Svéd(d)élet(t)

Az életünk Svédországban.

2017. szeptember 16.

Ügyintézési kisokos - Svédországba költözéshez

Újabb vendégposzt következik Viktor tollából, aki szerencsére sokkal precízebb nálam, így részletesen összeszedte a kiköltözéshez szükséges tudnivalókat.

Sok "külföldre költözős" blogon olvasható hasonló témájú bejegyzés. Mégis úgy gondoltam, hogy érdemes írni egy újabb listát a svédországi költözéshez kapcsolatos teendőkről, két okból is: Egyrészt bár nekünk nagyon sokat segítettek az ügyintézésben a mások által írtak, de egyik sem volt teljes, több helyről kellett összeszedni az információkat. Másrészt nagyon úgy látom, hogy továbbra is teljes homály fedi az elintézendő ügyek magyarországi részét. (Mármint nem csak a bloggerek részéről. Édesapám, korábbi munkahelye révén baráti viszonyban van az egyik legnagyobb budapesti okmányiroda vezetőnőjével, így kézenfekvő volt, hogy az illető hölgytől kértünk útmutatást. Ez azonban nagyjából kimerült a vállvonogatásban, meg abban, hogy "úgysem néz utána senki".) Az otthoni intéznivalókat egyébként érdemes időben elkezdeni, és nem a költözés előtti utolsó pillanatra halasztani.

Ez a lista természetesen arra az esetre vonatkozik, amikor úgy költöztök Svédországba, hogy már biztos munka vár itt, és van hol lakni is. Nem áltatok senkit: ez a kettő messze a legnehezebb része a dolognak. De erről talán majd máskor...

Fontosnak tartom még azt is megjegyezni, hogy bármennyire is törekedtem arra, hogy általánosan használható listát készítsek, azért ez mégiscsak a saját tapasztalataink alapján íródott, ezért mindenki egészítse ki a saját körülményeinek megfelelően (lakáshitel, gyerek, krokodil, mittudomén…) mielőtt Svédországba indul.

Lássuk tehát:

UTAZÁS ELŐTT

 

Ügyfélkapu

Ha még nem lenne, mindenképpen javaslom az ügyfélkapu igénylését. Csak be kell sétálni egy okmányirodába, és egy működő email címet megadni hozzá. A kiköltözés előtti ügyintézést is leegyszerűsíti, illetve a kiköltözés után is jól jöhet, hogy a segítségével sok mindenben tudtok majd on-line intézkedni. (Amihez kelleni fog még a NAV remekbe szabott ABEV-Java nyomtatványkitöltő programjára is. Ennek telepítése és használata maga a borzalom. Innen tölthető le.)

EU-s TB kártya

Erre remélhetőleg egyáltalán nem lesz szükségetek, de legrosszabb esetben is csak addig, ameddig Svédországban munkába nem álltok. Mindenesetre fontos, hiszen bármi történhet akár útközben is. Kétféleképpen igényelhető:

  • Személyesen, illetve más nevében meghatalmazással Budapesten a Teve utcai ügyfélszolgálaton (és ha jól értelmeztem, akkor az egész országban csak itt). Kiindulási pontnak ezt a linket javaslom.
  • Ügyfélkapu segítségével, elektronikus úton, ez alapján.

Már csak azért is az elektronikus ügyintézést javaslom, mert a személyes ügyfélszolgálaton a legkülönfélébb kifogásokkal próbálják megkerülni, hogy ne kelljen elvégezni a munkájukat. Pl. ha már felmondtál a munkahelyeden, akkor nem átallják azt állítani, hogy neked nem jár a kártya, hiszen nincs TB-d. Ami persze nem igaz, további 45 napig minden további nélkül érvényes a jogviszonyod.

Útlevél

Ha nem lenne útleveletek, mindenképpen váltsátok ki. Igen, elvileg a kártya formátumú személyi is megfelelő a külföldi utazáshoz és ügyintézéshez, de nekünk általában az volt a tapasztalatunk, hogy ha van személyi is, meg útlevél is, akkor inkább az utóbbit kérik el. Ha pedig a későbbiekben majd úgy döntötök, hogy leadjátok a magyar személyit, akkor pláne szükség lesz rá.

Állat-útlevél és oltások

A legtöbb állatorvosnál lehet igényelni útlevelet. (Hivatalos neve "Kedvtelésből tartott háziállat útlevele". Én néha elgondolkodom, mi abban a kedvtelés, hogy hajnali fél négykor az ablakpárkányon hisztizik valaki, hogy most azonnal szeretne kimenni nézelődni.) Ha még nem kapott az állat azonosító chipet, akkor ezzel együtt arra is szükség lesz. További fontos tudnivaló, hogy Svédországban majd csak azokat az oltásokat veszik figyelembe, amiket a chip után kapott meg, ráadásul a beutazásra csak a veszettség elleni oltás utáni 21. naptól van lehetőség. Részletes információk itt.

Legalább ilyen fontos, hogy ha ezekkel megvagytok, utána sem sétálhattok be csak úgy Svédországba. A vámnál hivatalosan a piros folyosót kell választani a zöld helyett, és bejelenteni, hogy állatot hoztál. Ezt azonban el tudjátok kerülni azzal, hogy előre regisztráljátok a nevezett jószágot a Tulleverket weboldalán, (az Anmäl att du ska resa med din hund eller katt gombra kell kattintani). Mi ezt választottuk, így Ystad-ban a kompról leszállva csupán az e-mailben kapott azonosító számot kellett felmutatnunk, majd minden külön vizsgálat nélkül tovább is engedtek.

