Szemműtét

Általános iskolás korom óta hordok szemüveget, de már évek óta terveztem, hogy megműttetem a szememet, de valahogy soha nem éreztem alkalmasnak az időpontot - egészen a mostani nyárig.

A legutóbb csináltatott szemüvegem már erősen cserére szorult, leginkább azért, mert hiába húztuk meg a csavart a szárán, az mégis teljesen laza volt és állandóan lecsúszott az orrom hegyéig, vagy - rosszabb esetben - le is esett egy-egy óvatlanabb mozdulatnál. Ennek a borzasztóan idegesítő voltát az tudja csak átérezni, aki volt már hasonló helyzetben, azaz szerette volna egyidejűleg a szemétre dobni a használhatatlan szemüveget és rettegett amiatt, hogy bármelyik pillanatban összetörheti, mert akkor vége a világnak (legalábbis a látható részének).

Mindemellett persze átéltem a rövidlátók összes problémáját; amint levettem a szemüvegem, az agyam szinte rögtön “alvó” üzemmódba kapcsolt - ha már úgysem lát semmit, akkor minek erőlködjön? Illetve többször kerültem szívroham-közeli állapotba, mikor éjszaka a fürdőbe tartva a sötétben ráléptem valami puhára, ami macskának tűnt (aztán kiderült, hogy csak a macska plüssbaglya vagy plüssmacija…). Az olyan dolgok részletezésébe pedig nem is kezdenék bele, hogy mi történik egy szemüveggel, ha párás közegbe kerül, vagy a hidegből hirtelen meleg helyen találja magát… Maradjunk annyiban, hogy minden ilyen alkalommal közeledett a műtét esedékessége, egészen áprilisig, mikor rászántam magam, hogy elmenjek egy vizsgálatra és időpontot kérjek a műtétre.

Sok internetes olvasgatás után úgy ítéltem meg, hogy gyakorlatilag nincs jelentősége, hogy melyik országban csináltatom a műtétet - sajnos ez mindenképpen egy drága beavatkozás. Persze Magyarországon egy kicsivel olcsóbb alternatívák is vannak, de abban sokszor az előzetes vizsgálatok, kontrollok illetve gyógyszerek ára nincs benne. Plusz ugyebár számolni kell az utazás árával is, így egyátalán nem biztos, hogy megéri ezért hazautazni.  Magyarország mellett szólhatott volna az, hogy ha a műtét közben elkap a pánik, akkor a tulajdon anyanyelvemen talán könnyebben kérek segítséget, de bíztam magamban annyira, hogy egy “állj” szócskát minden stresszhelyzetben elő tudok varázsolni a fejemből még svédül is.

Viktor kollégái közül ketten is operáltatták a szemüket akkoriban, és mindketten ugyanannál a klinikánál, akiket jó szívvel ajánlottak nekem is. Így a némiképp olcsóbb alternatívákat félretéve én is hozzájuk foglaltam időpontot, és nem bántam meg. Az első vizsgálaton kiderült, hogy gyakorlatilag tökéletes alany vagyok, a műtéthez “tökéletesen” rossz szemekkel: ugyanis az ilyen mértékű eltérést lehet a legjobban korrigálni lézeres szemműtéttel. A központban nagyon kedvesen fogadtak, rögtön névről felismertek (azaz elolvasták, hogy ki jön vizsgálatra abban az időpontban) kávéval, nassolnivalóval kínáltak bennünket, valamint mindenről részletekbe menő tájékoztatást adtak az ezerféle különböző vizsgálat alatt és után. Persze ezt az ember valamilyen szinten el is várja, ha már ilyen sok pénzt kifizet egy szolgáltatásért. Ennek örömére le is foglaltam a legközelebbi műtéti dátumot (az április eleji vizsgálati időponthoz képest a legközelebbi műtéti időpont július közepére esett), majd hazajöttem a kötegnyi tájékoztató anyaggal, és vártam a nagy napot.

Az első vizsgálat - nagy koncentrációval próbálom épp felolvasni a betűket a tábláról (Viktor lesifotója)

A műtét egy hétfői délutánra volt kiírva, úgyhogy előtte még dolgoztam pár órát, gondolván, hogy így kevésbé leszek ideges, mert időm sem lesz gondolni arra, hogy mi vár rám. Be is vált, Viktor sokkal stresszesebb volt, mint én. :)

Az elején azért kaptam egy kis nyugtatót, ami kb 15 percen belül hatni is kezdett. Az orvos még egyszer gyorsan megvizsgált, mindent elmagyarázott és már kezdődött is a műtét. Egy-egy szem lézeres operációja kb. 20 percig tart, és sajnos némi kellemetlenséggel jár minden érzéstelenítés ellenére. A folyamatról sokat nem írnék - akit bővebben érdekel, az bármelyik magyar szem klinika honlapján részletes leírásokat olvashat, vagy akár videókat is nézhet a beavatkozásról. A műtét után várt rám egy félórás pihenés a megfigyelőszobában, ami után Viktor hazavihetett és az ő felügyeletére bíztak a továbbiakban. :) 

Az első 2 hét volt számomra elég küzdelmes, annak ellenére, hogy a másnap reggeli kontrollra már egyedül vezethettem vissza (ez kb. két órányi vezetést jelentett oda-vissza). A kezdeti, majd gyorsan múló fájdalmak mellett a térérzéklésem két hétig botrányos volt, illetve a szemszárazság sem segített sokat a helyzetemen. Természetesen csepegtetni kellett a szemembe naponta hatszor, két különböző cseppel, de ez most már szerencsére ez lecsökkent napi egy alkalomra. A perifériás látásommal még mindig vannak problémáim, így a munkahelyemen halmozom az égési sérüléseket, de reményeim szerint ez is hamarosan elmúlik majd. A cserébe kapott eredmény viszont kárpótol mindenért. Habár azt nem tudom, hogy az orvos által megállapított, 200%-os látás pontosan mit takar, de az biztos, hogy soha többet nem párásodik be a szemüvegem, és ezentúl a plüssállatainkat is bármikor meg tudom majd különböztetni az igaziaktól. :)

Azoknak pedig, akik még bizonytalanok a látásjavító műtétekkel kapcsolatban azt javaslom, hogy nyugodtan csináltassák meg, mert jelentős életminőség-javulással jár, és egyáltalán nem olyan borzasztó és fájdalmas, mint ahogy azt sokan állítják.