajzot. Nagyjából ugyanannyi időt töltünk a gyerekekkel - hiába tanítok én több tantárgyat, a svéd nyelv magasabb óraszámmal szerepel az órarendben, ezért ott ez kiegyenlítődik.

Habár az osztálylétszám kisebb, mint a magyar iskolákban megszokott és legtöbbször tanulói asszisztens is jelen van az órákon, a tanítás így sem mindig egyszerű, mivel Svédországban az integrált oktatás a jellemző. A saját osztályomban több, komoly nyelvi zavarokkal küzdő diák van (akik sem svédül, sem az anyanyelvükön nem tudnak magabiztosan kommunikálni, így az írás és az olvasás sem megy nekik), továbbá egy, aki bár svéd születésű, de szintén nem tud írni és olvasni (habár nincs papírja bárminemű tanulási nehézségről), illetve egy, akinek komoly koordinációs és indulatkezelési problémái vannak (és a legtöbbször az agresszió az első a konfliktuskezelési lehetőségeinek listáján), de ezen felül is van még 2-3 nehezen kezelhető diák (szintén külön diagnózis nélküli, de ADHD gyanús). Az osztály létszáma 23, vagyis csaknem az osztály fele extra támogatásra szorul, amit igyekszünk a képességeink szerinti legjobb módon megadni nekik, de időnként meglehetősen fárasztó tud lenni, mikor mindenkinek egyszerre kellene segíteni. A másik nagy probléma ezzel az osztállyal, hogy az eddigi 4 éve alatt “elfogyasztott” 5 osztályfőnököt, és senki nem törődött a közösség építéssel. Ez nagyon fontos része lenne a munkánknak, és enélkül ezerszer nehezebb lesz - főleg nekik. Mert egy jól működő közösségben akkor is tudnák egymást emelni és segíteni a másik fejlődését, ha az egyének szintjént komoly problémák és hiányosságok vannak, de ha széthúzás és állandó konfliktusok nehezítik a mindennapokat akkor szinte lehetetlen lesz egyről a kettőre lépnünk. A tantárgyi tudás mellett tehát a közösségépítés a jelenlegi legfontosabb feladatom.

Az 5. osztályban szerencsére a közösséggel nincsen baj, ott csak az egyéni tanulási nehézségek jelentenek kihívást. A 24 főből egy diák csak angolul beszél (igen, neki konkrétan órát kell tartanom az órában, egy másik nyelven, és feladatot adni, amíg svédül beszélek a többiekkel), kettő tanuló nem tud sem írni sem olvasni, így számukra minden ilyen tevékenységet igénylő feladatot valami alternatív módon kell megoldanom, az egyik diák szinte csak arabul beszél (sajnos a saját anyanyelvén is komoly hiányosságai vannak, sem írni, sem olvasni nem tud biztonsággal) és van egy tanuló aki kiemelkedő teljesítményt nyújt matematikából (a másik végletről sem szabad megfeledkezni!) ezért neki megadom a lehetőséget az egyéni tempóra (ami miatt egy évfolyammal magasabb matematikát tanul).

A fenti két bekezdésből talán már érződik, hogy komoly felkészülést igényel, ha mindenkit a saját szintjén, a saját szükségleteinek megfelelően akarunk megszólítani, és a cél ez, minden diák megkapjon minden lehetőséget, senkit nem lehet diszkriminálni vagy háttérbe szorítani. Egy jó tanulói asszisztens kincset ér az osztályban, hiszen rengeteg terhet le tud venni a pedagógus válláról, valamint az iskolában tanító speciális pedagógusok is sokat segítenek a mindennapokban.

De hogyan is néz ki egy napom? A munkaidőnk reggel nyolckor kezdődik - az első órák 8:20-tól vannak, így minden tanárnak van 20 (fizetett) perce a reggeli teendők elintézésére. Ilyenkor nézzük át a hiányzásokat, nyomtatunk/fénymásolunk, és persze megisszuk az első kávénkat/teánkat a tanáriban, amíg átbeszéljük, hogy kivel mi történt az előző délután óta. A kávét, teát és a tejet az iskola biztosítja, így mindig van elegendő koffein a szervezetünkben a nap túléléséhez. :) Szerencsére a kollégáim nagyon jó fejek, szuper a közösség és mindig segítünk egymásnak ha baj adódik vagy valamilyen kérdés merül fel. Így a reggelek is jó hangulatban telnek és adnak egy kis extra pozitív energiát bármilyen fáradtnak vagy kedvetlennek is érezzük magunkat.

Az ez évi órarendem alapján csak heti kétszer van első órám - kedden és pénteken. A többi napom van egy kis időm reggelente intézni az osztályom dolgait és tervezni a tanórákat. Itt az órarend is kicsit más, eltérő a Magyarországon megszokottól. Nem 45 perces órák vannak, hanem hol 20, hol 60, néha 75-80 perces tömbök, amik miatt a ki- és becsengetés sincs, hiszen az osztályoknak a legtöbbször nem egyszerre van szünetük.

A hetente tanítandó időt sem tanórákban mérik, hanem percekben. Egy osztályfőnök ideális esetben 1080-1100 percet tanít hetente, egy szaktanár 1200 percet. Ez a magyar tanórákkal számolva heti 24-26 órát jelent.

Az én órarendem így néz ki:

Ebből a narancssárga részek jelölik a matematika órákat, a zöld a természettudományt, a lila a technikát, a világos rózsaszín a rajzot, a rózsaszín pedig az úgynevezett “Elevens val”-t (jobb híján lekceírásnak fordítottuk), amikor minden diák megválaszthatja, hogy mivel szeretne foglalkozni - természetesen iskolai kereteken belül. Készíthetnek leckét, pótolhatják az elmaradt órai munkát, gyakorolhatnak a nyelvórákra, illetve ez az óra jó alkalom lehet a közösségépítő tevékenységekre is. Mindig készülök valami plusz dologgal, hogy az is találjon elfoglaltságot magának akinek épp “nincs feladata”. Ez legtöbbször valamilyen rejtvény, kvíz vagy fejtörő.

Minden héten van egy angol (pirossal jelölve) és egy svéd órám is (sárga). Itt nem én vagyok a fő szaktanár, a kollégáimmal egyeztetve tartom meg a foglalkozásokat. A tantárgyak előtt szerepel az osztály, ahol az adott órát tartom (4E vagy 5D).

A tanórákon kívül hetente háromszor ebédeltetek (fehérrel jelölve), ami egyben azt is jelenti, hogy én magam is ehetek az osztállyal minden költség nélkül. Az ételt helyben készítik, minden nap van egy húsos és egy vegetáriánus fogás és egy salátabár ahol többféle zöldség, gyümölcs, saláta, öntet található. Kenyér és vaj mindig van kirakva, így az sem marad éhen aki esetleg az aznapi ételt annyira nem szereti. Kétféle tej (zsíros és zsírszegény) valamint csapvíz választható innivalóként. A diákoknak az étkezés természetesen ingyen van.

A szürke részek jelölik a konferenciákat (hétfőnként és szerdánként), illetve hetente egy alkalommal ott vagyok a tanulószobán is, ahol iskola után maradhatnak azok a gyerekek akiknek segítségre van szükségük, vagy egyszerűen csak az iskolában akarnak leckét írni. Túl sok házi feladata azonban nincs a diákjainknak, legtöbbször csak pár matek feladat (amivel az órán nem készülnek el), és 10-12 szó hetente angolból. Néha egy-egy természettudományi vagy társadalomtudományi házi is becsúszik, de ezekből félévente maximum 1-2 van. És hogy miért nem vagyunk hívei a leckének? A svédek egyetértenek a kutatókkal abban, hogy a házi feladat legtöbbször csak még nagyobb egyenlőtlenséget teremt. Azok, akik az iskolában is keményen dolgoznak és jó eredményeket akarnak mindig elkészítik a feladatokat, viszont a nehézségekkel küszködők, otthonról kevés támogatást kapók nem csinálják meg, pedig valójában nekik lenne szükségük rá. Próbálunk tehát annyi mindent elvégezni tanítási időn belül amennyit csak lehet.

A napjaim általában nem érnek véget az órák után. A legtöbbször még maradok és folytatom a munkát óratervezéssel, feladatlapok javításával, stb. A munkaszerződésem szerint heti 35 órát vagyok köteles a munkahelyemen tölteni, illetve ezen felül még van 10 óra úgynevezett “bizalmi időm”, amit úgy, akkor és ott dolgozok le ahogy, amikor és ahol én akarom. Ez a 10 óra lehet tervezési idő, beszélgetés a szülőkkel, vagy bármi más, amit el kell végeznem. Ez tehát hetente 45 órát jelent, ebből heti 5 “túlóraként” számolódik, ami később fedezi a fizetésemet a tanítási szünetek idejére.