Okmányok meghosszabbítása

Nagyon kellemetlen, ha külföldön derül ki, hogy valamelyik okmányotok érvényessége lejárt. Még odahaza nézzetek meg mindent (személyi, jogosítvány, útlevél, a bankkártyát se felejtsétek!), és intézkedjetek, ha szükséges.

Kötelező felelősségbiztosítás

EU-n belül érvényes a magyarországi kötelező felelősségbiztosítás, ezért ha az autótokkal együtt költöztök, akkor sem lesz szükségetek ezzel kapcsolatos extra ügyintézésre. Azonban nem minden biztosító küldi ki automatikusan a nemzetközileg is elfogadott formátumú igazolást, az úgynevezett zöldkártyát (valahogy így néz ki), tehát elképzelhető, hogy ezt külön kell kérned.

Utazási biztosítás

Na ezt sokszor mondták nekünk, több helyen utána is jártunk: pár ezer forintba kerül a legextrább is. (Sima utazási biztosítást kell kérni. Azzal ne zavarjátok meg a biztosítót, hogy nem lesz visszaút.) Végül valahol Prága és Drezda között jutott eszünkbe, hogy elfelejtettük megkötni. Szerencsére nem volt rá szükség. Ti azért ne felejtsétek el!

Mi menjen, mi maradjon?

Ennek eldöntése nagyon hozzáállás-, pénz- és lehetőség függő. Nem biztos, hogy érdemes sok pénzért kiutaztatni olyan dolgaitokat, amit pl. egy itteni IKEA-ban pontosan a magyar árnak megfelelő koronáért megkaptok. Viszont a kötöztetéshez mindenképpen szeretném javasolni a Sebestyén Transzportot, akik heti rendszerességgel, kiváló áron szállítanak Magyarország és Svédország között háztól házig. Szimpatikus, megbízható cégnek ismertük meg őket.

Útdíjak, készpénz, roaming (Ezek az információk nagyban függenek attól, hogy hogyan utaztok. Én a saját autós tapasztalatainkat írtam itt le.)

Én azt hittem, jól felkészültünk mindenre. Gondosan megterveztem az útvonalat, kiszámoltam az útidőket, a szükséges pihenőket, hogy mikor és hol kell tankolni. A magyar és a szlovák autópálya matricát jó előre megvettük online. Lengyelországban nem kell, Németországban egyelőre nem kell. A cseheknél viszont kell, de nem lehet online megvásárolni, csak a szlovák határ utáni első parkolóban. Ott viszont csak készpénzzel lehet fizetni, de bankautomata nincs. Csak cseh koronát fogadnak el. Visszafordulni már nem tudtunk, csak továbbmenni. Végül hosszas könyörgés után az egyik trafikos nagy kegyesen elfogadta a magyar forintot. És nyilván nem először tette, mert forintban adta a visszajárót is. (Ja igen: idegen nyelvet ők sem beszélnek, akárcsak a magyarok.)

Mi kompos útvonalat választottunk, amit szintén jó előre lefoglaltunk és kifizettünk online. Ezekhez nem csatolok linket, mert nagyon sok útvonalon nagyon sok társaság kínál utakat. Ha pedig Dánián át, az Öresund hídon át utaznátok, akkor ott is kell útdíjat fizetni.

Az utunk másik fontos tanulsága az volt, hogy bár sok mindent ki lehet fizetni bankkártyával, de az autópálya melletti WC-k sok helyen pénzbedobósak. Ilyenkor az ember vagy keres egy automatát, aztán kikönyörgi a pénzváltást a shopban, vagy fegyelmezi magát a következő megállóig. (És ha már idegen nyelvek: az volt a tapasztalatunk, hogy a német területen már megértik ugyan az angolt, de válaszolni csak németül hajlandóak.)

Bár a mi utazásunk óta eltörölték a romaing díjakat, de azért indulás előtt ne felejtsetek el utánanézni a mobil díjcsomagotoknak, és a készülék roaming/adatroaming beállításainak.

 

ÉRKEZÉS UTÁN

 

Mobiltelefon

Gratulálok, szerencsésen megérkeztetek! :) Miután beköltözködtetek az új otthonotokba, mindenképpen javaslom, hogy elsőként egy mobilszolgáltatóhoz menjetek be, és vásároljatok egy pre-paid kártyát (kontantkort). A közeljövőben rengeteg űrlapot fogtok ugyanis kitölteni, ahol jól jön, ha meg tudjátok adni az itteni telefonos elérhetőségeteket. Előfizetéses telefont sajnos csak később tudtok majd intézni.

Personnummer

Jöhet a minden blogon misztifikált PN megszerzése. Irány bármelyik Skatteverket, ahol szükségetek lesz a következő eredeti okmányokra:

  • a személyes okmányaitokra
  • a lakcímetek igazolására (pl. bérleti szerződéssel)
  • családi állapototok igazolására (pl. anyakönyvi kivonattal) kivéve az egyedülállókat
  • ha vannak gyerekeitek, akkor az ő születési anyakönyvi kivonatukra
  • munkahelyetek igazolására (pl. munkaszerződéssel)

Hasznos infókat ezen az oldalon találtok.

Bennünket nagyon kedves fogadtak, segítettek az igénylőlap kitöltésében, lemásolták az iratainkat, majd mondták, hogy nincs más dolgunk, mint várni a postai levelet a personnummerünkkel, néhány héten belül.

