Svéd(d)élet(t)

Az életünk Svédországban.

2018. március 10.

Hétköznapok Svédországban I.

Rengeteg érdekes dolog történik velünk még most is, szinte minden nap, de sajnos idő hiányában egyre ritkábban jutunk hozzá, hogy leírjuk. Most pár rövidebb sztorinkat összeszedtem, amik ugyan önállóan nem állják meg a helyüket, de így egyben pont kitesznek egy bejegyzést. :)

Az első negatív élmény

Az első nagy pofáraesésnek az okosok szerint fél év kinti lét után be kellett volna következnie, de ez nálunk csak 9 hónap után jött. Na, azért nem kell hatalmas borzalmakra gondolni, mindössze annyi történt, hogy vettem egy új laptopot (előre is elnézést a helyesírási hibákért, ez a billentyűzet még nagyon összevissza nekem :) ), amire a hatóságok felkapták a fejüket, és a következő héten már kaptam is a levelet a Radiotjänsttől, hogy kezdjem el fizetni a TV-adót. Ez egy olyan adó, amit mindenkinek fizetnie kell, aki Tv, internet vagy egyéb média fogyasztó. Svédországban a természetes személyek alapvetően kommunális adót fizetnek, ez azonban ettől eltérően nem csak egy regionális adó, így sajnos nem lenne olyan egyszerű beépíteni az alapvetően fizetett adóba. így viszont elég rosszul esik, hogy évente 2400 koronát kell befizetnünk (havi 200 korona, mai árfolyamon számolva 6400 Ft). Tudom, hogy cserébe nincs reklám az állami adókon, mégis kicsit jobban örülnék, ha másra költhetném ezt az összeget. Egyébként sokan vannak, akik minden trükköt bevetnek azért, hogy elkerüljék ezt az adót (letagadják, hogy használnának bármi ilyen készüléket, más nevére kötik az előfizetéseket, stb), de ez is az itteni élet része. Ha elkezdenénk trükközgetni ezzel, akkor kb. pont ott tartanánk ami miatt (többek között) eljöttünk Magyarországról.

Az első látogatás az autószerelőnél

Kereket cseréltetni már voltunk, de pár hete megadta magát a generátor, ezért kénytelenek voltunk szerelőhöz vinni. Mivel az autó most nélkülözhetetlen (mivel csak napi 3 busz van, ezért én ezzel járok munkába), ezért a munkahelyem mellett talált szerelőhöz vittük el SOS, szerda délelőtt. Nem is telefonáltunk előtte, reménykedve, hogy ha csak úgy ott termünk, akkor megesik rajtunk a szíve, és nem küld el azzal, hogy jöjjünk vissza 2 hét múlva. Szerencsére nagyon készséges volt, azonnal ránézett, meghallgatta, megjósolta, hogy generátor csere lesz, de azért ígért egy visszahívást. Ez egy órán meg is érkezett az ítélettel : generátor csere. Nagyjából megsaccolta az árat, majd miután rábólintottunk mondta, hogy megrendeli az alkatrészt és amint kész, telefonál. Ez konkrétan másnap történt meg, úgyhogy péntek reggel már mehettünk is érte. Az autó tökéletesen működik, és nagy meglepetésünkre nem volt sokkal drágább, mint egy otthoni szerelő. A javíttatásról természetesen részletes számlát kaptunk (alkatrész pontos típusa és ára, munkadíj, alkatrész postaköltségének díja), és a hipergyors szervizelési idő miatt a munkából se estem ki hosszabb időre. Persze, tudom, ez Mo-n is így van, és csak én találkoztam otthon számla nélkül dolgozó szerelőkkel, akik 2-3 hetes határidőkkel vállalnak munkákat.

