Svéd(d)élet(t)

Az életünk Svédországban.

2018. március 31.

Húsvét a svédeknél

A svédek ugyanúgy hagyománytisztelőek, mint a magyarok, habár a jellemzően protestánsok és nem katolikusok. Minden alkalmat megragadnak amikor kicsit dekorálhatnak otthon, vagy lecserélhetik a lakásban található összes textíliát az épp adott időszaknak megfelelőre, és ez alól a Húsvét sem kivétel. A Magyarországon bevett locsolkodás itt egyáltalán nem szokás (Viktor szerint nem is csoda, hiszen ha egy svéd leányt a “tavaszi” -3 fokban nyakon öntöttek volna az udvaron egy vödör hideg vízzel, az jó eséllyel rövidesen komoly tüdőgyulladással feküdt volna), ellenben tartanak olyan hagyományokat, amik számunkra ismeretlenek (voltak).

Ilyen például a Blåkulla, az a hely, ahová a svéd legendák szerint a rossz boszorkányok a seprűiken elrepülnek nagycsütörtökön, majd az ördöggel cimborálva megülik a boszorkányszombatot. A svédek szerint ekkor (nagycsütörtökön) el kell rejteni a seprűket és jó hangosan durrogtatni, hogy a boszik ijedtükben és jármű hiányában ne tudjanak elrepülni.

image_551cd356e087c37fdefc3557.jpg
(Forrás : google.com)

Erre a hagyományra vezethető vissza az a szokás is, hogy nagycsütörtökön a kislányok boszorkánynak öltözve és alaposan kifestve (mintha csak most röppentek volna ki egy kéményből) a környező házakat járják, hogy jókívánságokért cserébe édességet kapjanak. Kicsit ez engem emlékeztet az amerikai Halloween-i szokásokra.

Nagypénteken aztán elcsendesednek, majd szombattól jöhetnek a családi összejövetelek is.

Viszont az ünnepre való készülődés már korábban elkezdődik, csakúgy, mint karácsonykor. Magyarországon mindig az utolsó pillanatban festettük a tojást, gyártottuk a díszeket, itt azonban már 2-3 héttel ezelőtt is láttam feldíszített udvarokat. Szinte minden háznál/lakásban található egy fa/gallycsokor amire színes tollakat aggatnak. Ugyanilyen díszítést kapnak a városi főterek is. A pontos okát ennek nem ismerem, minden esetre ilyen nálunk nincs, mert a macska teljesen érthetetlen okból teljesen felspannolódik a legegyszerűbb, szakadt madártoll láttán is, és azonnal el akarja fogyasztani. Egy nagy csomag színezett műtoll pedig nem hinném, hogy a macskagyomorba való.

cb1tstkwmaa4q62.jpg
(Forrás : google.com)

Az édességre visszatérve: a svédek gumicukor- és egyéb édesség imádata minden ünnepkor megsokszorozódik, és nincs ez másképp Húsvétkor sem. Belül üreges papírtojásokba ömlesztik a csokik, rágók, nyalókák, gumicukrok kilóit és ezt ajándékozzák egymásnak. Nem, nem csak a gyerekeknek, mi például mindketten kaptunk 1-1 nagy tojást a munkahelyünkön csütörtökön.

Svédországban nem kell annyira előre gondolkodnunk a vásárlást illetően a nagyobb ünnepekkor, mint otthon, mivel itt szinte minden ugyanúgy nyitva van, mint ahogy minden nap, maximum pár helyen rövidítenek kicsit a munkaórákon. Az irodisták számára ugyanakkor ezek a napok ugyanúgy fizetett szünnapnak számítanak, mint Magyarországon (a nagypéntek itt is munkaszüneti nap). Az én munkahelyem minden nap a szokásos rend szerint üzemel, bár szerencsére csak pénteken és hétfőn dolgoztam/dolgozok (és nem is jellemző, hogy az ünnep minden napjára beosszanak valakit dolgozni, mindenkinek van legalább 2 szabadnapja a négyből).

Az iskolai tavaszi szünet viszont hosszabb ideig tart, mint otthon, már hétfőn megkezdődött. Ezen okból a legtöbb szülő ezt a hetet kivette szabadságnak, úgyhogy a hivatali ügyintézés, stb., kissé lelassult. De hát erre nagyjából minden itt élő számít, és megpróbálják nem az ilyen időszakokra időzíteni az elintéznivalóikat.
Ételek tekintetében itt is jelen van a sonka és a tojás kombinációja, azonban emellett sok ecetes és füstölt halat, valamint jellegzetes italokat fogyasztanak (a Julmust és a Julöl mintájára Påskmust és Påsköl). Ez utóbbiakat a karácsonyi Julmust és Julöl kudarca miatt nem volt bátorságunk kipróbálni.

07310070154101_c1c1.jpg
(Forrás : google.com)

A fentiek mellett a igazi svédek már érzik a tavasz szelét (10 centi hó és -3 fok van), úgyhogy lazán, egy szál pólóban mászkálnak. Nehogy’ már az időjárás mondja meg, hogy hogy kell öltözni. Tavasz van, és kész. :)

Érdekesség még, hogy Viktor papírtojásában fellelhető volt egy olyan édesség, amiről én eddig azt hittem, hogy csak és kizárólag Magyarországon található meg, mégpedig a cukorka-nyaklánc.

sugar-pearls-941129_960_720.jpg
(Forrás : google.com)

Kb. 10 éve nem is láttam ilyet sehol. Régen a nyakunkba akasztottuk, és egyenként roppantottuk le róla a fogainkkal a cukor gyöngyöket (jaj). Nem volt olyan finom, de imádtuk, és persze a gumi a végére tiszta nyál lett. Tiszta nosztalgia :)

Mivel nem utaztunk Magyarországra ünnepelni, ezért itthon töltve a hétvégét a tojásokból kievett édesség miatti kómában várjuk  hó elolvadását és szurkolunk az igazi tavasznak, hátha eljönne lassan.

Mindenkinek kellemes Húsvéti ünnepeket kívánunk!

NRebeka 4 komment ünnepek mindennapok Svédország

A bejegyzés trackback címe:

https://svedelet.blog.hu/api/trackback/id/tr313797262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2018.04.01. 11:38:16

A Jul- és a Påsköl egymagában tényleg borzasztó, de a szezon ételei mellé elviselhető, sőt, merem állítani, hogy jó. Legjobban a pácolt-fóstölt halhoz, a tojáshoz és a bárányhoz passzol.
Dániában régóta isszák, mi csak húsz-huszonöt éve.

Kellemes Ünnepeket!
:-)

NRebeka 2018.04.01. 19:32:22

@Hobbiszakács: ízlések és pofonok. :) Én esküszöm, hogy megpróbáltuk szeretni ezeket az innivalókat, de valahogy sehogy sem jött össze. Több marad a svédeknek :)

NRebeka 2018.04.03. 17:35:39

@Kridan: Nem tudom, de kifejezetten jól néznek ki, ahogy lengedeznek a szélben. :)
süti beállítások módosítása