Tartózkodási engedély

Ezt a pontot csak a teljesség kedvéért írom, ugyanis mint EU tagország állampolgára, nincsen szükségetek külön tartózkodási-, illetve munkavállalási engedélyre. (Bár én sajnos úgy látom, Magyarország jelenleg mindent elkövet, hogy eljusson arra a határra, ahol vagy kilépnek az EU-ból, vagy kidobják onnan.) A Migrationsverket-et tehát nem kell meglátogtatni.

Társadalombiztosítás

A munkaszerződés életbelépésével (tehát ha jól értelmeztem, már a PN megszerzése előtt) érvénybe lép a svéd egészségbiztosítás. Nem kell tehát külön regisztrálni a társadalombiztosítónál sem.

Itt sajnos némi hiányosságai vannak ennek a listának, mert nem tudom mi vonatkozik azokra, akik nem dolgoznak. A mi esetünkben erre nem volt szükség, mivel házasokként Rebekára is automatikusan érvényes az én munkaviszonyom miatti biztosítás. A Försäkringskassan oldala segíthet eligazodni.

Bankszámla

Ha megkaptátok a PN-t, két lehetőség közül választhattok: vagy igénylitek a személyi igazolványt is (de akkor oda kell kétszer menni, mivel először a kártya díjának kell majd befizetned), vagy bankszámlát nyittok (ahonnan majd el tudjátok utalni az ID kort díját, de akkor a bankba kell kétszer menni). Én az utóbbit írom le, ez talán kényelmesebb.

A "rendes" bankszámla nyitáshoz még nem elég a PN, de ez már lehetővé teszi, hogy egy "butított" számlát nyiss. Az én bankomnál ehhez csak egy sima elektronikus bankkártya járt, ami vásárlásra alkalmas, de pl. netes fizetésre már nem. (A skandináv országok bevezettek egy rendszert, ami csak az itt regisztrált bankkártyák számára engedélyezi az online fizetési szolgáltatásokat. Tehát jó eséllyel a saját, magyar bankkártyád sem lesz használható egy csomó fizetési felületen.) De a lényeg, hogy ehhez már jár netbank is, így még az ID kort igénylése előtt el tudjátok utalni annak a díját.

ID kort

A svéd személyi igazolvány legalább olyan fontos, mint a PN. Szintén a Skatteverket-nél tudjátok igényelni, de nem mindenhol, csak bizonyos irodákban. (Ebben a listában az első felsorolás az ID kort igénylésre alkalmas Skatteverket irodákat tartalmazza, a második pedig azokat, ahol ezen felül még át lehet venni az elkészült kártyát.)

Mindenekelőtt azonban el kell utalni a 400 kr-s díjat. A családtagok díját is utalhatod a saját bankszámládról, de közleményként mindig fel kell tüntetni az illető personnummer-ét. Legalább egy banki munkanappal az igénylés előtt utaljatok, hogy biztosan megérkezzen a pénz.

A kinyomtatott igazolással együtt lehet befáradni a Skatteverket irodába, ahol az okmányaitok ismételt ellenőrzése után, fényképezkedés, magasságmérés, majd aláírás digitalizálás következik. Ettől számított 3 héten belül érkezik az újabb levél, amellyel mehettek átvenni az igazolványotokat. Ugyanebben a levélben küldi a Telia a PIN kódokat is, ugyanis az ID kort e-legitimation-ra is alkalmas. (Külföldre utazáshoz viszont nem, ehhez továbbra is a magyar okmányaitok kellenek majd.)

SFI

Ha már megvan a PN, de még vártok az ID kort-ra, ideje jelentkezni a bevándoróknak tartott ingyenes svéd nyelvoktatási kurzusokra (Svenska För Invandrare), mivel hasonlóan a lakáskereséshez, itt is több hónapos sorbanállásra lehet számítani. Márpedig az angol nyelv itt csak az elboldoguláshoz elegendő, az igazi beilleszkedéshez már nem annyira.

Az "A" szinten akár a latin betűvetésre is megtanítanak, a "D" elvégzése után pedig már lehet folytatni a nyelvtanulást az SAS-ben (Svenska som AndraSpråk), amellyel akár egyetemi képzésre is jelentkezhettek majd.

A lakóhelyetek szerinti képzésre tudtok jelentkezni, erről a kommun weboldalán találtok információkat. (Ezek a weboldalak Svédország-szerte azonos felépítésűek, és jellemzően minden fontos információ megtalálható rajtuk.)

Lakásbérlés

A PN birtokában szintén tudtok már regisztrálni a különféle lakáscégek rendszereibe, és jelentkezhetsz a csaknem örökös bérleti jogot biztosító lakásokra. Egy nap = egy pont. És vannak, akik több ezer ponttal rendelkeznek. Szóval bármiféle kézzelfogható eredmény reménye ellenére is érdemes elkezdeni a sorbanállást. Minden cégnél külön-külön. (Szintén a kommun weboldala az, ami jó kiindulópontot jelenthet a helyi lakáscégek felderítésében. Többnyire a Boende och miljö > Bygga och bo > Hyra bostad menüpontban kell keresni.)