Ki-mit-tud? Magyarországról

Hát, a magyarokon kívül kb. senki, semmit. Nem szeretnék senkinek a lelkébe gázolni, de Magyarország nem annyira a világ közepe, mint ahogy azt mi gondoljuk. Pár bevándorló emlékszik még a 2015-ös eseményekre és a benne játszott szerepünkre, és az arcukról egész könnyen le is olvasható, hogy mit gondolnak a vezetőségről és az akkori tevékenységükről.

De a született svédek nagy része nem tudja, hogy hol van ez az ország, vagy épp mi történik benne. Következzen néhány párbeszéd (egy kivételével mind svéddel zajlott).

Kérdező : Szia, te honnan jöttél?
Én : Magyarországról.
K : Aha, az hol van…?

K : Te honnan jöttél?
É : Magyarországról.
K : Akkor te arab és muszlim vagy?
É : ...?

K : Honnan jöttél?
É : Magyarországról.
K : Akkor te oroszul beszélsz?
É : Nem (bár ki tudja, meddig..?)

K : Pontosan melyik országból jöttél?
É : Magyarországról.
K : Oké, nagyszerű. És meddig érvényes a tartózkodási engedélyed?
É : Ööö….Magyarország az EU tagja, nincs szükségem tartózkodási engedélyre.
K : Ja, tényleg? Nem is tudtam, hogy van ilyen ország az EUban.

K : Oké, te Mo-ról jöttél, te pedig Szíriából. Akkor ezek egymás mellett vannak?
É és egy szír munkatársam : ????

K : Magyarország mellett van Románia, ugye?
É : Igen, pontosan.
K : Akkor ti tulajdonképpen ugyanazt a nyelvet beszélitek, mint a románok?
É : Ö...nem, nagyon mást. A magyar inkább a finnel rokon.
K : Ez hogy lehet?

Persze, lehetnének sokkal műveltebbek is, de hát azért valljuk be, mi sem fújjuk az összes országot pár ezer km-el arrébb. Viszont a suliban pont Magyarország volt a példa az országra, ahol a média már majdnem teljesen a kormányzat befolyása alatt van, így legalább az ott ülők tudták, hogy létezünk…

Az első svéd barátunk

Habár mindketten jóban vagyunk a kollégáinkkal, azért az mégsem olyan, mint egy munkahelyen kívüli barátság. Viszont szert tettünk egy igazi, született svéd barátra, aki pár házzal odébb lakik a falunkban, és Viktorral együtt jár be reggelente a városba dolgozni. Már voltunk is nála (egy igazi svéd, vörös házikóban lakik), illetve várjuk egy közös vacsorára a húsvéti hétvégén. Ő is egy gyönyörű macska tulajdonosa, így elvállalta, hogy eteti a mi ördögünket, amíg nem leszünk itthon. Ha véletlen felmelegedne az idő áprilisig, akkor még az is lehet, hogy egy grillezést megkockáztatunk a kertben. :)

NRebeka 19 komment árak mindennapok tapasztalatok

A bejegyzés trackback címe:

https://svedelet.blog.hu/api/trackback/id/tr6213729816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mayflower36 2018.03.12. 07:11:30

Kedves Rebeka!
Először is szuper a blog, jó ideje csendes olvasója vagyok és nagy reményeim szerint idén év vége felé vagy jövő év elején sok itteni információt hasznosítani szeretnék majd :)
Most is csak azért szólok hozzá, hogyha a Magyarországgal kapcsolatoshoz és a generátor javításhoz jönnek a "hazafias" jellegű hozzászólások az kérlek ne szegje kedved! Hidd el vannak, akik hozzátok hasonló okokból hagynák el az országot és emiatt illetve az érdekességek miatt kíváncsi arra, amit leírsz. Szerintem érdekes, nagyon segítő is, mindamellett sokszor olyan, mintha nem is ezer párszáz km-rel alrébbról írnál. Ezt-azt tapasztaltam, voltam egy hetet kint, de az inkább turistáskodás volt persze.
Szóval várjuk a sztorikat! :)

