Svéd(d)élet(t)

Koppenhágától Malmöig 2 - Citytunneln, a malmöi metró

Ez egy igazi “clickbait” címre sikerült, lévén hogy Malmöben (még) nincsen metró. Azonban a város alatt megépített, annak teljes hosszában futó vasúti alagút mégis pontosan ezt a funkciót tölti be.

Az előző posztot ott hagytuk abba, hogy 2000-ben átadták a forgalomnak a Dániát és Svédországot a Kattegat tengerszoros alatt-felett összekötő Öresund hídat, ezzel közvetlen közúti és vasúti kapcsolatot teremtve a Skandináv félszigettel. (Az Öresund híd elkészülte előtt pl. a Malmöt a kontinenssel összekötő gyorsvonatok - mint például a Malmö-Berlin “Nils Holgersson” expressz, vagy a Malmö-Budapest “Csárdás” expressz előbb elment Trelleborg-ig, ott felhajtott a kompra, majd a németországi Sassnitz-nál partot érve folytatta útját a célállomásig.) 

Az újonnan épült hídon át Dániából érkező forgalom Lernacken-nél, Malmö délnyugati tengerpartjánál éri el a Skandináv félszigetet, de az akkor meglévő síneken csak meglehetősen körülményesen volt lehetőség Malmö központi pályaudvarának vonaton való elérésére: a hídról lehajtó vonatok a várost részben megkerülve, majd a Malmö-Trelleborg vonalra csatlakozva, a stockholmi irányból érkeztek meg Malmö Central-ba. Ez eléggé megnehezítette a forgalomszervezést, hiszen akár északkeletre (Stockholm vagy Göteborg felé), akár délnyugatra (Koppenhága felé) indult a vonat, ugyanazon az útvonalon kellett megérkeznie, majd visszafordulva távoznia Malmöből. 

A Citytunneln és a kapcsolódó új pályák

Emiatt aztán már a híd tervezésével egyidejűleg, 1991-ben felmerült a malmöi vasúti hálózat átalakítása is. A Citytunneln névre hallgató projekt kivitelezését a tervek elfogadását követően végül 2005 márciusában tudták megkezdeni, és 10 évvel a híd átadása után, 2010 decemberében adták át a forgalomnak az új hálózatot. Ezzel a malmöi fejpályaudvar végül átmenő pályaudvarrá alakult, valamint ez a 300 000 lakosú város kvázi egy metróvonallal is gazdagodott.

Összesen 17 kilométer hosszban építettek teljesen új pályaszakaszt, melyből 6 km alagútként, a város központja alatt húzódik. A Dánia felől érkező vonatok az újonnan épült Malmö Hyllie állomásra futnak be. Ez a földfelszínnél mélyebben fekvő, de nyitott állomás elsősorban a közeli Svågertorp állomás funkcióját volt hivatott átvenni, de az eltelt időben már egy teljesen új városrész épült köré: bevásárlóközpontok, hotelek, irodák és egyre több lakóépület is.

A meglévő főpályaudvar esetében azonban minden szempontból más megoldásra volt szükség. A fejpályaudvari épületet és felszíni vágányokat meghagyták, és mellette egy kilométer hosszban, “cut-and-cover” módszerrel (azaz a felszínről kiásva, majd utólag lefedve) építették meg az új, felszín alatti állomásrészt és az átmenő vágányokat. Természetesen a régi állomásépületet is részben felújították, majd a Glashallen névre hallgató modern, csupa-üveg átjáróval kötötték össze az új résszel.

A malmöi pályaudvar egyik nagy rejtélye számomra (várom a mozdonyvezetők kommentjeit a megoldásról), hogy habár egész Svédországban megtartották a hagyományos baloldali vonatközlekedést, de a Lund felől a pályaudvari alagútba befutó vonatok “hirtelen” jobbra tarts-ra váltanak, és onnantól így közlekednek tovább Triangeln-Hyllie-Dánia felé. (Mint az előző részből kiderült, az Öresund hídon már jobboldali a vonatközlekedés.) Keresztezik egymást a sínek? Hol? Hogyan?  

A teljes építkezés során nem történt egyetlen súlyos baleset sem. Végül 2010. december 4-én, fél évvel a tervezett határidő előtt - ilyen is csak Svédországban fordulhat elő -, elkészült a Citytunneln projekt, és egy héttel később, a menetrendváltással egy időben átadták a forgalomnak és a nagyközönségnek. A tervezéskori (2001-es) árakon 9,5 milliárd koronásra tervezett, de a tényleges költségek összesítése alapján végül csak 8,5 milliárdba kerülő projekt - ilyen szintén csak Svédországban fordulhat elő - finanszírozásában a svéd állam (a közlekedési hatósága által képviselve), és a Statens Järnvägar (svéd állami vasúttársaság) együttesen kb. 6 milliárddal, Malmö városa 1 milliárddal, és Skåne megye 800 millióval vett részt, illetve a maradék 700 millió koronát az EU finanszírozta.

Ha pusztán a menetidő nyereséget nézzük Malmö Central és Københavns Hovedbanegård között, akkor az csupán 2 perccel csökkent az eredeti 35-höz képest - itt sokkal fontosabb, hogy lényegesen megnövekedett az áteresztő kapacitás a két pályaudvar között. De a Triangeln és Hyllie környékén lakóknak ez már bő 15-25 perc előnyt jelent, ami rendkívüli módon felpezsdítette a két város közötti gazdasági kapcsolatokat is, sokan járnak át vásárolni, dolgozni, szórakozni. Illetve amint arra a cím is utal, Malmö városa is kapott egy hatékony tömegközlekedési lehetőséget, hiszen az egymást pár percenként követő különféle vonatokat a bérlettel rendelkezők ugyanúgy igénybe tudják venni, mint a városi buszokat.

Érdekesség: A Citytunneln vonalán nem járhatnak teherszállító vonatok, sem dízel meghajtású szerelvények (bár ez utóbbi nem is nagyon van már a svédeknél). Ezen kívül pedig kizárólag olyan vonatok használhatják az alagutat, amelyeken van vészfék-felülbíráló rendszer (nem tudom, mi lehet a pontos neve), azaz a mozdonyvezetőnek lehetősége van akkor is továbbhaladni, ha valaki meghúzta a vészféket, annak érdekében, hogy ne a zárt alagút közepén álljon meg a vonat.

A fejlődés persze nem állt meg a Citytunneln-el, már folyamatban van a következő lépcső: a vasúti pálya négyvágyányosra bővítése Lund-ig, majd később Hässleholm-ig. Illetve tervbe van véve, hogy a koppenhágai metró egészen Malmö-ig közlekedjen.

Magyarként persze a legérdekesebb része az egésznek az, hogy “olcsóbban és hamarabb elkészült”. Nos, szerintem az egész projekt nagyon jól jellemzi a svéd gondolkodást. Először is ha valamit fejlesztenek, akkor azt csak komplett rendszerben érdemes csinálni. Nem lehet kétemeletes tengeri hidat építeni csilliárdokért úgy, hogy a szárazföldön ne fejlesszék hozzá a fogadó infrastruktúrát, figyelembe véve a várható jövőbeli igényeket is. Továbbá a kivitelezés során a megrendelő szorosan és proaktívan dolgozott együtt a kivitelezőkkel, hogy megelőzzenek minden problémát, és fennakadás nélkül megtervezzenek minden előre nem látott részletkérdést. Ennek részeként már eleve olyan kivitelezőket bíztak meg, akik egyaránt képesek tervezni és építeni is, így nincs egymásra várás és egymásra mutogatás.

Kifejezett szempont volt az is, hogy ismert és kipróbált technológiával dolgozzanak, és ne akarják feltalálni a spanyolviaszt. Ezzel együtt mindenben a legjobb műszaki megoldásra törekedtek, és a gazdasági kérdések csak másodlagos prioritást élveztek. Az eredmény minden tekintetben magáért beszél.

Források:
https://www.sweco.se/vart-erbjudande/arkitektur/infrastruktur/citytunneln-malmo/
https://www.nyteknik.se/bygg/malmos-tunnel-en-miljardsucce-6423793
https://sv.wikipedia.org/wiki/Citytunneln

Koppenhágától Malmöig 1 - Öresundsbron, híd a tenger felett

Ha Budapestről Malmöbe szeretnénk eljutni, sok szempontból sokkal praktikusabb Koppenhága felé venni az irányt. Jövőre lesz ugyanis húsz éve annak, hogy a Skandináv félszigetet “száraz lábbal” is el lehet érni a kontinensről az Öresund hídon át. Ennek a történetét szeretném most megosztani a blogolvasóimmal, jöjjön tehát egy kétrészes virtuális utazás a dán fővárosból a harmadik legnagyobb svéd városba.

Rendszerint az első kérdése szokott lenni a Magyarországról Koppenhágába megérkező látogatóinknak, hogy “Akkor most hogyan is jutunk át innen hozzátok? A tenger felett, vagy alatt?” A helyes válasz pedig: “Is-is.” Ugyanis az Öresund-híd valójában csak az egyik eleme annak az útvonalnak, amit hivatalosan Öresund-kapcsolatnak neveznek.