Bankszámla-upgrade

Ha megérkezett az ID kort, akkor lehet második körben visszamenni a bankba. Most már, hogy tudjátik hiteles svéd okmánnyal igazolni magatokat, nyithattok "rendes" bankszámlát, amihez tartozik Mobil Bank ID (amivel a legtöbb online felületen igazolni kell magatokat, és amivel az itt igen népszerű, készpénzmentes Swish fizetési módot tudjátok majd használni), és igényelhettek "rendes" bankkártyát (ami alkalmas lesz az olyan online fizetési felületek használatához, mint pl. a Klarna).

Mobiltelefon-upgrade

Vadonatúj igazolványotokkal szintén el tudtok menni a mobilszolgáltatóhoz, és rendes előfizetéses csomagra válthattok. Egyéni mérlegelés kérdése, hogy szükség van-e rá, de előbb-utóbb nyilván igen.

Arbetsförmedlingen

Ha a költözők közül nem mindenkinek van munkája, sokat segíthet az álláskeresésben a regisztráció az Arbetsförmedlingen-nél (irodák itt).

Kisállat-regisztráció

Hosszadalmas utánajárást követően meglepetésként ért bennünket az információ, hogy az állatok külföldre utaztatásához kötelező azonosító chip adatai kizárólag a magyar állatorvosok számára hozzáférhető adatbázisba kerülnek be. Hogy ez normális dolog-e, annak eldöntését rátok bízom, mindenesetre ez további teendőket kíván. (Az új környezetben az állat még jó darabig nem talál haza, ha esetleg elkószál. Nem beszélve arról, ha nem érti a költözés fogalmát, és esetleg úgy dönt, hogy hazaindul. Ilyen esetekben nem sokat ér, ha a megtaláló beviszi egy svéd állatorvoshoz, de ott hiába olvassák le a chipet, nem tudnak meg semmi információt a tulajdonosról.)

Macskák számára ingyenes regisztrációhoz a Sverak oldaláról letölthető 2001-es sz. nyomtatványt kell kitölteni, és postai úton visszaküldeni nekik. Az SKK-nál pedig kutyát és macskát egyaránt nyilvántartásba vesznek, ez 140 kr-ban kerül. Mi ezen felül a Magyar Állatorvosi Kamaránál is kértük, hogy frissítsék az adatokat az új címünkkel és telefonszámunkkal.

TB kijelentés

A végére is maradt némi magyarországi ügyintéznivaló. Ha Svédországban rendben van az egészségbiztosításod, akkor a magyar TB-t le kell mondani. Ezt szintén meg tudjátok tenni ügyfélkapuval elektronikus úton, a NEU.70-es adatlapon. A külföldi biztosítóhoz a "Försäkringskassan"-t, a biztosítási számhoz pedig a personnummert kell beírni.

Lakcímkijelentés

Opcionális. És mivel a TB kijelentéssel ellentétben semmilyen jogszabály nem kötelez rá, hogy megszüntessétek a magyarországi lakcímet, ha van svéd is, ellenben rengeteg fejfájást okozhattok magadtoknak azzal, ha egy későbbi esetleges magyar ügyintézésnél nincsen magyar lakcím, ezért érdemes meggondolni, hogy megtartsatok valamilyen otthoni lakcímet (pl. szülőkét).

Ha mégis a kijelentés mellett döntötök, akkor a borzasztó nevű, de még annál is borzasztóbb működésű Webes ügysegéd lesz a barátotok. Itt van lehetőség többek között a külföldi letelepedés elektronikus bejelentésére. Az online adatlap kitöltése során meg kell majd adni az új lakcímet is, illetve azt, hogy miként juttatjátok vissza az igazolványaitokat (a lakcímkártya mellett a személyit is, vagyis csak az útleveledet tudjátok majd használni ezután), és miként kapjátok meg az új lakcímkártyát.

SZJA

Van lehetőség rá, hogy a NAV-nál ne várjátok meg a szokásos éves SZJA elszámolást, hanem év közbeni lezárást kérjetek. Aki akarja, megteheti, de ha minden rendben volt a munkaviszonnyal és a felmondással, akkor semmi jelentősége nincsen. Majd következő májusban a NAV elkészíti automatikusan a bevallásotoka, amit az ügyfélkapun tudtok majd jóváhagyni.

 

Két dologgal adós maradok: a jogosítvány cseréje, és a svéd rendszám beszerzése az autóra. De ezek egyrészt nem feltétlenül szükségesek, másrészt még mi magunk sem vagyunk túl rajta. Márpedig saját tapasztalatok nélkül nem akarok írni róla.

Ezen kívül ha igény mutatkozik rá (nyugodtan jelezzétek a kommentekben), akkor bővítem a listát olyan tudnivalókkal, mint pl. a Swish regisztráció, vagy az esetleges munkanélkülivé válás esetén segítséget jelentő szakszervezeti tagság és A-Kassan.

A témával kapcsolatban (és úgy általában Svédország, valamint a svédek megismerésével kapcsolatban) egyébként ajánlom még ezt a szuper weboldalt is.

NRebeka 24 komment ügyintézés külföldi munka Svédország

A bejegyzés trackback címe:

https://svedelet.blog.hu/api/trackback/id/tr5112869316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PSzandra 2018.01.26. 13:05:51

Kedves Rebeka és Viktor!
Nagyon szeretem a blogbejegyzéseteket olvasni, mind a stílusa mind a tartalom nagyon bejön! Ezen kívül hasznosnak találom a bennük található információkat, mert márciusban én is a kint élő páromhoz költözöm, és a fenti kisokos megkönnyített mindent.
Ráadásul nekem is van egy égetnivalóan rossz, és imádnivaló cicám, aki természetesen jön velem!
Beregisztráltam őmacskaságát a Tulleverket-be, és e-mailben megkaptam a kódját; viszont felhívták rá a figyelmemet, hogy regisztrálnom kell a Jordbruksverketbe is...Ti is regisztráltátok máshova utazás előtt a cicust, vagy csak a Tulleverketbe?
A választ előre is köszönöm, nem szeretném, ha a kompról leszállva nem engednének be az országba..