NRebeka 2018.03.20. 18:32:16

@mayflower36: Köszönöm, mindig nagyon jól esik, ha ilyet olvashatok, és igazán örülök, hogy van kinek írni. :) A negatív véleményeket pedig csak akkor veszem fel, ha tényleg van építő jellege (azt már elfogadtam, hogy migránssimogató libsiként kell meghalnom :D ). Remélem sikeres lesz az országváltás és a költözés, én csak ajánlani tudom. :)

mayflower36 2018.03.20. 20:35:12

@NRebeka: Kedves Rebeka, én köszönöm a válaszod, a sok információt és élménybeszámolót! Öröm olvasni és habár nem mondhatom boldogtalannak magam, de a váltást mi a legkomolyabban gondoljuk, remélem az állásjelentkezéseim sikeresek lesznek és idén mehetünk :) Csodás hely, az meg engem sem izgat, hogy mindenki migránssimogatónak néz majd :D
Úgyhogy nagyon örülünk minden posztnak, nagy érdeklődéssel olvassuk, szóval ne fogyjon el a lelkesedés! :)

NRebeka 2018.03.22. 08:27:14

@mayflower36: Nem fog, ígérem, csak kicsit kaotikusabbá válik a munkám miatt (értsd. akkor írok, ha szabadnapom van). Drukkolok, hogy sikerüljön munkát találni! :) Szabad érdeklődni, hogy milyen területen keresgélsz?
Kitartást hozzá, nem szabad feladni, a sok negatív válasz ellenére sem (ők legalább szinte mindig válaszolnak).

mayflower36 2018.03.22. 15:04:51

@NRebeka: Én így is nagyon tisztellek, hogy írsz, nekem elszántságom nem lenne hozzá, mondjuk szerencsérmre minden szabadidőmet el tudja szipkázni a lányom, szóval aggódnom sem kell emiatt :)
Járműipari softverész-gépész vegyesfelvágott mérnökként ténykedek. Elsőre jónak hangzik, csak sajnos anynira nem szoftverész, hogy SW állásokra jelenkezzek és annyira nincs gépészmérnök, hogy tervező mérnöknek tudjak jelentkezni.

Jelenleg nagy tőkegyűjtés mellett még csak Scania-hoz jelentkezek (nagy vágyam ott dolgozni) és a Volvo-ho jelentkeznék, ha lenne megfelelő pozíció. Sajnos nagyon sok pozíciónál írják a svéd nyelvtudást, mint elvárást, amivel becslésem szerint kimenetelkor úgy (vagy még úgy se) fogok állni, mint te és/vagy Viktor, ami nem épp a folyékony szinonímája. Persze napról-napra tanulom, de a haladás nem veszettül gyors.
Ha Scania nem jön össze kb. 2 hónapon belül, akkor pedig elkezdek tömegesen jelentkezni álláskereső portálokon bármire, ami gépészebb jellegű.

Köszönöm a bíztatásod, nem adom fel, persze ha a Scania nem jön össze, akkor kesergek picit, de majd maximum pár év kinti tapasztalat után újra próbálom, akkor már nem nagyon köthetnek majd mibe bele :)
Mint láthatod mindenképp menni akarunk, így minden hasznos információtoknak nagyon örülünk és nagy örömmel olvassuk a blog-ot! Sok élményt nektek és ha van szabadnapod várunk minden érdekességet, nomeg hétköznapiságot :)

NRebeka 2018.03.25. 17:35:28

@mayflower36: Sok helyen elvárják, de egész gyorsan fel lehet jönni arra a szintre, amit már elfogadnak. Érdemes közvetlen a cégeknek írni, mert sajnos a nagy álláskereső portálokon szinte azonnal kizárják a külföldieket. :( És kitartást hozzá, mert tényleg csak ez kell hozzá :) Sosem szabad feladni, az egymilliomodik elutasítás után sem.

mayflower36 2018.03.25. 19:00:08

@NRebeka: Tanulgatom folyamatosan, de se nem haladok úgy, mintha kint rákényszerülök, sem nem elég és Magyarhonból nézve nem is lesz, hogy ilyennek pl megfeleljek: "Du behärskar svenska och engelska i tal och skrift."
Egyenlőre a nekem nagyon tetsző állásokra jelentkezem és április vége fele kezdek mindenre jelentkezni. Persze amikor tudom megkeresem a cég karrier lapját majd, csak sokszor nincs ilyen, de az állás jó és próbálkozik az ember.