Az iskolánk jól felszerelt, segédeszközökkel és erőforrásokkal ellátott intézmény, bár a svéd kollégák elég sokat panaszkodnak a pénzhiányra. Ilyenkor szoktam velük viccelődni, hogy próbáljanak ki egy magyar iskolát egy hónapra, aztán majd meglátjuk mit szólnak utána. :)

Minden tanszert (könyvet, ceruzát, radírt, füzetet, stb) az iskola biztosít, tehát senki nem kerül hátrányba ezek hiánya miatt. A művészeti órákra sem kell felszerelés, papírok, festékek, egyebek széles tárháza áll a tanárok és a diákok rendelkezésére, és egy bizonyos éves összeghatáron belül bármit rendelhetünk a szertárba amire csak szükségünk van. Minden teremben okostábla és whiteboard van, a hagyományos krétatábláknak itt már nyoma sincsen. 4. osztálytól felfelé minden diák saját laptopot kap, a feladatok jó részét ezen végzik. A cél tehát az, hogy mindenki egyenlő feltételekkel induljon és minden lehetőséget megkapjon, hogy elérhesse a célját. Bár itt sem tökéletes minden és sok részlete kifogásolható az oktatásnak, de eddigi tapasztalatom szerint a diákok kevésbé stresszesek, és jobban át tudják adni magukat a tanulás örömének valamint több idő jut a gyakorlati oktatásra és az életközeli tapasztalatok megszerzésére (pl. megtanulni hogyan működik a választási rendszer iskolai választásokon keresztül - pártokkal, kampánnyal, mindennel, ami ehhez tartozik). A lexikális tudás fontossága itt már régen a háttérbe szorult, inkább gondolkodó és jó problémamegoldó képességgel rendelkező emberek képzése a cél. Persze a svéd kiskamaszoknak és tinédzsereknek sem a kedvenc elfoglaltságuk a tanulás - talán ebben azért hasonlítanak a magyarokra.

Energiaárak Svédországban

Pár nappal ezelőtt nálunk is véget ért a "rezsicsökkentés", de egészen más okokból, mint Magyarországon. Lejárt ugyanis a fix áras szerződésünk az áramszolgáltatóval, és a lehetőségeket látva úgy döntöttünk, hogy a hosszabbítást a korábbiakhoz képest lényegesen más feltételekkel kötjük meg. Svédországban ugyanis többféle módon is lehet szerződni az áramra: egy fix vagy többféle változó áron, sőt, e kettő keveréke is lehetséges. De hogy ez miért van, és hogyan működik, ahhoz kicsit messzebbről kell kezdenem a történetet. Akit untatnak a műszaki- és közgazdasági részletek, az nyugodtan ugorjon át pár bekezdést. :)

A svédországi áramhálózat

A svédeknél az áramhálózat három fő részből áll: először is az állami kezelésű gerinchálózat, ami az erőművektől - ezek főként fent északon vannak - az elosztó központba juttatja a megtermelt energiát. Innen már magánkézben lévő régiós-, majd helyi hálózatok juttatják el az áramot a fogyasztókhoz. Ez az összesen 584 000 km hosszú vezetékrendszer (majdnem 15-ször érné körbe a Földet) azonban alig látható, mert 70%-át föld alatt vezetik.

Az áramtermelés 98%-a származik úgynevezett nem-fosszilis forrásokból: Az összes termelés körülbelül 34%-ban atomerőműből (három atomerőműben összesen 6 reaktor működik jelenleg), 40%-ban vízerőműből, 20%-ban szélerőművekből érkezik, 4% egyéb - például napenergiából - és csak a maradék 2% a hőerőműben termelt áram. Ezek az arányok persze folyamatosan változnak, attól függően, hogy mennyit süt a Nap, mennyire fúj a szél, vagy, hogy mikor tartanak egy nagyobb karbantartást valamelyik atomerőmű blokkon, mint ahogy az most is éppen történik. Az aktuális megoszlást még a havi villanyszámlán is feltüntetik, így például mi pontosan tudjuk, hogy a mi háztartásunk áramfogyasztásához az elmúlt 1 évben mindössze egyetlen egy hónapban használtunk fosszilis forrásból származó áramot, akkor is mindössze 1%-ban.

A Nord Pool

A megtermelt áramot az áramkereskedő cégek vásárolhatják meg, a Nord Pool elnevezésű áram-tőzsdén. Ehhez az eredetileg norvég-svéd alapítású rendszerhez mostanra több ország is csatlakozott, és osztják meg ezen keresztül az általuk megtermelt áramot. Az erőművek itt kínálják eladásra a következő napi áramkapacitásukat, a szolgáltatók pedig az áramigényük függvényében licitálnak rá - mégpedig napról napra, óráról órára. Innentől lesz érdekes a dolog, hiszen máris belépnek a közgazdaságtan alaptörvényei: amiből sokat akarnak eladni, annak lemegy az ára; amiből sokat akarnak megvenni, annak pedig emelkedik. A legegyszerűbb példa: ha alig fúj a szél, akkor a szélerőművek alig termelnek áramot, tehát a víz- és atomerőművek termelésének felmegy az értéke.

Ráadásul Svédországban van egy földrajzi faktor is: egy, a dánok által benyújtott kifogás eredményeképpen Svédországot áramhálózat szempontjából 4 önálló területre osztották fel 2011-ben. A legészakibb területen nagyon sok megtermelt energia jut nagyon kevés fogyasztóra, a sűrűn lakott és iparosított déli részeken pedig sokkal nagyobb az áramigény, mint amit helyben meg lehet termelni. Ezért az északi övezetben mindig, és jelentősen olcsóbb az áram, mind délen.

A négy nagy terület Svédországon belül: Luleå (SE1), Sundsvall (SE2), Stockholm (SE3), Malmö (SE4)

Óránkénti elszámolás

Van itt még egy tényező, amitől függ a kereslet-kínálat aránya: hogy éppen milyen napszakban járunk. Éjszaka, amikor állnak a gyárak, az otthonokban nem világít a lámpa, akkor sokkal kevesebb áramra van szükség. Viszont ha szépen süt a Nap, akkor a tetőkre szerelt napelemeknek köszönhetően nagyon sok háztartás megtermeli a saját áramfogyasztását, sőt még többet is. Hogy ezt mind megfelelően el lehessen számolni a végfelhasználók felé, az elmúlt időszakban mindenhol lecserélték a villanyórákat egy olyan változatra, ami óráról órára nyomon követi, és az elszámoló központba küldi az igénybe vett, és az áramhálózatba visszatöltött áram mennyiségét.

A blog olvasói talán még emlékeznek rá, hogy egy korábbi bejegyzésben mutattam, ahogy az EOn mobilalkalmazásban napról napra lehet követni a fogyasztást. Nos ez immáron így néz ki, óráról órára lebontva mutatja, hogy mennyi áramot használtunk:

A fogyasztásunk óránként (augusztus 29-én)

Szerződéstípusok és árak

A svédeknél rengeteg különböző áramszolgáltató céggel lehet szolgáltatási szerződés kötni. Több, mint 100 szolgáltató kínál csomagokat az országban, az egyik ár-összehasonlító oldal szerint a mi címünkön ebben a pillanatban 23 cég ajánlata közül választhatnék. Ez persze nem azt jelenti, hogy 23 különböző vezeték lenne az utcában; egyes szolgáltatók koncessziós szerződés keretében üzemeltetik a fizikai hálózatot, és - akárcsak Magyarországon - a villanyszámlában külön megjelenik a hálózat használati díja, és a felhasznált áram ára.

És most már azok is kezdjenek el figyelni, akik a fenti fejezeteket esetleg átgörgették :)

A következő típusú szerződések léteznek:

• Fix áras: Egy éven keresztül, a pillanatnyi ártól függetlenül egy adott fix áron számláznak. A pillanatnyi piaci árhoz képes vagy a fogyasztó jár rosszul, vagy a szolgáltató, de legalább nem érik meglepetések az embert.
• Mozgó áras: Többféle altípusa is létezik, napi, heti, vagy havi átlagáras. A lényege, hogy az áram elszámolása a pillanatnyi árakból számolt átlagár szerint történik. Tehát a szerződéskötéskor nem tudni előre, hogy adott napon/hónapban mennyibe fog kerülni az áram.
• Óránkénti áras: Egészen egyszerűen a Nord Pool óránkénti árai alapján óránként más és más az áram ára.

Egy viszonylag stabil árampiacon, ahol mindenki ismeri a tól-ig árakat, és a saját fogyasztását is, mindenki el tudja dönteni, hogy mivel jár a legjobban a fentiek közül. Csakhogy az áram ára már előző télen is annyira elszállt, hogy az államnak támogatási csomagot kellett összeállítania az elégedetlenségek hatására. Mostanra pedig sok faktor, de elsősorban az orosz-ukrán helyzet miatt soha korábban nem látott magasságokba emelkedett ez az ár. Szinte mindenhol ez a téma a svédek között, legyen szó akár egy baráti beszélgetésről, vagy a szokásos, irodai kávézásról. Vannak áramszolgáltató cégek akik már most felhívják az ügyfeleik figyelmét, hogy mindenkinek legyen 50.000 korona (nagyjából 2 millió forint) tartaléka csak arra, hogy a téli fűtés számláit ki tudja fizetni. 

Amíg a legészakibb, SE1 régióban a majdnem nulla és a 0,5 korona között váltakozott 1 kWh ára az elmúlt napokban, addig a legdélibb, SE4-ben az átlagár 2-6 korona volt. (Aki át akarja számolni, az szorozzon körülbelül 38-cal.) Mivel átlagról van szó, ez egyben azt is jelenti, hogy egy adott órában akár 8 kr/kWh is előfordult.

Így nézett ki az óránkénti áram ár augusztus 29-én a körzetünkben (SE4)

Mi a helyzet nálunk?

Nekünk egészen augusztus 31-ig fix áras szerződésünk volt, mégpedig egy alulmúlhatatlanul olcsó, 91 öre/kWh áron. Jókor hosszabbítottunk szerződést, akkoriban a szolgáltató még nem számított ennyire elszabaduló árakra, így az egy éves átlagot tekintve egyértelműen mi jártunk jól. Viszont jelenleg még közel ilyen áron sem lehet szerződni. Választhattunk a 2,8 kr/kWh fix áras, vagy pedig valamelyik mozgóáras között. (Azóta egyébként még rosszabb a helyzet, már 5-7 koronás fix áras szerződéseket kínálnak.)