NRebeka 2018.01.26. 19:14:34

@PSzandra: Köszönjük , mindig örülünk ha valakinek tetszik amit írunk és még ráadásul hasznos is . :) Mi csak a chipet intéztük el neki, az oltásokat plusz az útlevelet, illetve a Tulleverketnél regisztráltuk. Csak rápillantottak a kompnál, semmi mást nem kértek tőlünk.
A Jordbruksverketnek írtunk, ezt válaszolták : "Du behöver inte göra något mer om din katt har ett pass, är id-märkt med chip och har en giltig rabiesvaccination. Det finns inget krav på att registrera din katt men om du vill kan du vända dig till Svenska Kennelklubben eller SVERAK som har kattregister."
Szóval szerintem nem kell oda is regisztráltatni, ha csak házimacskaként tartod, és nincsenek vele egyéb céljaid. :)
Sok sikert a költözéshez!

mayflower36 2018.04.03. 12:28:54

Kedves Rebeka!
A PN Nektek, ha jól számoltam kb. két hét alatt lett meg. Miután megjött, utána csináltatok bankszámlát gyorsan és Viktor vitte a számot a munkáltató HR-éhez, hogy bediktálja, hogy hova jöhet a fizu? Egyébként mondtak valamit, ha nem lesz PN, akor addig nincs fizetés?
Ha jól értem, mint nem svéd az első hónapban a munkáltatónak plusszba le kell majd adni: PN, bankszámlaszám, ID kort, mobilszám.

Ezzel összefüggésben, Viktor interjúja után gondolom írták e-mailben, hogy felveszünk felmondási időd után. Szerződés tervezetet mikor küldtek? Csakmerthogy albérlet keresésnél munkaszerződést szoktak kérni. Nálatok ez hogy volt? Mutattatok e-mail vagy elhitték vagy volt szerződés tervezet? Mit írtatok albérlet keresésénél, hogy felvettek X naptól és elhitték? Köszönöm szépen a választ! :)

NRebeka 2018.04.03. 17:28:54

@mayflower36: Kicsit több volt, 3 hét, de csak azért, mert az az ember, aki Viktor cégénél visszajelzett volna a Skatteverketnek, hogy valóban náluk dolgozik, az szabadságon volt. Nem, nem egészen. :) Viktor az első fizetését még KP-ban kapta, de nem volt náluk probléma, meg is beszélték korábban a főnökével. Egyébként mi a PN-el nem tudtunk teljes értékű bankszámlát nyitni, csak egy sima bankkártyát kaptunk, amivel lehet vásárolni, de mást nagyon nem (hogy hívják ezt, online kártyának?). Aztán ahogy megkaptuk az ID-kortot akkor mentünk vissza, és akkor cserélték normális, dombornyomott kártyára az addigit (megjegyzem díjtalanul), és lett BankIDnk és netbankunk, meg hasonlók.
A munkáltatók (ha már egyszer alkalmaztak) akkor elég türelmesek ezekkel kapcsolatban, de igen, ezeket mind le kell adni.
Ja, ami még hasznos, az az, ha van útleveletek. Elvileg mindent lehetne intézni a személyivel, de pl. mikor levelet vettem át, akkor csak az útlevelemet fogadták el a posta ponton.

Szerződés tervezetet kapott, rögtön azután, hogy visszajelzett a főnöke emailben, hogy felvették. Mondjuk szerződés tervezet alatt ne gondolj nagy dolgokra, egy sima, egy oldalas dokumetum a adataiddal meg a fizetéseddel. Egyébként itt az adott szónak is van még némi értéke, tehát elvileg a szóbeli megegyezés is mérvadó.

Arra nem emlékszünk, hogy az albérletnél elküldtük-e a szerződést, de azt hiszem nem. Mondjuk mi 3 hónapra állapodtunk meg először (aztán maradtunk még hármat), és mindent előre, egyben kifizettünk (kaució+3 havi lakbér). Ilyen szempontból jó, hogy volt spórolt pénzünk, mert azért ez majdnem 25.000 koronát jelentett. Mivel a szerződés teljes időtartamát kifizettük, ezért a főbérlőnek tök mindegy volt, hogy van-e munkánk. :)

Remélem tudtam válaszolni mindenre viszonylag érthetően, de ha nem, akkor szólj (bocsánat, most jöttem a munkából, már nem pörög annyira az agyam). :)

mayflower36 2018.04.03. 20:33:05

@NRebeka: Nagyon szépen köszönöm a válaszod! Igen a bankszámlát írtad a kisokosban és érthető is a rendszer, lévén Bank ID millió helyen kell és megegyszerűsíti az életet. Szerintem. Útlevél alapvető, van is, de frissel fogunk kimenni :) (Meg persze friss személyivel is azért.)

