Svéd(d)élet(t)

Az életünk Svédországban.

2017. október 04.

Kanelbulle, a kelt tészta, amit egy ország ünnepel (recepttel)

A svédek - a finnekkel együtt - minden évben országos "ünnepnapot" tartanak az ikonikus északi péksüti, a kanelbulle tiszteletére. Ez egy egyszerű (de nagyszerű) fahéjas-kardamomos tekercs, amit minden boltban árulnak és minden év október negyedikén erről szól az egész nap. Rengeteg plakáton hirdetik, és minden boltban akciósak a hozzávalóik és maguk a csigák is. 

Ez a tekercs olyan a svédeknek, mint a magyaroknak a kakaós csiga, és legalább annyira büszkék is rá. 1999 óta tartják minden évben ezt az ünnepet, és már angol nyelven is elérhető a hivatalos "fahéja csiga nap" weboldala: http://www.kanelbullensdag.se/en/.

A kanelbulle nemcsak egy sima édesség errefelé, hanem a közösségbe lépés fontos eszköze is; a fika, vagyis a kávészünet egyik alapeleme, ami a svédeknél kötelező, ha be akarsz illeszkedni. A munkahelyen tartott közösségi kávézásokon való részvétel sok esetben fontosabb lehet az új munkatárs megítélésében, mint a tényleges teljesítménye. Hiába hajt valaki ezerrel, hogy beilleszkedjen, ha nem kávézik és sütizik rendszeresen együtt a kollégáival, akkor nem sok jóra számíthat a jövőben.

img_20171004_110627.jpgAz én idei fahéjas csigáim.

Így a mai napon mi sem maradhattunk ki a kanelbulle-lázból. Jó adagot sütöttem, hogy Viktor tudjon vinni mindenkinek az irodában, és egy kevés itthonra is maradjon. Ajánlom mindenkinek kipróbálásra az alábbi receptet (vigyázat, ipari mennyiségű vajat tartalmaz :)), mert bár nem gyors, de egy kényelmes délután alatt össze lehet dobni.

Hozzávalók:

A tésztához :

- 570 gr liszt
- 250 ml tej
- 30 gr élesztő
- 90 gr cukor
- 1 nagyobb tojás
- 110 gr vaj
- 3 gr só
- 5 gr őrölt kardamom

A töltelékhez :

- 200 gr mandulamassza (vagy ha nincs, akkor plusz 150 gr vaj helyettesítheti)
- 20 gr vaníliás cukor
- 150 gr vaj
- 30 gr fahéj (ez nagyon soknak tűnhet, de tényleg ennyi!)

A tetejére :

- 1 tojás a kenéshez
- szórócukor díszítésnek (elhagyható)

Elkészítés :

Langyos tejben némi cukorral felfuttatjuk az élesztőt (szárítottal is lehet csinálni, de akkor nem kell futtatni), majd kb. 10 perc alatt sima tésztát dagasztunk a többi hozzávalóval, a vaj nélkül. A lágy vajat csak a végén adjuk hozzá, majd alaposan beledolgozzuk. Félretesszük langyos helyre, letakarva, és hagyjuk kb. 1-1,5 órát kelni, míg a duplájára nem nő. 
Ez idő alatt bekeverjük a tölteléket (ízlés szerint lehet bele adagolni még cukrot, ha szükséges). A mandulamasszát plusz 150 gr vajjal is helyettesíthetjük, ekkor nem lesz olyan szaftos, de így is finom marad kb. 3 napig.
A megkelt tésztát lisztezett felületen egy nagy téglalappá nyújtjuk (kb. félujjnyi vastagra), egyenletesen elkenjük rajta a vajas-fahéjas tölteléket, majd a hosszanti oldalától indulva feltekerjük. Nagyon éles késsel ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, majd a szeleteket az oldalukra fordítva sütőpapíros tepsire tesszük. Lefedve hagyjuk kb. 30 percet kelni, ez idő alatt előmelegítjük a sütőt 190 fokosra. A sütés előtt megkenjük felvert tojással, és megszórjuk szórócukorral. Kb. 10-12 perc alatt szép barnára sütjük őket, aztán eldugjuk, hogy nehogy eltűnjön az összes. :)

Én jelen esetben egy újabb fajta tekerési módszert alkalmaztam, amit az alábbi oldalról lestem el: https://www.koket.se/roys-basta-kanelbullar . A recept is innen származik, a tekerési technikát pedig a videón 2:30-tól láthatjuk. Az is megtanulhatja, aki nem ért svédül, elég egyértelmű a mutatvány. Sajnos az enyémek nem lettek ilyen szépek, de gyakorlat teszi a mestert, és szerencsére a gyakorlás végeredményét felénk szívesen elfogyasztják.

NRebeka 5 komment ünnepek étkezés

A bejegyzés trackback címe:

https://svedelet.blog.hu/api/trackback/id/tr512927225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

berg182 2017.10.04. 23:34:29

Kardamom és mandula, hasonló alapok, mint a nagy kedvencem, a Semla esetében, imádom, ha egyszer cukrászdát nyitok biztos lesz benne! :)

bratya 2017.10.05. 05:20:08

Csókolom! Mennyi élesztőt tegyünk hozzá?

NRebeka 2017.10.05. 08:01:08

@bratya: Köszönöm a kérdést, 30 grammot. Javítottam a receptet is! :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.10.06. 09:55:09

Részemről a kanelbulle erősen felejtős a tetejére szórt fehér vacak miatt.Anélkül talán okés lenne.A selmáról is csak az jut eszembe, hogy mennyire elb@$ztak egy jó képviselő(po)fánkot... :D
süti beállítások módosítása