Házvásárlás - 1. rész

Svédországba költözésünk legnehezebb része az volt, hogy lakást találjunk magunknak. Viszont amint ezt sikerült megoldanunk - óriási szerencsével, fél év után sikerült första handos szerződést kötnünk - máris elkezdtük tervezgetni a hosszú távú jövőt, ami természetesen egy saját ház vásárlása volt. Miközben fogalmunk sem volt még az itteni építési módokról, vagy ingatlan árakról, azért kialakult bennünk egy kép, ahogy békésen éldegélünk majd egy karácsonyi képeslapra illő piros-fehér faházban. Sőt, nem is olyan messze tőlünk, egy mellékúton találtunk is egy “referencia-házat”, amire mindketten azt tudtuk mondani, hogy valami ilyet szeretnénk. Akkor azt mondtam Viktornak, hogy bárki is lakik itt, remélem mire házat akarunk venni, addigra pont meghal (ezért utólag is elnézést kérek), és mi azonnal lecsaphatunk rá.

Nagyjából másfél évvel ezelőtt el is kezdtünk ház hirdetéseket nézegetni, elsősorban akkor még azért, hogy felmérjük az árakat, a lehetőségeket és persze egymás elképzeléseit is. Körülbelül fél évvel és néhány száz hirdetés átböngészésével később már egészen pontosan körvonalazódott, hogy mit szeretnénk, miben vagyunk hajlandóak kompromisszumot kötni, és milyen a kínálat a számunkra még elfogadható árkategóriában. Természetesen annak is utána kellett járnunk, hogy mik a lehetőségeink, mikorra tudjuk összeszedni a szükséges önerőt, és mekkora lakáshitelt kaphatunk. A banknál szerencsére megnyugtattak bennünket, hogy a jelenlegi fizetésünkkel és a megtakarításainkkal bőven lehetséges lesz majd a terveinkben szereplő vásárlás és felújítás finanszírozása.

Na de milyen házat is szerettünk volna? Mindenképpen tradicionális svéd faházat, lehetőleg pirosat (pontosabban faluröd színűt), nagyjából 100-150 négyzetmétereset, illetve 3 szobásat. Ha pedig fel kell újítani, az kifejezetten előnyös, mivel rájöttünk, hogy olyan felújított, azonnal beköltözhető házat sosem fogunk találni, ahol pontosan a mi ízlésünk szerinti konyhabútor, padlóburkolat, falfestés, nyílászárók, stb. vannak. Nem beszélve a fürdőszobáról és WC-ről, ugyanis a svédek ízlése ezen a téren lényegesen… khmm… puritánabb a miénknél. Szóval ha úgyis kicserélnénk egy csomó mindent, akkor minek vegyünk egy jó állapotút, drágábban? Mivel szívesen belevágnánk egy renoválásba, és remélhetőleg segítségünk is lesz hozzá, miért ne csinálnánk meg mi magunk? Így a végén egy olyan otthonunk lehet majd, ahol az utolsó csempével bezárólag minden a mi ízlésünket tükrözi, és nem kell (túl nagy) kompromisszumokat kötnünk.

Elkezdtük tehát komolyan és célzottan keresni álmaink házát, amire majd ajánlatot tehetünk. Beállítottuk a hirdetésfigyelőt, minden egyes újonnan felkerülő hirdetést alaposan átolvastunk, és megállapítottuk, hogy ez hosszú folyamat lesz, mert talán ha 3-4 olyan ház jött szembe 6 hónap alatt, ami tetszett is, és meg is felelt nekünk. Egyetlen egynél foglaltunk időpontot is, hogy megnézhessük, de sajnos még a bemutatás előtt eladták az ingatlant.

Egy október végi napon aztán szólt az egyik svéd barátunk, hogy tud egy eladó házat, ami talán érdekelhet bennünket, viszont nincs fent a hirdetési oldalakon, így közvetlenül a tulajdonossal kellene felvennünk a kapcsolatot. Tudni kell ugyanis, hogy a svédeknél általában nem a tulajdonos árulja a házat személyesen, hanem rábízza ezt egy szimpatikus ingatlanirodára, akik aztán minden szükséges papírt beszereznek, csodás fényképekkel, drónos fotókkal, alaprajzokkal, és szakszerű hirdetéssel csábítják az esetleges vevőket, intézik a bemutatást, a licitet, és végül a szerződést is. 