Szerződéstervezet és első fizetés..stb nagyon hasznos volt! Persze se svéd lakcímem, se PN, se bankszámlaszám, persze, hogy a tervezet amolyan semmilyen, de van. Több helyen olvastam, hogy albérlet keresésénél elkérhetik és örülnek ha azzal igazolod. A fizetés se mindegy, mert nekünk az első pár hónap kétlaki élet lenne (feleségemék otthon, én kint) és jobb ha megkapja az ember. Persze gyűjtjük a tőkét és én jóval nagyobb lakbér+kaucióval számolok, de szeretem magam többszörösen bebiztosítani kisgyerekes apaként.

Az első lakásotokkal kapcsolatban még tudnál írni picit? Blocket.se+társai és írtatok a hirdetésekre angolul és egyszer csak összejött kategória? Ha véletlen nem lett volna a 6 hónap után más lakás, akkor mi lett volna a B-terv? Airbnb/motel/egyéb?

Még egyszer köszönöm a kedvességed és teljesen összeszedett válasz volt :) Jó pihenést! :)

László Trinter 2018.06.25. 19:36:56

Kedves Viktor. Én egy 66 éves nyugdíjas egyedülálló ember vagyok. Szeretnék Svédországba költözni a
testvéreim közelébe! Szeretném tudni van-e rá mód és lehetőség?? Valamint tán még azt is, hogy ott kint kapnák e még a nyugdíjamra,vagy segítene-e az állam??
Válaszát előre is köszönöm!! László

NRebeka 2018.06.27. 18:58:54

@László Trinter: Kedves László! Mivel Magyarország EU-s tagország, ezért egy érvényes személyi igazolvánnyal szabad a mozgás, akár repülővel, akár más módon utazik, és a Svédországban való letelepedésnek sincsen jogi akadálya, külön tartózkodási/letelepedési engedélyre nincsen szükség. A Personnummer igényléséhez egy svédországi lakcímnek elegendőnek kell lennie. Inkább csak ennek a lakcímnek a megszerzése lesz a nehézkes, mint ahogyan többször is írtunk már a svéd lakáshelyzetről ebben a blogban.

Ezt követően - tudomásom szerint - a magyar nyugdíj folyósítását akár külföldi számlára is lehet igényelni. A svéd nyugdíj több részből tevődik össze, de ezeknek a döntő többségére Ön nem lesz jogosult: az "allmänna pension"-ra azért, mert nem dolgozott Svédországban, a "tjänstepension"-ra szintén azért, mert nem volt svéd munkáltatója, aki ezt fizette volna, "privatpension"-ra pedig azért, mert azt Ön nem fizette. Egyedül az ún. "gratispension" jöhetne szóba, mert ezt a külföldről ide költözöttek is kaphatják, azonban a számítása úgy történik, hogy minden Svédországban töltött év után a teljes gratispension 1/40-ed részét ítélik meg, vagyis a teljes összeget 40 év "svéd élet" után kaphatja meg valaki - ekkor ez 7952 kr lenne egy egyedülálló lakos esetében. (Annak érdemes lenne később utánajárnia, hogy a kiköltözése utáni második, harmadik, stb évben így is jogosulttá válik-e a gratispension 1/40, 2/40, stb. részére.)

Egyedüli támogatási lehetőségként az "äldreförsörjningsstödet", azaz az idősgondozási támogatás marad. Amennyiben az ember összes nettó jövedeleme, mínusz a "méltányolható lakhatási költség" kevesebb, mint az ún. "méltányos minimumjövedelem" (bocsánat, nehéz ezeknek a svéd kifejezéseknek jó magyar fordítást találni), akkor az állam annyi kiegészítést ad, hogy a bevételek így mégis elérjék ezt a szintet. Pl: ha Ön 7000 kr (kb. 210.000 Ft) nyugdíjat kap Magyarországról, és itt Svédországban 500 kr adót fizett a kommun számára, akkor 6500 kr a nettó jövedeleme. Egyedülállóként 6200 kr/hó a "méltányolható lakhatási költség", vagyis a maradék 300 kr-t fogják kiegészíteni a "méltányos minimumjövedelemre", ami egyedülállók esetében 5499 kr. Tehát 5199 kr-t fog kapni.

Létezik továbbá a "bostadstillägget", azaz lakhatási támogatás, azok számára, akik nem kapnak "allmänna pension"-t. , EZ 5090 kr/hó lehet, de általában csak 2000 kr körüli összeget szoktak megítélni. Ennek az igénylésekor automatikusan megvizsgálják az előbb említett äldreförsörjningsstöd-re való jogosultságot is, tehát könnyen lehet, hogy az eleve kiüti ezt a lehetőséget.

Ezek tehát nem automatikus juttatások, hanem igénylés alapján bírálják majd el. És mivel a svéd rendszerek alapvetően az életszerűségre vannak alapozva, nem is szabad arra számítani, hogy olyan pénzt ítélnének meg, ami nem jár. Összességében azt kell mondanom, hogy a magyar nyugdíjától függően néhány ezer korona támogatásra lehet esélye, de mindenképpen ügyintézést igényel majd. Gondolom tudnak ebben segíteni az itt élő testvérei, illetve még előtte a pontos tájékozódásban, ami fontos is, mivel még a fenti példában számolt 7+5 ezer korona is éppencsakhogy elegendő a svédországi élethez.

DiaTaylor 2018.06.29. 18:10:53

Aranyos tőled, hogy ilyen részletességgel kifejted!
Én olvastam valami olyat- svédet fordította a google- hogy élhetsz a vagyonod jogán.
Már ha van és már ha elegendő mert azt nem írták ki, hogy mennyit kell fizetni pl társadalombiztosítást egy hónapban kötelezően.
Az egészségügyi ellátás milyen Svédországban?
Műtétek, vagy egyszerűen ha rosszul vagyok és szükséges lenne egy kardiológussal beszélnem?