De hadd kezdjem a történetet Írországban. Itt indul ugyanis Európa (szerintem) legérdekesebb főutvonala, az E20-as. Elég ránézni a térképre, és az embernek máris felszalad a szemöldöke: egy autóút, ami Írország nyugati tengerpartjától indulva, Nagy Britannián át vezet Dániába, onnan Svédországba, majd Észtországon át az Oroszországi Szentpétervárnál ér véget. Vagyis nagyobb szakaszai esnek tengerre, mint szárazföldre. Mindenesetre valóban logikus a létezése, mivel olyan városokat köt össze, amelyek földrajzi és gazdasági szempontból mindig is szorosan egymásra voltak utalva. Vagy akár többször is “gazdát” cseréltek az idők során, mint pl. a dán alapítású Malmö városa.

Malmö és térsége mindig is a Skandináv félsziget kapujának számított a kontinens felé. A város a Kattegat átjáró legszűkebb része, az Öresund szoros partján áll, ami ugyan kézenfekvő lehetőséget kínált a dán szigetek felé való kapcsolatra az alig néhány kilométeres szélességével, de amikor a 19. század közepe táján fejlődésnek indult a vasúti közlekedés, akkor a hajók és kompok kezdtek kevésbé hatékonynak tűnni. Tulajdonképpen már ekkor, az 1800-as évek második felében születtek különböző ötletek az összeköttetésre, ezek közül a legextrémebb az volt, hogy az egész szorost temessék be.

Legalább ennyire ambíciózus, habár lényegesen célszerűbb ötlet volt a híddal való összeköttetés: a Helsingør-Helsinborg és a Koppenhága-Malmö útvonalak tűntek a legalkalmasabbnak. Előbbinél rövidebb távolságot kellett volna áthidalni, de ellene szóltak geológiai érvek is, valamint hogy a vidéki tájak forgalmának megterhelése árán is csak kevésbé fontos városok között teremtene kapcsolatot, így végül az utóbbit választották. (Habár a mai napig szerepel a hosszú távú beruházások tervei között egy Helsingør-Helsinborg, sőt ezen felül egy Koppenhága-Landskrona tengeri alagút megépítése is.

A hosszú tervezés és sok politikai vita után 1991-re aláírt dán-svéd szerződés szerint a projekt 5 év alatt, mintegy 20 milliárd (akkori) koronás költséggel épülhetett meg, továbbá mind a dán-, mind a svéd oldalon plusz 10-10 milliárdba kerülő kiegészítő építkezésekre volt szükség. Az előbbi 20 milliárdból alig 1,4 milliárd az EU hozzájárulása, a többit a hidat építő és üzemeltető vállalkozás finanszírozta hitelből. Körülbelül 210 millió koronával többe került volna, ha az autó- és vonatkapcsolatokon kívül kerékpárutat is építenek, de a svéd fél erre végül nemet mondott. Az építkezések a dán szárazföldön már 1993-ban megkezdődtek, a tengerszorosban pedig 2 évvel később.

Mint említettem, az Öresundsförbindelsen több részből áll. De kezdjük mindjárt a leglátványosabbal, magával a híddal. Hivatalos neve Øresundsbron, ami a svéd Öresundsbron és a dán Øresundsbroen nevek kombinációja. Tévesen Európa leghosszabb hídjának is szokták emlegetni, valójában csak a negyedik helyen áll a maga 7,8 kilométeres hosszával. A nagy része pilléreken áll, de középtájon egy 1 km hosszú szakasz függőhídként épült meg a tengeri forgalom biztosítása számára. A látványos, 200 méter magas pilonok tartotta híd alatt akár 57 méter magas hajók is elférnek. Maga a hídpálya kétszintes, a felsőn kétszer két sávos autóút, alatta pedig két vágányos vasúti pálya halad. Gyalogosok és kerékpárosok nem közlekedhetnek rajta.

A híd keleti fele Malmö-nél éri el Svédországot, a nyugati azonban meglepő módon egyáltalán nem csatlakozik a szárazföldhöz, hanem...

...egy mesterségesen épített szigetre fut be. A csaknem 4 km hosszú Peberholm/Pepparholm szigetét részben a szoros fenekéről kitermelt anyagokból építették. A hídon egymás alatt futó autóút és vasút itt egymás mellé kerül. Esetleges vészhelyzetekre felkészülve itt van lehetőség mind a közúti-, mind a vasúti forgalmat visszafordítani az érkezés irányába, illetve hasonló okokból helikopter leszálló is épült rajta. Ezzel együtt azonban a sziget a nagyközönség számára nem látogatható (az áthaladó forgalmat leszámítva), ugyanis természetvédelmi területként funkcionálva különféle ritka állat- és növényfajoknak ad otthont.

A sziget túlsó végén nyílik a Drogdentunnel alagút, ami 4 km hosszan vezet a tenger alatt, hogy aztán a koppenhágai Kastrup repülőtérnél érje el a dán szárazföldet. Egyébként éppen a repülőtér az oka annak, hogy nem lehetett a teljes útvonalat hídként megépíteni: kockázatot jelentett volna a fel- és leszálló légiforgalom számára. A Drogdentunnel négy párhuzamos alagútból áll: kettő az autók, kettő a vonatok számára. A vasúti áteresztő-kapacitást egyébként némileg csökkenti az a biztonsági szabály, hogy veszélyes anyagot szállító tehervonatok nem haladhatnak egy időben a másik vágányon haladó vonattal.

A vonatok egyébként is jelentettek technikai nehézségeket. A dán és a svéd vasút elektromos hálózata, jelző- és biztosítóberendezései ugyanis teljesen eltérőek. Pl. a dán vasúti villamos hálózat 15 kV-on és 16⅔ Hz-en üzemel, míg a svéd 25 kV-on és 50 Hz-en. Ez ugyebár nem jelentett problémát mindaddig, amíg a vonatok kompokon át közlekedtek az országok között, hiszen egyszerűen másik mozdony vitte tovább a szerelvényt a túlparton. Az Öresundsbanan-nak nevezett pályán viszont már csak olyan vonatok közlekedhetnek, amelyek mindkét rendszernek egyaránt megfelelnek. Külön érdekesség, hogy az áramhálózat a svéd hídfőnél, a jelző-biztosító rendszer pedig Peberholm-nál vált. Ezt a kettős rendszert elsősorban a dán vonatokra külsőleg nagyon hasonlító, de direkt az Öresundsbanan-on való használatra tervezett X31-es Öresundståg tudja, de több más típust is átalakítottak erre, így például a blogon már többször szerepelt X2000 nagysebességű vonatot is, ezzel közvetlen vasúti kapcsolatot teremtve Koppenhága és Stockholm között. Ezen kívül megoldást kellett találni egy másik eltérésre is: Dániában a jobboldali, míg Svédországban baloldali közlekedési rend van érvényben a vasútvonalakon. A hídon végül a jobboldali közlekedést vezették be, tehát a svéd oldalon kell keresztezni a két vágányt. A számtalan dán és svéd várost összekötő, éjjel-nappal folyamatosan közlekedő Öresundståg-okat egyébként az idei évig a dán DSB üzemeltette, ezentúl azonban a svéd Skånetrafiken veszi át a működtetést.

A híd-sziget-alagút hármasán kívül további, szárazföldi beruházásokra is szükség volt, hiszen eleddig teljesen felesleges lett volna utakat építeni az üres tengerpartig. Így hát a meglévő dán- és svéd autópályákat is össze kellett kötni a híddal. A koppenhágai repülőtér két vágányos vasútállomása mellett pedig egy azt elkerülő külön vágányon halad a tehervonatforgalom.

Az Öresund hidat 2000-ben együtt adta át a forgalomnak a dán királynő és a svéd király. Habár a hídon viszonylag borsos útdíjat kell fizetni, jelenleg így is napi mintegy 20 000 gépjármű halad át rajta, de ez a szám a nyári hónapokban akár a másfélszeresére is ugorhat. Vonaton körülbelül 33 000 utas kel át nap mint nap a túloldalra. A koppenhágaiak és a malmöiek mára már rutinosan járnak át egymáshoz dolgozni, bevásárolni vagy kikapcsolódni. Az autósok és a vasúttársaságok által fizetett díjakból várhatóan 2040-re sikerül visszafizetni az építésre felvett hitelt, de ez persze nem azt jelenti, hogy utána ingyenessé válna a híd, hiszen a karbantartása (pl. a most kezdődő, 13 évesre tervezett újrafestési projekt) rengeteg pénzbe kerülnek.

És ha már pénz: az Öresund híd képe látható a svéd 500 koronás bankjegyen.

Források:
https://oresundsbron.com
https://sv.wikipedia.org/wiki/Öresundsförbindelsen

Ezeket nem tudod megvásárolni Svédországban - frissítve!