Mi tehát úgy döntöttünk, hogy az óránkénti elszámolást választjuk, és igyekszünk spórolni. Ami furcsán más gondolkodást kíván, ugyanis nem annyira magával az árammal kell spórolnunk, hanem csak a drága árammal. Tehát minden nap kora délután - amikor kijönnek a másnapi aktuális árak - eldöntjük, hogy mikorra érdemes időzíteni a főzést, mosogatást és a mosást. Ezek ugyanis évente 1200-1400 kWh-t (az össz fogyasztásunk bő 10%-át) teszik ki, és nem mindegy, hogy ezt 0,5 vagy 8 korona/kWh áron fizetjük. A reménybeli megtakarításunk másik - nagyobb - részét a hőszivattyúnkra bízzuk. Ennek a Smart Price funkciója ugyanazt csinálja automatikusan, mint amit mi manuálisan: naponta letölti az aktuális áramdíjakat, és kicsit megnyomja a fűtést- és vízmelegítést az olcsó időszakokban, illetve visszavesz a teljesítményből a drága áram idején. Reméljük, hogy jól teszi majd a dolgát.

Persze nyilván az a jó, ha kevés áramot használunk, akár olcsó, akár drága. Így a falak és a födém szigetelésén túl most a ház alsó részére is teszünk szigetelést. Valamit az is biztosan segít.

Illetve még egy dolgot tehetünk: a napokon belül esedékes választások egyik fontos kampánykérdése lett a villamos áram. Nyilván mindenki oda fog szavazni, ahonnan a legjobb megoldást várja. De ezt hagyjuk, mert ez már politika..

Üvegház

A svéd kertek jellegzetes tartozéka az üvegház, amit egyrészt növénytermesztésre használnak, de meglepően nagy arányban találni csak kiülős-beszélgetős célokra berendezetteket is. Ezekben nyoma sincs a termőföldnek, az odabent található pár cserpes növény leginkább csak dekorációs célokat szolgál és olyannyira külön kategóriát képviselnek, hogy külön nevet is adtak neki. Szó szerinti fordításban talán pálmaházat, vagy citrus-házat jelent, és saját iparág alakult ki ezek gyártására, a legegyszerűbbtől egészen a hőszigetelt, fűthető kivitelig - mindezt persze borsos áron. Természetesen mi is szerettünk volna sajátot, de nem a kiülős, hanem a zöldségtermesztős változatot.

A tervezett üvegház-projektet a házfelújítás mellett sajnos tavaly már nem tudtuk elkezdeni, és idén is kicsit megkésve láttunk neki, de szerencsére éppen időben elkészült mire a konyhában növekvő, egyre szűkösebben elférő palántáinkat ki kellett ültetni. Előre leszögezném, hogy sosem csináltunk még ilyet, így nem lett profi a végeredmény - de a bontott ablakokból nyert üvegnek köszönhetően töredék áron raktunk össze egy olyan üvegházat, amire - ha “készen” vesszük - még évekig nem gondolhattunk volna. Az építése könnyebben ment, mint terveztük, bár elég sok munkaórát eltöltöttünk vele.

Ez volt az elképzelés - a végeredmény is hasonló lett

Először is szükség volt egy megfelelő alapra. Amíg én kiástam a feltöltés helyét, addig Viktor beszerezte a szükséges sódert. Mint már annyi mindenben, ebben is a szomszéd bácsik voltak a segítségünkre, és a saját sóderbányájukból - amit egyébként az erdei utak építéséhez használnak - talicskázhattunk, amennyire csak szükségünk volt. Sőt, a tömörítéshez is adtak egy házilag készült, de annál professzionálisabb szerszámot. (Viktor utólag azt mondta utána, hogy nagyon kevés dologban lehet annyira elfáradni és kimerülni, mint annak a használatában.)

Erre került egy beton sáv, amire azután fel lehetett falazni a lábazatot. Túlságosan nagy súlyt nem kell majd tartania, ezért ehhez égetett agyag golyókból készült válaszfal-blokkokat használtunk, ami hasonlóan könnyű, mint egy Ytong tégla, és hasonlóan egyszerű is dolgozni vele.

Amíg a beton, és később a habarcs szilárdult, addig volt időnk elkészíteni a teljes vázszerkezetet. A munkamegosztás ezúttal úgy történt, hogy Viktor dolgozott a különböző fűrészekkel, gyaluval és maróval, én pedig az ecsettel és a hengerrel. Az összeszerelés már nem volt nehezebb, mint bármelyik IKEA-s bútoré, amiben igencsak nagy gyakorlatunk van már. A belső ágyásokat az építkezésből maradt fából csavaroztuk össze, a középen található járdához az impregnált fát pedig egy barátunktól kaptuk használtan.

A magaságyásba jó minőségű föld és trágya került, na meg persze a palánták, és néhány olyan mag, amit nem kell előzetesen palántázni (pl. újhagyma). Az üvegház elé pedig leraktunk még 6 darab ültető keretet, ahová a kevésbé érzékeny növények kerültek. Ezekkel együtt most borsót, répát, fehérrépát, céklát, különféle hagymákat, burgonyát, fűszernövényeket, paprikát, chilit, paradicsomot, padlizsánt és különféle retkeket próbálunk termelni, valamint tavalyról megmaradt és szépen hajt a sóska, a rebarbara és az eper is. A ház mögött rengeteg málna és ribizli bokor található, amiből szintén bő termésünk volt már tavaly is, így reménykedhetünk, hogy ebben az évben sem maradunk zöldségek és gyümölcsök nélkül.

Változások az életünkben

Tulajdonképpen az egész 2021-es év a változásokról szólt számunkra. Az év elején már nyakig benne voltunk a házunk felújításában, aztán tavasszal jött a költözés, igaz, még folytatódott a felújítás is.

Mindeközben különböző okokból mindketten elkezdtük némiképp kényelmetlenül érezni magunkat a munkahelyünkön, de természetesen egy friss ház hitellel a nyakunkban nem akartunk felmondani. De azután nyár végén Viktort megkereste volt főnöke és egy volt kollégája egy kis kötetlen csevegésre, ahol hamarosan kiderült, hogy egy konkrét állásajánlatról van szó. Még közvetlenül a koronavírus járvány kirobbanása előtt történt, hogy Viktorék cégénél mind a szoftverfejlesztő, mind a grafikai részleg vezetőjét kurtán-furcsán eltávolították, és kineveztek helyettük egy másik főnököt. A kirúgott főnök és egy időközben szintén felmondott kolléga pedig közös vállalkozást kezdtek, ami a pandémia két éve alatt olyan szépen fejlődött, hogy további emberekre is szükség lett. Ezért puhatolóztak Viktornál és nagyon megörültek, amikor megtudták, hogy ő is épp a munkahelyváltáson gondolkozott. Még aznap délután küldtek is egy visszautasíthatatlan ajánlatot, és így már sokkal bátrabban meg lehetett hozni a döntést a felmondásról, hiszen nyilván sokat számít, ha az ember nem maga jelentkezik egy állásra, hanem hívják. Maga a munka nem sokban változott, viszont ezzel véget ért a home office, illetve egy kicsivel messzebb is került a munkahelye, azonban ezért elegendő kárpótlást jelent a sokkal kellemesebb munkakörnyezet és a régi helyen egyre erősödő stressz megszűnése. (Egyedül a macskák veszik kicsit zokon, hogy elmaradnak a hajnali erdőszéli séták.) Napokon belül lejár a fél éves próbaidő is, ami egy plusz biztonságérzetet ad az embernek.

Ami engem illet, én ugyan beadtam a magyar diplomám honosítására a kérelmet valamikor tavaly áprilisban, de kerek 6 hónapot kellett várnom az elbírálásra. A svédeknél ugyanis vannak bizonyos szakmák, amikben csak úgy lehet külföldi végzettséggel dolgozni, ha az illető először honosítattja az oklevelét az országban, és pontos ítéletet kap arról, hogy mire is jó az adott papír. Ez vonatkozik az én tanári végzettségemre is, és végül nem is egészen ugyanazokra az évfolyamokra kaptam meg az engedélyt, mint amire eredetileg szólt a diplomám.

A jó hír az volt, hogy 10 tantárgyra is megadták a jogosultságot, ami meglehetősen szokatlan a svédeknél, mivel itt az általános iskolai tanárok is leginkább szakpárokra szereznek végzettséget, ahogy az otthon a középszintű oktatásban dolgozó tanároknál működik. Természetesen nem akartam rögtön mind a 10 tárgyat elkezdeni tanítani - főleg, hogy az álláshirdetésekben általában nem is így kerestek pedagógust.

A svédeknél az általános iskola 3 nagy részre van felosztva: az 1-3. osztály (lågstadiet), 4-6. osztály (mellanstadiet) és a 7-9. osztály (högstadiet). A tanári állások is ezek alapján vannak meghirdetve, így én, az általános iskolai tanári diplomámmal az 1-3. vagy a 4-6. osztályra meghirdetett állásokra jelentkezhettem. Az immár érvényes tanári papírjaimmal el is kezdtem állást keresni valamikor november elején. Bár korosztályban inkább az 1-3. osztály érdekelt volna, de érzékeltem, hogy a 4-6. osztályos, kissé önállóbb gyerekekkel valószínűleg könnyebb dolgom lesz az első években, amíg számomra is a tanulás folyamata zajlik - hiszen nemcsak, hogy sosem dolgoztam svéd iskolában, de nem is jártam még egyben sem (természetesen a bevándorlóknak tartott nyelvtanfolyamot leszámítva), illetve gyerekem sincs, akin keresztül legalább felületes bepillantást nyerhettem volna.