Mert ez nálunk Budapesten most a következő.
Elmentem a háziorvoshoz aki egy 70 éves rákból felgyógyult tünemény.
A baj az hogy bármire is ad beutalót mert ad akkor is megmondja hogy inkább menjen maszekbe, mert a várakozási idó 3-4 hónap.
Elmentem a kardiológushoz, kivártam, és annyit mondott hogy az idegesség okoz nálam kilengő nagyon magas vérnyomást és szívproblémákat de ez nem az ő szakterülete mivel szervi bajt nem lát, így többet NEM mehetek hozzá, keressek maszek kardilógust és pszihológust...
Felírt egy doboz xanax-ot és egy doboz Rudotelt.

És ezért vártam 9 hetet, és csak azért 9 hetet mert a háziorvosom ráírta hogy sűrgős, és ráírta, hogy kórháziba utal be és nem ahelyi aprós xaros szakrendelőbe ahol egy épphogy végzett orvos vizsgált volna meg.

Nálatok ez hogy megy?
A svéd egészségügyről még nem írtál- vagy elnézést elkerülhette a figyelmemet ha igen.

A kislányomnak most csináltattam egy csilli-villi magánrendelőben egy kénylemes, nem feltűnő fogszabályozót, 270.000 forintért....
Az államiba is kértek volna 100.000 ft-ot és irtó ocsmány lett volna és az a rendelő engem nem győzött meg...
Itt kedvesek, precízek, gyorsak voltak.
Ez a mai magyar eü.
Egyáltalán nem műkdödik!

NRebeka 2018.06.30. 19:51:50

@DiaTaylor : így van, ez alapján is lehet személyi számot igényelni, viszont ez azért elég nagy összeg.
Az EÜ-ről azért nem írtunk még mert (szerencsére) még egyátalán nem volt rá szükségünk. Van itt biztosításunk, de még sosem használtuk ki.
Az otthoni egészgésügyet ismerjük sajnos. Csak magánorvosokhoz jártunk, de aztán a férjem elesett és eltörte a combcsontját tavaly. A műtétet 6-9 órán belül el kellett volna végezni, de mivel nem volt kapacitás, ezért 48 órán át fektették étlen-szomjan, fájdalomcsillapító nélkül a műtéti előkészítőben, közben ígérgették, hogy "mindjárt műtik". Kétszer fizettem le a személyzetet, hogy bejussak hozzá 3-3 percre, de nem adhattam neki semmit. Aztán a második nap már tomboltam, hogy mi a francot képzelnek magunkról, ha tudják, hogy nem műtik, akkor legalább egy pohár vizet adhassak neki......így a műtét késése miatt sikerült pár héttel kitolni a rehabilitációját és rengeteget szenvedett. És nem tudtunk semmit tenni, mert nem volt szállítható. Pedig abban a pillanatban bármennyit kifizettem volna, ha azonnal elviszik onnan és műtik. A kórházba még wc-ülőkét is mi vittünk (persze minden egyebet is), az étel ehetetlen volt, de azért a hálapénzt mindenki elrakta, ami több százezer Ft volt. A gyógytornászt csak hónapokkal később tudták volna küldeni (akkor meg minek?), úgyhogy azért is magánúton fizettünk.
Én a háziorvosomhoz speciel nem is jártam el, mert konkrétan nem ért hozzá, és fogalma sincs, hogy mi lehet a baj, arról nem is beszélve, hogy a nyugdíjas nénik teadélutánnak képzelik az orvost, és receptíratás címén 1 órát dumálgatnak bent.
Szülni meg aztán végképp nem lennék hajlandó otthon. Annyira rugalmatlan az egész csapat, hogy rettegnék, hogy mi történik majd.
Pl. az itteni szülésről elég jókat olvastam, viszont az biztos, hogy sokkal lazábban kezelik. Nem tartják betegségnek, úgyhogy ha nincs valami komplikáció, akkor az anyuka nem is találkozik orvossal a terhesség alatt, csak a védőnő itteni megfelelőjével, és talán csak 1 vagy 2 UH van.
Sok fórumon írják, hogy nagyon rossz az itteni EÜ, és Magyarországon sokkal lelkiismeretesebbek az orvosok, nem tudom, lehet, hogy így van. A fogorvos sokba kerül, de azt hiszem ez mindenhol így van Nyugat-Európában (pont ezért mentem haza megcsináltatni a fogamat pár hónapja).
Ha lesz tapasztalatunk mindenképpen írok majd róla (remélem ez nem most fog megtörténni). :)