A kiköltözésünk után hozzávetőlegesen fél évvel írtam egy bejegyzést a termékekről, amik nem kaphatóak Svédországban - vagy legalábbis akkor még azt hittük. Jöjjön hát ennek a listának a frissített verziója, és az, hogy bő két év után miket hiányolok a legjobban.

A régi listám a következő tételekből állt össze :

1. Kifli, kalács
2. TV paprika
3. Fehérrépa
4. Túró
5. Gesztenyepüré
6. Cukrozott habtejszín
7. Tarhonya
8. Pizzakrém
9. Nem-édes májas
10. “Lebecsült” állati testrészek
11. Majonéz
12. Ásványvíz
13. Nokedliszaggató és palacsintasütő
14. Partvis
15. Normális macskaalom
    +1. Pálinka

Nos, a fenti listára annyit tudnék írni, hogy minden van, csak jó helyen kell keresni. És tényleg; talán a kifli, kalács és a (jó minőségű) pálinka az, amit nem tudnék pár nap alatt beszerezni, de a pálinkából csak szimplán be kell tárazni egy nagyobb mennyiséget, a kiflit-kalácsot pedig bármikor meg lehet sütni otthon. A majonéz szintén otthon könnyen elkészíthető dolog, gyakorlatilag mindenki meg tudja csinálni max. 5 perc alatt.

TV paprikát, fehérrépát (azaz gyökeret), cukrozott habtejszínt, “lebecsült” állati részeket nagyobb élelmiszerboltokban lehet kapni, még felénk, vidéken is (pl. City Gross). A “hazai” ízek szárazáru része könnyen beszerezhető pl. a Göce Gourmet webshopjából (sajnos ez nem hirdetés, még egy túrórudival sem vagyok lefizetve, de enélkül is határozottan ajánlom őket mindenkinek), illetve Växjöben és Göteborgban személyesen is, a boltjaikban. A túró, túró rudi hozzánk legközelebb a malmöi Lucu Food-ban elérhető (bár a túró rudi készletük gyakorlatilag a kirakástól számított 1,5 percig szokott élni), és náluk más nagyon jó magyar és lengyel savanyúságokat, befőtteket, innivalókat, csokikat, stb. lehet kapni. A zöldség osztályuk is egész elképesztő: legutóbb kb. 15 percig csak a különféle cukkinikat nézegettem :).

Az ásványvizet annak idején valószínűleg még az otthoni megszokás miatt vettem bele a listába, mert manapság már eszembe sem jut boltban venni ilyesmit. Az itthoni csapvíz illetve a szódagép teljesen kárpótol, főleg mivel a víz minősége errefelé jó, és az ízében sincs semmi kivetnivaló.

Palacsintasütőt nagyobb élelmiszerboltokban szintén találni, nokedliszaggatónak az IKEA nagyobb lyukú reszelője megfordítva tökéletesen működik (vagy meg lehet tanulni deszkáról szaggatni, aki az emberesebb nokedliket kedveli), a seprűt pedig egyértelműen a Biltema-ban (esetleg Jula-ban) találjuk meg. Normális macskaalomnak melegen ajánlom az ICA Premium dobozos, csomósodó almát, ami nemcsak megfizethető, de tartós is. És azt hiszem lassan végére is érek a listának. Azaz egy termék maradt; a gesztenyepüré, amit ritkán (tematikus heteken) megtalálhatunk a Lidl-ben, de őszintén szólva erre az elmúlt két évben kétszer gondoltam: mikor megírtam az eredeti posztot, és mikor ezt írom...Úgyhogy ez talán még túlélhető. :)

Az új listám pedig így néz ki:

Hát, ezen nem szerepel semmi :)

Mert az ember két év alatt lesz annyira kreatív, hogy megoldja. A zsírszalonnát megveszi a magyar hentestől, aki kocsival járja a környéket. Minden száraz és kevésbé romlandót (pl. kolbász) meg tud rendelni a magyar boltból. Tejtermékekért és túró rudiért beül az autóba, és elmegy a magyar boltig (plusz összeköti valami más programmal, hogy nem vezessen le másfél felesleges órát 2 rudiért :) ). Az igazán ropogós héjú kenyeret, kiflit, pogácsát, stb. megsüti otthon. Mert mindent lehet hozzá kapni, csak épp össze kell belőle rakni a végeredményt. Nincs lehetetlen tehát, csak tehetetlen. 

Úgyhogy gondoltam, hogy a bejegyzés végre összeszedek pár olyan helyet, ami egy “kezdő svédnek”, azaz egy most kivándoroltnak segítségére lehet (a lista Dél-Svédországra vonatkozik). A régóta itt lakók tippjeit is várom kommentben, hátha mi is felfedezünk eddig ismeretlen lelőhelyeket. :)

Szemműtét

Általános iskolás korom óta hordok szemüveget, de már évek óta terveztem, hogy megműttetem a szememet, de valahogy soha nem éreztem alkalmasnak az időpontot - egészen a mostani nyárig.

A legutóbb csináltatott szemüvegem már erősen cserére szorult, leginkább azért, mert hiába húztuk meg a csavart a szárán, az mégis teljesen laza volt és állandóan lecsúszott az orrom hegyéig, vagy - rosszabb esetben - le is esett egy-egy óvatlanabb mozdulatnál. Ennek a borzasztóan idegesítő voltát az tudja csak átérezni, aki volt már hasonló helyzetben, azaz szerette volna egyidejűleg a szemétre dobni a használhatatlan szemüveget és rettegett amiatt, hogy bármelyik pillanatban összetörheti, mert akkor vége a világnak (legalábbis a látható részének).

Mindemellett persze átéltem a rövidlátók összes problémáját; amint levettem a szemüvegem, az agyam szinte rögtön “alvó” üzemmódba kapcsolt - ha már úgysem lát semmit, akkor minek erőlködjön? Illetve többször kerültem szívroham-közeli állapotba, mikor éjszaka a fürdőbe tartva a sötétben ráléptem valami puhára, ami macskának tűnt (aztán kiderült, hogy csak a macska plüssbaglya vagy plüssmacija…). Az olyan dolgok részletezésébe pedig nem is kezdenék bele, hogy mi történik egy szemüveggel, ha párás közegbe kerül, vagy a hidegből hirtelen meleg helyen találja magát… Maradjunk annyiban, hogy minden ilyen alkalommal közeledett a műtét esedékessége, egészen áprilisig, mikor rászántam magam, hogy elmenjek egy vizsgálatra és időpontot kérjek a műtétre.

Sok internetes olvasgatás után úgy ítéltem meg, hogy gyakorlatilag nincs jelentősége, hogy melyik országban csináltatom a műtétet - sajnos ez mindenképpen egy drága beavatkozás. Persze Magyarországon egy kicsivel olcsóbb alternatívák is vannak, de abban sokszor az előzetes vizsgálatok, kontrollok illetve gyógyszerek ára nincs benne. Plusz ugyebár számolni kell az utazás árával is, így egyátalán nem biztos, hogy megéri ezért hazautazni.  Magyarország mellett szólhatott volna az, hogy ha a műtét közben elkap a pánik, akkor a tulajdon anyanyelvemen talán könnyebben kérek segítséget, de bíztam magamban annyira, hogy egy “állj” szócskát minden stresszhelyzetben elő tudok varázsolni a fejemből még svédül is.

Viktor kollégái közül ketten is operáltatták a szemüket akkoriban, és mindketten ugyanannál a klinikánál, akiket jó szívvel ajánlottak nekem is. Így a némiképp olcsóbb alternatívákat félretéve én is hozzájuk foglaltam időpontot, és nem bántam meg. Az első vizsgálaton kiderült, hogy gyakorlatilag tökéletes alany vagyok, a műtéthez “tökéletesen” rossz szemekkel: ugyanis az ilyen mértékű eltérést lehet a legjobban korrigálni lézeres szemműtéttel. A központban nagyon kedvesen fogadtak, rögtön névről felismertek (azaz elolvasták, hogy ki jön vizsgálatra abban az időpontban) kávéval, nassolnivalóval kínáltak bennünket, valamint mindenről részletekbe menő tájékoztatást adtak az ezerféle különböző vizsgálat alatt és után. Persze ezt az ember valamilyen szinten el is várja, ha már ilyen sok pénzt kifizet egy szolgáltatásért. Ennek örömére le is foglaltam a legközelebbi műtéti dátumot (az április eleji vizsgálati időponthoz képest a legközelebbi műtéti időpont július közepére esett), majd hazajöttem a kötegnyi tájékoztató anyaggal, és vártam a nagy napot.

