Svéd(d)élet(t)

A mi svéd telünk

Viktor írása következik - az első svéd tél, az ő szempontjából.

Aki még nem, vagy csak keveset járt Svédországban, annak az ideköltözési listájában bizonyára az ellenérvek között szerepelnek a hosszú depressziós téli éjszakák, és a sarkvidéki telek. Az ő tájékozódásukat szeretném kicsit segíteni most. És megint csak azzal kell kezdenem, hogy a mi tapasztalataink dél-Svédországra vonatkoznak. Innen még mindig közelebb van Budapest, mint akár csak Västerbotten. De azért nagyjából a Göteborg-Stockholm vonalig még érvényesek az itt leírtak

Írtunk már róla korábban, de megint ide kívánkozik: az éjszakák valahogy sokkal feketébbek, mint Magyarországon. Még nem sikerült megfejtenünk az okát. Vagy csak érzékcsalódás?

Odahaza nekem mindig egyik napról a másikra, nevezetesen az őszi óraátállítással együtt jött az az érzés, amikor hirtelen túl korainak tartottam a sötétedést, és amikor tudatosult bennem, hogy feltartóztathatatlanul jön a tél és a hideg idő. Itt Svédországban ez már néhány héttel korábban bekövetkezett. (Járulékos haszon, hogy így megvolt a fokozatosság, és az óraátállítás végül már egyáltalán nem sokkolt.) Az első hetekben valóban furcsa, hogy még bőven sötét éjszaka van, mikor az ember munkába megy, és hiába tűnik szintén késő éjjelnek az idő, amikor délután hazaérkezik, még rengeteg ideje van bevásárolni, IKEÁ-zni, bármit csinálni. De depressziós hatással ez igazán nem volt ránk. Ráadásul minden svéd lakás minden ablakában hagyományosan világít egy-egy lámpa, ami egészen hamar valami karácsonyi hangulatot teremtett.

A téli hideg egyébként lényegesen kevésbé sokkolt bennünket annál, mint amennyire tartottunk tőle. Egyrészt nagyjából olyan a tél itt dél-Svédországban, mint annó gyerekkorunkban volt Magyarországon. Másrészt akárcsak nyáron, ilyenkor is sokkal kisebb a napközbeni hőingadozás, mint odahaza megszoktuk: előfordul, hogy napokon keresztül pl. az éjjeli mínusz 2 és nappali plusz 1 között váltakozik csak a hőmérséklet, és nem hullámzik fel-le 10 fokokat. Plusz ami számomra a legszembetűnőbb, és a leginkább elviselhetővé teszi a telet: a szél hiánya. Ha pusztán csak mínusz 5 fok van, de nincs hozzá szélvihar, akkor igazán csak egy jó pulcsi kérdése az egész. (Egyik hétvégén sikerült csak kifognunk Helsingør-ben egy 0 fok körüli, esős-havas időt, de akkor széllel, hogy a csapadék vízszintesen “esett” és nem akart földet érni. Na ezzel az egy alkalommal sikerült is megfáznom.)

Az igazán súlyos hidegek errefelé még nem jellemzőek. Nationella isdygnet-nek - azaz szó szerinti fordításban “nemzeti jeges nap”-nap - hívják azokat a napokat, amikor egész álló nap nem emelkedik 0 fok fölé a hőmérséklet Svédország egyetlen pontján sem. Idén már volt ilyen, február elején. Akkor itt nálunk délen is mínusz 15 fok körül volt a hőmérséklet hajnalonként, és napközben sem lett melegebb mínusz 5-6 foknál. Azonban ezt megelőzően csak 2016-ban, és 2014-ben fordult elő néhány ilyen nap. (Azonban továbbra sem ajánlom Norrbottent a fázósoknak: ott akár évi 150 isdygnet is előfordul.)

Na de térjünk a lényegre: hogyan lehet mindezt túlélni? A kulcsszó: több időt kell hagyni mindenre. Ugyanis minden divatot elfelejtve, mínusz 10 fokonként egy-egy újabb réteg polárpulcsival, aláöltözővel, és zoknival érdemes számolni (a kapucnis kabát pedig kiváló lehetőség arra, hogy a sapka-rétegek számát is megduplázhassuk szükség esetén). Tehát korábban kell nekilátni a reggeli készülődésnek, és csak később tud az ember elindulni a munka végeztével. És azután se rohanjunk sehová. Akkor nem izzad rá az emberre a meleg ruha, és nem kell kapkodva venni a jeges levegőt, ami aztán instant torokgyulladáshoz vezetne. Most kezdem csak igazán megérteni, ami már nyáron feltűnt, hogy senki nem siet sehová.

(Persze mindannyian ismerünk olyan embert, aki télen is lenge ruhákban jár, mégsem fázik. Nos én azon a nevezetes mínusz 15 fokos reggelen láttam egy srácot a buszmegállóban: egy szál pólóban, és rövidnadrágban. És a kiszakadt nadrágos, bokavillantós divatot egyébként sem értem, de a mínuszokban végképp nem látom létjogosultságát. De a svéd lányok derekasan állják a hideget, vörösre fagyott bokával is.)

Minden kellemetlenségért kárpótol azonban a havas táj látványa, ami még itt Skåne-ban is mindennapos, akár március elején is. A vastagon behavazott fenyőerdő tövében álló kis piros faházak láttán az ember úgy érzi, mintha csak egy karácsonyi képeslapba csöppent volna bele. És a hó érkezése pont olyan váratlan tud lenni, mint a nyári esők: egyik percben még semmi jele, a másikban már hatalmas pelyhekben hullik.

És valószínűleg elmondhatjuk magukról, hogy túléltük az első svéd telünket, mert reggelente ismét világosban indulok, és délután világosban érek haza. Ennek köszönhető az elmúlt napok egyik legszürrelálisabb élménye: Reggel szakadó hóesés, viszont napsütésben, mivel a kelő nap még bevilágít a felhők alá - és mindeközben mindenfelől szól a madarak boldog tavaszváró éneklése, amit odahaza csak rügyező fákról lehetett hallani.

Hétköznapok Svédországban I.

Rengeteg érdekes dolog történik velünk még most is, szinte minden nap, de sajnos idő hiányában egyre ritkábban jutunk hozzá, hogy leírjuk. Most pár rövidebb sztorinkat összeszedtem, amik ugyan önállóan nem állják meg a helyüket, de így egyben pont kitesznek egy bejegyzést. :)

Az első negatív élmény

Az első nagy pofáraesésnek az okosok szerint fél év kinti lét után be kellett volna következnie, de ez nálunk csak 9 hónap után jött. Na, azért nem kell hatalmas borzalmakra gondolni, mindössze annyi történt, hogy vettem egy új laptopot (előre is elnézést a helyesírási hibákért, ez a billentyűzet még nagyon összevissza nekem :) ), amire a hatóságok felkapták a fejüket, és a következő héten már kaptam is a levelet a Radiotjänsttől, hogy kezdjem el fizetni a TV-adót. Ez egy olyan adó, amit mindenkinek fizetnie kell, aki Tv, internet vagy egyéb média fogyasztó. Svédországban a természetes személyek alapvetően kommunális adót fizetnek, ez azonban ettől eltérően nem csak egy regionális adó, így sajnos nem lenne olyan egyszerű beépíteni az alapvetően fizetett adóba. így viszont elég rosszul esik, hogy évente 2400 koronát kell befizetnünk (havi 200 korona, mai árfolyamon számolva 6400 Ft). Tudom, hogy cserébe nincs reklám az állami adókon, mégis kicsit jobban örülnék, ha másra költhetném ezt az összeget. Egyébként sokan vannak, akik minden trükköt bevetnek azért, hogy elkerüljék ezt az adót (letagadják, hogy használnának bármi ilyen készüléket, más nevére kötik az előfizetéseket, stb), de ez is az itteni élet része. Ha elkezdenénk trükközgetni ezzel, akkor kb. pont ott tartanánk ami miatt (többek között) eljöttünk Magyarországról.

Az első látogatás az autószerelőnél

Kereket cseréltetni már voltunk, de pár hete megadta magát a generátor, ezért kénytelenek voltunk szerelőhöz vinni. Mivel az autó most nélkülözhetetlen (mivel csak napi 3 busz van, ezért én ezzel járok munkába), ezért a munkahelyem mellett talált szerelőhöz vittük el SOS, szerda délelőtt. Nem is telefonáltunk előtte, reménykedve, hogy ha csak úgy ott termünk, akkor megesik rajtunk a szíve, és nem küld el azzal, hogy jöjjünk vissza 2 hét múlva. Szerencsére nagyon készséges volt, azonnal ránézett, meghallgatta, megjósolta, hogy generátor csere lesz, de azért ígért egy visszahívást. Ez egy órán meg is érkezett az ítélettel : generátor csere. Nagyjából megsaccolta az árat, majd miután rábólintottunk mondta, hogy megrendeli az alkatrészt és amint kész, telefonál. Ez konkrétan másnap történt meg, úgyhogy péntek reggel már mehettünk is érte. Az autó tökéletesen működik, és nagy meglepetésünkre nem volt sokkal drágább, mint egy otthoni szerelő. A javíttatásról természetesen részletes számlát kaptunk (alkatrész pontos típusa és ára, munkadíj, alkatrész postaköltségének díja), és a hipergyors szervizelési idő miatt a munkából se estem ki hosszabb időre. Persze, tudom, ez Mo-n is így van, és csak én találkoztam otthon számla nélkül dolgozó szerelőkkel, akik 2-3 hetes határidőkkel vállalnak munkákat.

