Költözés Svédországban

Több posztban is említettem már, hogy költözünk, de a részletekkel mindeddig adós maradtam, holott december elsejétől már az új lakásunkban lakunk, amit remélhetőleg jó pár évig nem kell majd elhagynunk. Ezzel sikeresen vettük azt a kihívást, hogy mindössze néhány hónap alatt första hand-os lakáshoz jutottunk (a svéd lakáslehetőségekről itt írtam bővebben), amit a svédországi magyarok a blogjaikban - de még Viktor svéd kollégái is - egyöntetűen lehetetlennek tartanak.

Valószínűleg szerencsés csillagzat alatt születtünk - vagy baromi sokat jártunk utána. De inkább a kettő együtt.

Miután sikeresen megkaptuk a Personnummer-t, ID kártyát, nyitottunk bankszámlát, szóval rendelkeztünk a svéd bevándorló starter pack-kal, azután kb. 100 km-es körzetben beregisztráltunk minden lakáscég weboldalára, írtunk azoknak, akiknek nincsen weboldaluk, beállítottuk a hirdetésfigyelőket a szóba jöhető lakásokra, naponta többször futottuk át a legújabb lakáshirdetések listáját - és vártunk. Lényegében a csodára.

A csoda egy telefonhívás formájában érkezett, nem is olyan sokára, szeptember elején, amikor egy kedves ismeretlen női hang kérdezte, hogy ugye mi jelentkeztünk erre és erre a lakásra (fogalmam sem volt róla, de persze igen), érdekel-e minket (hogy a fenébe ne érdekelne), mert akkor itt a mostani lakó telefonszáma, hívjuk fel, menjünk ki, nézzük meg, jelezzünk vissza. Még azon a héten el is mentünk, és nagyjából 20 perc gondolkozás után visszahívtuk a céget, hogy igen, természetesen szeretnénk kivenni. Ekkor persze még mindig csak azt hittük, hogy most akkor beálltunk még egy sorba, és majd a sok megtekintő közül kiválasztanak valakit, aki már 3-4 éve türelmesen vár.

Ezzel szemben a hölgy azzal hívott vissza, hogy nagyszerű, hogy tetszik nekünk a lakás, akkor kérné az adatokat a szerződéshez. Mint kiderült, ennél a cégnél nincs sorbanállós pontgyűjtés, hanem a szimpátia és az alkalmasság alapján döntenek. Sőt, inkább az alkalmasság alapján, hiszen személyesen csak a szerződéskötéskor találkoztunk először. Mivel pedig egyikünknek már volt egy teljes munkaidős, határozatlan idejű munkaszerződése (sőt, időközben a másikunknak is lett), volt A-Kassa-ja (ez nagyjából munkanélküliségi biztosítást jelent), előre ki tudtunk fizetni 3 havi kauciót, nem volt semmi hiteltartozásunk, a körözési listákon sem szerepeltünk, szimpatikus, fiatal, csendes pár vagyunk, ezért nem látták akadályát, hogy velünk szerződjenek le. És talán azt is figyelembe vették, hogy a macskánk nem norvég erdei macska, hanem közönséges házi, vagyis nem szeretne a hidegben aludni egy híd alatt a továbbiakban. :)  

A szerencséről még annyit, hogy alig néhány nappal a szerződésünk aláírását követően jelent meg a Norra Skåne-ben egy friss cikk a helyi lakáshelyzetről. Ebben tételesen felsorolták, hogy a kommunünkben az egyik lakáscégnek pillanatnyilag 3 szabad lakása van (az 1197-ből), a másiknak 1 (ezt kaptuk meg mi addigra), a többieknek pedig egyetlen egy sincsen.

Az már csak hab a tortán, hogy nem csupán egy éppen elfogadható szükséglakást kaptunk, hanem nagyon tetszik is nekünk. Bár ez csak a második alkalommal vált világossá, mert a lakás első megtekintéskor mindennek tűnt, csak szimpatikusnak nem: valahogy sötétnek éreztük, szűknek, elhanyagoltnak. Aztán végiggondoltuk a méreteit és az elrendezését, megnéztük a térképen a tájolását, visszakéredzkedtünk fotózni, és rájöttünk, hogy a baj nem a lakással, hanem a lakóval van, aki össze nem illő bútorokkal zsúfolta tele mind a 60 négyzetmétert, és ezeken olyan virtuóz rendetlenségben szórta szét a holmijait, hogy az ember kényelmesen meg sem tudott fordulni a lakásban.Mindennek a tetejébe pedig indokolatlan mennyiségű függönnyel sötétette el az összes szobát. Ehhez képest felüdítő meglepetésként szolgált, hogy végül kifogástalanul tisztán és jó állapotban adta át a lakást mikor arra került a sor.