Az első vizsgálat - nagy koncentrációval próbálom épp felolvasni a betűket a tábláról (Viktor lesifotója)

A műtét egy hétfői délutánra volt kiírva, úgyhogy előtte még dolgoztam pár órát, gondolván, hogy így kevésbé leszek ideges, mert időm sem lesz gondolni arra, hogy mi vár rám. Be is vált, Viktor sokkal stresszesebb volt, mint én. :)

Az elején azért kaptam egy kis nyugtatót, ami kb 15 percen belül hatni is kezdett. Az orvos még egyszer gyorsan megvizsgált, mindent elmagyarázott és már kezdődött is a műtét. Egy-egy szem lézeres operációja kb. 20 percig tart, és sajnos némi kellemetlenséggel jár minden érzéstelenítés ellenére. A folyamatról sokat nem írnék - akit bővebben érdekel, az bármelyik magyar szem klinika honlapján részletes leírásokat olvashat, vagy akár videókat is nézhet a beavatkozásról. A műtét után várt rám egy félórás pihenés a megfigyelőszobában, ami után Viktor hazavihetett és az ő felügyeletére bíztak a továbbiakban. :) 

Az első 2 hét volt számomra elég küzdelmes, annak ellenére, hogy a másnap reggeli kontrollra már egyedül vezethettem vissza (ez kb. két órányi vezetést jelentett oda-vissza). A kezdeti, majd gyorsan múló fájdalmak mellett a térérzéklésem két hétig botrányos volt, illetve a szemszárazság sem segített sokat a helyzetemen. Természetesen csepegtetni kellett a szemembe naponta hatszor, két különböző cseppel, de ez most már szerencsére ez lecsökkent napi egy alkalomra. A perifériás látásommal még mindig vannak problémáim, így a munkahelyemen halmozom az égési sérüléseket, de reményeim szerint ez is hamarosan elmúlik majd. A cserébe kapott eredmény viszont kárpótol mindenért. Habár azt nem tudom, hogy az orvos által megállapított, 200%-os látás pontosan mit takar, de az biztos, hogy soha többet nem párásodik be a szemüvegem, és ezentúl a plüssállatainkat is bármikor meg tudom majd különböztetni az igaziaktól. :)

Azoknak pedig, akik még bizonytalanok a látásjavító műtétekkel kapcsolatban azt javaslom, hogy nyugodtan csináltassák meg, mert jelentős életminőség-javulással jár, és egyáltalán nem olyan borzasztó és fájdalmas, mint ahogy azt sokan állítják.

Svéd tehénélet

Itt, Svédországban sajnos lassan véget ér a nyár: még a déli megyékben is jó két héttel később érkezik a tavasz a Magyarországon megszokotthoz képest, és az ősz is kb. két héttel korábban köszönt be. Vagyis mínusz egy hónap a jó időből. (Ezzel összhangban az iskola is augusztus 15-e körül kezdődik.) És persze minél északabbra megyünk, annál kevesebb nyárra számíthatunk. Tegnap beszélgettem egy izlandi nénivel - számára legalább annyira ”egzotikusnak” hatott, hogy valaki Magyarországról jött, mint számomra az, hogy Izlandról -, és többek között megkérdeztem, hogy mit tanácsol, mikor érdemes Izlandra utazni, amikor már kezd zöldülni a természet. Nos, ott az júniusban van. Jól el is viccelődtünk rajta, hogy azokat az éveket szereti a legjobban, amikor a két nap nyár pont hétvégére esik :)

Viszont a rövid nyárért cserébe kárpótolják Skandináviát a hosszú világos napok, amikor már kora hajnalban süt a nap, este 11-kor még bőven világos van, és igazából az éjszaka sem sötét éjszaka, csak amolyan derengés.

De egyelőre még nyár van, és ilyenkor megjelenik a boltok polcain a Sommarmjölk, azaz a "nyári tej”.

Aki járt már Svédországban, még ha csak rövidebb időre is, annak minden bizonnyal feltűnt, hogy viszonylag nagy számban lehet legelésző teheneket látni. Holott a többségnek biztosan nem a svédek jutnának eszébe először, ha tehenészetükről ismert nemzeteket kellene megnevezni. Márpedig a svédek nagyon tudatosan odafigyelnek arra, hogy lehetőleg csak svéd származású tejet, húst, tojást, stb. vásároljanak, tehát lényegében a teljes lakosság ilyen jellegű szükségletét az országon belül kell előállítani. Ezen felül a svéd ”legelőtörvény” előírja, hogy mely időszakokban minimum hány napon kell a teheneket kiengedni az istállóból és a szabad levegőn legeltetni. Például a déli megyékben, Svédország ”éléskamrájában”, április 1 és október 31 között minimum 120 napon át, és ezen belül is legalább 60 napnak kell május 1. és szeptember 15. közé esnie. (A svédeknél Valborg éjszakája, azaz április utolsó éjjele hagyományosan az addig bezárva tartott haszonállatok szabadba való kiengedésének ideje is. A télről megmaradt, mostanra használhatatlanra száradt takarmányt egyúttal elégették, plusz ezek a tüzek ráadásul még a vadállatokat is távol tartották a jószágtól.) Szabadon töltött napnak pedig az számít, ha megszakítás nélkül minimum 6 órán át lehet odakint a jószág.

A sommarmjölk pedig nem más, mint egy extra-támogatás a teheneknek (időben) és a tehéntartóknak (pénzben). Ha a gazda elkötelezi magát amellett, hogy a fenti előírásokhoz képes legalább 25%-kal többet tölthetnek az állatai a szabadban, akkor ezért cserébe valamivel több pénzt (7,2 öre/kg) fizetnek nekik a tejért mint egyébként, és az így termelt tej kaphatja meg a Sommarmjölk minősítést. Vagyis végső soron azzal, hogy melyik tejet veszik le a polcról, ismét a vevők döntik el, hogy szeretnék-e a teheneket támogatni több szabadon legeléssel. Persze ezen felül is van még egy fokozat, az eko-tej (magyarul bio-nak szokták hívni). Ehhez az állattartás módjának még a fentieknél is szigorúbb - és az állatok szempontjából jobb - KRAV előírásoknak is meg kell felelnie. Ebben az esetben már a törvényi minimumhoz képest dupla idő, napi 12 óra szabad legeltetés (is) szükséges.

Egyébként egy hozzánk közeli város mellett éppen most van folyamatban az egyik nagy tehenészet bővítése. A jelenleg odakint legelő szép, fekete-fehér tehenek ősszel nem a megszokott régi helyükre, hanem az út túloldalán felépült vadonatúj, hipermodern istállójukba fognak visszaköltözni, és egyúttal a 300 ”fős” állományt is több, mint 700-ra növelik. Úgyhogy remélhetőleg még jó darabig biztosított lesz számunkra a helybeli előállítású tej és hús.

A kert

Két és fél évvel ezelőtt nagy lelkesedéssel vásároltuk a különböző málnatöveket, eperpalántákat, és a legkülönfélébb vetőmagokat, valamint a tavasz első jelére rohantunk a bakonyi nyaralóba, hogy mindezeket elültessük. Két hétre rá pedig kiderült, hogy költözünk Svédországba. Így aztán nagyon megörültünk, mikor första hand-os lakásnak egy földszinti, kertkapcsolatos ingatlanra sikerült szerződést kötnünk, mivel ezen az új lakóhelyünkön két helyen is lehetőségünk van kertészkedni: a bejárat melletti kis előkertben, illetve a nappaliból nyíló szép nagy teraszunkon, ami ugyan le van burkolva, de mivel kizárólag a miénk, ezért tetszőleges mennyiségű virágládát helyezhetünk el rajta, illetve aggathatunk a kerítésére.

A tavalyi szezonban - még kispályás kezdőként - csak akasztós virágládákat használtunk, de már akkor is nagyravágyóak voltunk: kettőt közülük nem virágokkal, hanem haszonnövényekkel töltöttünk meg. Az egyikbe paprika és fűszernövények kerültek, amik igazán jól viselték magukat, igaz, a menta kezelhetetlenül elburjánzott, olyannyira, hogy a végén irtani kellett. A másikban azonban a mindössze két tő paradicsom olyan látványos növekedést produkált, hogy előbb alig győztük nagyobbra cserélni a karókat, végül aztán a tetemes súlyuk miatt az egészet le kellett költöztetni a földre, és az óriásparadicsomokat a kerítéshez kötözni. Persze nem a paradicsompalánták voltak génmanipuláltak, csak körülbelül ennyire értettünk még akkor a paradicsomtermesztéshez. De azért szorgalmasan olvasgattunk róla, csipkedtük a hónaljhajtásokat, káliumrudakat dugdostunk a földbe, és ennek eredményeként (na meg az extrém napos és meleg nyár miatt - amikor volt, hogy naponta háromszor kellett locsolni) júniustól augusztusig egyszer sem ettünk bolti paradicsomot, csak a saját, ízletes termésünket. Sőt, egészen tekintélyes mennyiségű levendulavirágot is sikerült betakarítani, bár annak a feldolgozását idén majd újra kell gondolnunk.

Idén aztán már felkészültebben indultunk neki a tavaszi kertészkedési szezonnak: még bőven havazott amikor már készen voltak a részletes terveink, és minden bizonnyal mi voltunk az évben az elsők egész Svédoszágban, akik napernyőt és virágládát vásároltak - nyilvánvalóan teljesen indokolatlanul februárban. De aztán május elején, mikor elolvadt a - reményeink szerint utolsó - hó, és végre tartósan kisütött a nap, belevágtunk a többlépcsős kivitelezésbe. 