Habár kis félelemmel küldtem be az önéletrajzomat minden, a környékben meghirdetett állásra, de úgy éreztem, hogy itt az ideje a váltásnak. Tudtam, hogy nehéz lesz az első pár év, de a jelenlegi pozíciómból sokkal fentebb már nem volt - mármint úgy, ha nem akartam, hogy megint az egész életem éjjel-nappal a munkáról szóljon. Tehát vállaltam a kihívást, és legnagyobb meglepetésemre pár héten belül két interjúra is behívtak. Az első csak egy helyettesítő állás lett volna - habár teljes munkaidő, de csak 6 hónapra szóló, fix szerződéssel, a másodikat pedig nem is gondoltam egészen komolyan mikor elküldtem a jelentkezésemet. Matematika-természettudomány tantárgy párral, 4-6. évfolyamra kerestek tanárt.

Ha valaki kicsit is ismer, az tudja, hogy nem vagyok sem matek, sem kémia zseni, a fizikáról nem is beszélve. De mivel biztos voltam benne, hogy úgysem hívnak be interjúra, ezért az esélytelenek nyugalmával jelentkeztem. Gondoltam, hogy ha szimpatikusnak találnak, akkor esetleg elrakják az önéletrajzomat a fiókba, és egy hozzám jobban passzoló állásra behívnak a jövőben. Mindezt megcáfolandó már 2 nap múlva hívott is valaki, hogy szeretettel várnak november 30-án egy állásinterjúra. Abban a biztos tudatban mentem el rá, hogy úgyis elutasítanak és amúgy sem lett volna lehetőségem izgulni, hiszen minden figyelmemet lekötötte, hogy épségben és időben odaérjek - ugyanis ugyanezen a reggelen esett le majdnem fél méter hó a környéken. Az utat árokba fordult kamionok és kicsúszott személyautók szegélyezték (fun fact: a házunktól pár méterre maga a hókotró csúszott árokba), de nem adtam fel, és az interjú másnapján, reggel tízkor már meg is kaptam a választ: felvettek. Így hát nagy levegőt véve felmondtam a biztos munkahelyemen, hogy a téli szünet után, azaz január 10-én már az iskolában kezdhessek.

Kilátás az iskolából ahol tanítok - ami közvetlenül egy gyönyörű tó partján van.

Jelenleg is itt tanítok - 4. osztályban matekot és rajzot, 5. osztályban rajzot, 6. osztályban (ahol osztályfőnök is lettem) pedig matekot és természettudományokat (fizika, kémia, biológia). Habár itt is a svédeknél szokásos 6 hónapos próbaidővel indítottam, ma már nem kell aggódnom, hogy maradhatok-e; pár hete ugyanis a főnököm kinyilatkoztatta, hogy nagyon elégedettek velem és a munkámmal és szeretnék, ha a következő tanévtől egy negyedikes osztály osztályfőnökeként folytatnám (a mostani hatodikosaim “tovább” mennek a högstadietbe). Az iskolai életről hamarosan részletesebben is beszámolok, egyelőre legyen elég annyi, hogy sokkal nyugodtabb lett az életem és közel sem stresszelek annyit, mint azt a vendéglátásban tettem. Szerencsére a kollégáim is nagyon segítőkészek és kedvesek velem - egy jó hangulatú, összetartó csapatba kerültem, ahol nincs túl nagy fluktuáció. Azt persze nem mondhatnám, hogy nincs nehéz dolgom, mert bár a svéd nyelvtudásomat már elfogadható szintre fejlesztettem, de molekula szerkezetről vagy a fény tulajdonságairól eddig nem volt alkalmam svédül eszmét cserélni (magyarul se gyakran). Úgyhogy a szabadidőm nagy része ezen hiányosságok pótlásával telik mostanában, nehogy véletlen olyat kérdezzen egy diákom, amit nem értek és nem tudok rá válaszolni. Habár valószínűleg nem állítanának pellengérre egy ilyen miatt sem, de hát ugyebár jobb félni, mint megijedni. :)

Polgárőrök lettünk

Svédországban költözésünkkor elhatároztuk, hogy a lehető leghamarabb megpróbálunk beilleszkedni az új környezetünkbe, új embereket megismerni és aktív kapcsolatban lenni velük - vagyis nem csak pusztán a saját kis buborékunkban élni valahol külföldön. Ennek a megvalósításában persze szerepet játszott az is, hogy olyan - vidéki - környezetbe kerültünk, ahol a kis magyar falvakhoz hasonlóan megszokott, hogy az emberek köszönnek egymásnak és szóba elegyednek még az ismeretlenekkel is. A napi munkába járás során aztán Viktor hamar össze is ismerkedett egy, a szomszéd utcában lakóval, akivel a mai napig is jóban vagyunk, és többek között köszönhetünk neki meghívásokat érdekes rendezvényekre, közös kirándulásokat, sőt időnként a macskáink etetését is rábízhatjuk, ha esetleg elutazunk pár napra.

Miután sikerült megvásárolnunk a házunkat, az eladó ikerpár-bácsikkal (akiknek így a szomszédai lettünk) szintén nagyon jó kapcsolatot tudtunk kialakítani, pedig ők eleinte nem tűntek sem kedvesnek, sem barátkozósnak. Mostanra már olyan viszonyban vagyunk egymással, hogy még a karácsonyfánkat is tőlük kaptuk. (Igaz, ez nem volt valami nagy teher a számukra, hiszen jó pár hektár erdejük van, és a végén ugyanúgy eladják a lebontott karácsonyfánkat is mulcs-alapanyagnak, mint ahogy egyébként is történt volna. De azért nagyon kedves gesztus volt a részükről.) A környékünkön is gyorsan megtudta mindenki rólunk, hogy kik vagyunk, mivel a bácsik lépten-nyomon mindenkinek elújságolták a szomszédságban, hogy ki az a kedves fiatal pár, akik beköltöztek a volt fűrészmester házába. Persze itt mifelénk a szomszédság kicsit nagyobb területet jelent, mint egy városi környezetben, hiszen a legközelebbi ház is jó 500 méterre van tőlünk.

Mivel már bő négy éve ugyanannak a településnek a vonzáskörzetében élünk, hiszen a korábbi bérelt lakásunk is errefelé van, volt időnk megállapítani, hogy a helyi lakóközösség nagyon összetartó, és jól szervezett életük van; lelkesen figyelik és támogatják az országszerte híres és sikeres helyi női futballcsapatot, saját kis internetes hírportálja van a falunak, és önkéntes polgárőrség is működik.

A helyi polgárőrség autója

Ez utóbbiról korábban csak annyit tudtunk, hogy esténként láttuk a járőrkocsit a környéken, illetve évente egyszer kaptunk egy szórólapot, hogy örömmel vesznek mindenféle pénzügyi támogatást. Azonban pár hónappal ezelőtt, egy hétvégi napon egyszer csak megálltak a házunk előtt. Gyorsan el is gondolkoztunk, hogy vajon mit követhettünk el :) De aztán kiderült, hogy csak a másik szomszédunk érkezett meg (akit addig még nem ismertünk, ugyanis egy erdő választ el bennünket egymástól), és egyrészt jött bemutatkozni, másrészt pedig kedvesen érdeklődött, hogy volna-e kedvünk csatlakozni a járőrszolgálathoz. Nekik szükségük van emberekre, nekünk - mint új beköltözőknek - pedig jó alkalom lehet jobban megismerni a környéket és a helyieket. És volt kedvünk. :)

A polgárőrségünk kizárólag a helyiek támogatásából tartja fenn magát, mintegy 400-500 magánember és 30-40 helyi cég adományaiból, amibe mindenki egyéni lehetőségéhez mérten beszáll több-kevesebb koronával. Mint említettem, a szervezetnek van egy saját autója, illetve tartozik hozzá egy szolgálati telefon is, azon lehet elérni az ügyeletes járőröket, ha a lakók valami szokatlant észlelnének, illetve ezen keresztül lehet SMS-ben lekérdezni a gyanús autók rendszáma alapján, hogy kihez tartozik, forgalomban van-e, stb. És persze felkészülve a legrosszabb esetekre az autó fel van szerelve mindenféle hasznos segédeszközökkel, mint pl. automata defibrillátor, tűzoltókészülék, melegítő takarók, stb. A “szolgálat” végén egy naplóba írjuk be, hogy mik történtek, vagy jobb esetben - és szerencsére ez a gyakoribb - azt, hogy nyugodt este volt és semmi furcsát nem láttunk. A megye rendőrsége szerint a bűnügyi statisztikákban is egyértelmű csökkenés tapasztalható a településünkön, bár ismerve a svédek mentalitását, akkor is ezzel biztatnának, ha valójában semmi különbség nem látható.

Az önkéntesek párban járőröznek, van aki a házastársával, van aki a barátjával, vagy szomszédjával - kivéve azt az egyetlen bácsit, aki a kutyáját viszi magával. Jelenleg pont annyian vagyunk, hogy mindenkire havonta egyszer kerül sor. Az autót egy központi helyen lévő garázsban tárolják, a kulcsát a helyi élelmiszerboltban lehet felvenni/leadni. Maga a járőrözés szabadon választott időtartamban és útvonalon történik. Általában este 7-8 órától hajnali 1-3 óráig tart, és ez idő alatt többször bejárjuk a települést és a környező kisebb falvakat.