Ki-mit-tud? Magyarországról

Hát, a magyarokon kívül kb. senki, semmit. Nem szeretnék senkinek a lelkébe gázolni, de Magyarország nem annyira a világ közepe, mint ahogy azt mi gondoljuk. Pár bevándorló emlékszik még a 2015-ös eseményekre és a benne játszott szerepünkre, és az arcukról egész könnyen le is olvasható, hogy mit gondolnak a vezetőségről és az akkori tevékenységükről.

De a született svédek nagy része nem tudja, hogy hol van ez az ország, vagy épp mi történik benne. Következzen néhány párbeszéd (egy kivételével mind svéddel zajlott).

Persze, lehetnének sokkal műveltebbek is, de hát azért valljuk be, mi sem fújjuk az összes országot pár ezer km-el arrébb. Viszont a suliban pont Magyarország volt a példa az országra, ahol a média már majdnem teljesen a kormányzat befolyása alatt van, így legalább az ott ülők tudták, hogy létezünk…

Az első svéd barátunk

Habár mindketten jóban vagyunk a kollégáinkkal, azért az mégsem olyan, mint egy munkahelyen kívüli barátság. Viszont szert tettünk egy igazi, született svéd barátra, aki pár házzal odébb lakik a falunkban, és Viktorral együtt jár be reggelente a városba dolgozni. Már voltunk is nála (egy igazi svéd, vörös házikóban lakik), illetve várjuk egy közös vacsorára a húsvéti hétvégén. Ő is egy gyönyörű macska tulajdonosa, így elvállalta, hogy eteti a mi ördögünket, amíg nem leszünk itthon. Ha véletlen felmelegedne az idő áprilisig, akkor még az is lehet, hogy egy grillezést megkockáztatunk a kertben. :)

Panaszkezelés az Ikeánál

Az eset még decemberben történt, de sajnos csak most jutottam el odáig, hogy leírjam a történetet. Érdekes példája ez újból a kétféle nép kétféle habitusának, habár a magyar szál kifutását végül nem vártam meg, mert a svéd oldalon megoldódott a dolog.

A történet ott kezdődött, hogy kb. másfél évvel ezelőtt vásároltunk a pesti Ikeában egy 5 literes, SENIOR, zománcozott, öntöttvas edényt. Ez elvileg egy életre szóló befektetés, mivel strapabíró, vastag edényről van szó (ami az árán is meglátszik). A honlapon ill. az üzletben is ki van emelve, hogy ennek megfelelően 25 év garanciát vállalnak az eszközre.

Időközben kiköltöztünk Svédországba, és ez volt az egyetlen edény, ami költözött velünk. Mindig gondosan bántunk vele, nem mosogattuk mosogatógépben (nem is fér bele), és alaposan becsomagoltuk a költözés előtt.

Azonban novemberben az egyik kenyér sütés alkalmával észrevettem, hogy rozsdafoltnak tűnő dolgok tűntek fel a belsejében és a fedő belsején is. A blokk sajnos nem volt meg róla (ok, ez az én hibám), viszont anno a magyar Ikea Family kártyánkat használtuk a fizetéskor, amin elvileg visszakövethetőek a tranzakciók. Természetesen itt nem volt ilyen egyszerű a dolog, mivel a kiköltözésünk után kaptunk az Ikeától egy svéd kártyát a magyar helyett, így a régi kártya számáról fogalmunk sem volt.

Semmi gond, ők biztos vissza tudják keresni (legalább a magyar kártyánk számát), úgyhogy gyorsan írtam is a magyar ügyfélszolgálatnak a problémáról. Ha már ott voltam, akkor írtam a svédek ügyfélszolgálatának is (svédül, persze), lesz-ami-lesz alapon.

A magyaroktól 1 napon belül kaptam is választ (hatalmas piros pont), amiben kifejtették, hogy erre az edényre ugyan egyátalán nincs garancia, de keressem vissza a kártyám segítségével (ami nincs meg) a tranzakciót, és meglátják, hogy mit tehetnek. A válaszban belinkeltem nekik a saját oldalukat, amiben az 1. pont a termék leírásánál, csupa nagybetűvel a 25 év garancia, illetve az áruházban, a minta terméken is ott ficeg a “25 garancia” címke. Leírtam még egyszer, hogy sajnos a magyar kártyámon nem tudom visszakeresni, mivel már svéd kártyát kaptunk helyette, és érdeklődtem, hogy ők vissza tudják-e keresni központilag a tranzakciót/kártya számát. Erre csak annyit kaptam válaszul, hogy a svéd tranzakciókat a svéd kártyámon keresztül tudom megnézni, ami ugyan nem kapcsolódott az én előző levelemhez, de hát végülis válasz volt….

Nem is feszegettem  tovább a kérdést, mivel a svéd Ikeától is választ kaptam ezalatt. A levél, röviden : köszönjük, hogy írt nekünk. Próbáltuk telefonon is keresni, sajnos nem volt elérhető. Elnézést kérünk a probléma miatt, az edény helyett küldünk egy másikat, ami átadtunk a futárszolgálatnak, a kiszállítás napja : 01.03. (a karácsonyi ünnepek miatt). Kérjük, hogy ha módja van rá, juttassa vissza egyik áruházunkba a hibás edényt, hogy megvizsgálhassuk a hiba okát. Köszönjük!

Úgyhogy január második munkanapján meg is kaptuk az edényt, a másikat pedig leadtuk Helsingborgban amikor legközelebb arra jártunk. Így lett egy vadonatúj, működő edényem.

Nem tartom kizártnak, hogy a magyarok is cserélték volna a végén a terméket, de a kommunikációt azóta sem értem. Miért kell rögtön a vevő ellenében lenni? Miért kell mindenáron belekötni, és hosszú email váltásokon keresztül terelni a szót és húzni az időt? Nem lenne sokkal egyszerűbb csak simán igazat adni a vevőnek, mikor annak igaza van? Nem lenne mindenkinek jobb élmény a “svéd” eljárás szerinti panaszkezelés?

Vendéglátás Svédországban

Az év végén nekem is sikerült munkát találnom Svédországban, így már mindketten dolgozunk. Viktornak ilyen szempontból könnyebb dolga volt informatikusként, hiszen leginkább az angolt használja és nem kellett jó svédtudás az elején a munkájához. Viszont én Magyarországon vendéglátásban dolgoztam ami mellé van egy pedagógus diplomám is, de itt mindkét esetben erősebb nyelvtudás szükséges, hiszen folyamatosan svédül kell kommunikálni. Viszont az év végére eljutottam odáig, hogy mindent megértek és egész magabiztosan beszélek, így találtam munkát a „szakmámon” belül. A diplomám ellenére nem szerettem volna a pedagógus pálya felé fordulni, ha nem muszáj, de persze ez is ott volt a lehetőségek között. Mivel azonban szeretem a saját életem nehezíteni, a szívem pedig a vendéglátás felé húzott, ezért főleg ilyen állások között keresgéltem kezdettől fogva.

Otthon kávézóban dolgoztam, itt pedig éttermi munkát kaptam, tehát nem teljesen fedi a két terület egymást, de a lényegben nincs nagyon különbség. Embereket szolgálunk ki, szolgáltatást nyújtunk és próbáljuk mindezt a lehető legjobb minőségben tenni.

Először is nagyon meglepő volt, hogy a munkaruha minden egyes elemét a cég biztosítja (nem pedig előírja, hogy miből milyen színűt vegyek). Az első munkanapomon mindenből kaptam a méretemben, így erre nem kellett költenem, és a cipőfűzőig bezárólag egyforma a társaságon a ruha. :)

A csapat nagyon vegyes, van 19 és 45 éves munkatársam is. Körülbelül a fele svéd, a másik fele bevándorló (nem csak arab bevándorlók). Az épületben rajtunk kívül 2 másik szolgáltató van, az ott dolgozókkal is jóban vagyunk, kölcsönösen segítünk egymásnak, ha valami probléma merül fel.

Hiába vendéglátás, az emberek itt maximum 8 órát dolgoznak. Mindenki végigülheti a szünetét (kapunk enni is), és nem csak a pult mellett kell 3 perc alatt bekapnunk valamit. Sőt, az elején én 10 perc alatt lezavartam az ebédszünetemet (régi rossz berögződések), mire szépen visszaküldtek, hogy akkor legyek kedves még 20 percet eltölteni valamivel, mert a fél órás szünet azt jelenti, hogy 30 percig a környéken sem akarnak látni. Mindehhez persze hozzátartozik az is, hogy mindig elegendő személyzet van bent, vagy ha pörgősebb a nap, akkor hívnak még be plusz embereket, így nem kell azon görcsölni ebéd közben, hogy vajon mi történhet most odabent nélkülem.