Az előkertbe tavaly ültetett rózsát alaposan visszametszettük, amit mostanra már meg is hálált, hatalmas, illatos rózsafejek formájában. A kerítésre akasztott ládákba ezúttal valóban csak virágok kerültek, a haszonnövények idén már külön ültetőkereteket kaptak. Ezek közül az egyik füvészkertként szolgál: bazsalikommal, mentával, rozmaringgal, és más hasonló, napi használatú fűszernövényekkel, plusz egy extrém módon növekedésnek indult petrezselyemmel. Ez utóbbit az esélytelenek nyugalmával vásároltuk meg, most pedig már nem győzzük ritkítani, és azon gondolkozunk, hogy a házban fogjuk osztogatni a friss petrezselyemzöldet, ha már piac nincs a közelben. Ráadásul ez a láda szolgál a napernyő lábának ellensúlyaként is, ami lényegesen esztétikusabb az eredetileg hozzá tartozó IKEA-s műanyag súlyoknál.

Jellemző egyébként a svéd időjárásra, hogy hiába vártunk május közepéig a beültetéssel, két nap múlva arra ébredtünk, hogy hótakaró borítja a frissen vásárolt növényeket. Szerencsére csak a bazsalikom sínylette meg a dolgot, minden más túlélte. 

A másik két láda közül az egyik eleve a paradicsomoknak lett kiutalva, a tavalyi sikereinkre alapozva. Ezúttal két “hagyományos”, és két bokor palántát vásároltunk. Kaptak egy igazán nagy, és igazán stabilra épített tartószerkezetet is, de már most kinőtték, mivel kb. 2 méter magasak. Mostanra már mindegyik érleli a zöld paradicsomokat, remélhetőleg egy-két héten belül kóstolót tarthatunk.

A harmadik láda a vegyes konyhakert címre hallgat. Az eperpalánták voltak az elsők, akik igazán kitűnőre vizsgáztak (az Instagram oldalamon már láthattátok is az eredményét). Az eperszezon végeztével már kezdhettük is szüretelni a cukorborsót, amivel két gond adódott: egyrészt az is sokkal profibb támrendszert igényelt volna (úgy látszik ez a gyenge pontunk), másrészt nem sikerült belőle finom tavaszi borsólevest főzni, ugyanis rejtélyes módon elpárologtak a kertből a konyhába vezető rövid úton :) Jó esélyeket mutatnak a paprikák is, de előtte még számítunk egy kis... khmm... málnára. Nos igen, nem sok olyan hülye van, aki málnát és szedret nevel virágládában, 15 centis földben - de pillanatnyilag jók a kilátásaink, igaz nem lekvárfőzésnyi mennyiségben.

A kertünk egyébként folyamatosan bővül, mert - sajnos vagy szerencsére - a svédek jobbnál jobb kertészetekkel vannak ellátva, amik valahogy mindig útba esnek, és ahonnan sosem lehet üres kézzel eljönni. Itt egyébként jellemzően nem kizárólag növényekre szakosodnak, hanem a legszélesebb körben kapcsolódó egyéb kerti felszerelésre is, a locsolóberendezésektől a kerti bútoron át a legkülönfélébb kerti dekorációkig, legyen az vashulladékból hegesztett varjúfigura, betonból öntött félméteres alma, vagy földbe szúrható napelemes növényvilágítás.

Tehát lassan haladunk az autodidakta kertészek rögös útján és reméljük, hogy pár év múlva már egy sokkal komolyabb konyhakertben kamatoztathatjuk a most megszerzett tudást.

Két év Svédországban

Olyan érzésem van, mintha még épp csak most tettem volna ki az “Egy év Svédországban” posztot, de közben már el is érkezett a “Két év Svédországban” megírása. Az első év kicsit mozgalmasabb volt, akkor még minden az új élet kialakításáról szólt: költözés mindössze egy csomagtartónyi holminkkal és aztán egy teljesen új háztartás összeállítása szinte a nulláról, közben az új iratok, telefon, bankszámla, stb. intézése, Viktor munkába állása az új helyen, nekem a munkakeresés, azután pedig máris egy újabb költözés és újra berendezkedés (ezúttal már egy elsőkezes lakásban), ami ráadásul napra pontosan egybeesett az én munkába állásommal. A második évünk ezzel szemben már sokkal inkább arról szólt, hogy nem csak az újdonságokat élvezzünk, hanem azt a nyugalmat és kvázi biztonságot, amit az első év során kialakítottunk. Közben pedig szerencsésen neki tudtunk látni a rövidebb távú terveink megvalósításának és a hosszú távú terveink szövögetésének.

Pont a második évünk kezdetén (vagy a legelső végén - ahogy tetszik) lettem étteremvezető, ami nem csak új feladatokat, de időnként végtelennek tűnő meeting- és továbbképzés áradatot is hozott magával, és emiatt meglehetősen sokat utaztam az elmúlt évben. De nem panaszkodhatok, mivel pontosan az ilyen típusú munkákat kedvelem: emberekkel lehet foglalkozni, közben pedig nagyon változatos. Mindig jön valami új feladat, mielőtt az előzőbe nagyon beleunnék. Plusz a cégem finanszírozza azt is, hogy eljussak új helyekre, pl. mikor meeingeket tartunk Koppenhágától Stockholmig az ország különböző pontjain.

Viktor továbbra is ugyanannál a cégnél van, ahol két éve kezdett. A kollégái kedvelik, illetve immáron a második igen sikeres bértárgyaláson van túl, ami alapján nagyon elégedettek is a munkájával, és a jövőben is számolnak vele. Szinte már “jó öreg bútordarabnak” számít, mivel a jelenlegi kollégáinak több, mint fele később kezdett őnála. Ugyanis itt, Svédországban egyáltalán nem szokatlan, hogy az emberek néhány évente munkahelyet - vagy akár komplett munkakört - váltsanak költözés, jobb fizetés, vagy akár csak új kihívások reményében.

Kihívásnak ugyanis csak az számít a svédeknél, amit a munkakörön belül kell elvégezniünk. Ahhoz ugyanis mindenki kiválóan ért, ami a feladata és amit csinálnia kell - de csak és kizárólag ahhoz. Azon túl egy kavicsot sem tud, vagy legalábbis nem hajlandó arrébb tenni.  

Példának okáért az étteremben letört az egyik csaptelep kifolyócsöve, tehát gondoltam, hogy kihívok egy megfelelő szerelőt. Ki is jöttek a szakik, egymás után öten, és sorra közölték vállvonogatva, hogy “de hát ez nem svéd szabvány”. Ami pedig nem svéd szabvány, ahhoz ők nem értenek. Az ötödik szerelőnél már olyannyira mérges voltam, hogy megkérdeztem, mi a különbség a svéd szabvány és a nem svéd szabvány között. Mikor kiderült, hogy kb. 2 mm, akkor még jobban felhúztam magam, úgyhogy szépen megkerestettem a szerelővel az interneten a csapot, amit használunk, majd megköszöntem  segítségét, megrendeltem a kifolyócsövet hozzá a neten, és egymagam felszereltem. De máskor is volt rá hasonló példa, hogy inkább én magam megoldottam valamit, vagy Viktor segítségét kértem inkább a szakemberek helyett. Szóval kicsit hiányoznak innen azok az ezermesterek akik mindenhez (is) értenek és kérdés nélkül megszerelnek gyakorlatilag bármit, amit eléjük tesznek.

De talán ez a mentalitás is hozzájárul ahhoz, hogy az igazi svédek soha nem stresszelnek. Sőt, szerintem eleve a stresszelés képessége nélkül jönnek a világra. Nem csoda, hogy magasabb az átlagéletkor. Számomra néha kicsit bosszantó, számukra viszont természetes, hogy mennyire ráérősen dolgoznak. Tipikus példája ennek ami Viktoréknál esett meg karácsony előtt: a karácsony előtti utolsó munkanapon délig dolgoztak, utána pedig még elmentek egy étterembe a szokásos közös pénteki ebédre. 12:00-kor felálltak az asztaltól, de még nem értek el az autókig (tehát kb. 25 másodperc múltán) csipogott az egyik kolléga telefonja. Az egyik legnagyobb és legjobban fizető ügyfelük jelezte, hogy valami hibát találtak a rendszerben. A kolléga elolvasta, majd megállapította, hogy ez nem életbevágóan fontos probléma, neki pedig ugyebár 25 másodperce lejárt a munkaideje - úgyhogy viszlát január 6-án.

Persze ha megkérdeznél egy svédet, hogy mennyire stresszes az élete, akkor valószínűleg azt mondaná, hogy borzasztóan. Kíváncsi lennék mit mondanának egy évnyi átlagos magyar munkahely után :).

