Svéd(d)élet(t)

Az életünk Svédországban.

2020. május 10.

Házvásárlás - 2. rész

Az előző bejegyzést ott hagytam abba, hogy hiába találtuk meg álmaink piros, svéd faházát, mivel a Swedbank úgy döntött, hogy nekik a magyarországi megtakarításunk gyanús, ezért minden korábbi ígéretük ellenére nem álltak szóba velünk lakáshitel ügyben. Így nem volt más lehetőségünk, mint keresni egy barátságosabb bankot.

Mindenekelőtt tehát utána olvastunk, hogy melyik bankról mi az ügyfelek véleménye, kikértük ismerősök tanácsát is, majd elintéztük a bankváltást. Ez egyébként szintén megérne egy önálló bejegyzést, mivel Svédországban mindez meglepően könnyen és gördülékenyen történik. Viszont innentől kezdve sajnos többszörösen is gyötrelmes várakozás következett. Egyrészt hiába kérdeztünk utána mindennek még a szerződéskötés előtt, azért volt bennünk kétség, hogy vajon ez a bank is olyan akadékoskodó lesz-e, mint a Swedbank volt. Másrészt arra vonatkozóan csak a jószerencsénkben bízhattunk, hogy időközben nem veszi-e meg valaki a kiszemelt házat. Egyedüli reményre az adhatott csak némi okot, hogy sem interneten, sem ingatlanközvetítőnél nem hirdették, egyedül a házra kiakasztott tábla jelezte, hogy eladó. A neten hirdetett lakások és házak ugyanis jellemzően néhány hét alatt elkelnek, ráadásul az ajánlattétel során az árak gyakran nem lefelé, hanem felfelé módosulnak, akár 20-30%-kal is többért kelnek el az ingatlanok, mint a meghirdetett ár.

Ha pedig még nem lett volna elég okunk az elbizonytalanodásra, akkor március közepére már teljesen elharapódzott a koronavírus helyzet. Svédország kivételével egész Európa bezárkózott, nemcsak a turizmus állt le egyik napról a másikra, de olyan nagy gyárak is, mint a Volvo, vagy a Scania. Százmillárd koronás mentőcsomagokat állítottak össze a legkülönfélébb gazdasági ágazatoknak, többek között a hitelpiac életben tartására. Elképzelésünk sem volt, hogy ebben a helyzetben a bank vajon örül-e az új hitelkérelemnek, vagy eszük ágában sincs pénzt adni. Egyáltalán mennyire ítélik majd biztosnak az állásunkat és így azt, hogy tudunk törleszteni egy lakáshitelt? Mindenesetre a márciusban esedékes fizetésnap után beküldtük a hitelkérelmünket és vártunk.

Másnap fel is hívott bennünket egy ügyintéző pár kérdéssel, elsősorban azzal kapcsolatban, hogy mik az ingatlan pontos paraméterei, mivel ő más adatokat lát a nyilvántartásban, mint amit mi megadtunk. Ugyanis - ezt még eddig nem említettem - a kiszemelt házunk egy csaknem 10 hektáros telek közepén áll, amin szántó, erdő, gazdasági épület egyaránt megtalálható. A tulajdonosok csak a lakóházat és annak közvetlen környezetét szeretnék eladni (mi pedig nem szeretnénk több hektár fenyőerdőt venni), tehát a területet az eladás előtt le kell választani. Ezt azonban ők még nem tették meg, mivel így nagyobb a mozgástere a leendő vevőnek abban, hogy pontosan mekkora telket szeretne a házzal együtt megvásárolni. Ezen információk ismeretében a bankkal abban maradtunk, hogy ők előbb készíttetnek egy saját ingatlan-értékelést kizárólag a megvásárolandó részre vonatkozóan, ami alapján majd végleges választ tudnak adni a hitelkérelemre. Ha az értékelés legalább akkora összegről szól majd, mint amennyiért meg akarjuk vásárolni, akkor valószínűleg rendben leszünk, de addig sajnos nem tudnak mit mondani.

A bank ingatlanosa másnap ki is jött, felmérte az ingatlan, és ugyan már aznap délutánra elkészítette az értékbecslést, de elfelejtette odaadni a szomszéd irodában ülő hitelügyintézőnek, így mi egy újabb hétvégét izgultunk végig anélkül, hogy előbbre jutottunk volna. Hétfőre aztán kiderült, hogy minden stimmel, pontosan annyit számolt az ingatlanos hölgy is, mint amennyiért el akarják adni a házat, így ha megtörténik a telek leválasztás, akkor minden további nélkül megkaphatjuk a kért hitelt. Szóval már csak azt kellett kideríteni, hogy továbbra is eladó-e a ház.

