Svéd(d)élet(t)

Az életünk Svédországban.

2020. június 26.

Három év Svédországban

Mielőtt nekikezdtem volna ennek a bejegyzésnek átfutottam, hogy mikről írtam egy évvel ezelőtt, a “Két év Svédországban” című bejegyzésemben. Gyakorlatilag a véleményem nem sokat változott azóta, az erre az évre kitűzött céljainkat pedig már majdnem meg is valósítottuk.

Munka terén nem hozott nagy változást a harmadik év; Viktor még mindig a pozíciójában van, és pedig egy kicsit még fentebb léptem, de a lényeg, hogy mindkettőnknek stabil, biztos állása van, amire a koronavírus sem gyakorolt jelentősebb hatást.

Viktor az SFI (svéd nyelvtanfolyam bevándorlóknak) kurzusai után nem folytatta a tanulást, én viszont kis kihagyással mostanra elvégeztem a Grund 1-2-3-4 és a Svenska 1-2-3 tanfolyamokat is, amivel gyakorlatilag az összes létező svéd nyelvi kurzust kimerítettem (legalábbis gimnáziumi szintig). Ezzel azt értem el, hogy jelentkezhetek svéd nyelvű képzésre az itteni felsőoktatási intézményekben, amit nagy valószínűség szerint ki is fogok használni amint letudtuk a házfelújítást és a költözést.

Ugyanis a későbbre tervezett házvásárlást márciusban abszolváltuk, ahogy azt az előző két bejegyzésemben már részletesen leírtam, valamint időközben a telek felosztása is megtörtént, így most már csak az adóhivatalra kell 2-3 hetet várnunk, és a hitel folyósítására. Ezután mehet teljes gőzzel a felújítás, így (pozitív) becsléseink szerint már az “új” házban karácsonyozhatunk. A házfelújításról és az ügyintézés egyéb mozzanatairól még biztosan fogok pár bejegyzést írni, mivel épp ez az aktualitás az életünkben, gyakorlatilag minden szabad percünket ez tölti ki.

A nyelvtanfolyamokról annyit érdemes tudni, hogy aki csak ezeken tud végigmenni, de amúgy nincs lehetősége svédekkel verbális interakciókba bonyolódni, az azért nem fog csodás svéd tudással rendelkezni a végére. A hatékony nyelvtanuláshoz leginkább folyamatosan kommunikációra és nyelvi környezetre van szükség, amit ezek a tanfolyamok - önhibájukon kívül - nem tudnak megvalósítani. Azonban ingyenesek, ezért panaszra nem lehet okunk. Svédországban a felnőttképzés és a felsőoktatás nagy része is térítésmentesen vehető igénybe, ami nagyban megkönnyíti az ember dolgát, ha tovább szeretne tanulni.

A harmadik évünkben már egészen más "problémák" foglalkoztattak bennünket, mint korábban; míg ideköltözésünk után meg kellett szoknunk, hogy a svédeknél leginkább bankkártyával, vagy legalábbis swish-el (egy telefonszámhoz kötött fizető applikáció) fizet mindenki, és a készpénz használata teljesen kikopott. Így teljesen tanácstalanná váltunk, és kissé bosszankodtunk is, mikor a napokban az útszéli eper árus csak készpénzt fogadott (volna) el. Olyannyira ráálltunk a bankkártyás fizetésre, hogy a pénztárca mint olyan teljesen eltűnt a mindennapjaimból, csak és kizárólag akkor veszem elő, ha hazautazok (és mindig megörülök annak az 1-2 ezer forintnak, amit benne találok :) ). Ezek tipikusan azok a helyzetek amiken 3 éve eszünkbe sem jutott volna fennakadni, de úgy látszik, már nagyon elkényelmesedtünk. :) 

A legértékesebb dolog, amit az ideköltözésünknek köszönhetően kaptunk a nyugalom. Hálás vagyok, hogy olyan környezetben élhetünk, ahol mindig is szerettünk volna, nincs jobb annál, mikor kiülhetünk esténként a rengeteg virág közé a teraszunkra, és élvezhetjük a madárcsicsergést vagy a késői napsütést, bármennyire giccsesnek is hat ez. Nem igazán hiányzik a nagyvárosi pörgés, és minden göteborgi vagy stockholmi, meetinggel töltött nap után megállapítom, hogy ha rajtam múlik, akkor soha nem fogok visszaköltözni egy nagyobb városba.