És a becsületesség kedvéért azt is el kell mondanom, hogy ez a ráérősség nem ugyanaz, mint a spanyol vagy olasz “majdcsak lesz valahogy” habitus. Mert január 6-án aztán minden külön figyelmeztetés nélkül nekiül és pillanatok alatt kijavítja azt a hibát, vagy nagyon szakszerűen és koszolás-mentesen kicseréli a csapot (ha svéd szabvány lenne). Az autószerelő azon a napon megcsinálja az autót (jól és számlára), amikorra vállalta, az utat újraaszfaltozzák (a csatornafedelekkel egy szintben) annyi idő alatt, amennyire ígérték, stb. Szóval egyre több tapasztalatot szerzünk a svéd életről, és hiába nem minden 100%-ban pozitív, azért olyan igazán nagy negatívumot még mindig nem tudnék kiemelni.

Magyarországon nagyjából az kép alakult ki a svédekről, hogy a felszínen barátságosak de valójában zárkózottak. Nos ez két évnyi tapasztalat alapján úgy néz ki számunkra, hogy a felszínen szinte kivétel nélkül barátságosak, egyébiránt pedig pont olyanok, mint bármely más nemzet: vegyesek, mindenki másféle személyiség. Nekünk is lett nem csak jó pár svédországi ismerősünk, de két olyan svéd barátunk is, akiket nem csak olyan közeli ismerősnek tartunk, akikkel ha összefutunk akkor váltunk pár szót, de soha nem mélyülünk el a dologban, hanem ténylegesen már a barátainknak tekintünk.

Persze az is igaz, hogy hozzánk, mint a magyar átlaghoz képest kissé antiszociális egyénekhez kifejezetten illik Svédország a maga introvertált módján. Két évvel ezelőtt úgy vágtunk neki, hogy bármikor hazatérhetünk, ha nem jönnének be a számításaink, hiszen nincsenek véglegesen elvágva a szálak, de szerencsére még mindig azt érzem, hogy jól döntöttünk, és újra belevágnék, ha úgy esne.

Ezekből a “biztonsági” szálakból most már azért egyre több el lett varrva- a magyar autókat svédre cseréltük, a magyar bankszámlákat már megszüntettük, stb. - és inkább csak a családi és baráti kapcsolatok maradtak meg. Ezzel párhuzamosan elkezdtünk itt hosszú távra tervezni, aminek a következő nagy lépcsője a kb másfél-két év múlva esedékes házvásárlás lenne. Így aztán elkezdtünk felkészülni a svéd ingatlanpiacból, az itteni házakból, ami több szempontból is ismeretlen terep. Egyrészt pont az a 110 nm körüli négyszobás háztípus hiányzik a piacról, ami magyar fejjel gondolkodva ideális lenne nekünk: vagy a négyzetméter stimmel, de akkor kevesebb a szoba, vagy a szobaszám stimmel, de akkor már 140-160 nm körül járunk. Úgyhogy ezeket a terveket még finomítgatni kell. A képeslapra illő szép, piros faház pedig számunkra teljesen ismeretlen technológia - viszont nagyon tetszik. Így most teljes erővel belevetjük magunkat és elolvasunk mindent, ami közelebb vihet ahhoz, hogy a későbbiekben majd jó döntést hozzunk. (Plusz nekem meg kell győznöm Viktort, hogy maradjon csak szépen programozó, és ne akarjon teheneket nevelni plusz pár hektár erdőt gondozni). A nézelődésnél nagy segítség lehet némi elméleti tudásanyag az ilyen típusú házak felépítéséről és jellemzőiről, de előbb-utóbb úgyis kell szereznünk valami képzett szakembert, aki egyrészt tanácsokkal tud szolgálni, másrészt segíthet a felújításnál. Ugyanis, mivel szeretnénk pontosan a mi elképzeléseink szerint alakítani mindent a leendő házban, ezért inkább a rosszabb állapotú (vagyis kevésbé modern és felújított) ingatlanokkal szimpatizálunk.

Aminek a végösszege egyébként így még kicsit olcsóbb is lehet, feltéve hogy minél több mindent tudunk mi magunk megcsinálni. De errefelé szerencsére eleve nem olyan magasak az árak, mivel tőlünk mind a három nagyváros (Stockholm, Göteborg, Malmö) messzebb esik. Egy használt, de a beköltözéshez elég jó állapotban lévő családi házat már 6-800.000 koronáért (kb. 18-24 millió Ft) is lehet kapni, igazán jó állapotút, teljesen renováltat (jó tetővel, szigeteléssel, stb) pedig kb. 1,5-2 millió koronáért (45-60 millió Ft). Ezek nagyobb, két-háromgyerekes családoknak kényelmes házak, kerttel, garázzsal, pincével, és az utóbbi árkategóriába már a frekventált környék is beletartozik. Ez persze elsőre soknak tűnhet, de egy kétkeresős svéd háztartásban nem jelent problémát egy ilyen volumenű lakáshitel visszafizetése.

Tehát itt tartunk most, két év után. Két macskával, két autóval, ketten egy kétszobás lakásban, valahol a svéd vidéken. :)

És a második évforduló alkalmából elindul a Svédélet Instagram oldala is, ahol a mindennapi apróságokat osztjuk meg veletek, és amit itt nézhettek meg : https://www.instagram.com/svedelet/

Ahová két perc alatt kiér a mentő

Svédországba költözésünk óta több tucat itt élő, vagy valaha itt élt magyar véleményét olvastam a svéd egészségügyről, és 90%-ban csupa negatív véleménnyel találkoztam. Volt aki feketén-fehéren leírta, hogy aki túl akar élni, az jobb, ha inkább Magyarországra jár orvoshoz. Általában nem nagyon tudok ehhez érdemben hozzászólni, mivel eddig szerencsére egyáltalán nem kellett igénybe vennem a svéd ellátóredszert, mivel egy-egy megfázást leszámítva nem szoktunk megbetegedni, így nem kellett személyesen orvossal találkozni. Szóval mindössze csak magamban meditáltam azon, hogy milyen állapotok uralkodhatnak a svédországi kórházakban, ha ehelyett azt a magyar rendszert ajánlják, amiről kivétel nélkül mindenkinek van személyes negatív tapasztalata.

Az én rossz tapasztalataim között mindenképpen az a legmeghatározóbb, amikor a férjem egyszer a Fiumei úti balesetin kötött ki. A diszkréten vizeletszagú épület, és a legkevésbé sem diszkréten negatív hozzáállás a betegekhez csak hab volt a tortán azután, hogy először órákat kellett a hideg folyosón tölteni Viktornak a törött combjával, majd - annak ellenére hogy ezt maximum 8 órán belül műteni kellene - félretolták és csaknem két teljes napon keresztül étlen-szomjan váratták, miközben semmi információt nem mondtak se neki, se nekem.

Egy múlt szombati eset után azonban úgy gondoltam, egy rövid posztban összefoglalom az eddigi tapasztalataimat a svéd orvosi ellátásról.

Az elmúlt két év során egyetlen alkalommal fordult elő, hogy orvosra volt szükségem. Felfázásszerű tünteteim voltak, és nem akart elmúlni. Sajnos ez elő szokott fordulni velem időnként ezért pontosan tudtam, hogy ilyenkor már csak az antibiotikum szokott segíteni rajtam, amit viszont orvosnak kell felírnia. Elkezdtem hát utánanézni most első alkalommal, hogy itt Svédországban hova és hogyan kell elmenni, vagy bejelentkezni, ha orvosra van szükségem. És eközben rábukkantam egy nagyon érdekes szolgáltatásra, lényegében egy online magánrendelőre :) Egy mobilos alkalmazáson először is egy viszonylag részletes, több lépcsős kérdőív kitöltésével kellett megadnom a tüneteimet, és ez alapján meghatározta, hogy milyen szakorvosra is van szükségem. Ezután kiválaszthattam, hogy mikor hívhatnak fel, majd a megadott időn belül jelentkezett is az orvos, aki épp olyan részletesen kikérdezett, mintha csak a rendelőben ülnénk. (Egy-egy ilyen webkamerás konzultáció kb. kétszer annyiba kerül, mint az annó nagy felháborodást kiváltó magyar vizitdíj, de demo-jelleggel az első alkalom ingyenes.) Az orvosok közül akár válogatni is lehet, ha esetleg nyelvi nehézségek miatt a saját anyanyelvünkön/angolul szeretnénk társalogni. Én ezzel a lehetőséggel nem éltem, így elég gyorsan, 30 percen belül már hívtak is. Mivel az elmondottak alapján úgy ítélte meg, hogy nincsen szükségem részletesebb vizsgálatokra, sem arra, hogy személyesen keressek fel egy orvost, ezért kapásból fel is írta nekem a megfelelő gyógyszert, és ezzel kész is voltunk.