A dolgozók mindig jókedvűek és mosolyogva jönnek be dolgozni. Nem csak a vendégeknek tartogatott, sokak szerint ál-mosolyuk van, hanem tényleg nem érzik halálos tehernek a munkát. Nincsenek kiégve és totálisan kifacsarva, mert a túlórák hiánya (és a részmunkaidős opció) miatt pont megfelelő az egyensúly a munka és a szabadidő között. Elmondhatatlanul jobb érzés úgy bemenni dolgozni, hogy nem kell valaki szitkozódását és csapkodását hallgatni, mert ő „utálja ezt az egész sz*rt”. Az egész csapat napját el lehet rontani egy ilyennel, és nem is hiányzik a mindennapjaimból. A nap végén mindig, mindenki úgy köszön el a többiektől, hogy “köszi a mai napot”. Ez nagyon apróságnak tűnhet, de mégis teljesen más hangulatban távozok a nap végén.

Van hely mindennek. Nem próbálnak 5 négyzetméternyi bérleti költséget megspórolni azon, hogy nincs öltöző vagy esetleg raktár. Van saját öltözőszekrényem ahová beakaszthatom a cuccaimat és le is tusolhatok bent, ha épp arra van igényem. Ezek az apróságnak tűnő dolgok sokat javítanak az ember komfortérzetén (egy WC kagyló felett, a felakasztott ruhák elől félig elhajolva öltözni nem túl kényelmes). A raktárban nincs a plafonig feltornyozva (teljesen szabályellenesen) az áru, és a fagyasztó- és hűtőkapacitás is kényelmesen elég. Az eszközökből van elég, minden felszerelés adott és ha valami eltörik abból lehet újat rendelni (nem kell összeszigszalagozott felmosónyéllel bohóckodni).

Mint ahogy azt fentebb is írtam, mindig van bent megfelelő mennyiségű dolgozó, a forgalomnak megfelelően. Ha rosszul számolt az üzletvezető, akkor ezt hazaküldéssel vagy plusz ember behívásával korrigálja. Nem kell belehalni a munkába, van idő meginni egy pohár vizet, vagy éppenséggel kimenni pisilni. Mindig van idő normálisan megcsinálni a dolgokat. Akár a takarítást, akár egy előkészítést. A csapat tagjai csapatként dolgoznak, és senki nem próbálja a másikra nyomni a munkát, mert ő túl fáradt hozzá / már amúgy is sokat dolgozott. Persze itt is van olyan, aki kevésbé szeret dolgozni, de őket a műszakvezetők megfelelően motiválják. 

2 olyan lány is van, akinek pici gyereke van és mellette mégis a vendéglátásba jött vissza dolgozni. Ezt Magyarországon elképzelhetetlennek tartottam volna nagyon erős nagyszülői háttér nélkül. Viszont, mivel itt rugalmas a munkaidő és rengeteg a részmunkaidős pozíció, ezért könnyen megoldható ez is. Az egyik esetben ráadásul 4 hónapos babával van otthon szülési szabadságon az apuka, váltva ezzel az anyukát, aki visszajött dolgozni. Nagyon jónak tartom ezt a rendszert (apuka is mehet szülési szabadságra), mert így a friss anyuka is visszatérhet dolgozni, ha szeretne, és az apuka-gyerek viszony is szorosabb lesz.

Nagyon érdekes, hogy a svéd fiatalság (és a már svédül jól beszélő bevándorlók) mennyire nem azt a svédet beszéli, mint amit a nyelvkönyvekből megtanul az ember. A szótáraim (online és offline egyaránt) teljesen csődöt mondtak ebben a közegben, úgyhogy innen is üzemen a szótárírói ambíciókkal rendelkezőknek, hogy ideje lenne egy friss kiadásnak, ami tartalmazza skåne-i szlenget is. :) Az igeidőkkel is nagyvonalúan bánnak, az iskolában oly’ sokat nyomott befejezett jelenidőt talán egy alkalommal hallottam valakitől negyed év alatt, a jövő idő kifejezésére pedig teljesen megfelel nekik a jelen idejű ragozás is egy jól elhelyezett időhatározóval.

Úgyhogy összességében véve itt vendéglátózni sokkal kevésbé megterhelő, mint az eddig megszoktam. Persze az esti műszakok, hétvégi munkanapok itt is hozzátartoznak a képlethez, de hát ez elkerülhetetlen. Jó látni, hogy itt a középkorúság felé haladók és a családosok is megtalálják a helyüket ebben a rendszerben, és örülök, hogy újra dolgozhatok. 18 éves korom óta dolgozok és még sosem volt ekkora kihagyásom a munkában (majdnem fél év). Habár tanultam végig ez idő alatt, mégis sokkal hasznosabbnak érzem most magam. :)

Jogosítvány csere

Most már egészen biztos, hogy Svédország titkos plasztikkártyanyomdájának közvetlen közelében lakunk. Legalábbis más magyarázatot nem tudok arra - eddigi ezirányú tapasztalataim alapján -, hogy miként kaphattuk meg legújabb svéd iratunkat is ugyanolyan fénysebességgel, ahogyan pl. a bankkártyánk is elkészült. A hétfő esti fotózást követően ugyanis már csütörtökön délelőtt megkaptuk az értesítést, hogy a jogsi elkészült és átvehető a legközelebbi élelmiszerbolt posta pontnál.

Svédországban egyébként mindenféle korlátozás nélkül használható a magyar jogosítvány is, annak köszönhetően, hogy Magyarország is EU-s tagállam. Ugyanazokat a járműkategóriákat vagyunk jogosultak vezetni, mint odahaza, és ugyanazokkal a KRESZ szabályokkal találkozhatunk itt is. Legalábbis nagyjából…

Itt van például a Flervägsstopp, ami egy olyan útkereszteződést jelent, ahol minden irányból Stop tábla fogadja az érkezőket. Ilyenkor az a szabály, hogy minden közlekedő az érkezési sorrendben hajthat tovább. A rendszer kifejezett célja, hogy a sofőrök vegyék fel egymással a szemkontaktust. (Kollégáim jót nevettek azok, mikor elmagyaráztam nekik, hogy ilyesmi Magyarországon is van, de azt inkább úgy hívjuk, hogy “az erősebb kutya b**ik”.) Mellesleg a Stop táblát nagyon komolyan veszik a svéd autósok, akkor is állóra fékeznek és körülnéznek, ha a domborzati viszonyok miatt egyébként már több száz méterről látni, hogy közel s távol nincsen másik autós.

Magyaroknak szintén meglepő lehet a körforgalomban való indexhasználat. Bár itt is előfordulnak azok a bosszantó egyének, akik egyáltalán nem használnak irányjelzőt, így aztán fogalmunk sincsen, hogy kihajtani fog-e, vagy továbbmenni. Viszont ha becsülettel szeretnénk jelezni a többi autósnak a körforgalommal kapcsolatos terveinket, azt a következőképp kell megtenni:

• Ha az első kijáraton fogjuk elhagyni a körforgalmat, akkor - akárcsak odahaza - már a behajtáskor jobbra kell jelezni.
• Ha egyenesen (vagyis a második kijáraton) hajtunk majd tovább, akkor - akárcsak odahaza - a behajtáskor nem jelzünk, a kijárat előtt viszont igen.
• Az érdekesség viszont, hogy amikor a harmadik kijáraton szándékozunk tovább menni, akkor már a behajtás előtt elkezdünk balra indexelni, és csupán közvetlenül a kihajtás előtt jelzünk jobbra.

A bonyolultabb, sok kijáratos körforgalmak esetében ezeket értelemszerűen kell kombinálni. Így a körforgalom összes többi autósa pontosan tudni fogja, hogy mire számítson. A két- esetleg három sávos körforgalmakat itt nagy magabiztossággal használják. A máshol megszokott “nem tudom mi ez, inkább kisorolok kívülre” itt nem jellemző látvány.(Viszont a lakott területen kívüli körforgalmak nem mindig vannak jó előre kitáblázva: ha egy 100 km/h-s úton egyszer csak felbukkan egy 70-es tábla, akkor érdemes tényleg lelassítani, mert könnyen lehet, hogy egyszer csak hipp-hopp megérkezünk egy körforgalomba.)

A gyalogosokkal szemben mindenki nagyon figyelmes, részemről még példa nem volt rá, hogy ne álltak volna meg az autók, amikor még csak közelítettem a zebra irányába. Aki Svédországban vezet autót, az viszont mindenképpen ügyeljen rá, hogy a népszerű kerékpározás miatt (fel nem foghatom, hogy lehet mínusz 5 fokban, hóesésben bringázni) a zebrák általában kerékpáros átkelővel vannak kombinálva. Itt tehát a gyalogátkelőhely tábla láttán igenis számolni kell vele, hogy fel fog bukkani egy kerekező.