A kertészkedésben is egyre komolyabb babérokra törünk; ebben az évben eper, kétféle málna, borsó, paradicsom, többféle paprika, sóska, fűszernövények és retek került elültetésre, és reményeink szerint teremni is fog mind. A jövő évre már egy üvegház építését is tervezzük, illetve egy komplett veteményeskertet a ház mellé. Mivel a talaj nagyon köves (egy rózsatő elültetéséhez szükséges gödröt is komoly munka volt kiásni) ezért ültetőkereteket készítünk majd a háznál hagyott, másra már nem hasznosítható fából. Akit Svédországban sóska magok érdekelnek, az jövőre már fordulhat hozzánk. :) 

A negyedik évünkre tehát elsősorban a házfelújítást tervezzük, a berendezkedést az új helyre, majd kicsivel később a melléképületek átalakítását, esetleg egy kis vendéglakás kialakítását is. Azután pedig - ha minden jól megy - akár egy saját vállakozás beindítását is elképzelhetőnek tartjuk, de ez még a távolabbi jövő zenéje. Addig is élvezzük amink van, és igyekszünk minél jobb munkát végezni a szép, új házunkon.

img_4102.jpg

NRebeka 7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://svedelet.blog.hu/api/trackback/id/tr5215948116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BOB 2020.06.26. 07:44:54

Sziasztok, ezekre a nyelvtanfolyamokra hol lehet jelentkezni? Angol nyelvű munkakörnyezetbe, szerződéssel jöttem ki és nálam ilyen fel sem merült, de néhol azért érzem a svéd nyelvtudás hiányát.

NRebeka 2020.06.26. 20:25:39

@BOB: Mindenki jogosult SFI-re és egyebekre járni akinek van személyi száma. Csak simán be kell menni a legközelebbi felnőttképzési központba vagy a neten beírni a keresőbe, hogy SFI+a kommun neve ahol laksz (vagy a városé) és kidobja, hogy kivel léphetsz kapcsolatba. Kisebb városokban általában azonnal lehet kezdeni, nagyobb helyeken szokott sorban állás lenni, de érdemes beregisztrálni.

AdamA 2020.07.25. 23:32:54

Szia!

Egy kérdést, ha megengedsz.
Ha jól értettem:
- ha megtanul az ember svédül, akkor gyakorlatilag el tud helyezkedni könnyen, szinte biztosan?
-másik kérdés:)
- ha az ember egyenes, ám kedves - azt szeretik?

NRebeka 2020.09.06. 20:16:58

@AdamA: Szia! Elnézést a kissé megcsúszott válaszért. A svéd nyelvtudás azért még nem garancia a munkára - főleg, ha az ember csak bizonyos (szakmájához közvetlenül) munkakörökben hajlandó dolgozni. A jó szakembereket persze itt is keresik, de nem hiszem, hogy ez svéd sajátosság lenne.
A másik kérdésre sem egyértelmű a válasz. Biztosan könnyebb kapcsolatokat teremteni így, de azért kedvesnek lenni 0-24-ben elég nehéz és nem is mindig kifizetődő. Így inkább csak azt mondanám, hogy a korrekt és megbízható embereket a munkaadók általában kedvelik (szintén nem csak a svédeknél).

AdamA 2020.09.07. 14:23:29

Szia!
Köszi, egyetértek.

Hjkliuytr 2020.09.07. 16:56:07

@NRebeka: azért, ha valaki tud svéd nyelven elhelyezkedik, ne mondd hogy nem

NRebeka 2020.09.13. 19:49:13

@Hjkliuytr: Ha mindegy, hogy milyen pozícióban, hol és milyen munkaidőben, akkor lehetséges. De azért a kisebb városokban még úgy sem mindig egyszerű, főleg a mostani helyzetben.
süti beállítások módosítása