Felhívtuk tehát a bácsikat, hogy szeretnénk ismét találkozni (miközben az egész világ arról beszélt, hogy mindenki tartózkodjon a felesleges találkozásoktól, különösen idős emberekkel). Láthatóan örömmel fogadtak bennünket, és azt is, hogy március 30-án végül jelentkeztünk, hiszen fél évvel azelőtt azt ígértük, hogy márciusban visszatérünk. A házat egyébként egy dán úriember karácsony előtt megvásárolta volna - de ők megmondták neki, hogy egyelőre arra a fiatal párra várnak, aki októberben járt itt (ezek voltunk mi). Őszintén szólva ez a momentum szinte felfoghatatlanul korrekt volt, és a helyükben én nem biztos, hogy vártam volna két vadidegen emberre, akik pár hónapja szóban megígérték, hogy majd márciusban (talán) visszajönnek és (talán) megveszik a házat. Nem tudjuk, hogy ez a gesztus minek volt köszönhető, de nem lehetünk elég hálásak érte. Ezek után az sem volt kérdés, hogy azonnal beleegyeztünk, amikor a telekleválasztás költségeit (amit egyébként az eladó szokott fizetni) végül belealkudták a vételárba.

A fent leírt készséges hozzáállás továbbra is jellemző volt rájuk. Mikor állapotfelmérést szerettünk volna készíttetni, a kezünkbe nyomták a kulcsot, hogy menjünk, amikor szeretnénk. Megígérték, hogy adnak egy másolatot a vízminőség elemzésből, de nem találták az azonnal iratok között, így “csak” néhány nap múlva kaptuk meg - elmondásuk szerint órákig keresték. Közben türelmesen várták, hogy aláírjuk a tényleges adásvételi szerződést, de minden szavukon és cselekedetükön az érződött, hogy ez már csak formaság, mivel szóban már megállapodtunk egymással.

Felvettük tehát a kapcsolatot egy ügyvéddel, aki a svéd jogrendszerben dolgozik, de beszél magyarul is. Általában az ingatlanközvetítő intézi az adásvételi szerződéseket, így elvileg ügyvéd sem szükséges, a mi esetünkben viszont ugyebár nem volt ingatlanos, viszont a telek leválasztás bonyolította az ügyet. Ráadásul a vonatkozó svéd jogi kifejezésekkel eddig nem voltunk tisztában, ezért is akartuk szakemberre bízni az ügyet, akivel az anyanyelvünkön tudjuk megbeszélni a részleteket, miközben minden részletében tökéletesen svédséggel megszövegezi nekünk a kívántakat.

Ez idő alatt egyeztettünk egy találkozót azzal a mérnökkel is, aki a pincétől a padlásig átnézte a házat. Az ilyen átvizsgálás mindennapos dolog a svéd házak adás-vétele során, és nem is mindig feltétlenül a vevő az, aki megrendeli. Ugyanis az eladó még 10 évig felelősségre vonható az eladott ingatlan esetleges rejtett hibái után, tehát érdekében áll, hogy ezekkel minél alaposabban tisztában legyen, még mielőtt árulni kezdené. A bevizsgálást SBR (a svéd építőmérnöki kamara) tanúsítvánnyal rendelkező szakemberek végzik, és az egyszerű szemrevételezéses felmérésen kívül megrendelhetünk műszeres nedvességmérést, enerigatanúsítványt, célzott hibakeresést, vagy akár radonmérést is. Ha mindezt megspórolná az ember, akkor is van megoldás; bizonyos biztosítók kínálnak olyan biztosításokat, amely fizet az eladó helyett, ha efféle garanciális igény merülne fel.

Nos, a felmérés alapján masszív, szinte hibátlan, jó műszaki állapotú az épület (egyedül néhány ablak cseréje javasolt, amivel mi is tisztában voltunk), a jelentés alapján nyugodt szívvel megvásárolhatjuk. Így tehát nem volt más hátra, aláírtuk az addigra már véglegesített szövegű szerződést, és átutaltuk a bácsiknak a foglalót. Másnap beadtuk a Lantmäteriethez (a svéd földhivatal) a telek leválasztási kérelmet, ami szintén egy hosszabb folyamat, ezért most megint pár hónap várakozás következik.