Mivel sok helyi vállalkozó nagyobb összeggel száll be a finanszírozásba, így az ő telephelyük környékére illik extra figyelmet fordítani, mint ahogy a népszerűbb közösségi helyekre is, mint pl. a sportpálya, a golfpálya, az általános iskola és a mellette található játszótér, ahol a fiatalok sokszor késő estig kint vannak (és merészelik jól érezni magukat). Szintén érdemes kimenni a vonatok és buszok érkezésekor az állomásra (biztonságban hazakísérni a fiatal lányokat), és utánajárni a gyanús helyen álló járműveknek (ha valakihez vendégek jönnének vacsorára). A köztes időben pedig random körbe-körbe vezetni a településen, bekukkantani az eldugott kis zsákutcákba is, és az erdőben eldugott nyaralók környékére, hogy a betörők soha, sehol ne érezhessék magukat biztonságban.

A járőr-naplóba ezen kívül még az ügyelet során látott vadállatok száma szokott bekerülni (főleg őzeket, rókákat és nyulakat szoktak látni, de időnként vaddisznóval, borzzal és jávorszarvassal is lehet találkozni), illetve egy kedves, idősebb házaspár rendszeresen beragaszt 3-4, újságból kivágott viccet is, a többiek szórakoztatására.

De a viccelődést félretéve, úgy gondolom, hogy igazán hasznos egy ilyen szolgálat még az olyan kicsi, és viszonylag bűn-mentes településeken is, mint a miénk. A helyi polgárőrség az elmúlt években segített a rendőrségnek baleseteknél, tüzeknél, drogdílerek és tolvajok lefülelésében, de még fontosabb, hogy gyakorlatilag az év minden egyes napján jelen van, és jelzi mindenkinek, hogy ez a település valóban egy közösség, akik tesznek egymásért. Ezért is esett nagyon jól nekünk, hogy minket “bevándorlókat” is felkértek, hogy csatlakozzunk.

Miért pirosak a svéd házak?

Mi teszi a svéd tájat igazán, jellegzetesen svéddé? Mondhatnám, hogy az erdők vagy a tavak, de ezek más országokban is vannak. Számomra az igazán “svédes” tájkép egyik fő tartozéka a pirosra (bordóra) festett faház.

Érdekes, hogy a mostani házunkba költözés előtt még sosem laktam faházban. Téglában, panelben, vályogfalúban már igen, de a fa kimaradt. Ezért izgultam is, hogy mennyire lesz jó a hangszigetelés (fél év tapasztalata alapján teljesen elégedett vagyok), mennyire dübög a padló (nem vészes), illetve a fűtéssel kapcsolatban is voltak kétségeim. Ez utóbbiak akkor oszlottak el, amikor egy svéd barátunk (aki egész életében faházakban élt) kifejtette, hogy el sem tudja képzelni, hogy egy beton- vagy téglaházban hogy marad meg a meleg. Szóval minden éremnek két oldala van, ami nekünk természetes az másnak még lehet elképzelhetetlen, vagy legalábbis furcsa.

Azzal kapcsolatban is volt kétségem, hogy mennyire könnyű/nehéz egy ilyen homlokzatot szépen felújítani. Habár Viktorral mindketten jellegzetesen svéd, piros faházra vágytunk, de a házvásárlás előtt nem mélyedtünk el a festék és a festés mikéntjében, sem ezek történetében. Pedig igen fontos szelete ez a svédek életének, hiszen már az 1500-as évektől használják ezt a színt az épületeiken.

Először természetesen a királyi palotán bukkant fel, mivel az akkori király (követve az európai trendeket) rézzel fedett tetőt kívánt a palotára. Erre azonban még a királynak sem futotta a vagyonából, így a réz fedéshez a megtévesztésig hasonló, a faluni (magyar fül számára félreérthető a Dalarna megyében található Falun település neve) rézbányából származó anyaggal festette le. És mivel ő volt korának legfőbb influenszere, a királyt figyelő gazdag(abb) réteg azonnal követni akarta a példát, így egyre több helyen bukkantak fel részben, vagy teljesen pirosra festett házak. Ez nemcsak más svédeknek mutatta, hogy az ott lakó emberek tehetősek, hanem az európából érkezőknek is, hiszen a pirosra festett házak nagyon hasonlítottak a téglaházakra, amit itt északon (az alapanyag nehéz beszerezhetősége miatt) csak nagyon kevesen engedhettek meg maguknak.

Az 1600-as években aztán már nemcsak a király és a tehetősebb réteg festette pirosra a házait, hanem a templomokat is ilyenre színezték, így spórolva az építési költségeken. Természetesen a hadsereg sem maradhatott le az egyház mögött ezért ők is pirosra festették az épületeiket.

Még az 1700-as években is státusszimbólunknak számított, ha valaki piros házban élhetett, ugyanakkor mindenki meg akarta mutatni a világnak, hogy igenis megengedheti magának ezt a luxust, úgyhogy ha teljes festésre nem is futotta, a háznak azt az oldalát festette le ami az út felé nézett. Kiváltképp figyeltek erre a király látogatásakor, amikorra a főutca összes házának homlokzatát pirosra kellett festeni, ezzel is mutatva a királynak az országban uralkodó (hamis) jólétet. Az évszázad vége felé már a tehetősebb parasztok is megengedhették maguknak, hogy a teljes házuk pirosra legyen festve, illetve felfedezték a festék jótékony hatását is a tetszetős kinézet mellett. Ez az időszak nagy áttörést jelentett a Faluröd számára, mivel a festett házak faanyaga sokkal tartósabbnak bizonyult festetlen társaiknál.

Az 1800-as évek népességrobbanása miatt sok svéd (a lakosság mintegy egyötöde) elhagyta az országot, mivel nem jutott elegendő föld és megélhetés ennyi embernek. Ekkortájt vált egyre sürgetőbb igénnyé az új házak építése, hiszen mindenki szeretett volna saját lakóhelyhez jutni. Az újonnan épült házakhoz pedig egyértelműen a már tradicionálissá vált piros szín passzolt a legjobban, hiszen nemcsak könnyen elérhető volt, de szimbolizálta azt az összetartozást és svédséget, ami a tömeges kivándorlásokkal megrendült az országban. Ez a szín maga volt a svéd föld és ipar terméke, megtestesülése a saját otthon adta szabadságnak és szinte olyan fontos értékké vált a svédek számára mint a svéd zászló. Az évszázadok alatt sokat fejlődött az előállítás technológiája (bár saját elmondásuk szerint 1764 óta változatlan a recept), de maga a piros faház minden svédnek az otthont jelenti.

És mi is a különlegessége ennek a festéknek?

A svédek számára az egyik legfontosabb, hogy hazai termék és a több, mint 1000 éve működő faluni rézbányából (Falu Gruva) származik az alapanyag. Az itt bányászott, réz kinyerése után maradt rézben szegény, meddő anyagban 20 különböző ásvány van, amik mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a belőle készült festék teljesen egyedülálló és lemásolhatatlan legyen. Ez az anyag egy ritka kombinációja (többek között) a kovasavnak, vasoxidnak, réznek és cinknek.

Ezekből a kovasav az, ami a legnagyobb mértékben megtalálható az anyagban, ami a festék szép mattságát ugyanakkor csillogását adja, ugyanis bizonyos fényviszonyok között a Faluröd festékkel festett falak szinte úgy ragyognak, mintha a festék gyémánttal lenne teli. Ezt leggyakrabban téli, hideg időben figyelhetjük meg.

Ebben a videóban nagyon jól bemutatják a Faluröd festék útját a bányától a festékesvödörig.

Ugyanakkor a festék különlegesen jól működik a fa felületeken még akkor is, ha nincs túl gyakran renoválva a ház. Habár ajánlott 10-15 évente újrafesteni a falakat, de még a 100 éve, Faluröddel festett házikók is nagyon jó állapotban maradtak meg. A festék nemcsak a jól látható, közvetlen hatások ellen véd (pl. madárürülék) hanem a napsugárzás káros hatásait is jelentősen csökkenti, ezzel meghosszabbítva a faanyag élettartamát, valamint engedi a fát lélegezni, ami más, a svédek által csak “műanyagnak” hívott festékek esetében nem így van. Ezért is történhetett meg az, hogy valahányszor svéd ismerőseinknek meséltük, hogy újrafestjük a házat mindig az volt az első kérdés, hogy “De ugye csak eredeti Faluröd festéket használtok hozzá?”.

A festék olyannyira egyedi, hogy több vödör vásárlásakor érdemes figyelni a gyártási kódokat a csomagoláson, mivel a különböző sorszámú festékek színe némiképp eltérhet egymástól. A munkafolyamat sem egészen ugyanaz, mint egy vakolt háznál. Először is a régi festék lehető legnagyobb részét le kell kaparni a falakról egy drótkefe segítségével, hogy megfelelő felületet képezzünk az új rétegnek. Ha penész vagy más szennyeződés lenne a fán azt érdemes lemosni az erre való készítménnyel. A fa felületek mosása után meg kell várni, míg azok kellőképp kiszáradnak. Az interneten rengeteg leírás található arról, hogy mikor ideális házat festeni: ne legyen túl meleg, ne legyen túl hideg, ne érje a fát közvetlen napsugárzás sem csapadék, és a fa nedvességtartalma maximum 15% legyen, tehát nagyjából évi 3 nap van, amikor ezt a munkát (minden szabályt betartva) el lehet végezni. :)

Ha már minden tiszta és a körülmények is megfelelőek akkor kezdhetjük a festést. Ezt nagyobb, tömöttebb ecsetekkel érdemes végezni, mivel a festéket jól bele kell masszírozni a fába, hogy az igazán hatékonyan védjen a következő években. Ez talán egyszerűnek hangzik, de igazán precízen és szépen kivitelezni sokkal hosszabb folyamat, mint ahogy azt az ember először gondolná. Ráadásul érdemes egyszerre (nem több év kihagyással) festeni az egy helyen található felületeket, mivel a szín kissé fakul, így nagy árnyalatbeli eltérések lehetnek, ha sokat várunk.