Azonban kitartásra reagálva. Amikor például Viktor keresett állást, jelentkezett olyanra, ahol a sévd nyelvtudást előírják? Mert feleségem szerint az túlzás és nagyképűnek nézhetnek, ha jelentkezem ilyenre. Én meg úgy vagyok vele több állásnál, hogy azért ez nem olyan munka, ahol ha csak angolult udok az nagy bajt jelenthetne... Szerintetek? (Persze, ahol egyértelműen kell oda nem godnolom, de pl cégen belüli belsős tesztmérnököt nem érzem kritikusnak.)

NRebeka 2018.03.25. 20:24:15

@mayflower36: Biztató, ha az angol már megy, és mellette egy kis svéd is. Ha pedig sikerül egy erősebb tájszólású környékre költöznötök (mint nekünk), akkor a könyvekből tanult svédet kb. ki lehet dobni a kukába :D. Én jelenleg azzal küzdök, hogy a skånei szlenget valahonnan megtanuljam, mert ebből persze semmilyen könyv nincs, de minden kollégám haszálja ezeket a szavakat...
Mindenre jelentkezni kell, mert sosem tudni, hogy kinek elegendő egy sima angoltudás is. Viktort is olyan helyre vették fel, ahol követelmény lett volna a svéd nyelv ismerete. Őt pl. Skype-on interjúztatták első körben, ahol végig angolul beszéltek. Mivel a svédek 99% tökéletesen beszél angolul, ezért azzal nincs probléma, hogy a kollégákkal megértitek-e majd egymást. Ha már azt látja az intejúztató, hogy legalább elindultál a nyelvtanulás útján az már hatalmas plusz pont. Érdemes eleve svéd nyelvű önéletrajzot küldeni svéd nyelvű motivációs levéllel. Ezt elég egyszer megírni, aztán lehet küldözgetni, de már ebből is látják, hogy hajlandó vagy svédül tanulni és bár még itt sem élsz, de már elkezdted. Kb. ezeket tudom mondani, ezen felül pedig kell egy pici szerencse is és persze rengeteg türelem.

mayflower36 2018.03.26. 15:00:32

@NRebeka: Angolnak mennie kell munkám miatt is :) Norvégoknál hírhedten millió tájszólás van, de azért dél-Svédországban is ekkora különbségek legyenek az sokkoló.
Nyelvtudás-jelentkezés-interjú tippeket köszönöm szépen! Megfogadom! :)
Türelem akad, mert nem baj a kicsivel több tőke sem illetve elkeseríteni nem tudnak, mindenképp ki akarunk menni, nem adjuk fel! :) További szép napot!

gauchos 2018.05.02. 08:58:28

Na hát, kiderül, hogy a híresen magas színvonalú svédisztáni oktatás talán mégsem annyira kiváló? Úgy tűnik, hogy általános iskolai szintű földrajztudásban van még hová fejlődniük! Persze néhány ember alapján nem lehet általános következtetést levonni...
Én pár hét múlva megyek Lappföldre (nyaralni), kíváncsi leszek mit tudnak a helyiek Magyarországról. Azért remélem ott nem találkozok migránsokkal...

