Svéd(d)élet(t)

Az életünk Svédországban.

2019. szeptember 08.

Americars - gumifüst és benzingőz

Kvízkérdés: melyik évtizedben és melyik földrészen készültek a következő felvételek?

Szokták mondani, hogy ha igazán jó állapotú amerikai autót akar az ember, akkor azt nem az USA-ban, hanem a svédeknél kell keresni

A svédek imádnak mindent, ami amerikai. Átvettek szokásokat, ünnepeket, ételeket, és nincs ez másképp az autókkal sem. Azonban az 50’-es, 60’-as években a svédek még többnyire szegények voltak, alig volt olyan, aki megengedhetett volna magának egy igazi, amerikai Cadillacet vagy Buickot, így az igazi státusszimbólumnak számított. Így történt tehát, hogy az akkori generációknak leghőbb vágyuk egy olyan amerikai autócsoda birtoklása volt, ami gyerekkorukban csak az igazán gazdagoknak volt.

Pár évtizeddel később aztán tényleg el is jött az ideje, hogy megvalósítsák az álmukat. Igaz, hogy ezek felett a hatalmas krómozott vasdarabok felett már eljárt az idő, de némi gondoskodás csodákra képes. Így válnak a máskor oly’ környezettudatok svédek egy pillanat alatt újra lelkes gyerekké, mikor késő tavasztól nyár végéig beleülhetnek a hatalmas V8-as benzinfaló csodajárgányaikba, és járhatják az utakat, pusztán az autózás kedvéért. Ezekre a nyári hétvégékre pedig mindig jut egy-egy autós találkozó az ország különböző pontjain, ahol mindenki megmutathatja a saját, féltve óvott kincsét és megnézheti több ezer hozzá hasonló autómániás kocsiját.

Mi most a szezonzárónak számító hööri Twin Lake Run-ra jutottunk el svéd barátaink révén, méghozzá egyikük Betzy névre hallgató 1955-ös Buickjával, ahol a fenti rövid videót is készítettük.

NRebeka Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://svedelet.blog.hu/api/trackback/id/tr9515051892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása