Egy év Svédországban

Aki Svédországba költözik, az hamar átveszi az itteni általánosan pozitív szemléletmódot. Én például egyszer már megírtam ezt az évfordulós bejegyzést, de aztán úgy döntöttem, hogy inkább elölről kezdem, mert a korábbi verzió kissé negatívra sikerült. Na, nem a svéd tapasztalatok miatt, inkább az itteni és az otthoni magyarok miatt. De miért bosszankodjak ilyesmin, mikor szinte csupa jó dolog történik velünk.

Először is, az első év szinte észrevétlenül eltelt. Alig költöztünk ki, már kerestük az új lakást, és alig költöztünk át az új lakásba, már el is jött a június újra. A megérkezés után csak úgy repültek a napok az ügyintézéssel, a berendezkedéssel, azután az új, immáron végleges lakás keresésével, majd annak birtokba vételével, illetve az én munkába állásommal. Az eredmény a következő: Viktor egy éve folyamatosan dolgozik, a kollégái legnagyobb megelégedésére, most már határozatlan idejű szerződéssel, és áprilistól jelentős béremeléssel. Én fél éve dolgozok, egy előléptetéssel a hátam mögött, immáron szintén határozatlan idejű szerződéssel. Mindketten elvégeztük a bevándorlóknak szervezett nyelvtanfolyam, az SFI összes fokozatát, illetve én megcsináltam a kiegészítő kurzusokat is ahhoz, hogy a diplomám honosíttatása után taníthassak, ha akarnék (de nem akarok). Egyébként folyamatosan fejlődik a nyelvtudásunk, és most már simán lenyomok egy nyolc órás meetinget könyvelésről, bérszámfejtésről és marketingről minden probléma nélkül úgy, hogy csak svédül kommunikálok.

“Persze, könnyű nektek” szokták mondani egyesek. A magyar közoktatásban a nyelvi képzés tényleg használhatatlan. De mindenki előtt nyitva áll az út, hogy normális magán-nyelviskolák és nyelvtanárok segítségével otthon, vagy akár a minimális nyelvtudására építve kiköltözés után külföldön megtanuljon egy (kettő, három…) idegen nyelvet. Ha a sokszor lesajnált “illegális migránsok” tömegesen voltak képesek nulla nyelvtudással útnak indulni, megtanulni svédül és beilleszkedni, akkor bárki magyarnak is menni fog, ha valóban javítani szeretni azon, amivel jelenleg elégedetlen.

Mi igazán megtaláltuk a számításainkat itt Svédországban, és (még ha ezt szomorúan is olvassák az otthon maradt családtagok) nem látunk okot a hazaköltözésre. Még ha itt helyben történne is bármi, az életünkre jelentősen ható negatív változás, akkor is elsősorban az országon, esetleg a régión belül néznénk új lehetőségek után, ahogyan ezt a svédek is teszik, mikor valami már kényelmetlen, vagy csak simán unalmas a számukra. Az elmúlt egy évben - főleg a munkahelyünkön - elég jól ráláthattunk a svéd emberek milyenségére. Összefoglalva: sokszínűek. :) Pozitívak, de jellemzően nem szószátyárok, és nehezen nyílnak meg. Nem szeretik, talán nem is érik azokat, akik nem akarják építeni az országot és hozzájárulni a társadalmi terhek viseléséhez (legyen az az illető svéd, arab, magyar, török...), de csak tapasztalatok, és nem előítéletek alapján alkotnak véleményt, nem néznek le senkit pusztán a származása vagy kinézete miatt. Egy részük persze kétszínű, és ezt mesterien csinálja. Sosem láttam még embert, aki ilyen szépen tud mosolyogni, miközben fröcsögve szidja és elárulja a másikat a háta mögött. Viszont többségében nagyon segítőkészek, elfogadóak. Nem félnek kimozdulni a mostanában oly’ divatos “komfortzónából”, viszont minden esetben a saját érdekeiket szem előtt tartva cselekszenek. És ki is állnak ezekért az érdekekért. Fontosnak tartják (és felfogják, hogy miért fontos) az adózást, és minden olyan dologra szívesen áldoznak ami az ők, vagy a gyerekeik életét jobbá teszi. És persze a svédek svédeket nevelnek: a szemléletüket átadják a következő generációnak is, akik mintha valahogy jobban neveltek lennének, mint a magyar gyerekek. Annyi biztos, hogy ha egy boltban hallasz üvölteni egy gyereket, az nagy valószínűséggel nem svéd.

Itt nem válik el élesen “a hatalom” és “az emberek”, hanem ugyanezek a felnőtt és felelősen gondolkodó emberek dolgoznak az állami pozíciókban is. Éppen ezért tehát a svéd állam is felnőttként és felelősként kezel mindenkit, ez oda-vissza működik, méghozzá teljesen magától értetődően. Pl. nincsen minden bekamerázva (elég szigorúak is a szabályozások ezzel kapcsolatban). Nem kell mindenről hét pecsétes papírt írni. A betegszabadság első 10 napjában nem kell elmenned orvoshoz, mert elhiszik, hogy tényleg beteg voltál, nem csak lógni akartál. Sőt, rád szólnak, hogy betegen ne dolgozz, maradj otthon, mert a munka senki egészségénél nem fontosabb. (Persze vannak olyanok, akik ezzel visszaélnek, és minden hétfőn “lebetegednek”, ezeket a munkáltató kötelezheti őket, hogy - a munkáltató költségére - már az első napon orvoshoz kelljen menniük. Azonban ennek gyakorlati alkalmazása nem jellemző.) Az állami hivatalok, a magáncégek, a boltok és a szolgáltatók mind-mind megbíznak benned, és jó rendszert működtetnek, úgyhogy az ügyintézés gördülékenyen megy, és nem kell több ezer oldalas fénymásolt paksamétákkal rohangálnod az egyes osztályok unott ügyintézői között, mire nagy nehezen kikönyörögsz belőlük valami újabb iratot. Nem emlékszem semmire ebből az elmúlt egy évből, amit ne lehetett volna maximum egy e-mail + telefonhívás kombóval sikeresen elintézni (akkor is maga az ügyintéző kérte, hogy telefonáljunk, mert azzal gyorsíthatunk a folyamaton). Persze nagyban megkönnyíti az életet az elektronikus ügyintézés és a rengeteg netes ügyfélszolgálat, ahol jellemzően pár órán (nem pedig 30+30 napon) belül válaszolnak. Korrektek és ügyfélközpontúak. Itt eddig még egy hivatalban/ügyfélszolgálaton sem éreztem, hogy a terhükre lennék.

A pénzügyeket is kizárólag elektronikusan intézzük. Az elmúlt évben szinte csak a munkahelyem láttam készpénzt, néhány vásárónál, azok is inkább külföldiek voltak. De még a turisták ellenére is 90% felett van a kártyás vásárlóink aránya, pedig Magyarországon, Budapest egyik “legjobb” kerületében a napi bevétel kb. 40%-a volt csak kártyás fizetés. Ebben számunkra egyébként nem az elektronikus pénzkezelés ilyen elterjedtsége az igazán meglepő, hanem hogy ez (is) olcsóbb, mint otthon volt. (35 kr, azaz kb. 1000 Ft havi díjban benne van a normál- és megtakarítási számla, a netbank, a mobilbank, a kártyadíj(!), bárhol bármennyi készpénzfelvétel akár €-ban is, bármennyi átutalás, a Swish, stb. Nos, ugyanez az OTP-nél: 8000 Ft a kártyám éves díja, 400 Ft/hó a csomag havidíja, 200 Ft az SMS-ek díja (havi 3 akkor is jön, ha semmit sem csinálok), és havonta 200-500 Ft-ot tesznek ki az időszakos díjak - azt se tudom, mire számolják fel).

A Swish-nek hála pedig akkor sem hiányzik a kp, ha épp egy útszéli svéd eperárustól szeretnénk desszertet venni ebéd utánra. :) Csupán az autóban tartunk egy-egy 5 és 10 koronást, hogy legyen mivel elhozni a bevásárlókocsit.