Az autósokat egyébként általánosan jellemzi a türelem, nem csak a gyalogosokkal szemben. Az egyébként elég alacsony sebességhatárokat a többség betartja, de aki valamiért sietősebb úton van, az sem fogja a lökhárítónkra akaszkodva, villogtatva, és a kormányt jobbra balra rángatva jelezni, hogy az útjában vagyunk. Türelmesen jönni fog mögöttünk mindaddig, míg valahol alkalmas nem helyzet adódik a biztonságos megelőzésünkre. De arra sem fognak rádudálni, aki esetleg nagyon eltévedve 20 km/h-val cammog és tétovázik a kereszteződésekben.

Nekem, mint bénán parkoló embernek, külön kedvencem a áruházi parkolók nagy részét jellemző felfestés: két beállóhely között nem csak egy fehér elválasztóvonal van, hanem egy kb 30-40 cm széles dupla sáv. Sokkal kényelmesebb így ki-be állni, és nem nyitják egymásnak az ajtajukat a parkolószomszédok.

Szóval mindezeket megszokva nyugodtan vezethetünk a magyar jogosítványunkkal is. Egyedül a lejárati dátumra kell figyelni, mert azt természetesen nem fogjuk tudni Svédországban meghosszabbíttatni. Ha pedig mégis úgy dönt valaki, hogy lecserélni a jogosítványát a svéd verzióra, azt - a kölcsönös érvényesség miatt - minden további nélkül megteheti. A két ország jogosítványa egyébként első ránézésre nagyjából egyformának tűnik, de pl a svéd verzión van egy QR kód (régebbieken vonalkód) is, amivel a Personnummer-hez hasonlóan tudjuk azonosítani magunkat. (A Willy:s bevásárlóközpontokban is ezt kell leolvasni a terminálon, ha saját kéziszkennerrel szeretnénk vásárolni.)

Ha van érvényes magyar jogosítványunk, akkor a jogosítvány csere folyamata a következő:

1. A Transportstyrelsen oldalán igényelni kell tölteni a szükséges nyomtatványt (https://www.transportstyrelsen.se/sv/Blanketter/Vag/korkort/privatperson/ansokan-om-utbyte-av-utlandskt-korkort/) Ez a Personnummer megadásával történik, és a hivatalos lakcímünkre küldik ki postán.
2. Ez egy-két napon belül megérkezik, benne egy űrlappal, és a 250 kr-s számlával, amit a bankszámlánkról tudunk átutalni, az OCR azonosító megadásával. Az űrlap kapcsán pedig ne a magyar ügyintézés során megszokottra gondoljunk. Egészen pontosan a következőket kell feltüntetni: a magyar jogosítványunk száma, érvényessége, a vezethető járműkategóriák. (Gondolom erre is csak azért van szükség, hogy ne az ügyintézőknek kelljen a különböző nyelvű jogosítványokról kiszótáraznia, hogy melyik adat hol található.)
3. A kitöltött űrlapot, és a magyar jogosítványunkat (nem fénymásolatot, az eredeti kártyát!) vissza kell postázni a Transportstyrelsen-nek. Ettől még egyébként nyugodtan vezethetünk. Hogy mivel kell igazolni a rendőrnek azt, hogy a jogosítványunk létezik, csak éppen úton van Örebro-ba, azt nem tudom. Mi a biztonság kedvéért lefotóztuk, az űrlappal együtt, hogy legalább telefonon meg tudjuk mutatni. Igaz, 8 hónapja nem találkoztunk rendőrrel.
4. Szintén néhány napot kell csak várni az újabb levélre, amiben értesítenek, hogy minden rendben az adatainkkal, így tehát szíveskedjünk elfáradni fotózásra és aláírásra valamelyik Förarprovskontor-ba. A neten tudjuk megkeresni (itt: https://www.trafikverket.se/korkort/kontakt/forarprovskontor/) a hozzánk legközelebb esőt. (Ennél a lépésnél egyébként egy kis hiba csúszik a jól olajozott svéd rendszerbe: az első levélhez nem járt ingyenesen feladható válaszboríték a jogosítványunk postázására, ehhez az értesítőhöz viszont igen, holott ilyenkor már nincs mit beküldenünk. Ennek talán az lehet az oka, hogy korábban volt lehetőség saját fotó beküldésére is.)
5. Utolsó teendőnk, hogy kiverünk a fejünkből mindent, ami a legutóbbi okmányirodai/kormányablakos ügyintézéshez társul, majd felkeressük a kiválasztott irodát. Itt nem mutogatjuk az értesítő levelünket, mert a nagyon kedves néni még véletlenül sem kíváncsi a személyes adatainkra. Nem mutogatjuk a gondosan előre kinyomtatott átutalás igazolásunkat, mert a nagyon kedves néni nem adóellenőr. Felnőtt emberek vagyunk, nyilván tudjuk, hogy miért jöttünk ide. Nem, mi nem tudjuk, szóval egy elnéző mosoly kíséretében egy elfüggönyözött fülkére mutat, amiből vakuvillanás szűrődik ki. Ott most valaki éppen fotózkodik, ha végez, mehetünk. A fülkében azután nem egy másik ügyintézőt találunk a pult szélére csavarozott kameraállvánnyal, hanem egy automatát. Annak az érintőképernyőjén először is kiválaszthatjuk, hogy milyen nyelven szeretnénk kommunikálni vele. Utána megadjuk a PN-ünket, hogy azonosítsuk magunkat. Innentől kezdve pedig semmi különösebb teendőnk nincsen. A gép automatikusan felemeli magát szemmagasságba, készít egy fotót, majd az elkészült képet vagy jóváhagyjuk, vagy újrafotózzuk, amíg megfelelőnek nem találjuk. (A szemüvegesek kis hátránnyal indulnak. Ugyanis a fotózáshoz le kell venni a szemüveget, az utasítások elolvasásához viszont fel. Így aztán amíg az ember ki nem ismeri a folyamatot, addig bizony előfordul, hogy a jóváhagyandó eredmény egy olyan kép, amikor épp veszi le vagy fel az ember a szemüveget.) A sikeres fotót követően a másik kis érzékelőn az aláírásunkat kéri. Ezt szintén van lehetőségünk újracsinálni, ha elégedetlenek vagyunk. Ezt követően a gép megköszöni az ügyintézést, és jöhet a következő.
6. Az imént már említett nagyon kedves néni egyetlen szerepe most következik, ami abból áll, hogy rápillant a személyi igazolványunkra, hogy megnézze, tényleg a saját személyi számunkkal fotózkodtunk-e le. Ezután még tájékoztat, hogy postán küldenek majd egy újabb, 50 kr-s számlát a fotózásról, illetve szintén küldik az elkészült jogosítványt, 5 munkanapon belül. (A jogosítvány két nap alatt jött meg, hamarabb mint a számla.) Az egész ügyintézés nem volt hosszabb kettőnknek 10 percnél.

Mint említettem, a jogosítvány is tartalmazza a Personnummer-t, tehát alkalmas a személyazonosság igazolására. Mostantól tehát elegendő mindössze a jogosítányt és a bankkártyát magunknál tartani.

Megjött a villanyszámla

Ahogy Magyarországon is Viktor intézte a közüzemi ügyeinket, úgy itt is ő kezeli őket, tehát az ő tapasztalatai alapján született a mai bejegyzés.

Előszó gyanánt előre mosakodás: Ebben a bejegyzésben alapvetően csak le akartam írni a svéd villanyszámlával kapcsolatos tapasztalataimat, összehasonlítva a korábbi magyar tapasztalatokkal. Most utólag elolvasva azonban ez is egy demagóg “bezzeg itt minden jó, bezzeg odahaza minden szar” írásnak tűnik. De mégsem fogok rajta finomítani, mert bármennyire is túlzásnak tűnnek a következő sorok, azt nem én írtam, hanem az élet.

Többször is volt “szerencsém” ugyanis közüzemi mérőket átíratni, ügyintézni, cseréltetni.