NRebeka 2018.05.02. 19:36:17

@gauchos: A legnagyobb különbség abban van, hogy a svédek (finnek, és bárki, aki a világ oktatásának élvonalába tartozik) gondolkozni tanítanak, a magyar oktatás meg a magoláson alapul, ergo birkákat nevel.
Én vállalom, hogy nem tudom azonnal, gondolkodás nélkül megmondani, hogy mi pl. Grúzia fővárosa, ahogy a vele szomszédos országok neveit sem tudnám hirtelen tökéletesen felsorolni. De szerencsére tudok gondolkozni, megvannak a megfelelő kompetenciáim, és meg tudom keresni a neten.
A magyar oktatási rendszerben dolgozók nagyon szeretnék azt hinni, hogy modern módszerekkel dolgoznak, pedig sajnos nem. Amit most, a magyarországi pedagógusképzésben úttörő módszernek tartanak, azt a svédek kb. 50 éve csinálják, ha nem több.
Én kívánom, hogy találkozz migránsokkal, sokat szélesítenek az ember látókörén. Minden magyar embernek ajánlanám, hogy egyszer beszélgessen el egy másik emberrel (!!), akinek a fél családját kiirtották, a házát lerombolták, és több ezer kilométert gyalogolt azért, hogy őt magát ne öljék meg. Tényleg tanulságos.

bácsiszelet 2018.05.17. 09:42:46

Akkor elmesélheted a lappoknak (számiknak), hogy Sajnovics János 1769-ben épp a velük való haverkodás során ismerte fel és rakta le a finnugor nyelvrokonság alapjait :)

DiaTaylor 2018.06.14. 19:49:14

Minden szavaddal egyetértek Rebeka!
Nem tudom írhatok e ilyet ha gondolod töröld ki nem akarok vitát szítani...
A magyar nép sajnos nagyon elmaradott mind gondolkodásmódban, mind érzelmileg, mind szociálisan, mind anyagilag. Ezt az elmaradást nehéz vagy lehetetlen megváltoztatni, jobb irányba terelni.
Nálunk ma nem megy más, mint egy irányított vízió a bevándorlásról amit minimum a Gyehennához hasonlítanak, miközben alig másfél óra repülő útra Brüsseltől az emberek 300-500-700 akkor már sokat mondok! euróért gürcölnek egy hónapban.
Nincs a magyarok összehasonlítási alapja, mert annyira nem utaznak, nem mozdulnak ki a nagyvilágba..
A magyar oktatás maga a pokol, az általad említett magoltatás a jogi egyetemen is máig létező probléma.
(én azt végeztem)
Tényleg szükséges lenne a magyarok látókörét szélesíteni akár azzal hogy beszélnek találkoznak migránsokkal, akár azzal hogy körülnéznek a Corvin negyedben ahol több a fekete bőrú mint a belga Molenbeek negyedében. Csak ők letelepedési 'kötvénnyel" ügyeskedték be magukat az országba és az embereknek gőzük sincs hogy kik is ők valójában...
A másik probléma, hogy a főiskolákkal nem lehet semmit kezdeni, tulajdonképpen szinte az idő és a belefeccölt pénz is teljesen felesleges.
Nem tudom Svédországban mennyire nyitottak az emberek sok összehasonlítási alapom nincs egszer jártam egy svéd fiúval.

NRebeka 2018.06.22. 21:15:06

@DiaTaylor: Már olyan jelzőket kaptam ezen a blogon, hogy annál sokkal rosszabbat nem írhatnak :). Az egészséges vitával pedig semmi baj nincs, csak az érvek nélküli fröcsögéssel, de azzal meg nem kell foglalkozni.
Egyetértek veled, sajnos otthon nem lenne elég egy szimpla vezetőség csere, hanem a teljes ország szemléletét kellene lecserélni, ami legalább 50 év lenne. A nyitottság, az empátia és egyéb alapvető dolgok hiányoznak sokakból, leginkább a propaganda hatására. Viszont sajnos nem nagyon látjuk szikráját sem annak, hogy pozitív irányba indulnának a dolgok. Kicsit úgy néz ki innen, mintha az lenne a cél, hogy ez ne is változzon.
Hihetetlen pénzeket nyomnak itt az oktatásba, és ez meg is látszik rajta. Bár Mo-on már az is nagy szó lenne, ha a januári vizsgaidőszakban nem kabátban kellene vizsgázni, mert nincs fűtés az épületben....De elég lenne az is, ha megtanítanák a gyerekeket önállóan gondolkozni és kiszűrni az érdemi infókat a bullshit rengetegből. De persze ez a hatalomnak nem lenne jó.
A svédek nyitottak, és jellemzően nem ítélnek külső és származás alapján. Viszont azokat nem szeretik, akik nem adóznak és nem építik az országot - de hát ez érthető is.