Svédországi életünk egyik további nagy előnye, hogy olyan környezetbe költözhettünk, amire már Budapesten is vágytunk: csendes, falusi élet a természet és az erdő közepén, a munkahely mégis közel van (Viktornak 30, nekem alig 5 perc). Az udvarunkon terem a paradicsom, paprika, eper, hamarosan málna és mindenféle fűszernövény. Bármikor kifeküdhetünk napozni a virágok közé a friss levegőre,vagy grillezhetünk a teraszon jó svéd módjára :). A macskának (apropó, egy héten belül már macsKÁKnak) is tökéletesek a viszonyok, mert ha esik az eső, alhat egy kényelmes ágyban, szép időben viszont bármikor kimehet és hazahurcolhat nekünk különféle elfogott állatokat (cickány, egér, stb) az erdőből. Mivel általában nem mutatunk megfelelő mértékű lelkesedést ezek iránt, ezért a legtöbbjét meg is próbálja elfogyasztani a krémszínű, hosszú szálú szőnyegen, amivel viszont én nem értek egyet, így a zsákmányállat általában elkobzásra kerül, a macska legnagyobb bánatára. Viszont a nagy túráknak hála az éjjelt korábban végigrandalírozó állatunk úgy alussza át az éjszakákat, hogy meg sem nyikkan, sőt reggelente még visszafekszik hozzám, miután tisztességből (és helyettem is) kikísérte Viktort.

Egy év alatt eljutottunk tehát oda, hogy a svéd létünk biztos alapokon nyugszik. Tudunk boldogulni az országban, tudunk tervezni a jövőre, és ehhez nem kell feláldozni a jelent sem. Tudom, hogy ha lesz egyszer gyerekem, akkor itt nyugodt szívvel járatnám iskolába. Tudom, hogy sem az állami, sem az önkéntes nyugdíjszámlánk nem fog felszívódni egyik pillanatról a másikra. Úgy tudjuk minden hónapban félretenni a néhai magyar fizetésünk teljes összegét, hogy közben nem kell megnézni, miből mennyiért vásárolunk be. Minden hónapban megengedhetjük magunknak, hogy elmehessünk kirándulni, szórakozni, vagy esetleg az IKEA-ba, ami a szórakozás költségesebb formája.

Mindemellett pedig tudunk pihenni és magunkkal foglalkozni. Egy néhány hónappal ezelőtti beszélgetésünkkor szóba került, hogy vajon miben is változott meg itt az életünk. Mindketten egyszerre vágtuk rá, hogy: nyugodtak és szinte teljesen stresszmentesek vagyunk. A barátnőim pedig a látogatásukkor az első fél óra után megjegyezték, hogy egész életükben nem láttak annyit mosolyogni, mint most (pedig abban a pillanatban éppen négy kalauzzal közösen próbáltuk megfejteni, hogy vajon miért nincs vonatjegyünk, amit megvettünk elektronikusan, csak valamiért nem érkezett meg az email).

A svéd életünk olyannyira ellenpólusát jelenti a magyar helyzetnek, hogy el se tudnánk magyarázni egy itteni embernek azt, ami jelenleg Magyarországon folyik. Csak néznének hülyén, és egyszerűen nem is értenék, hogy miért utálja a kormány a népét, és a nép a kormányát, hogy miért panaszkodnak a rossz életre, ha nem fizetnek adót a jobb élet érdekében, és hogy 10-20-30 év múlva nem fog-e hiányozni annak a sok tízezer fiatalnak az adója, tudása és gyerekei, akik még mindig folyamatosan külföldre távoznak.

De mint mondtam, egy igazi svéd sosem a rosszat, hanem a jót keresi mindenben, ezért valami pozitívabbat tartogatok a legvégére: A blog hamarosan vlog is lesz egyben, ahol videón is megmutatnánk pár részletet az itteni mindennapokból. Remélem ez is érdekelni fog benneteket! Coming soon! :)