Ez azonban már nem feszült, hanem boldog várakozás. Közben lesz időnk alaposan megtervezni a felújítást, burkolatokat és színeket válogatni és persze utánajárni a szükséges szakembereknek. De a legfontosabb, hogy a miénk lett álmaink háza. :)

unnamed.jpg

NRebeka 8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://svedelet.blog.hu/api/trackback/id/tr4515678356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kiralysannyi 2020.05.11. 13:19:04

gratulálok a házvásárlási sikeretekhez. :-)
Remek hallani ezt a korrekt hozzáálást.

Mimi Stuttgart 2020.06.21. 23:22:59

Gratulalok a hazvetelhez es a bloghoz is (amit mar a kezdetektol kovetek)!
Ritka manapsag ilyen celtudatos, tokeletesen a realitas talajan allo, tajekozott fiatalokat talalni, akikben megvan az egeszseges becsvagy, onbizalom es a tenni akaras, hogy a terveiket lepesrol lepesre megvalositsak, es mindezt nagyon szerenyen es baromi szimpatikus modon. Csak igy tovabb!

NRebeka 2020.06.26. 03:24:36

@kiralysannyi: Köszönjük :)

@Mimi Stuttgart: Köszönjük, igyekszünk :)

Király Simon 2020.07.03. 15:04:43

Szia Rebeka!

Gratulálok a házvásárláshoz, ügyesek vagyok!
Mi is ezen törjük a fejünket, és felmerült bennem egy két technikai kérdés, amire lehet, hogy tudod a választ. Ha jól láttam a képen ti is egy régi faházat, vagy fa szerkezetes házat vásároltok, mi is ehhez hasonlót néztünk ki, ami ráadásul jócskán túllépte a 100 éves kort. Mit lehet tudni általánosan az ilyen típusú házak szerkezetéről, mennyire szigetelnek például a hideg és a széllel szemben? A régi nyílászárókat kell cserélni?
Köszönöm a válaszodat és minden jót kívánok!

mayflower36 2020.07.04. 10:24:16

@Király Simon: svedorszagban, mint akkor tudod nagyon többsegeben a kulönallo csaladi hazak fahazak. Söt a tarsashazaknak is csak a fö szerkezete beton, a kulsö teljes burkolas fa, a vadiuj epitesunel is. Itt ez az olcsobb alapanyag persze.

Ehhez a csaladi hazak tulnyomo többsegenel fakeretu ablak van. Egyreszt a fahazhoz jobban illik, masreszt olcsobb, harmadreszt meg ujrafesthetö ha sargul (ha mar ugyis kb 5-7 evente ujrafestik az egesz hazat).

A svedek nem aggodjak magukat halalra a de jo szigetelö ablakon, fökepp a fahaz miatt. Okosak es tudjak, hogy habar telen a meleg kimegy ott, de a para is es szellözik a haz, ezzel pedig a peneszt kiszurik. Ha nezel hasznalt hazas hirdeteseket a fa resz nagyon ritkan peneszes, csak a beton alapban levö pince/garazs szokott.
Nalunk a berelt kis hazunkon a legolcsobb, mar erösen atszellözö ablakok vannak, de a föberlö a haloszobakba (sok emberi parologtatas okan) egy-egy extra fali szellözöt is felszerelt es kerte hiaba jön be telen hideg, be ne zarjuk. Jogosan.

Igy vegulis ugy vannak vele: olcso, könnyebben karbantarthato, 15ev utan ugyis veszek masikat es szellözik a haz penesz se lesz es win-win helyzet mindenhogy.

Mi ket felujitott muanyag nyilaszaros panelban eltunk ezelött Bjdapesten. Tökeletesen szigeteltek valoban. Az elsö lakasban mar nem harcot, hanem haborut vivtunk a penesszel, hiaba szellöztettuk, a masodikban meg emiatt es az ott is meg-meg jelenö penesz miatt annyit szellöztettunk, hogy rendszerszinten egy felelrohadt faablakon se ment volna ki több meleg.

Itt muanyag nyilaszarot központi kondis irodakon es legkondicianloval hutö-futö hazakon latok, mivel ezekben a legkondi erösen paratlanit is.