DiaTaylor 2018.06.23. 09:06:48

A teljes ország szemléletének kicseréléshez 150 év sem lenne elég.
Valami betegesen félnek, rettegnek a menekültektől a magyarok.
Féltik a filléres kis életüket, a változatlanságot szeretik akkor is ha van ennél jobb, akkor is ha máshol sokkal jobban működik a társadalom és az élet mint Mo-n.
Semmiben nem szeretik az újat, mert azért gondolkodni meg tenni kéne.
Ami most megy az egy újfajta kommunizmus. Illiberális.
Az sem igaz, hogy lenne munka nincs, ráadásul azország főváros centrikus ha innen kimozdulsz csak a nyomor van.
Főiskolai diplomával dolgoznak rokonaim vidéken, nagyvárosban!- 100.000 ft alatti bérért.(ők tudják miért jó ez nekik, de ők sem változtatnak amúgy...)
Azok a hírek amik a tévében mennek azok kb annyira igazak mint ami Kim Jong Unnál megy a tévében.
Én már be sem kapcsolom, max természeti filmeket nézek...youtube-t ilyesmit.
Van egy nagyon nagyon vékony réteg aki úgy él mint a hercegek külföldön és fentről nézik az 'átlagembert" és költenek havi 50 milliót vagy mégtöbbet.
És a polgári réteg nem is érzékeli hogy nem hogy a felső polgári réteghez nem tartozik- nincs is ilyen- hanem az aljához.
Mo-n nincs semmi csak Aldi, Lidle, meg DM, vagyis alapélemiszer és alapszükségleteket kielégítő boltok.
Ami egy kicsit igényesebb volt az minden megszűnt minden.
Mindenben, mindenhol csalnak minőséget nem tudsz venni sehol.
Akinek van pénze az nem itt él, és nem is itt költi el, hanem Párizsban, NY-Svájcban.
Ők itt szerzik meg, itt lopják el a fényűző élethez szükséges pénzt.
A kislányom iskolájában a gyerekek fele max Horvátországig jutott el életében autóval...
Amikor én elviszem őt minden évben valamelyik földközi tengeri szigetre, amikor el merészeltem vinni Los Angelesbe, akkor még nem próbált meg szólni az osztályfőnök- nem ismert még...- hogy ez kellemetlen a többi gyerekre nézve mert nekik a Balatonra sem tellik.
Csak a magoltatás volt, így átvittem egy másik Waldorff típusú iskolába mert ezt bírta, de nem szerette.
Lassan 10 éves és egész nap tanulnia kéne, tanulnom vele, annyi az óra, a házi feladat, a másnapra kötelezően megírandó, bemagolandó, hogy ettől én rosszul voltam.
Hogy nem tudom kivinni egy kicsit sétálni a Duna partra enni egy fagyit beszélgetni vele a jövőről, mert este 6-ig tanulnunk kéne, akkor még kimarad a tánc, ami a szenvedélye mert arra max vasárnap tudom őt elvinni. Ez így nem normális.
Szeretnék egy kicsit intimebb, mélyebb kapcsolatot, és nem csak fárasztani a lexikális dolgokkal.
A kislányom érdekében mi is költözünk, örökre, van pár nagyváros, amit kinéztünk mivel beutaztam a földet kb tudom merre lenne érdemes költözni egyelőre München és Frankfurt vagy London tűnik a legjobb választásnak. Mivel a jogi diplmámat ott sutba dobhatom, olyan világvárost keresek ahol meg tudok élni más tudásomból.