Talán már egy korábbi posztban írtam, hogy ilyenkor a svéd receptnyilvántartó rendszerébe a személyi számom alapján írnak nekem egy online receptet, én pedig csak bemutatom a jogosítványomat az utamba kerülő első patikában, ahol máris látják, hogy milyen gyógyszert és milyen dózissal írtak fel. Külön tetszik még, hogy az adagolásra vonatkozó magyarországi macskakaparás helyett itt egy matricát nyomtatnak és ragasztanak rá az orvosságra, amin név szerint szerepel, hogy kinek a gyógyszere (ha macskáé, akkor is név szerint!), hogyan kell adagolni, és meddig szabad felhasználni, stb.

Kicsit kevésbé testközeli tapasztalat az a néhány videó, amit mostanában láttam. A svéd közösségi tartalomgyártók (értsd: youtuberek) körében elég népszerű mostanában a szülés-videó. Igen, ez pontosan az, aminek hangzik. A kedves, vlogger anyuka-apuka páros a szülés beindulásától kezdve egészen a végéig mindent rögzít, majd egy 20-30 perces videót vágva az eseményről feltölti a saját oldalára. Hát én biztosan túl konzervatív vagyok, de még a szűk családomnak sem mutatnék ilyen premier plánban vett videót, nemhogy az egész világnak. Na de mindegy, itt nem is az esemény a lényeg, hanem a videón látható környezet.

Ezeket az anyukákat minden esetben modern, jól felszerelt (kád, bordásfal, műszerek, stb) szobákban helyezik el, ahol még apukának is külön ágya van, ha éppen aludni szeretne. Mert itt nem siettetik a nőket, hanem igyekeznek megfelelő környezetet biztosítani, és nem kiabálnak vele és oxicotinozzák agyon, mondván hogy a doktor úrnak órákon belül golfpartija van. Adnak nekik enni-inni, és a folyamat végén sem veszik el tőlük azonnal a gyereket, vagyis haladnak a korral és azokat az ajánlásokat követik, amiket néhány szervezet még csak most szeretne kiharcolni Magyarországon. Na persze nem vagyok orvos, tehát nem ítélhetem meg objektíven a helyzetet, mégis azt mondom, hogy számomra ez utóbbi a szimpatikusabb. Úgy is fogalmazhatnék, hogy itt nem félnék szülni egy gyereket. És nem a csilliárdokat érő felszerelések, hanem a hozzáállás mássága miatt.

És akkor érkezzünk meg végre az elején beharangozott szombat délutánhoz.

Két kedves svéd barátunkkal szerveztünk közös programot, aminek a befejezéseként beültünk ebédelni a közeli kisváros egyik éttermébe. Benne voltunk már a délutánban, így rajtunk kívül csak egyetlen másik asztal volt foglalt, ahol egy család három generációja ült együtt és ünnepeltek valamit. Csakhogy a nagymama egyik pillanatról a másikra rosszul lett. A lánya próbálta tudatánál tartani, rázogatta és beszéltette, de egyre kevésbé reagált a külső ingerekre. Kérték a személyzetet hogy hozzanak cukrot, vagy cukros vizet, ugyanis a nagyi cukorbeteg volt, és feltételezhetően leesett a cukra, amiatt ájult el. Közben lefektették a padlóra és rövid tanácskozás után úgy döntöttek, hogy kihívják a mentőket. A vízszintes helyzetben a nagymama annyira magához tért, hogy hevesen tiltakozzon a mentő ellen, de addigra a férj már tárcsázott és éppen ecsetelte a diszpécsernek, hogy mi történt és honnan telefonál. Nagyjából másfél perce lehettek vonalban, mikor odakintről szirénázás hallatszott. Egy pillanatra egymásra néztünk Viktorral, hasonlóan csodálkozóra húzott szemöldökkel, de aztán gyorsan megállapítottuk, hogy ez nyilván valami más és valahova máshova megy, mivel nagyjából fizikai képtelenség lenne máris ideérni. Közben a férj fülén a telefonnal kisétált az étterem elé, a szirénázás erősödött, majd lefékezett a mentő az ajtó előtt. A bácsi megköszönte és letette a telefon. Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy nem tartott tovább kettő percnél. Nem tudom, hogyan csinálták.

Mellesleg a folytatás sem volt kevésbé érdekes. A két mentős kiugrott az autóból, egyiküknél az orvosi táska, a másiknál valami spéci tablet. Amíg az orvos kikérdezte a tudnivalókat, addig a másik mindent be is rögzített a készülékbe - és a nyakamat teszem rá, hogy ez abban a pillanatban már fel is volt töltve a kórházban a néni kartonjára. Gyors mérlegelés után aztán hozták a hordágyat, feltették a nénit, (kapott takarót, és párnát! - hogy örült volna ilyen luxusnak Viktor a balesetin), a lánya is beült mellé, és már el is hajtottak. Mindösszesen talán 10 perc telt el a telefon felemelésétől a mentő távozásáig, de lehet, hogy még ennyi sem volt. Mivel magánál volt és összefüggően tudott beszélni (valamint felismerte a környezetét), ezért valószínűleg nem történt komolyabb baj, de mégis olyan komolyan vették, mintha minimum agyvérzést vagy infarktust kapott volna.

Most mindenki csendben nézzen le maga elé, és képzelje el ezt a szombat délutáni szituációt a saját tapasztalatai alapján. A magam részéről azt hiszem, hogy egy leesett cukrú idős emberhez semennyi időn belül nem küldenének mentőt, csak azt mondanák, hogy vigyék be a családtagok a legközelebbi ügyeletre.

Szerencsére csupán ennyi az eddigi tapasztalatunk a sokat szidott svéd egészségügyről, de remélem, hogy ha komolyabb bajba kerülnénk akkor hasonlóan jó ellátásban részesülnénk, mint a fent említett cukorbeteg néni.

Vettünk egy autót 2.0

Nos nem, nem egy korábbi posztot tettem ki újból, valóban vettünk még egy autót…

...de ez volt az, amit terveztünk, és a Hyundai a kakukktojás :) A Svédországba költözésnek a jó öreg C-s Mercedesünkkel indultunk neki, ami szó szerint jó öreget jelent, hiszen már akkor nagykorú volt. Így aztán kiemelt helyen szerepelt a terveink között az autócsere. Alaposan át is beszéltük a vágyainkat és lehetőségeinket, és arra jutottunk, hogy egy 2-3 éves, nem sokat futott, benzines, automata váltós autót szeretnénk. Plusz kissé családi(bba)t, mivel hosszabb távra terveztünk vele. Amikor ehhez hozzátettük még az esztétikai szempontokat is  (sajnos mi nem vagyunk a praktikum elsődleges szem előtt tartói ilyen esetben, úgyhogy igenis számít az autó kinézete is a vásárláskor), akkor gyorsan le is szűkült a kör, mivel csak a Mercedesek és a Volvok maradtak versenyben, mindenekelőtt az XC60-as.

Tudni kell rólunk, hogy az elmúlt 6 közös évünkben csak Mercedest, vagy Mercedes-Benz gyártmányú autókat (ez a Smart) vettünk. Persze tipikus magyar fiatal módjára: agyonhasznált, leginkább külföldről behozott, öreg autókat, amikben majdhogynem több volt a megtett kilométer, mint amennyibe kerültek. De azért szerettük őket és lehetőségeinkhez mérten igyekeztünk rendben is tartani mindegyiket. A magunkkal hozott Mercedest (régi hűséges olvasóim még fotót is láthattak róla a blogon) a magyar rendszámmal majdnem két évig használtuk is itt, de a közelgő műszaki miatt végül hazavittem Magyarországra, hogy ott keressen új gazdát. (Apropó érdekel valakit egy szép Mercedes? :) )

Felmentünk tehát Svédország legnagyobb használtautó-hirdető oldalaira és elkezdtük a keresést. És rájöttünk, hogy a fenti paraméterekkel gyakorlatilag nem létezik itt eladó autó. Dízelből végtelen a kínálat, de benzinesből még elvétve sem találtunk, illetve ami volt, az majdnem szalonautó árban, vagy valami nagyobb hibával lett volna eladó. De hát pont azért keresünk 2-3 éveset, hogy ne legyen komolyabb baja. Ha meg már ki kellene fizetnünk majdnem egy új autó árát, akkor miért ne vegyünk valóban újat…? Hát szóval így kezdtük el nézegetni a szalonautókat.

Ennek megfelelően pedig újraterveztük az elvárásainkat is. Természetesen szeretnénk tudatosnak hinni magunkat, ezért egy Volvo kereskedésben kezdtünk, hosszas teszt-olvasgatásokkal kiegészítve. A V40-es, majd az új szériás V60-asokat nézegettük, nézegettük, nézegettük… Aztán megbeszéltük magunkkal, hogy ha ilyet veszünk, akkor jó és felelősségteljes döntést hozunk, mivel egy nagy és hazai (svéd) gyártó biztonságos és jónak mondott autóját vásároljuk. Bele ugyan nem szerettünk, de ezt betudtuk annak, hogy lassan ideje felnőni és életünk nagy döntéseit a logikára alapozni.