A szerkezet ugyeben nekem csak a mi kis sommarstugabol atalakitott egesz evesröl nyilatkozhatok. Illetve a kempingek kis stugairol, amik meg vekonyabbak, de voltunk bennuk összel-telen-tavasszal többször. Nem szigetelnek annyira jol es a fal telen husibb. Mondjuk nalunk az ev 360 napjan fuj a szel (az 5 az a nyari 5 legmelegebb nap persze, nehogy levegöhöz jussunk). De alapvetöen sokkal jobb hatasfokuak, mint vartam volna. Szerintem amennyibe kerulne jobban szigeteltte tenni, annyibol kifizeted 40 evi többlet futesszamlaid. Pont ezert nem csinaljak a svedek se :) Amugy a szelnel persze jobban recseg ropog, hallani, ahogy a fa huzodik össze hidegben, de ez szerintem inkabb romantinussa teszi, mint rossza. Ja es plusz pont: fanal allati egyszeru javitani, felfurni dolgokat, atalakitani. Mondom ezt ugy, hogy egy panellakast teljes tataroztam a ket kezemmel, tudom milyen beton fallal dolgozni. Ez sokkal sokkal egyszerubb...megint egy sved kulturara jellemzö dolog. Minek bonyolitani, ha van egyszeru is, ami olcsobb is es gyorsabb is :)

elephant919 2020.07.06. 13:38:25

Remek kis meseház. Mohos támfalatok azért van, ha kerítés nem is. Remélem, tudtok majd időt szakítani felújítási beszámolókra. Minél többre, minél aprólêkosabbra, annál jobb! (A blogot is végigolvastam a házvásárlós bejegyzések után.)

NRebeka 2020.07.06. 16:46:29

@Király Simon: Kedves Simon!
Amikor tervezgetni kezdtük a házvásárlást, mi is hasonló kérdéseket tettünk fel egy kedves svéd ismerősünknek a faházak szigetelésével és a hőérzettel kapcsolatban. Elmondtuk neki azt is, hogy nálunk Magyarországon túlnyomó többségben tégla/beton házakban laknak, ezért kérdezünk ilyeneket. A válaszát azzal kezdte, hogy ”hát igen, Svédországban is elkezdtek terjedni a tégla házak, de hát ő el sem tudja képzelni, hogy abban milyen lehet lakni, mert az biztos sokkal nehezebben fűthető fel télen, mint a fa”.
”Általános” szerkezetről egyébként nem is feltétlenül lehet beszélni. Az első látásra országszerte egyformának tűnő piros, sárga, fehér faházak országrészenként is más-más technológiával készültek, attól függően, hogy a környéken milyen építőanyag volt olcsón elérhető, illetve az idő előrehaladtával is más építési módok jöttek divatba. Ha szívesen belemélyednél a témába, akkor két könyvet is tudok ajánlani (a legtöbb könyvtárban kölcsönözhetőek, így megvenni sem kell): Andreas af Malmorg & Johan Månssson: Trähus, illetve Erik Olsson: Värd av gamla hus.
Az általunk vásárolt ház egyébként a 2000-es évek elején kapott kívülről egy plusz 5 centis kőzetgyapot szigetelést, annak ellenére, hogy továbbra is két vaskályhával fűtötték. Mi viszont nagyon örülünk ennek, mert így a leendő kazán még kevesebb energiát fog elhasználni.
Ahogy @mayflower36 is írta, nem csak a régi ablakok készültek fából, hanem az új építésnél, vagy felújításnál szintén fa ablakokat szeretnek beépíteni. A régebbi ablak szerkezeténél fogva is biztosít egyfajta szellőzést, az új gyártásúakon pedig résszellőzők vannak beépítve, ez nagyon fontos része a faházaknak, ugyanis ez biztosítja a háznak - nem csak a lakótérnek, hanem magának az épületszerkezetnek is - a megfelelő átszellőzését, ettől (is) lesz hosszú életű a fa. A tényleges hőszigetelést nem a légmentes záródás, hanem a jó - általában 3 rétegű - hőszigetelt üvegezés biztosítja. Hogy kell-e cserélni? Az alacsonyabb fűtésszámla érdekében érdemes lehet elgondolkodni rajta. Ha ún. szabvány méretű ablakok vannak a házban, akkor ezt lényegesen olcsóbban meg lehet úszni, mintha egyedi méretre kellene csináltatni, mivel viszonylag sok cég árul jó áron ilyen előre gyártott ablakokat.

NRebeka 2020.07.06. 16:48:00

@elephant919: Köszönjük szépen, igyekszünk! :) Most ugyan kissé időzavarban vagyunk, mivel egyszerre dolgozunk és házat felújítunk, de egyszer majdcsak utolérjük magunkat. :)
süti beállítások módosítása