Budapesten a folyamat nagyjából a következő:

Az ember elmegy az ELMŰ ügyfélszolgálatra. Ehhez szabadságot vesz ki, máskülönben nem sok esélye van. Ami mindenképpen legyen nála (eredetiben): a lakásra vonatkozó szerződések, átadási jegyzőkönyvek, igazolványok, az előző tulajdonos személyesen (igen, ő is szabadságot vett ki), és acélsodrony idegek. Ha ez mind megvan, akkor sorba lehet állni sorszámért. Nem viccelek, a budapesti Árkádban lévő ügyfélszolgálaton ez így működött,  a sorszámadó ember előtt kellett sorban állni a sorszámért. A hol hosszabb, hol rövidebb várakozási időt érdemes fohászkodással tölteni, ugyanis a siker nagyban függ attól, hogy az előző tulajdonosok közül ki hogy kezelte a számlákat és a papírmunkát, hogy az előző ügyfélszolgálatosok közül ki mit gépelt el, hogy a jelenlegi ügyintézőnk melyik lábával kelt fel aznap, és, hogy a mindenható, de sosem működő informatikai rendszer épp milyen állapotban van. “Köszönjük, hogy bennünket választott. Itt ez a 4 oldalas űrlap, nekünk a világon minden adat megvan a számítógépben, de azért tessék csak szépen kék tintával kitölteni, kettő példányban. A 23 oldalas ÁSZF-et ott hátul a hirdetőtáblán kitűzve találja.” Mivel a példában szereplő emberünk felkészült is, türelmes, és szerencsés is, ezért tételezzük fel, hogy pár óra leforgása alatt fennakadás nélkül sikeresen átíratta a villanyórát.

Hazamegy, örül, villanyt herdál. Jobb esetben regisztrál az ELMŰ remekbe szabott weboldalán (név, cím, anyja neve, születési ideje, fogyasztási hely kódja, szerződésszám, és mérőazonosító megadásával), mert hát mégiscsak XXI. század van, már csak a lúzerek diktálnak óraállást telefonon. Apropó, az ELMŰ apró meglepetésként grátisz kínál nosztalgikus időutazást kedves ügyfeleinek, az 1992-ben rekedt weboldala révén.

Eljön a havi óraleolvasás ideje. Igen, annak meghatározott ideje van, nem lehet csak úgy ösztönszerűen bediktálni, hová vezetne ez?! Emberünk csak két nappal csúszik le a diktálási időről (ami nem hónap eleje, vagy hónap vége, isten ments! hanem 7-e és 11-e között), de sebaj, majd jövő hónapban. Az ELMŰ enélkül is ügyesen megsaccolja neki a fogyasztást, beírja, kiküldi a számlát. Az majd csak a következő hónapban derül ki, hogy túlsaccolta, és valójában sokkal kevesebbet mutat az óra, mint amennyi az ELMŰ rendszerében szerepel. De azt nem lehet csak úgy átírni a jó értékre, a fogyasztás nem lehet negatív. “Tessék panaszbejelenteni, 15 napon belül válaszolunk, kiküldünk egy technikust, hitelesíteni az óraállást. Majd ő fogja keresni. Jövő kedden 8 és 16 óra között. Nem, ennél pontosabban nem tudom, de hívni fogja. Vagy becsönget. Tessék esetleg szabadságot kivenni. De ezt a következő havi számlában még nem tudjuk ám jóváírni, az még majd automatikusan kimegy, tessék befizetni, és majd az azután következő számla lesz nullás. Most miért itt idegeskedik, tehetek én arról, hogy maga túl kevés áramot fogyasztott?”

A villanyszámlán pedig ott is van minden, szépen akkurátusan. A fizetendő díjak apróbetűs részletezése: egyetemes A1 kedvezményes áramdíj, átviteli rendszerirányítási díj, elosztói forgalmi díj, elosztói veszteségdíj, kiegyensúlyozási díj, szénipari szerkezeti átalakítás, kapcsolt termékszerkezet átalakítás, stb... Nem tudjuk mik ezek, de be kell fizetni. Nem is fontos, a lényeg a narancssárga nagybetűs rész: a rezsicsökkentésnek hála, ennyit és ennyit nem kell Önnek kifizetni. Azt ajándékba adjuk. Mert az állam fizeti Ön helyett. Az Ön által befizetett adóból… Oh wait.

És akkor most leírom, hogyan zajlott ugyanez itt Svédországban, mikor az új lakásba költöztünk. Miután a kezünkben volt a lakás szerződése, felmentem az Eon weboldalára. A Szerződéskötés menüpontban kiválaszthattam, hogy Nap-, szél-, vagy vízenergiából származó áramra szeretnék szerződni. Mindegyiknek más az ára, mindegyikről elolvashatom, hogy miért jó. A választással gyakorlatilag szavazhatok arról, hogy melyik energiaelőállítási módot támogatom. A cím és a lakás méretének megadása után megsaccolja, hogy kb mennyit fogok havonta fizetni. Ha tetszik amit látok, akkor a personnummer és a leendő beköltözési idő megadásával készen is vagyunk. A szerződés a digitális postaládába érkezik, aláírni a Mobil Bank ID-vel lehet. “Ezzel megvagyunk, ne tessék az áram miatt stresszelni, készülődjön inkább a költözésre.”

Beköltöztünk, örültünk, villanyt herdáltunk. Letöltöttem ugyan az Eon alkalmazást a telefonomra, de hogy hol van a villanyóra és mit mutat, arról halványlila segédfogalmam sincsen. Az viszont biztos, hogy január 3-án felugrott egy kis értesítés, hogy elérhetőek a decemberi fogyasztási adatok, és máris kapom a számlát. Hogy miért használom a fogyasztási adatok kifejezést többes számban? Ezért:

Igen, jól látod. Napokra lebontva(!) ott van a fogyasztás, mellesleg pedig a napi átlaghőmérséklet is (ez főleg azoknak lehet érdekes összehasonlító adat, akiknél a fűtés is elektromos).

A számla két részből áll: fogyasztás, és hálózatüzemeltetés. A kapcsolt termékszerkezeti általakítási díjat nem tudom ki fizeti ki a svédeknek, de úgy látszik, mi nem. Mondanom sem kell, hogy amikor szerződést kötöttem, értelemszerűen a régi címem volt, most pedig már az új. Ezt nem kell külön bejelenteni, szerződést módosítani, intézkedni: a címváltozást automatikusan lekérik a központi rendszerből és átvezetik. Habár nincs sok jelentősége a címnek, hiszen a számla is a digitális postaládába érkezik.

Én a magam részéről beállítottam azt is, hogy a számlákat automatikusan fizessék ki a bankszámláról, így ezzel kapcsolatban több teendőm ebben az életben már nincsen (a szerződés felbontásáig).

Befejezésül hadd említsem meg a kedvenc funkciómat az Eon mobilalkalmazásból: a Szomszédösszehasonlítás. Ez pont azt tudja, amit a neve ígér. A lakás fogyasztási adatait összeveti a környékünk hasonló fogyasztóival. Először is megtippelhetem, hogy érzésem szerint mi inkább pocsékolósak, vagy inkább spórolósak vagyunk. Aztán elárulja, hogy a környezetünk átlagához képest mi valójában hány százalékkal fogyasztunk többet vagy kevesebbet. És persze okos tanácsokat is ad, hogy mivel lehet még tovább csökkenteni az áramfelhasználásunkat, hiszen a svédeknek nagyon fontos a természetvédelem, és tesznek is érte.

Költözés Svédországban

Több posztban is említettem már, hogy költözünk, de a részletekkel mindeddig adós maradtam, holott december elsejétől már az új lakásunkban lakunk, amit remélhetőleg jó pár évig nem kell majd elhagynunk. Ezzel sikeresen vettük azt a kihívást, hogy mindössze néhány hónap alatt första hand-os lakáshoz jutottunk (a svéd lakáslehetőségekről itt írtam bővebben), amit a svédországi magyarok a blogjaikban - de még Viktor svéd kollégái is - egyöntetűen lehetetlennek tartanak.

Valószínűleg szerencsés csillagzat alatt születtünk - vagy baromi sokat jártunk utána. De inkább a kettő együtt.

Miután sikeresen megkaptuk a Personnummer-t, ID kártyát, nyitottunk bankszámlát, szóval rendelkeztünk a svéd bevándorló starter pack-kal, azután kb. 100 km-es körzetben beregisztráltunk minden lakáscég weboldalára, írtunk azoknak, akiknek nincsen weboldaluk, beállítottuk a hirdetésfigyelőket a szóba jöhető lakásokra, naponta többször futottuk át a legújabb lakáshirdetések listáját - és vártunk. Lényegében a csodára.

A csoda egy telefonhívás formájában érkezett, nem is olyan sokára, szeptember elején, amikor egy kedves ismeretlen női hang kérdezte, hogy ugye mi jelentkeztünk erre és erre a lakásra (fogalmam sem volt róla, de persze igen), érdekel-e minket (hogy a fenébe ne érdekelne), mert akkor itt a mostani lakó telefonszáma, hívjuk fel, menjünk ki, nézzük meg, jelezzünk vissza. Még azon a héten el is mentünk, és nagyjából 20 perc gondolkozás után visszahívtuk a céget, hogy igen, természetesen szeretnénk kivenni. Ekkor persze még mindig csak azt hittük, hogy most akkor beálltunk még egy sorba, és majd a sok megtekintő közül kiválasztanak valakit, aki már 3-4 éve türelmesen vár.