Előre szólok, hogy ha esetleg Volvo kereskedést nyitnátok, akkor soha, de soha ne kövessétek el azt a hibát, hogy mindezt egy Mercedes szalonnal szemben teszitek!

Hát itt volt egy. Viktor javasolta, hogy nézzünk be egy percre oda is, megnézné az A-s modellt, mert régóta kíváncsi, hogy mit tud cserébe azért, amiért ilyen drágán adják. Ez persze puszta időtöltés volt, mert hiába szeretjük a Mercedeseket, ha a legkisebb modell is annyiba kerül, mint egy logikus-Volvo, akkor nekünk kár is megnézni a többit. Viszont nem találtunk A-s Mercit a szalonban, csak a kereskedőt, akinek a következő mondat hagyta el a száját : „Hát igen, nem is igazán értem, hogy miért az A osztályt veszik, mikor a nagyobbak is hasonló árban vannak...” És példaképpen megmutatta a CLA Shooting Brake-t, az egyetlen olyan kombit, ami mindig is tetszett mindkettőnknek, és abba a kategóriába tartozott, amit egyelőre meg se nézünk, csak “majd ha sok pénzünk lesz”. Ott álltunk, gyakorlatilag leesett állal, mivel ez az autó pontosan annyiba került, mint a logikus-Volvonk, amit egy fél órája még olyan ideálisnak hittünk. Valószínűleg látszott is rajtunk, hogy egy hajszál választ el minket a vásárlástól, ezért a kezünkbe nyomta a kulcsot is, hogy vigyük ki az utcára és próbáljuk ki.

Egészében véve ez egy „szerelem első látásra” érzés volt, bár nem egy emberrel, hanem egy autóval, de mégis kaptunk egy határozott motivációt az életünkbe, miszerint mi most akkor erre gyűjtünk, de ha majd eljön az idő újra átrágjuk magunkat a kínálaton, hogy biztosak lehessünk a döntésünkben.

Nos, az év legeleje újabb meglepetést hozott: a Mercedes kihozta a CLA modellek legújabb változatát, ami azt jelentette, hogy az általunk kiszemelt széria gyártásával hamarosan leállnak, és az újat kezdik árusítani, amit pedig nagyon nem a mi ízlésünk szerint tervezett a designer. Így elkezdtük lesni a kereskedések oldalát, és meglepve fedeztük fel, hogy a “régi” CLA-kat máris nagyobbnál nagyobb kedvezményekkel igyekeznek kisöpörni a raktárakból. (Ez egyébként teljesen véletlenül egy kecskeméten készülő típus.) Innentől már csak az volt hátra, hogy 250 km-t autózzunk az egyetlen svédországi piros példányért, mert ha már ennyit költünk autóra, akkor színében is legyen tökéletes :) Hát így sikerült az eredeti árához képest 25%-kal olcsóbban megvennünk olyan felszereltséggel, amilyet biztosan nem válogattunk volna bele egy Volvo kombiba, mondván, hogy felesleges.

Tehát életünkben először van egy vadonatúj autónk, ami hihetetlen élmény, plusz mikor meglátom nem csak öröm, de büszkeség is tölt el, hiszen ez a mi munkánk eredménye, és minden koronáért keményen megdolgoztunk. Plusz örülök, hogy mertünk a szívünkre (is) hallgatni a színtisztán logikus döntés helyett.

Úgyhogy mostanában ha csak egy kiló kenyérért is indulunk, elhangzik a következő párbeszéd közöttünk:

- Szerinted mibe fér be, amiket venni akarunk?
- Hmm, hát én a kombival mennék. Biztos, ami biztos… :)

Valborg éjszakája, avagy éljen május elseje!

Május elsejét mi a munka ünnepének hívjuk, és bátran ki merem jelenteni, hogy ez Magyarországon minden, csak nem ünnep. Idősebbeknek a kötelező május elsejei brigádfelvonulás jut róla eszébe (na meg ugyanezen felvonulás grandiózusabb moszkvai változatának megtekintése a tévében), kevésbé időseknek az, hogy baromi drágán baromi rossz virslit lehet venni a ligetben, miközben politikusok hülyeségeket beszélnek, a legfiatalabbaknak meg maximum az, hogy nem kell iskolába menni.

Furcsa módon pont Svédországban, ahol igazán nagy hagyományokkal rendelkeznek a munkás szakszervezetek és ezek a mai napig is jó összhangban működnek a sokat szidott liberalizmussal, nos itt éppenséggel nem a munka ünnepét ülik meg ilyenkor. Hanem szívből ünnepelnek!

Svédországban április 30-ának estéje a Valborgsmässoafton, magyarul Valborg éjszakája, május elseje pedig tulajdonképpen ennek a pihenőnapja. Valborg egyébként nem más, mint Szent Walpurgis, a 8. századi Wessex-ben élt apáca svéd neve, szóval igen, aki a Walpurgis éjjelére asszociált, az jó helyen jár. Persze az ünnepnek ez a hivatalos neve több mint ellentmondásos: alapvetően egy pogány ünnepről van szó, amit mégis egy szentről nevezett el az az egyház, amelyik a leginkább üldözte a boszorkányokat, miközben a másik közkeletű elnevezése április 30-ának a Boszorkányszombat, vagyis Witches Sabbath - amiben pedig nehéz nem észrevenni egy másik nagy vallás szent napját… de ez messzire visz, mi maradjunk csak Valborg-nál. Igaz, a vikingek első, lindisfarne-i támadása alig 14 évvel Walpurgis kisasszony halála után történt, tehát skandináviában aligha az ő nevében gyújtottak örömtüzeket.

Április 30-a ugyanis a tél utolsó napja, és annak az ünnepe, hogy megérkezett a nyár (hagyományosan tehát leginkább a busójárással vannak közös gyökerei). És hát a svédek amennyire zokszó nélkül elviselik a hosszú és sötét teleket, annyira felszabadultan tudnak örülni annak, hogy végre mégiscsak elmúlt. Szóval ez tulajdonképpen egyfajta újév-ünnep, és valljuk be, több logika van benne, mint december 31-ében.

Magyar szemmel persze kicsit késői időpontnak tűnhet a tél elmúltát május 1-én ünnepelni, de ne feledjük el, hogy Svédország boooooorzasztó hosszan nyúlik el északra. Malmö környékén sem szokatlan egy áprilisi havazás, de nem kell sokkal Stockholm fölé menni ahhoz, hogy ilyentájt még elég biztonságos legyen a befagyott tavak jégen ünnepelni. Idén itt nálunk pl. úgy húsvét környékén döntöttek csak úgy a növények, hogy most már elég meleg van a kizöldüléshez, addig teljesen kopasz volt minden. És jellemző a végletességre, hogy egyből olyan száraz meleg lett, hogy csak a mi közvetlen környékünkön is három akkora erdőtűz lobbant fel, hogy napokig helikoptereket kellett bevetni az oltáshoz.

Ugyanakkor a tűzgyújtás éppenséggel valborg ünneplésének elsőszámú módja. Ezen az estén országszerte máglyákat építenek (valborgseld, valborgsmässobål, majbål, majkasa, majbras - ezek a svéd szavak mind-mind máglyát jelentenek), és a sötétség leszálltával meggyújtják őket. Ami kötődhet a tél elűzésének rituáléjához, illetve egyfajta termékenységi varázslathoz is (akárcsak a frissen felásott termőföld áldozati vérrel való locsolása), de van egy egészen praktikus oka is: Ez a nap hagyományosan az addig bezárva tartott haszonállatok szabadba való kiengedésének ideje is, és a télről megmaradt, mostanra használhatatlanra száradt takarmányt egyúttal elégették, plusz ezek a tüzek ráadásul még a vadállatokat is távol tartották a jószágtól.

Persze egyetlen ünnep sem telhet el ivás nélkül, de a hozzá tartozó ideológia csaknem megkérdőjelezhetetlen: a vikingek úgy tartották, hogy részegen kerülhetnek a legközelebb isteneikhez. Ki gondolta volna, hogy pár száz évvel később a viking leszármazottak harc nélkül, szép csendben sorba állnak majd a Systembolaget kasszáinál annak érdekében, hogy isteni közelségbe jussanak?

Érdekes egyébként, hogy Valborgsaftont a svédeken kívül a finnek, a lettek és az észtek ünneplik, de pl. a norvégoknál inkább a boszorkányos változat, a Häxsabbat a népszerű. Nyilván, hiszen Norvégia hegyeinek legmagasabb csúcsára igyekezett ilyenkor minden boszorkány, hogy láthassa az istennőket: Freja-t, oldalán egy vaddisznóval, valamint Hyndla-t az ő farkasa kíséretében. Na ehhez a látványhoz biztosan nem keveset kellett inni...

De akárhogy is hívják ezt az ünnepet, és akárhogy kutatjuk az eredetét és szokásait, annyi bizonyos, hogy a svédeknél órára pontosan meg lehet mondani, hogy mikor van nyár: április utolsó éjszakájától az augusztus 15-i iskolakezdésig.