Ezúttal viszont közvetlenül hívtuk fel az eladó ház tulajdonosait, két 78 éves (ikerpár) bácsit. Kicsit nagyothallók, és a lehető legborzasztóbb skånei tájszólást beszélik, amit valaha hallottunk. (Ez körülbelül olyan, mintha egy valakit, aki csak pár éve kezdett el megtanulni magyarul, elküldenénk egy nyugat dunántúli faluba, egy ottani idős bácsihoz, hogy beszélgessenek az eladó házáról.) Így aztán, biztos ami biztos, a ház megtekintésre vittük magunkkal a tippadó svéd barátunkat is, aki érteni is fogja azokat az építészeti kifejezéseket, amiket mi nem tudunk, ráadásul tud segíteni nekünk a ház állapotának általános meghatározásában is, hiszen ő maga is pár éve vett és újított fel egy hasonló faházat.

Nos, kiderült, hogy ez pontosan ugyanaz a ház, amit a bejegyzés legelején említettem, hogy három évvel ezelőtt kinéztük magunknak. Plusz az elsőre komornak tűnő bácsikról is kiderült, hogy nemcsak barátságosak, de olyan kevés alkalmuk van másokkal beszélgetni, hogy ha idegenekkel találkoznak, akkor gyakorlatilag addig tudnak mesélni bármiről, amíg csak az embernek van kedve hallgatni őket. A házat korábban kiadták albérlőknek, de azok kiköltöztek, ezért most úgy döntöttek, hogy eladják. A ház pedig valóban maga álmaink háza, mindenben megfelel annak, amire szükségünk lenne, ráadásul árban is stimmel. Azok, amik a legnagyobb költséget jelenthetnénk, rendben vannak rajta: szerkezetileg stabil, néhány éves a szigetelése és a nyílászáróinak a többsége, a tetőfedés szinte vadonatúj. A nekünk szükséges helyiségeket kényelmesen ki tudjuk alakítani benne, a melléképületben pedig elférnek az autók is. Plusz van egy - legalábbis számomra - megfizethetetlen extra benne: a konyhában egy eredeti, hibátlan állapotú kemence. (A másik ilyen extra a mohás kőkerítés lenne a kert mögött, az sajnos itt nincsen.)

Hogy szeretnénk megvenni a házat, azt lényegében azonnal eldöntöttük. Azért aludtunk rá egyet, majd megmondtuk a bácsiknak, hogy ez innentől már csak a bankon múlik, rajtunk nem, mi döntöttünk.

A banknál aztán jött a hidegzuhany. Ugyanaz az ügyintéző, aki nem egészen egy évvel ezelőtt biztosított minket arról, hogy minden rendben lesz majd, most kifejezetten ridegen tájékoztatott, hogy nem látják áttekinthetőnek a megtakarításaink eredetét, és nem óhajtanak hitelezni nekünk. Arról a Swedbankról van szó, amiről 2019 elején kiderült, hogy több milliárd koronás nagyságrendű pénzmosásba keveredett bele. Ők viszont most úgy gondolták, hogy a mi - nem milliárdos, még csak nem is millió koronás nagyságrendű - Magyarországról hozott, papírokkal igazolt megtakarításaink eredete tisztázatlan, mondhatni pénzmosás gyanús. Úgyhogy ezúton üzenném mindenkinek, hogy ha Svédországon kívüli forrásból is van akár csak egy koronája is, akkor semmiképpen se a Swedbankot válassza bankjának. 

Nem maradt más lehetőségünk, minthogy visszamentünk a két bácsihoz, elmeséltük nekik, hogy mi történt, és megmondtuk, hogy mi ugyan továbbra is szeretnénk megvenni a házat, de sajnos most előbb mindenképpen keresnünk kell egy normális hozzáállású bankot, képezi ott néhány hónapnyi számlatörténetet, és azután újra próbálkozhatunk a hitelkérelemmel. Szóval majd márciusban ismét jelentkezünk náluk, mivel pillanatnyilag nem kötelezhetjük el magunkat úgy, hogy nem tudjuk biztosan, megkapjuk-e a kért hitelt. Ha pedig időközben bárki más jelentkezne a ház megvételére, és megállapodnának vele, akkor természetesen nem tudunk mit tenni...

Folytatása hamarosan következik. :)