Ezzel szemben a hölgy azzal hívott vissza, hogy nagyszerű, hogy tetszik nekünk a lakás, akkor kérné az adatokat a szerződéshez. Mint kiderült, ennél a cégnél nincs sorbanállós pontgyűjtés, hanem a szimpátia és az alkalmasság alapján döntenek. Sőt, inkább az alkalmasság alapján, hiszen személyesen csak a szerződéskötéskor találkoztunk először. Mivel pedig egyikünknek már volt egy teljes munkaidős, határozatlan idejű munkaszerződése (sőt, időközben a másikunknak is lett), volt A-Kassa-ja (ez nagyjából munkanélküliségi biztosítást jelent), előre ki tudtunk fizetni 3 havi kauciót, nem volt semmi hiteltartozásunk, a körözési listákon sem szerepeltünk, szimpatikus, fiatal, csendes pár vagyunk, ezért nem látták akadályát, hogy velünk szerződjenek le. És talán azt is figyelembe vették, hogy a macskánk nem norvég erdei macska, hanem közönséges házi, vagyis nem szeretne a hidegben aludni egy híd alatt a továbbiakban. :)  

A szerencséről még annyit, hogy alig néhány nappal a szerződésünk aláírását követően jelent meg a Norra Skåne-ben egy friss cikk a helyi lakáshelyzetről. Ebben tételesen felsorolták, hogy a kommunünkben az egyik lakáscégnek pillanatnyilag 3 szabad lakása van (az 1197-ből), a másiknak 1 (ezt kaptuk meg mi addigra), a többieknek pedig egyetlen egy sincsen.

Az már csak hab a tortán, hogy nem csupán egy éppen elfogadható szükséglakást kaptunk, hanem nagyon tetszik is nekünk. Bár ez csak a második alkalommal vált világossá, mert a lakás első megtekintéskor mindennek tűnt, csak szimpatikusnak nem: valahogy sötétnek éreztük, szűknek, elhanyagoltnak. Aztán végiggondoltuk a méreteit és az elrendezését, megnéztük a térképen a tájolását, visszakéredzkedtünk fotózni, és rájöttünk, hogy a baj nem a lakással, hanem a lakóval van, aki össze nem illő bútorokkal zsúfolta tele mind a 60 négyzetmétert, és ezeken olyan virtuóz rendetlenségben szórta szét a holmijait, hogy az ember kényelmesen meg sem tudott fordulni a lakásban.Mindennek a tetejébe pedig indokolatlan mennyiségű függönnyel sötétette el az összes szobát. Ehhez képest felüdítő meglepetésként szolgált, hogy végül kifogástalanul tisztán és jó állapotban adta át a lakást mikor arra került a sor.

Szóval van egy gyönyörű világos, kertkapcsolatos (a macska érdekei mindenek felett) lakásunk, hatalmas tárolóval, saját garázsbeállóval (ennek a ténynek gondolom nagyon örülnek a házban lakó szomszédaink, akik esetleg évek óta az utcán parkolnak), modern házban, elsőkezes szerződéssel. No és nem utolsósorban olcsóbban, mint az előző, kisebb lakásunk volt.

A régi albérlet december 3-ig szólt, az újat december 1-től kaptuk meg, úgyhogy ez is stimmelt. Már csak a költözést kellett leszervezni.

Gyakran úgy tűnhet, hogy a svédek sokkal ridegebbek, barátságtalanok, olvasni erről mindenféle sztorikat és véleményeket, de a költözés kapcsán egészen meglepő dolgokat tapasztaltunk. Első “sokként” a régi lakás mosókonyhájában mondta nekünk az egyik szomszéd néni (akivel addig egyszer beszéltünk csak), hogy mindenki nagyon sajnálja hogy elmegyünk, mert nagyon szeretnek minket, különösen a macskát a másik szomszéd néni (akiről eddig azt hittük, hogy ki nem állhat minket, mert mindig kissé mogorván köszönt). Majd Viktor főnökei tanúsítottak - még magyar viszonylatban is szokatlan - segítőkészséget: teljesen természetesnek vették, hogy a szerződés létrejötte érdekében a cég kezesként ajánlkozzon, a költözés teljes hétvégéjére kölcsön adták a céges teherautót, sőt utóbb hozzátették, hogy az üzemanyagot sem kell kifizetni, a vendégük voltunk rá. (A költöztető cégek árajánlatai alapján úgy 2500 koronát spóroltunk.) Végezetül a lakásunk főbérlője mondta, hogy a valaha volt legjobb bérlői voltunk, és nyugodtan szóljunk neki, ha segíteni kell cipekedni.

Szóval ha jól számolom, fél év után a ki-segít-nekünk meccsben a svédek és a kint élő magyarok 8:0-ra állnak.

December elsején tehát egy gyönyörű és vadiúj, automata Renault Masterrel cuccolhattunk át, amit sikerült egyetlen körben megoldanunk, de úgy ki volt számolva a hely, hogy ha csak egyel több pólónk vagy fazekunk van, már kétszer kell fordulni. A napok/hetek óta tartó dobozolás láttán a macska már napokkal előtte frászban volt, és az új lakásba érve legalább fél óráig panaszosan és nagyon hangosan adta a tudtunkra, hogy ő bizony elégedetlen. Aztán visszakapta a kedvenc körömélező kanapéját, és a legkényelmesebb IKEA ágyat, amin macska csak alhat (keresztben, hogy mi ne férjünk el), enni is kapott, így nagyjából tudomásul vette, hogy ez az új otthona, és nem fogjuk itt hagyni egyedül, ebek harmincadjára. Azóta kapott egy igazi, svéd körömélező lábtörlőt is, úgyhogy teljes a macskaboldogság.

Svéd lábtörlő, a (most már) svéd macskának

És nemcsak a macska lelke maradt sértetlen, de csodák csodájára semmink nem tört, vagy veszett el, és mostanra eljutottunk odáig, hogy mindennek van helye, már csak pár beszerzendő maradt (fürdőszoba szekrény, mosogatógép, fotel). A lakást már így is jobban szeretjük, mint az előzőt. Imádjuk, hogy reggel, kávézás közben a hátsó kertre látunk rá a konyhából, és, hogy szó szerint pár lépésre vagyunk az erdőtől. Csend van (kivéve, amikor Viktor fúrja a betonfal valamely részét) és a szomszédainkat sem látjuk sűrűn, ami számunkra pont ideális (földszinti lakás révén be lehet látni hozzánk). A macska állandó napi programjává lépett elő a madarak szemlézése és a környék teljes ellenőrzése, és tavasszal esetleg mehet pajtáskodni a jávorszarvasokkal is az erdőbe. Addig sajnos nem, mert mint említettem, nem norvég erdei macska, így odakint cirka fél perc alatt kezd el teljes testében remegni a havas hideg időben, és azonnal rohan vissza a lakásba amint rájön, hogy hol jöttünk ki.

A hátsó "kert"

Hóhelyzet

Amikor fél évvel ezelőtt Svédországba költöztünk, mindenki rémisztgetett bennünket a fél éves sötétséggel, az elviselhetetlen hideggel és a non-stop hóakadályokkal. Azóta már nem csak azt tudjuk, hogy a dél-skandináv nyár nagyon kellemes (rendszeres 20-25 fok és sok napsütés, bár mindennapos a csapadék is), de most úgy tűnik, hogy a tél is igazán elviselhető, mindamellett, hogy képeslapra illő. November végén volt egy kis havazás, ízelítőül, de az elmúlt hétvégén megérkezett végre az igazi hó is (ezt vártam már november óta :) ), és napok óta meg is marad, valamint újra-újra havazik. Illetve hasonlóan a nyári változatossághoz, a hóesést időnként felváltja valami havas-jeges-vizes trutyi, ami reggelre valószínűleg le is fog fagyni (ne legyen olyan egyszerű a munkába járás).

Azt tudnám mondani, hogy az itteni tél nagyon hasonló ahhoz, amilyen kb. 15-20 éve volt Magyarországon. Hideg van ugyan, de elviselhető, gyakran esik a hó is, stabil a hőmérséklet, kis ingadozással. Nincsenek olyan hatalmas hőmérséklet kilengések, mint manapság Magyarországon, amit a fejfájós énünk igen nagyra értékel. Sőt, lényegében már másfél hete stabilan -2 és +2 °C között áll a hőmérő.

Még októberben beszélgettünk egy svéd kollégával arról, hogy itt mikor jön a tél. Ő nevetett, hogy soha, ősz után egyből a tavasz következik. Nos, nem biztos, hogy ugyanazt értettük “tél” alatt, mivel ez szerencsére megcáfolódni látszik: az elmúlt hetekben több alkalommal is fehér tájra ébredtünk.

Miközben néhány nappal ezelőtt végképp lement a nap a legészakibb svéd tájakon (legközelebb már csak 2018-ban jön fel újra), addig itt Skåne és Kronoberg határán nagyjából 1,5 órával rövidebbek a nappalok, mint Budapesten (ott 7:24-kor kel a nap, itt 8:30-kor, a napnyugta pedig Budapesten 15:53-kor, itt 15:36-kor van), tehát a hiedelmekkel ellentétben nincs fél évig sötét, és nem válik tőle az ember depresszióssá. Mire pedig az otthoni karácsonyozásból visszaérünk, már ismét egyre hosszabbodni fognak a nappalok.