DiaTaylor 2018.06.23. 09:14:42

Nem csak a könyvből tud egy gyerek tanulni, és maga az iskola is maximum mint környezet és mint információ áramlás szempontjából hata gyerekre, de mivel én fontosnak tartom az utazást, pont azt hogy lássa hogyan viselkednek, öltözködnek egy világvárosban, egy repülőtéren hogyan kell viselkedni, mik a szabályok én minden évben 2-4szer viszem őt külföldre, ebben van tengerpart, világváros minden.
Ezt az iskolájában nem szeretik...
Mindig fáradt és kialvatlan.
Szombaton alszunk 10-ig, hogy kipihenje magát.
Krestem égen földön táncra, kreativitásra, éneklésre, zenélésre alapuló általános és középiskolát de nem találtam aminek a fő tantervében lett volna pl drámaoktatás vagy ehhez hasonló mert ő ezt szereti. Ilyen nincs Budapesten.
Így átvittem egy másik suliba igaz nekem ez sem smakkol de év végén költözünk, már erről is beszélgettünk és nagyon kíváncsi nem zárkózik el, mert van mihez viszonyítania.
Minden napra kötelezővé tették a torna órát...bravól csak előtte van két matematika, meg két nyelvtan óra, meg hittan- utáltam gyűlöltem- így amire hazavittem egy saláta volt, és lefeküdt aludni mielőtt nekiállt házifeladatot írni.
Áh, nagyon nagyon más itt Mo-n mint akárhol máshol....
És jönnek ezzel az Ez a Hazád dumával...
Most 40 évesen nem mondom, hogy tudod kinek a hazája...?
Nem az enyém!!!

NRebeka 2018.06.23. 18:58:18

@DiaTaylor: Nagyon sajnálom azokat a gyerekeket, akiknek most kell Magyarországon közoktatásban tanulniuk. Testközelből láttam, hogy mi megy, még a "jó" iskolákban is az elmúlt években (2016-ban diplomáztam pedagógusként). Csak én nem lettem az évfolyamból tanár, és látom a volt csoporttársaimon, hogy majdnem belehalnak abba, hogy most minősítést szerezzenek. Nettó 120 ezerért dolgoznak heti 60-70 órát, hétvégén is, mert mindig felkészültnek kell lenni, mer bármikor ellenőrizhetnek. Nem is csoda, ha sem a tanár sem a diák nem érzi jól magát az ilyen környezetben.
Ezerszer szimpatikusabb a svéd módszer, ahol gondolkozni tanítját a gyereket, és nem a lexikális tudás a legfontosabb. Fontos, hogy mindenki a saját tempójában haladjon, és a beszámolók sokszor otthon készített prezentációk és nem dolgozatok vagy felelések. Lassabban haladnak, az igaz, de legalább rendesen megtanulják. Itt arra kíváncsi a pedagógus, hogy a gyerek mit tud, és nem arra, hogy mit nem tud....Igaz, hogy csak 3.-4. osztályra olvasnak folyékonyan, de legalább megértik, amit olvasnak. Rengeteget járnak múzeumba (fantasztikus múzeumok vannak itt, órákat el tudok bóklászni bármelyikben), kirándulni, stb. A természetet nem a padban ülve ismertetik meg velük, hanem kimennek, kirándulnak, stb.. Nem tanulnak otthon egész hétvégén, hanem kint rohangálnak (nagyon fontos) és játszanak a környékbeli gyerekekkel. A svéd az arabbal, és fordítva. Nyitottak és jól szocializáltak a svéd gyerekek, ami sajnos a magyarokról nem mondható el. Nem csodálom, hogy üvölt a gyerek a gépen, ha még sosem repült élete első 14 évében. Honnan kellene tudnia? Viszont itt meg van szokva, hogy a gyereket viszik mindenhova, így már korán megtanulja, hogy hogyan kell viselkedni repülőn, étteremben, bevásárláskor, stb.