Szóval van egy gyönyörű világos, kertkapcsolatos (a macska érdekei mindenek felett) lakásunk, hatalmas tárolóval, saját garázsbeállóval (ennek a ténynek gondolom nagyon örülnek a házban lakó szomszédaink, akik esetleg évek óta az utcán parkolnak), modern házban, elsőkezes szerződéssel. No és nem utolsósorban olcsóbban, mint az előző, kisebb lakásunk volt.

A régi albérlet december 3-ig szólt, az újat december 1-től kaptuk meg, úgyhogy ez is stimmelt. Már csak a költözést kellett leszervezni.

Gyakran úgy tűnhet, hogy a svédek sokkal ridegebbek, barátságtalanok, olvasni erről mindenféle sztorikat és véleményeket, de a költözés kapcsán egészen meglepő dolgokat tapasztaltunk. Első “sokként” a régi lakás mosókonyhájában mondta nekünk az egyik szomszéd néni (akivel addig egyszer beszéltünk csak), hogy mindenki nagyon sajnálja hogy elmegyünk, mert nagyon szeretnek minket, különösen a macskát a másik szomszéd néni (akiről eddig azt hittük, hogy ki nem állhat minket, mert mindig kissé mogorván köszönt). Majd Viktor főnökei tanúsítottak - még magyar viszonylatban is szokatlan - segítőkészséget: teljesen természetesnek vették, hogy a szerződés létrejötte érdekében a cég kezesként ajánlkozzon, a költözés teljes hétvégéjére kölcsön adták a céges teherautót, sőt utóbb hozzátették, hogy az üzemanyagot sem kell kifizetni, a vendégük voltunk rá. (A költöztető cégek árajánlatai alapján úgy 2500 koronát spóroltunk.) Végezetül a lakásunk főbérlője mondta, hogy a valaha volt legjobb bérlői voltunk, és nyugodtan szóljunk neki, ha segíteni kell cipekedni.

Szóval ha jól számolom, fél év után a ki-segít-nekünk meccsben a svédek és a kint élő magyarok 8:0-ra állnak.

December elsején tehát egy gyönyörű és vadiúj, automata Renault Masterrel cuccolhattunk át, amit sikerült egyetlen körben megoldanunk, de úgy ki volt számolva a hely, hogy ha csak egyel több pólónk vagy fazekunk van, már kétszer kell fordulni. A napok/hetek óta tartó dobozolás láttán a macska már napokkal előtte frászban volt, és az új lakásba érve legalább fél óráig panaszosan és nagyon hangosan adta a tudtunkra, hogy ő bizony elégedetlen. Aztán visszakapta a kedvenc körömélező kanapéját, és a legkényelmesebb IKEA ágyat, amin macska csak alhat (keresztben, hogy mi ne férjünk el), enni is kapott, így nagyjából tudomásul vette, hogy ez az új otthona, és nem fogjuk itt hagyni egyedül, ebek harmincadjára. Azóta kapott egy igazi, svéd körömélező lábtörlőt is, úgyhogy teljes a macskaboldogság.

Svéd lábtörlő, a (most már) svéd macskának

És nemcsak a macska lelke maradt sértetlen, de csodák csodájára semmink nem tört, vagy veszett el, és mostanra eljutottunk odáig, hogy mindennek van helye, már csak pár beszerzendő maradt (fürdőszoba szekrény, mosogatógép, fotel). A lakást már így is jobban szeretjük, mint az előzőt. Imádjuk, hogy reggel, kávézás közben a hátsó kertre látunk rá a konyhából, és, hogy szó szerint pár lépésre vagyunk az erdőtől. Csend van (kivéve, amikor Viktor fúrja a betonfal valamely részét) és a szomszédainkat sem látjuk sűrűn, ami számunkra pont ideális (földszinti lakás révén be lehet látni hozzánk). A macska állandó napi programjává lépett elő a madarak szemlézése és a környék teljes ellenőrzése, és tavasszal esetleg mehet pajtáskodni a jávorszarvasokkal is az erdőbe. Addig sajnos nem, mert mint említettem, nem norvég erdei macska, így odakint cirka fél perc alatt kezd el teljes testében remegni a havas hideg időben, és azonnal rohan vissza a lakásba amint rájön, hogy hol jöttünk ki.

A hátsó "kert"