Előfordulhat, hogy nagyobb átalakítást végzünk a homlokzaton, vagy esetleg néhány sérült, elöregedett fát cserélni kell. Ilyenkor a csupasz falécet először egy 10%-kal felhígított réteggel kell megfesteni, majd száradás után már hígítatlanul átfesteni második rétegben. Így ugyanolyan árnyalatot kapunk, mint a régi, átfestett elemeken.

Íme egy videó az előbb leírtak gyakorlati alkalmazásáról. Svéd tudás nélkül is egyértelmű. :)

Az igazán szép kontrasztot pedig a fehérre festett ajtó- és ablakkeretek, illetve sarokelemek adják meg. Ez azért jó, mert a munka sorrendjétől függően vagy a fehéret fogjuk pirossal összekenni, vagy a pirosat fehérrel (saját tapasztalat). Szóval amikor már az egyik és a másik színnel is körbefestettük az egész házat, akkor jöhet a harmadik kör a javításokkal. Ha pedig végre mindennel végeztünk, akkor már csak annyi dolgunk van, hogy gyönyörködjünk az eredményben és lelkileg készítsük magunkat a 10-15 év múlva esedékes következő festésre. :)

Házfelújítás 4. rész

Az előző bejegyzést ott hagytam abba, hogy a falakra felkerültek a párnafák, amik a gipszkartont tartják.

Ezt követte a kőzetgyapot szigetelés, amire két okból volt szükség: egyrészről a hőszigetelés, valamint a hasonlóan fontos hangszigetelés miatt. A hálószobák elhelyezésével kompromisszumot kellett kötnünk, ugyanis én kifejezetten nem szerettem volna, ha közvetlen egymás mellé kerülnek. Viszont minden más elrendezés sokkal rosszabb lett volna, így a megoldás az lett, hogy extra vastag szigetelést raktunk a két szobát elválasztó falba, illetve később ide került a gardróbszekrény is, ami szintén segít egy kicsit a hangszigetelésben. A kőzetgyapot szigetelés felrakását én nyertem meg, mivel különösebb szaktudást nem igényel, és nem is nagyon lehet elrontani. Már használati tapasztalat alapján mondhatom, hogy jól sikerült, habár a munka után még vagy két hétig viszketett mindenem.

Készül a szigetelés a hálóban

Ezzel egyidőben a fiúk kijelölték a leendő konnektorok és kapcsolók helyeit és kiépítették az elektromos hálózat alapjait. A svéd előírások miatt ez volt a másik terület ahol segítséget kellett kérnünk szakembertől a befejezéshez, viszont ebben az esetben nagyon rosszul választottunk. A felkért “szakember” csak nagyritkán jött dolgozni, áttekinthetetlen összevisszasággal vezette a kábeleket, rosszul kötött be csatlakozókat - de a legnagyobb baj, hogy a kiskereskedelmi ár dupláját számlázta, és a munkaidőnél is vastagon fogott a ceruzája. Azt persze nem tudhatta, hogy Viktor valamelyest ért a villanyszereléshez is, így pillanatok alatt kiderültek a csúsztatások és hibák, illetve emberünk azzal sem számolt, hogy nem csak ő jegyzi fel a munkaidejét, hanem mi is. Végül hónapokig tartó veszekedés és perrel fenyegetés után sikerült egy reális végösszegű számlát kicsikarnunk belőle, ami az eredeti elszámolásának kevesebb, mint a fele lett. Sajnáljuk, hogy egy kicsit keserű szájízzel zárult ez a munka, de úgy gondolom, hogy egészen a végéig próbáltuk a lehető legtisztességesebben intézni az ügyet.

De a fal mögötti munkák végeztével legalább kezdődhetett egy újabb látványos munka, a gipszkartonozás, aminek köszönhetően a ház elkezdett végre ház formát ölteni. Viszont ekkor már február közepén jártunk, így kezdtünk izgulni, hogy a március végi költözésre tudunk-e beköltözhető állapotokat teremteni. Az előző bejegyzésben említett össze-vissza csavarodó párnafákat ráadásul többször is vissza kellett szedni és újra felrakni, hogy lehessen rá gipszkartonozni, ami még inkább meghosszabbította a munka idejét. De a munkák egy részét már lehetett párhuzamosan csinálni: amíg a villanyszerelő dolgozott az egyik felén a háznak, addig a fiúk gipszkartonoztak egy másik helyiségben, én pedig egy harmadikban elkezdhettem glettelni a már elkészült falakat. Természetesen soha nem csináltam még ilyet, így az első próbálkozások kissé vastagra sikerültek. Egyesek szerint nem is csiszolni, hanem szobrászkodni kellett utánam. :D Na de a kezdeti nehézségek után aztán pikk-pakk belelendültem, és gletteltem látástól vakulásig. A legnagyobb kihívást a negatív sarkok jelentették, amiből igazán szépet talán hármat tudtam csinálni az egész házban. Ebben az esetben igaz, hogy hiába néz meg az ember lánya száz videót az interneten, attól még rengeteg gyakorlat kellene ahhoz, hogy szépen tudja megcsinálni. Viszont elméletben nagyon profi lettem, kifejezetten jól el tudom mondani, hogy mi is lenne a feladat.

Életem első glettelése - nem tökéletes, de némi csiszolás után vállalható lett. :)

A glettelés egyébként egy érdekes folyamat: a gipszporhoz vizet adunk, hogy fel lehessen kenni a falra, aztán ha megszáradt, akkor fáradságos úton csiszolással újra gipszport csinálunk belőle, amit aztán lehet porszívózni. Na de a viccet félretéve ez azért kell, hogy szép, sima falfelületeink legyenek, amin jól mutat a festék és nem szörnyedünk el a glett-csomók láttán. Nos, ez is legalább olyan rossz munka volt, mint a kőzetgyapot szigetelés felrakása. Főleg a plafon csiszolása (felfelé csiszolni órákon keresztül, úgy, hogy közben hullik a por mindenhová) illetve a fenti sarkok viseltek meg. Tényleg minden létező eszközt kipróbáltunk, a kézi módszertől kezdve a rezgőcsiszolón át a “zsiráfig” - de egyiket sem sikerült megkedvelnem. Ráadásul ez a folyamat leírva szintén gyorsnak tűnik, de én a gyakorlatlanságomnak és nem túl sok szabadidőmnek köszönhetően március közepéig elvoltam ezzel. Így maradt 2 hetünk a festés-padlózás részre, és ekkor a konyha-nappali még sehogy sem állt. Végül úgy döntöttünk, hogy nem erőltetjük a lehetetlent, és csak a két hálószobára és a lenti fürdő-WC összeszerelésére koncentrálunk első körben, így március végére legalább egy ilyen félig-meddig komfortos építési területre be tudunk majd költözni.

Így hát következett a festés - szintén az én reszortom volt. (Viktor azt mondta, hogy ebben a házban amit ő csinált, az mind rejtve marad, és minden, ami látszódni fog, az az én munkám eredménye.)

A felső sarkokat utólag kellett meghúzni egy kisebb ecsettel - de erre csak a beköltözés után került sor.

A festésről annyit tudnék mondani, hogy meglepően jól ment, habár még ilyet sem csináltam előtte. Még a hálószobánk mély-kékre festett hátsó fala sem lett csíkos, pedig nagyon tartottam tőle, hogy azt a kényes színt nem sikerül majd egyenletesen lefesteni. A költözés előtti hét hajrájában aztán még lerakták a fiúk a padlószigetelést és a padlólapokat a hálókban, így március utolsó hétvégéjén költözhettünk is. Szerencsére Viktor egész hétvégére elhozhatta a céges kisteherautót, így viszonylag kényelmes tempóban, több fordulóval megoldottuk a dolgaink (és macskáink) átszállítását. Kissé ugyan bajos volt ennyi dobozt bezsúfolni a házba, főleg úgy, hogy még nem volt hova kipakolni, így egy részük a padlásra költözött további felhasználásig. Apropó padlás: itt szintén volt egy “kis” munkánk, mivel az egész felső szint - szigetelés gyanánt - 10-15 centi vastagságban tele volt szórva fűrészpor és zab és isten tudja minek a keverékével, amiben ráadásul a régi orvosságos üvegcséktől a bicikli alkatrészeken át az iskolás füzetig mindent találtunk. (Erről utóbb kiderítettük, hogy a valaha itt élt bácsi hugának a füzete, aki csaknem 100 évesen még él, és a szomszédos településen lakik.) Természetesen ezt is kőzetgyapot szigetelésre cseréltük, így mind a száz négyzetmétert ki kellett takarítani, a fűrészport zsákokba lapátolni és lehordani. Ezt a feladatot Viktor testvére vállalta magára még előző nyáron - nélküle talán még most sem lenne meg. Mivel a padláslépcső melletti falakat a néhai fürdőszobával együtt teljesen elbontottuk, ezért a gipszkartonozáskor a nyitott födémrész köré egy kulturált, szintén hőszigetelt feljárót építettünk, amihez már a tetőtér későbbi beépítésekor sem kell majd nyúlnunk.