DiaTaylor 2018.06.23. 19:31:17

Igen, ez pontosan így van, hogy a lányomat is azért vettem ki az általánosból mert az iskola versenyistállóként működött a lányom pedig 3-4 nél nem volt jobb semmiből.
Én pedig nem az a típusú szülő vagyok aki ráerőszakolja a gyerekére hogy így nem lesz belőled semmi csak utcaseprő- az én időmben ez volt a sláger duma- hanem megkérdezem , hogy mit szeretnél csinálni, mi nem tetszik ebben az iskolában, miért nem tudna jobban tanulna hogy egyáltalán szeretne e jobban tanulni.
Én is tanári fősulin végeztem és egy napig sem volta tanár igaz én csak általános iskolai lehettem volna.
Utána jött a jogi kar, és akkor jöttem rá, hogy hányok az egésztől nem az én habitusom, nem bírom lelkileg, sehogysem és megint váltottam vállalkzó lettem mert az ember nem tanulhat örökké...meg is kéne élni.
A lányom mondta hogy Anya én szeretek tanulni. Így nem.
Kérdeztem hogy mit szeretsz?
Táncolni, énekelni, színjátszani, felolvasni, rajzolni, fényképzeni.
Nagyon kreatív és nagyon művészi beállítottságú.
Átvittem egy waldorfba mert más itt egyszerűen nincsen.
MIndenki nyomatja a kéttan nyelvű iskolákat és meg sem bírnak szólalni a felnőttek angolul vagy bármilyen nyelven. Jó persze a fiatalok ma már jobbak mint akik idősebbek, és irtó nagyok az elvárások és a fizetések nagyon messze elmaradnak miközben folyékonyan angolul történnek az állásinterjúk.
Kötve hisezm hogy az én lányom valaha ilyen állásinterjúra menne...
Akkor meg minek ültessek a nyakára egy 2000ft/óra díjas matek vagy fizika vagy nyelvtan magántanárt...?!
Nem ez lesz az útja az életben.
Más szülők nem ilyen liberálisak mint vagy a férjem.
Én nem kötekedek vele, nem hibáztatom, megbeszélem vele hogy mit szeretne csinálni a suliban, a suli után.
Mo-n a gyerekek többsége alig jut el külföldre, egy szűk réteg aki azonnal dobja is fel az instára hol jártak...
Két véglet van az agyjátszás többnyire nem tisztességes munkából szerzett jövedelmre, meg a szegényésg.
De még aki nagyon átlag életet él is, lenézi a másikat.
A magyar többnyire ilyen.
Szerintem sem ártana ha kicsit keveredne a nép más nemezetekkel de ez soha nem fog megtörténni mert a jelen politikai vezetés egy láthatatlan vasfüggönyt képez az ország köré és már csak papíron vagyunk az EU tagja de ebből mi semmit de semmit sem élvezünk.
Ők igen.
Ők mindent ellopnak, lerabolnak.

DiaTaylor 2018.06.23. 19:36:16

Lányom tavaly nyáron Cipruson összebarátkozott egy francia kisfiúval Nicholas meg egy másikkal asszem a török volt- de sz 2. generációs német, rengeteg volt/van belőlük Németben, meg orosszal és találtak egy 'döglött" rákot.
Kérdeztem mi lett vele? (fertőzés stb)
Ne aggódj anya tisztes temetést kapott Nicholassal gondoskodtunk róla.
Elsírtam magam....:S
Bocsi hogy szét-offolom a topikot.
Én örülök a más kultúrájú gyerekeknek is.
süti beállítások módosítása