Svéd(d)élet(t)

Az életünk Svédországban.

2018. május 17.

Ünnepnapok Svédországban

Svédországban kicsit másként és máskor tartják a nálunk megszokott ünnepek egy részét, illetve természetesen megvannak a saját ünnepnapjaik is. Az alábbiakban összegyűjtöttem a hivatalos munkaszüneti napokat ("röda dagar", ami kb. a "piros betűs ünnep" megfelelője). Ezek azonban csak a "hagyományos" munkahelyeken jelentenek szabadnapot, a kereskedelmi- és vendéglátóhelyek gyakorlatilag szünet nélkül nyitva tartanak - persze borsos túlórapénz kifizetése mellett. Az üzletek nyitva tartása miatt - na meg azért, mert itt nem divat a munkanapok cserélgetése, tehát pl. most a május 1-i hét is úgy nézett ki, hogy hétfőn dolgoztunk, kedden szabadnap, majd utána folytatódott a hét - itt nem is szoktak kialakulni a magyar hosszú hétvégéket jól előrejelző tumultuózus jelenetek a boltokban.


Nyårsdagen
Január 1.

Az újév első napja, és az újév előestéjének (Nyårsafton) nevezett Szilveszter - ami viszont nem munkaszüneti nap - pontosan ugyanolyan hagyományokkal rendelkezik, mint talán bárhol máshol a világon, ahol a Gergely naptár használatos.

Trettondedag jul
Január 6.

A svédeknél munkaszüneti nap Karácsony tizenharmadik napja is, ami nálunk Vízkeresztként ismeretes. A karácsonyi ünnepkör igazából csak itt ér véget.

Långfredagen, Påskdaden, Annandag påsk

A húsvéti ünnepekkel kezdetét veszi a sok-sok munkaszüneti nappal tarkított, egészen a nyári szabadságok kezdetéig tartó tavaszi időszak. Nagypéntektől húsvét hétfőig itt az év első pihenője.

Första maj
Május 1.

A munka ünnepéhez természetesen kapcsolódik némi tavaszváró hagyomány is, de elsősorban a nemzetközi ünnepet tartják itt is. Ha esetleg valaki nem figyelné a naptárat, akkor a lakóautóknak, valamint a hobbiautóként tartott hatalmas amerikai cirkálóknak az utakon egy csapásra nagy számban való felbukkanása is pontosan jelezni fogja ezt a dátumot.

Kristi himmelfärdsdag, Pingstdagen

A Húsvét utáni 40. nap, azaz a mennybemenetel napja. Magyarországon ezt általában az utána kövekező vasárnapon ünneplik azok, akiknek a vallásában ez az ünnep jelen van. Habár a svédek nem erősen vallásosak, ez a nap mégis piros betűs ünnep náluk és munkaszüneti nap.

Sveriges nationaldag
Június 6.

A svéd zászló napja, illetve 1983 óta Svédország nemzeti ünnepe is egyben. A dátummal több más dolog mellett elsősorban arra emlékeznek, hogy 1523-ban ezen a napon választották meg Gustav Vasa-t a kalmári uniótól függetlenné vált Svédország királyának. (Érdekesség, hogy a szomszédos Dánia pontosan egy nappal korábban tartja saját nemzeti ünnepét.)

Midsommar
Június 20-a és 26-a közti szombati nap.

Többféle magyarázat is kapcsolódik e naphoz, világi és vallási ünnepet is jelent. Mindenekelőtt azonban ez természetesen a Nap ünnepe, a nyári napfordulót, vagyis az év leghosszabb napját ünneplik. Az ünneplés valójában már az előző pénteki napon (Midsommarafton) megkezdődik, a legtöbb cégnél egyáltalán nem dolgoznak. Az üzletek ünnepi zárva tartása is jelzi, hogy a karácsonnyal összemérhető ünneptől van szó (Pl. az IKEA egész évben nyitva tart, csak karácsonykor, újévkor, illetve Midsommar-kor zár be 2-2 napra). Nagyjából ettől a naptól kezdődnek a nyári szabadságolások, egészen az augusztus közepi iskolakezdésig kiürülnek a munkahelyek.

Alla helgons dag
Október 31-e és november 6-a közti szombati nap.

A hagyományos Mindenszentek-et az 1953-as ünnepnap-reform óta nem a nálunk használatos november 1-én, hanem a környező szombaton tartják, a kapcsolódó Halloween-t pedig rendszerint az előző napon.

Juldagen és Annandag jul
December 25-26

Karácsony, és karácsony másnapja pontosan ugyanolyan ünnep, ugyanazokkal a dátumokkal (de részben más szokásokkal), mint Magyarországon. Nagyon sokan veszik ki az évi megmaradt szabadságaikat karácsonytól vízkeresztig (és utaznak el a meleg tengerekhez), így az új évben csak január 7-én indul igazán újra az élet.


Ezeken a napokon kívül van még néhány úgynevezett zászlózási nap is, melyek nem munkaszüneti-, de azért ünnepnapok. Ezek jellemzően a királyi családhoz kapcsolódó születés- és névnapok, illetve vallási ünnepek.

 

NRebeka 6 komment ünnepek mindennapok Svédország

A bejegyzés trackback címe:

https://svedelet.blog.hu/api/trackback/id/tr713966976

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szilvi765 2018.05.21. 14:38:56

NRebeka szuper a blogod

NRebeka 2018.05.22. 17:45:47

@Szilvi765: Köszönöm szépen :). A munkavállalással kapcsolatban nem nagyon tudok tuti tippet adni, leginkább a nyelvtudás (nagyon jó és stabil angol valamint persze a svéd) és a kitartás a fontos, de persze ez attól is függ, hogy milyen területen szeretnél elhelyezkedni. Ahol a munka nyelve is az angol, oda nem nagyon fogják erőltetni a svéd nyelvtudást, de pl. egy vendéglátós munkánál nagyon kell. Nem szabad feladni a sok elutasítás ellenére sem, és minden munkára jelentkezni kell, függetlenül attól, hogy hol hirdetik ("célváros" szempontjából rugalmasnak kell lenni).
Az ügyintézéssel kapcsolatban ezt a posztot ajánlom : svedelet.blog.hu/2017/09/16/ugyintezesi_kisokos_svedorszagba_koltozeshez . Szerintem ebben elég pontosan össze van foglalva, hogy miket kell elintézni a kiköltözés előtt/alatt.
És érdemes megvárni, míg munkát találsz, vagy ha azt nem várnád meg, akkor nagyon sok pénztartalékkal költözni (legalább kb. 2 millió forinttal).

mayflower36 2018.05.24. 17:49:54

Kedves Rebeka,
ez egy NAGYON hasznos és jó bejegyzés volt! :)
Nagyon remélem az állásjelentkezéseimből interjú, majd döntés még Midsommar előtt meglesz, mert ha utána megáll az élet és csak augusztus végén indul újra, akkor tekintve a 3 hónapos felmondási időmet, idén már nem jutok ki... :( Persze fel nem adom semmiképp :))))

NRebeka 2018.05.24. 17:55:58

@mayflower36: Gratulálok, az már nagy eredmény, ha pozitívan reagálnak :). Ha midsommar előtt nem is vesznek fel, akkor az augusztus 15-december 15 közötti időszakban még van esélyed szerintem. :)

NRebeka 2018.05.24. 17:57:02

@mayflower36: Ha pedig már felvesznek akkor a felmondási időd elrepül annak tudatában, hogy már fél lábbal itt vagy. :)

mayflower36 2018.05.24. 18:06:52

@NRebeka: Már volt interjúm, de sajnos a visszajelzésekre várni kell, lassan őrölnek a multicégek malmai és sajnos ki is marad néha (pl. az április 4-ei interjúnál két hetet ígértek, azóta is jön a válasz. Biztos nem voltam ideális jelölt és így biztos kimaradt, ennyi).
Nomeg az interjú nem jelenti a felvételt is persze....sajnos :D Mondjuk eddig elment 132 jelentkezés, valami csak lesz. A baj, hogy 3 hónap a felmondási időm, szóval ha midsommar előtt nem jön össze, valószínű idén már bukta nekem. Persze ha felvennének, a három hónap elrepül lakáskereséssel és egyéb teendőkkel, csak tartanék már ott :) De a remény hal meg utoljára.

Illetve köszönöm tippeid, a munkaerő közvetítők tényleg szinte automatikusan pattintanak le, általában nem perfekt svéd nyelvtudással, míg eddigi interjúknál mindnél volt svéd nyelvtudás követelmény, mégis megkerestek. Reménykedek, hogy az eddigi jelentkezéseket megnyomják a következő 1 hónapban. Remélem cikinek érzik, hogy a júniusban kiírt állásra augusztus végére-szeptemberre szerveznek interjút :)
süti beállítások módosítása