Érdekes módon azonban a sötét teljesen más, mint otthon volt. Nem tudom, hogy mi az oka, de itt a sötét valahogy sötétebb, feketébb. Ez különösen feltűnő az autós közlekedéskor, mikor a szembejövők miatt nem használhatom a távolsági fényszórót. Talán az út két oldalán általában húzódó sűrű fenyőerdő is az oka, mindenesetre teljesen meg tudom érteni a svédeket, akik plusz reflektorokat szerelnek az autójuk elejére. Ugyanis ilyen sötétben az út szélét sem nagyon látni már pár méterrel magunk előtt, egy esetlegesen átszaladó állatot észrevenni pedig szinte lehetetlen. Márpedig a jávorszarvasok errefelé valós veszélyt jelentek, és sajnos szürkület után aktívabbak, mint világosban. Most már hónapok óta nincs olyan nap, hogy ne lenne legalább napi egy älgolycka, azaz szarvas okozta baleset a hírekben. A jávorszarvas pedig nem éppen őz méretű. Egyik félnek sem szerencsés, ha a kocsi találkozik egy 500 kilós állattal.

A hozzáértők egyébként az alábbiakat tanácsolják:

Mondjuk az utolsó tanácsnál vigyázni kell, nehogy a nagy szarvaskerülő manővernek fenyőfafogás legyen a vége, de valóban így minimalizálhatjuk a károkat a legjobban.

És a nagy sötét miatt sokkal élesebbnek hat a fénye azoknak a szembejövő autósoknak, amikben már LED/xenon világítás van, így aztán tuti biztos, hogy még a tompított fényszóró használata mellett is előbb-utóbb megvakulok tőlük. Amennyivel többet lát az illető (olvastam erről cáfolhatatlan teszteket), annyival rosszabbat tesz a szembejövőknek. Tudom, aki nem bírja ne üljön autóba, de azért én szívesen látnék ezekből (és nem ezektől) kevesebbet.

A fenti fokozása pedig a svédek távolsági fényszóró használata (illetve az előbb már említett kiegészítő reflektorok). Nekem azt tanították anno, hogy amint észlelem a szembejövő autóst akkor azonnal kapcsoljam le a távolságimat, hogy ezzel ne zavarjam őt, illetve lakott területen egyátalán ne használjam. Na, hát a svédeket nem erre tanították. Simán felkapcsolva hagyják, és csak akkor váltanak tompítottra, amikor már pár tíz méterre vannak, illetve lakott területen belül is ugyanolyan természetességgel nyomják a távolságit. A mögöttem jövőknek sem szokott lelkiismereti problémát okozni, hogy normális követési távolságon belül is reflektorral jöjjön, ez plusz öröm minden alkalommal, mikor a szembejövő már amúgy is elvakít.

Viszont pozitívum, hogy sokan a csúszós utaktól és sötéttől tartva ilyenkor tömegközlekedésre váltanak, és nem tartják fel az általuk biztonságosnak ítélt, indokolatlanul lassú tempójukkal a többieket (plusz, a buszon automatikusan becsatolják a biztonsági övet, amit egyébként jó időben sosem szoktak). Különben sem jellemző a svédekre az ész nélküli száguldozás, de a friss havas utakon mindenki visszavesz, és senki nem próbál erőszakosan előzgetni.

Mindig is érdekelt, hogy mi történik északon azokon a havas napokon, aminek a negyedétől pánikrohamot szoktak kapni a magyar útfenntartók és közlekedési vállalatok. Nos, a hóeltakarítással nincsen probléma: először is, már az első másfél centi után megjelennek a hóeltakarítók. Ha hajnali 4 van, akkor hajnali 4-kor. A hóeltakarító pedig nem a közmunkásokat jelenti, hanem ugyanazokat a kistraktorokat, amivel heti rendszerességgel a füvet nyírják. Hóban nem lehet füvet nyírni, tehát felszerelik rá a tolólapot, és pikk-pakk letisztítják a járdákat. Ugyanez a módszer tökéletesen működik a főutakon is: hóban nem lehet szántani, viszont a mezőgazdasági traktorokat pont arra találták ki, hogy bármilyen körülmények között elközlekedhessen. Felszerelik hát rá a hókotró lapot előre, a szórót hátulra, és pikk-pakk eltüntetik a havat az utakról és a parkolókból. Egyedül a társasház mögötti sétányokon lapátolják csak el a havat kézi erővel, csak olyan reggel 8 körül. Ugyanazok az emberek, akik egy hete ilyenkor még kertészfelszereléssel érkeztek, mintha csak a tavasz órákon belüli megérkezésére számítanának, hogy rendbe tegyék az egyébként teljesen rendben lévő kertet.

Végezetül kezd fény derülni a kátyúmentes utak titkára is: A már érzésre is jobb minőségű utakat természetesen itt is kikezdi a fagy és a csapadék, például az itteni főútvonalon (amin hatalmas kamionforgalom van az Stockholm-Halmstad felé vezető autópálya közelsége miatt) 3 kátyú is megjelent péntek reggelre. Habár szinte azonnal kikerültek a figyelmeztető táblák, szombaton a boltba menet én is szóltam Viktornak, hogy óvatosan hajtson, mert elég mélynek tűntek - igen ám, de a kátyúk addigra szépen befoltozva eltűntek, úgyhogy a probléma még addig sem tartott, hogy lefotózhassuk. :)

A hatalmas havas fenyők és békés fehérség pedig a legjobb felkészülés a karácsonyra, és egy kicsit még reménykedek, hogy otthon is vár majd minket egy kis ünnepi hó 24-én.

Ezeket nem tudod megvásárolni Svédországban

Nagyon kevés olyan termék van, amihez egyáltalán ne lehetne hozzájutni Svédországban, és szerencsére ezek közül is sokat elkészíthetünk saját magunk, némi kreativitással. A nem kapható dolgokat pedig ellensúlyozza az a rengeteg más, amihez Magyarországon (szinte) lehetetlen hozzájutni. A három nagy svéd városban élő magyarok a listámon szereplő dolgok nagy részét beszerezhetik lengyel vagy magyar boltokból, viszont a vidéken élők (mint mi is) csak hosszabb utak megtétele árán juthatnak hozzájuk. Íme az a 15+1 dolog amihez tapasztalataink szerint sokkal komplikáltabb (vagy lehetetlen) hozzájutni, mint Magyarországon:

1. Kifli, kalács

A legkisebb magyar élelmiszerboltban is legalább 3-4 féle kifli kapható, itt viszont teljesen hiányoznak. Ezek a péksütemények sok finomság alapanyagát képezik a magyar konyhában (pl. máglyarakás, kalácsfelfújt, kiflipuding, mákos guba, stb.), de egy sima, meleg, vajas kifli is tud néha nagyon hiányozni. Szerencsére ezeket nem nagy durranás otthon megsütni, így nem bánkódunk a hiányukon. Hiába olvasok a svéd lisztekről sok rossz kritikát magyar fórumokon, de nekem eddig mindig minden sikerült belőlük, azonos eredménnyel, mint anno otthon.

2. TV paprika

Közszolgálati információ, elsősorban a férjemnek: Nem, ezt nem a televízió után nevezték el, hanem a tölteni való jellege miatt.
Folyamatosan lehet kapni finom kaliforniai paprikát, és kápia-szerű hosszú, édes pirospaprikákat, ezekből azonban nem igazán jó a magyar lecsó. Eddig csak egyszer találtam TV paprikát az egyik élelmiszerlánc akciójában, 2 napig, az viszont valódi, import magyar paprika volt.

3. Fehérrépa

Aminek magyarul gyökér a neve. Egyáltalán nem találkoztunk vele az ittlétünk óta, némi kompromisszumkészség árán azonban helyettesíthető a mindenhol kapható paszternákkal.

4. Túró

Kapható ugyan kvarg (amit odahaza krémtúró néven ismerünk), és cottage cheese (ami valójában sajt), de az az igazi, szárazabb, rögös magyar túró errefelé nem létezik (illetve természetesen a túró-rudi sem). Aki nem tud meglenni túró nélkül, az készíthet magának abból a fajta tejszínes aludttejből (filmjölk) amit itt literes kiszerelésben árulnak, mindenféle ízesítésben, minden boltban.

5. Gesztenyepüré

Ezt sehol nem láttam eddig, de magát a szelíd gesztenyét sem. Szerencsére nekünk nem hiányzik, korábban is talán évente egyszer ettünk.

6. Cukrozott habtejszín

Ennek hiánya akár pozitívum is lehet, mert gyakran használok habtejszínt a sós ételekhez is. Otthon csak az alacsony zsírtartalmú főzőtejszínek voltak, a zsírosabb habtejszínből ritka madár volt a cukrozatlan. A svédeknél pont fordítva van: cukrozottat még nem nagyon találtam. Ez vonatkozik a flakonos tejszínhab-spraykre is, eddig talán egy olyat láttam, ami tartalmazott cukrot is.