A padló négy rétege: OSB lap, kiegyenlítő rostlemez, szigetelés, laminált padló

Április 1-től pedig immár a házban lakva folytattuk a megmaradt feladatokkal: következett az előszoba festése, a konyha-nappali glettelése és festése, a padlólapok lerakása, a konyha összeszerelése. Egy fokkal lassabb tempóban, de még mindig szinte minden délutánt ezzel töltve dolgoztunk tovább, így május közepére egy közepére ezek is teljesen elkészültek, végre birtokba vehettem a vadonatúj konyhámat is :)

A konyha még csak kezdeti állapotában - valamikor március elején

Az összeszerelés pillanatai. Szerencsére volt minőségellenőr, aki felügyelte a munkát. :)

Itt pedig már a kész konyhánk.

Sorrendben végülis legutoljára maradt a földszinti fürdőszoba kompletten (a WC szinte készen van, csak a padlóburkolat és a szerelvényezés van hátra), mivel az időközben beköszöntött száraz és meleg idő remek alkalom volt arra, hogy a ház külsején a még le nem festett részeket (vagyis a 80%-át) befejezzük. Hihetetlen, hogy milyen nagy felületet kell lefesteni egy ekkora házon, főleg, ha minden “rendesen” akarjuk csinálni, és leszedünk minden bádogot, takaró-és díszítőlécet is, hogy a végeredmény igazán szép legyen. Mivel mi így csináltuk, ezért majdnem három hétig tartott a munka - persze volt pár nap, amikor vagy egy váratlan eső, vagy a túlzott meleg miatt egyáltalán nem tudtunk haladni. Ugyanis a faházakat nem lehet bármikor festeni, ebben bővebben kitérek a következő bejegyzésemben.

Házfelújítás 3. rész

A bölcsek három dolgot szoktak mondani a házfelújításról:

• sokkal tovább tart, mint ahogy tervezzük
• sokkal embert- (házasságot) próbálóbb, mint gondoljuk
• sokkal, de sokkal többe fog kerülni, mint ahogy kalkuláljuk

Ezek természetesen a mi esetünkben is igaznak bizonyultak, de leginkább csak az első okozott problémát.

Az utolsó házfelújításos bejegyzésemet ott hagytam abba, hogy volt egy a szerkezetig visszabontott házunk, ahol csak a falak és a tető álltak. Ezt a videót november végén posztoltam, nagyjából azzal egyidőben, hogy a Lengyelországból rendelt építési anyagok megérkeztek. Onnantól kezdve 4 hónapunk volt beköltözhető szintre felhozni a házunkat mivel az albérletünket március 31-el felmondtuk. Az átköltözés meg is történt, de gondolom nem árulok el nagy titkot azzal, hogy áprilisban gyakorlatilag egy építési terület közepén éltünk - konyha nélkül. Így, nyár elejére aztán sikerült eljutnunk a “majdnem kész” állapotig, ami persze csak azt jelenti, hogy nagy vonalakban készen vagyunk, mivel ugyebár egy családi ház körül csak az nem talál tennivalót, aki nem akar.

November közepétől kivettük a hat hét szabadságunkat, azután januártól a nyár elejéig már a normál munkánk mellett dolgoztunk megfeszített tempóban azon, hogy minél előbb összeálljon ez a ház-dolog, így is történhetett meg, hogy minden más, nem létfontosságú dolgot (pl. blogírás) félre kellett tennünk. Viszont most visszatérek, és elmesélem, hogy mi történt ebben a pár hónapban velünk és a házunkkal, illetve tervezek egy videót is az elkészült állapotról - úgy gondolom, hogy kiváló eredmény született, főleg a hozzá-nem-értésünk fényében. A felújításhoz szerencsére igénybe vehettünk némi extra családi munkaerőt, enélkül valószínűleg még ma is a csupasz fa falak között élnénk :).

A felújítás első, és egyik legnehezebb eleme az volt, hogy Viktornak ki kellett számolnia és meg kellett rendelnie az összes anyagot, amire szükségük volt. Hosszas összehasonlítgatások után a választásunk egy lengyel építőanyag forgalmazó cégre esett, akiktől a svéd árak töredékéért tudtunk beszerezni mindent. Ezen - a szállítási költséget is beleszámítva - rengeteget spóroltunk, bár az egész ház összes építőanyagának lepakolása egyszerre nem volt piskóta. Egy komplett kamiont töltöttünk meg gipszkartonnal, OSB-vel, szigetelésekkel, zsákos anyagokkal, szerszámokkal, kiegészítőkkel, csövekkel és kábelekkel, viszont targoncánk vagy békánk nem volt, ami megkönnyítette volna a lerakodást. Tudjátok mennyi munka egy háznyi gipszkartont egyesével behordani…? Hát, ennyi:

A felújításunkat külön nehezítette, hogy - ellentétben az előző évek hó- és fagymentes teleivel - idén különösen hideg és kemény tél volt, heteken keresztül mínusz 10-16 fokokkal és állandó hóval, miközben a házban csak egy apró vaskályhánk volt, ami adott ugyan meleget, de össze sem lehetett hasonlítani a központi fűtéssel.

Persze az is csak nekünk juthatott eszünkbe, hogy -16 fokban cseréljük ki az ablakokat, de hát istenem, így jött ki a technológiai sorrend. Két nagy, dupla szélességű (darabonként 110 kg), illetve 5 normál ablak cseréjére került sor, ami a nagy hideg ellenére is meglepően simán ment. A normál ablakokat ketten, a nagyobbakat hárman emeltük be, és szerencsére egyiket sem sikerült elejteni és összetörni. A régi ablakok helyett így korszerű fa szerkezetes, háromrétegű szigetelt üveggel ellátott nyílászáróink vannak, körben kőzetgyapot szigeteléssel (és nem betömködött lószőrrel, mint ahogy az eredeti ablakoknál volt).

Ez máris sokat segített a hőháztartáson, pedig még egy jó ideig nem volt fűtés. A hőközpontot csak január végén szerelték be, amikor is ezzel együtt a víztartályt és a szivattyút is kicserélték. A háznál ugyanis kútvíz van, hiszen talán még nem is mondtam, hogy a településen kívül, egy erdő szélén lakunk, a városi vízhálózat idáig már nem jön el. Ez azonban nem jár lemondással, vagy okoz hátrányt, ezeknél a vidéki házaknál ez teljesen megszokott. A vízpróba szerint önmagában is teljesen jó minőségű vizünk van, de azért beszereltünk egy vízfiltert is, hogy a viszonylag magas vastartalmat kiszűrje, és a pH értéket beállítsa (ez nem utolsó sorban a csöveinknek is jót tesz, nem csak nekünk), így kristálytiszta, ásványvíz minőségű vizünk van.

Tehát mi kiépítettük a víz- és fűtési rendszert, felszereltük a radiátorokat, majd jöttek a szakemberek - a fűtés azon kevés dolgok közé tartozik, amit nem tudtunk volna saját magunk beüzemelni - és ez a nagyon szimpatikus brigád pikk-pakk beszerelte a fűtéshez a beltéri- és kültéri egységet, illetve kicserélték a szivattyút és a hirdofórt. (Jellemző a svédekre, hogy az aznapi mínusz 13 fok elég jó időnek számított ahhoz, hogy az egyik szerelő srác rövidnadrágban jöjjön dolgozni.) A fűtésről és a melegvízről így most a közeli településen gyártott NIBE hőszivattyú gondoskodik. Itt Svédországban nem fűtenek földgázzal, hanem általában különféle elektromos rendszereket használnak. Ezek közül az egyik legköltséghatékonyabb az általunk is választott levegő-víz hőszivattyú, ami leginkább egy hatalmasra nőtt klíma-egységhez hasonlít, és a működési elve is hasonló, a levegő hőenergiáját (igen, akár még a mínusz 25 fokos levegőnek is van ilyen) alakítja át meleggé.

Azonban ez előtt még három hónapon át a már említett vaskályha mellett kellett dolgoznunk. Ahogy a korábbi videóban is mondtam, a ház nagyjából 100 éves lehet, de bizonyos falait valószínűleg más épületből hozták és építették be, erre utalt a deszkákon álló számozás. Szerencsére kártevőknek nyoma sem volt és szeretnénk, ha ez így is maradna, ezért még mielőtt bárminek az építésébe is belekezdtünk volna, az összes falat, a plafont és a padlót is lenolajjal kentük át. Ez ugyanis nemcsak felfrissíti az öreg fát, de teljesen alkalmatlan lakóhellyé teszi az élősködők számára is.