7. Tarhonya

Ez szintén elő lehet állítani otthon, de el lehet vele bíbelődni pár órát. Helyettesítését kreatívan bulgurral oldom meg, bár ritkán van szükség rá.

8. Pizzakrém

Csak azért hiányzik az a jó kis műanyag tubusos pizzakrém, mert pizzás csigába otthon mindig azt kentem (tudniillik a paradicsomszósz kifolyna belőle feltekeréskor). Egy ismerősöm legalább hetente egyszer ilyen pizzakrémmel készült tésztát ebédelt, na, ő elég nagy bajban lenne itt.

9. Nem-édes májas

Vajon miért kell indokolatlanul cukrot rakni az alapvetően sós dolgokba, ráadásul sokat? Ezt is el tudom készíteni itthon, de azért néha bosszantó, hogy a legegyszerűbb májasnak is gejl, édes íze van. Az áfonyás májasról meg jobb nem is beszélni. (Bár egyesek a családban nagyon megkedvelték.) Cserében viszont van vegetariánus májas is.

10. „Lebecsült” állati testrészek

Ezek viszont nagyon hiányoznak, és nem igazán helyettesíthetőek. A csirkeláb, farhát (alaplének), zúza, disznófül- és köröm, stb. (levesekhez, pöröltökhöz), vagy pl az erőteljesen füstölt csülök (egy jó kis bableveshez) teljesen hiányoznak. A „legalantasabb” belsőség a máj és a szív, amit tudok venni. Pozitív dolog ellenben, hogy állandó kínálatban van a borjúmáj, ami egy odahaza alig beszerezhető szuper alapanyag.

11. Majonéz

Lehet ugyan kapni, de az íze nekem teljesen idegen. Nem tudom igazán jól felhasználni se krémekbe, se salátákba, úgyhogy itt is marad a házi készítés.

12. Ásványvíz

Ha jól számoltam, akkor összesen 3 féle van (valamint több tucat borzasztó, ízesített szörnyűség), de ez nem is különösebben hiányzik. Itt az emberek nem vesznek kartonszámra vizet a hétvégi bevásárlásnál. Nagyon jó a csapvíz minősége, és szinte minden háztartásban van szódagép, amiből bármikor készíthető friss, bubis víz.

13. Nokedliszaggató és palacsintasütő

Egyik sincsen, és amíg utóbbi helyettesíthető bármilyen nagyobb felületű teflonserpenyővel, addig az előbbit nehéz bármi mással pótolni. Állítólag van, aki ezt egy nagyobb lyukú reszelővel oldja meg, de én inkább rendeltem egyet Magyarországról, egy jó kis vidéki kézművestől.

14. Partvis

Az otthon ismert, becsületes partvis helyett itt két véglet van. Az ipari használatú óriás fejű seprű, valamint az illusztráción is látható, alig derékig érő szett. Ez utóbbit használják mindenhol, de az alacsony méretén túl még két hiányossága van: A feje alig akkora, mint az otthoni kis kéziseprűknek, illetve szerény véleményem szerint a nyelek állásszöge tökéletesen alkalmatlan a kényelmes használatra. Marad a porszívózás.

15. Normális macskaalom

Ez azért nem a tömegek problémája, illetve természetesen hatalmas választék van macskaalomból, de bárki Svédországban élő tippjét szívesen fogadnám, hogy ő mit használ, ugyanis nem igazán találtunk nekünk tetszőt. Az elvárásunk annyi lenne, hogy ne büdösödjön gyorsan (rendszeres takarítás és csere mellett), csomósodjon, finomabb szemcsés legyen és ne fizessük rá a gatyánkat is. Magyarországon a Lidl papírdobozos, fehérkavicsos macskaalmát használtuk, de itt sajnos nem találkoztunk vele :(

+1. Pálinka

Mondhatni természetes, hogy ezt a tipikus magyar alkoholfélét - amiből egyébként is csak a házi az igazán jó - nem árulják a svédek, de minden más, magasabb alkoholtartalmú italt is csak a Systembolaget nevű alkoholboltban árulnak, meglehetősen borsos árakon és nagyon korlátozott nyitvatartási idővel. (A sima élelmiszerboltokban csak nagyon alacsony alkoholfokú löttyöket kaphatunk, sörnek és egyebeknek álcázva.)

Így zajlik egy svéd kerékcsere

Ebben az évben engem ért a megtiszteltetés, hogy elvihettem az autónkat a szokásos tél eleji kerékcserére. Hiába voltam az elmúlt 4 évben autótulajdonos, és volt a férjemnek is egy autója, valahogy sosem én mentem a szakemberhez velük. Igaz, egyszer jelen voltam, de akkor is egy férfi családtaggal, úgyhogy nem is figyeltem a folyamatot.

Ennek megfelelően most elég ideges lettem mikor Viktor mondta, hogy én viszem az autót, mert nekem van rá pár szabad órám az egyik délelőtt. A legnagyobb problémám az volt, hogy magyarul még csak-csak szót értek egy szerelővel, de svédül ez kicsit problémásabb lesz. Az alapszavakkal, mint kerék, csere, csavar, átmérő, stb., tisztában voltam, de ha jött volna egy keresztkérdés akkor nagy bajban lettem volna. :) Végül megnyugtattam magam, hogy angolul úgyis beszél mindenki, és legeslegrosszabb esetben megmondom, hogy csinálják, ahogy jónak látják, ők a szakértők.

Hogy zajlik Magyarországon egy kerékcsere? A beszámolók alapján valahogy így :  próbálsz keresni a neten valakit, aki vállalja, de normális honlapok híján inkább az egyik barátod által ajánlott embert válaszod. Felhívod, elmondod, hogy melyik ismerősöd ajánlotta (némi protekció reményében), erre ő a fejét vakarva mond egy kb. időpontot, amikor kevesen vannak nála, odamész, vársz egy kicsit (rosszabb esetben sokat), majd beállsz a kocsiddal az emelőre, ő pedig elvégzi a cserét. Eközben te körülötte ténferegsz, nézelődsz a műhelyben, esetleg beszélgettek (és meghallgathatod, hogy ez az autó egy sz*r, már rég el kellett volna adnod, sőt megvenni sem lett volna szabad). A centrírozás és csere után segítesz visszapakolni a levett szett gumit a kocsiba (női sofőr esetén ez kimarad), kp-val fizetsz (némi borravalót is hagysz), számlát nem kapsz, de boldogan távozol.

Ezzel szemben Svédországban a következőképpen zajlik a csere: a neten kiválasztod a legszimpatikusabb szervizeket, a honlapon csak beírod a rendszámod egy ablakba (a központi adatok alapján beazonosítja az autó típusát), a továbbiakban pedig kiválaszthatod a pontos szolgáltatást. Esetünkben ez a kerékcsere és centrírozás volt. Időpontot foglalsz (9:15), és árajánlatot kapsz. A legszimpatikusabb jóváhagyása után mehetsz is az adott időpontban hozzájuk.

Eljött a péntek reggel, és elindultam (elég idegesen). A szerviz elé érve láttam, hogy a szerelőállások ajtaja zárva, így besétáltam az ügyfélfogadó irodába. Egy kedves svéd férfi megkérdezte tőlem, hogy mi járatban vagyok. Amint meghallotta a férjem nevét már pontosan tudta, hogy miért jöttem (nem nagy ördöngösség, de jó esett, hogy nem kell elmondanom azt, amit már egyszer leírtunk). Kedvesen megkínált egy kávéval (kb. 6 féléből választhattam), majd megkért, hogy foglaljak helyet (ekkor volt 9:12). Pontosan 3 perc múlva jött 3 szerelő kinézetű ember, köszöntek, majd elkérték a kulcsomat. Az egyikük kisietett, bepattant a kocsiba, beállt, majd felvették a védőszemüveget és a zajszigetelő fülvédőt, és 5 perc alatt készen voltak, visszapakolással együtt. Én mindezt a meleg váróhelyiségben kávézgatva, egy kényelmes kanapéról az üvegfalon keresztül nézhettem, mert a szervizcsarnokba csak az ott dolgozó mehetnek be, kizárólag a megfelelő öltözetben. A végén szépen visszaálltak az eredeti parkolóhelyemre, és visszahozták a kulcsot. Bankkártyával fizettem, számlát kaptam, és megköszönték, hogy őket választottuk. Megkönnyebbülten (nem kellett fitogtatnom a hozzá-nem-értésemet) és jókedvűen távoztam. Bónuszként kaptunk 4 műanyag védőzacskót a kerekekhez amin be lehet jelölni, hogy melyik honnan lett leszerelve (nem krétával kell a kerékre firkálni).

Persze, sokkal drágább volt, mint Magyarországon (centrírozás+csere összesen kb. 25.000 Ft), de itt kezdődik a szolgáltatás. Megérte.