A régi, vastag hajópadlót meghagytuk, de hiába lehetett nagyon szép annak idején, sajnos már nem volt olyan állapotban, hogy felújíthassuk. Ennek oka a későbbiekben belevert rengeteg szög volt, amik egy része beletört és nem tudtuk eltávolítani, amiket pedig ki tudtunk húzni, azok millió lyukat hagytak maguk után. Ezért most csupán plusz hőszigetelő rétegként szolgál a laminált padlónk alatt. Mivel a házba a vizes helyiségeket kivéve ugyanaz a padló került (a konyhába is) és egyetlen küszöböt sem szerettünk volna látni az ajtók alatt, ezért minden helyiséget egy szintre kellett hozni. Főképp a ház hátsó részén volt ez probléma, ahol több centi eltérés is volt a többi részhez képest, na de egy ilyen korú háztól nem is várhattunk sokkal jobbat. Ezt a korrekciót a fiúk különböző vastagságú OSB lapokkal oldották meg, illetve egy szivacsréteggel, ami nem csak hőszigetelő, de akár 3-4 mm-es szintkülönbségeket képes korrigálni. Ezekre jött végül a laminált padló, amiből igyekeztünk a házhoz és környezethez illő, természetesebb árnyalatot választani. Szerintem esztétikailag is nagyon jól sikerült, és a padló alatti rétegeknek köszönhetően papucs nélkül sem fázik a lábunk - pedig sajnos a legtöbb esetben a faházak velejárója a jéghideg padló.

Na, de kicsit előre szaladtam, ugyanis az olajozás után a falakat kellett előkészíteni; felcsavarozni a párnafákat, amik a gipszkartont tartják. Ez elméletben egyszerűnek tűnik, gyakorlatban viszont annál több tervezést igényel: nem csak arra kellett figyelni, hogy függőleges falaink és derékszögű sarkaink legyenek, de minden olyan helyen kell lennie extra fának, ahová később szekrényt vagy polcot szerettünk volna a falra (egy konyhai faliszekrényt a 12 mm-es gipszkarton önmagában nem bírna el), ráadásul olyan távolságra kellett felrakni ezeket, hogy a gipszkarton táblákat később fel is lehessen csavarozni. Ugyanezt végre kellett hajtani a plafonon is, mivel oda is gipszkarton került. És hát sajnos néhány párnafa nem is volt a legjobb minőségű, ha lett volna egy kis időnk foglalkozni vele, akkor esélyesek lettünk volna a fizikai Nobel díjra, mert meggyőződésem, hogy némelyik léc legalább 5 dimenzióban volt megcsavarodva. Nem egy alkalom volt, amikor le kellett szedni és újrarakni, hogy tökéletesen a helyükön legyenek, a lézeres szintező igazán jó barátunkká vált ezekben a hetekben.

A folytatással hamarosan jelentkezem, addig is pár fotó a házról:

Mit rejt(ett) a svéd karácsonyi szatyor?

Ahogy arról már nyáron írtam ebben a bejegyzésben, Viktor minden évben kétszer kap egy nagyobb, élelmiszerekkel teli ajándékcsomagot a munkahelyétől. Ezeket a két legnagyobb svéd ünnepre időzítik, vagyis midsommar és karácsony idejére.

Ebben az évben sem történt ez másként, karácsony előtt pár nappal jött a kör-e-mail (mivel ugyebár a koronavírus miatt most mindenki otthonról dolgozik), hogy másnap az irodában mindenki átveheti az ajándékcsomagját. Ezúttal is a tradicionális svéd karácsonyi menühöz szükséges hozzávalókat kaptuk:

Bár nem csak ennek köszönhetően, de ebben az évben sem maradunk éhen karácsonykor - pontosabban ez a készlet nálunk legalább az új évig kitart. :)

A karácsonyi menünk pedig tartalmazni fog egy különlegességet is, egy másik ajándéknak köszönhetően. A két szomszéd bácsi, akiktől a házat vásároltuk, meglepett bennünket egy csomag jávorszarvas hússal (valamint egy üveg mézzel, amit a szomszéd faluban lakó termelő készít). Úgyhogy karácsony másnapján a hagyományosnak éppen nem nevezhető Älg à la Lindström lesz az ebéd.

Jultomte - karácsony a svédeknél

Habár ez már a harmadik karácsonyunk lesz Svédországban, meglepő módon mindeddig nem írtam bővebben a karácsonyi hagyományokról.

A svéd Mikulás részben az amerikai Télapóból (leginkább a kinézete), részben Szent Miklós legendájából, továbbá a svéd folklór szerinti, házak körül élő törpékből tevődik össze. Utóbbiakat nevezik a svédek tomtéknak (vagy itt, Skåneban nissének), a karácsonyi manót pedig Jultomténak. A Jultomte itt, a svédeknél az, ami a magyaroknál a Mikulás, azonban nem december 6-án érkezik, hanem karácsonykor. 

Tomtékról már a 1300-as évektől, a svéd középkortól említést tesznek. Ezek a kis manók (egyesek szerint néhány centisek, mások óvodás gyerek méretűnek írják le őket) erősek, mint egy bivaly, ami nélkülözhetetlen a gazdasági munkákhoz amit végeznek. Ruházatuk egyszerű, piros sapkájuk és fehér szakálluk teszi őket jellegzetessé. A ház körül mindenféle munkában segítenek az embereknek; lisztet szitálnak, söprögetnek, etetik és rendben tartják az állatokat. A segítség mellett időnként a rossz dolgokért is a tomtékat okolták; ha valami baleset történt vagy esetleg a gazdaság nem ment olyan jól, mint a többi a környéken. Ezért is bántak mindig tisztelettel ezekkel az apró manókkal és igyekeztek a kedvükben járni, hiszen senki nem akart önsorsrontóként magára haragítani egy tomtét. A megbecsülés jeleként az emberek rendszeresen tejberizst (tomtegröt) készítettek a tomtéknak, amibe vajat is tettek és fahéjjal valamint mandulával ízesítették (a tejberizs a mai napig igen kedvelt édesség a svédeknél a téli időszakban, amit jellemzően az étkezések után, desszertként fogyasztanak fahéjjal és lekvárral).

A karácsonyi manó avagy Jultomte, azaz a Télapó az 1800-as évektől kezdődően bukkant fel, részben mintegy elegyeként az északi mondák tomtéjának és az európai Szent Miklós legendának. A Jultomte kedves és szereti a gyerekeket, a hagyomány szerint északon, valahol a sarkkör környékén él, és feladata a kívánságok begyűjtése illetve azok teljesítése (értsd: karácsonyi ajándékozás). 

Az északiak karácsonyi hagyományaiba szervesen beletartozik a Julbock, azaz a karácsonyi kecskebak is. Anno a fiatalok körbejártak a környező gazdaságokban és egyszerű színdarabokat adtak elő valamint dalokat énekeltek. Egyikük beöltözött kecskebaknak, maszkot pedig szalmából készítettek a jelmezhez. Az előadásért cserébe ételt, italt és pénzt kaptak. Az 1900-as évek folyamán aztán a karácsonyi kecskebak szerepkörében történt egy kis változás; a tehetősebb réteg körében népszerűvé vált, hogy csak egyetlen, baknak öltözött személy járt körbe a házaknál aki ajándékokat osztogatott. Az ő szerepét vette aztán át a folklórban Jultomte, de a Julbock sem kopott ki a karácsonyi hagyományok közül: ma is szinte minden otthonban megtaláljuk a szalmából készült kecskebakokat az ünnepi dekoráció részeként.

Jenny Nyström illusztrátor volt az, aki megalkotta a modern kor Jultomte ábrázolását, Viktor Rydberg regényéhez készített rajzaival. Azóta pedig sok írót és művészt ihletett meg a tomték és Jultomte világa, többek között Wil Huygen-t és Rien Poortvliet-t is, akik meghívást kaptak a tomték földjére (Lappföldre) ahol maguk a tomték mutatták be saját életüket és napi szokásaikat. Erről a kalandjukról könyvet is írtak, amit a napokban kaptam kölcsön egy svéd barátunktól (Tomtarnas hemligheter, kiadó: Rabén&Sjögren). 

Ízelítőként a könyvből egy részlet, ami bemutatja egy átlagos tomte ház alaprajzát és berendezéseit:

S - A tomték papír és gyújtófolyadék híján az L betűvel jelölt késsel forgácsolnak le darabokat a nagyobb fadarabokról, hogy gyújtósnak használják azt. Ezzel az eszközzel készítenek karácsonyi dekorációkat is, mint amit a képen is láthatunk (amely kés olyan éles, hogy úgy halad a fában akár kés a vajban). A legszebb díszek vörösfenyőből készíthetőek, legalábbis a tomték szerint.

F - A lyukas kenyér, amit a tomték teljes kiőrlésű illetve sima búzalisztből készítenek. Ez az recept a svéd emberekhez is eljutott, akik rozsliszt hozzáadásával készítik. Érdekessége hogy cukrot tartalmaz, de sót nem, így a végeredmény egy kissé édeskés, de meglehetősen jellegtelen, laposabb kenyér lesz. 

Q - Hintaszék bölcső. Szerintem ez a tomték egyik legjobb találmánya. :) Ikergyermekek egyidejű altatására van kitalálva. Az anyuka/apuka tomte a bölcső végében található székben ülve, egyszerre tudja hintáztatni csemetéit, akik így lassanként álomba szenderülnek. Figyelmeztetésül szerepel a könyvben, hogy nem tanácsos túl nagy lendülettel hintázni a székben, mert azzal pont ellentétes hatást érünk el.

A könyvben szó esik a jetiről, trollokról, valós állatokról és sok másról, ami a tomték életéhez kapcsolódik, mindez körítve a csodaszép illusztrációkkal.

Lemming - a pocokfajta, amit a tomték háziállatként tartanak.

Mindazoknak pedig akik szeretnének a házuk közelében élő tomte kedvében járni jöjjön egy tomtegröt recept, amiből természetesen nem ismerjük az eredetit - ahány ház, annyi szokás.

Ezzel kívánok kellemes karácsonyt és boldog új évet minden olvasómnak! Jag önskar er alla en riktigt God Jul och ett Gott Nytt År! :)