DiaTaylor 2018.07.01. 20:34:56

Köszönöm szépen a választ!
Nem hinném, hogy sok lelkiismeret szorulna a magyar orvosokba.
Szinte már a kórházi orvosok is valamilyen Bt-ben nyomják.
Vagyis nem keresnek olyan rosszul, de messze elmarad mondjuk egy svéd orvosétól.
Viszont hullafáradt, nulla eszközpark, feudális beágyazódások, de pénzért bármi van, ezt egy hónapja mondta nekem egy amúgy rendes, régivágású, főorvos gasztrós prof, Ez itt Mo- hogy őt idézzem.
Szülés nekem progis császár volt, közelharcot vívtam érte, itt nyomatják a természetes szülést, ami konkrétan természetes mert altató orvos az nincs pl az Uzsokiban lévő egy másik főorvosnál maszekol...csak az altatásért kérnek 10 ezret. A maszekolás az altatások végbéltükrözés- tehát a kórházban hetente 3*ez az altatóorvos nem dolgozik mivel az említett prof kellemes magánrendelőjéből maszekol...
Ha ott szülsz akkor nincs epidurál meg semmi ilyenkor...
Ennyi erővel a mezőn is lehetne.
A terhesgondozás túl van hájpolva, mindenkit riogatnak, riogattak, már akkor 100 ezer volt egy genetikai vérvétel hogy megtudjam nem e 'selejt" a gyerek.
Szó szerint ezt a szót használta egy budai fényűzú m agánrendelő nőgyógyásza.
Többet nem mentem oda sem.
Tényleg stresszes az egész terhesviszgálat ez a rengeteg túlviszgálás és utána tartják a markukat és magadra hagynak egy cigányokkal teli állami kórházban 6 másik nővel együtt- ha nem fizetsz meg magánkórházat, magánorvost- bár róluk sincs jó véleményem.
Minél menőbb magánrednelő annál szemetebbek.
Mondjuk nekem majd 10 éves tapasztalatom van.

DiaTaylor 2018.07.01. 20:38:04

Ezek szerint még házi vagy körzeti orvosnál sem mutatkoztatok be egymásnak? :)

NRebeka 2018.07.06. 17:59:22

@DiaTaylor: Elég rossz otthon a helyzet sajnos :( Ami pedig még szomorúbb, hogy nagyon széles réteg nem engedheti meg magának a magánorvost vagy a hálapénzt...
Nem, nem éreztük nagyn fontosnak, hogy elmenjünk. Egészségesen minek, amúgy meg azt mondták, hogy a legtöbb háziorvos pihenésre hazaküld egy paracetamollal és kész. Mondjuk ha vírusos betegséget szed össze az ember, akkor teljesen felesleges is antibioktikumot szedni, de valamiért ez a magyaroknál nagyon beakadt.
Az első 10 napján a betegszabadságnak nincs szükség táppénzes papírra, csak "bemondás" alapján adják, így ezért sem fontos elmenni.

DiaTaylor 2018.07.06. 20:21:59

Pedig Svédországban híresen jó kórházak vannak csak nem olyanok mint nálunk a dél-tepsi, észak-tepsi és más beszédes elnevezésűek :)
Vannak nagyon nagyon rendes, humánus, jólelkű ápolónők, és eüs- személyzet, de az orvosok mint valami adminsiztrátor ül és felül kell bírálni amit monda amit adni akar gyógyszert vagy ilyesmit.
Azt a szívgyógyszert amit a kórházban a kardiológus anyunak egy hónapja felírt és vissza ment hogy ez nem jó hogy annyira rosszul volt tőle hogy majdnem meghalt azt konkrétan 5 napj visszavonták és azzal a hatóanyaggal készült osszes szív és vérnyomás gyógyszert mert szennezett az alapanyaguk és akár halált is okozhatnak...
Ez a mai eü.
Amilyen gyógyszereket itt adni tudnak pl kemót vagy mást, pl szülésnél epidurálhoz használt anyagokat az Angliában 20 éve nincs forgalomban.
A rákbetegeknek szánt orvosság MO-ra el sem jutnak...
Én épp fogbeépítésre várok és persze hogy maszek...egy svéd nobel-replace csavart fognak beültetni :))))
Állítólag a legjobb a világon.

DiaTaylor 2018.07.06. 20:25:04

A Zartan alapanyagú vérnyomáscsökkentőkből 27 félét hívtak vissza...
RTL KLUB híradó és mit tegyen az a beteg aki ilyet szed...
Orvos: Hát, folytassa a kúrát...
Milyen kúrát könyörgöm???
A halálkúrát vagy mit???

leifpottemaker 2018.07.11. 18:40:58

Üdv, megkérdezhetem melyik bankban sikerült butított bankszámlát nyitni csak a personnummer-rel, mert engem elhajtottak a swedbank-tól azzal, hogy mindenképp id kort kell a bankszámlanyitáshoz.
A választ előre is köszönöm.

NRebeka 2018.07.11. 19:07:22

@leifpottemaker: Mi az SEB-nél nyitottunk számlát, és azóta is náluk vagyunk, teljesen elégedett ügyfélként.

leifpottemaker 2018.07.20. 16:15:49

@NRebeka: Koszonom a valaszt. Nektek mennyi ido volt, amig elkeszult az uj bankszamla? Nekem a SEB-nel azt mondtak, hogy az uj bankszamlanyitas egy par hetbe telik. Kozben aztan megjott a sved szemelyim es ujraprobalkoztam a swedbank-nal, ok 10 napot mondtak. Ez csak szamomra meglepo vagy Svedorszagban ilyen hosszu idobe telik a bankszamlanyitas?

NRebeka 2018.07.20. 18:23:28

@leifpottemaker: Az első alkalommal (még svéd személyi nélkül) odamentünk a bankba, majd haza is kellett mentünk, mert hiányzott valami. Másnap aztán vissza mentünk , aznap alá is írtunk mindent, 48 órán belül postán megkaptuk a kártyát. A dombornyomottnál (ID kort kézhez kapása után) hasonló volt, 15 perc a bankban, és 1,5 nap után a lábtörlőnkön volt a kártya. Ha van PN-ed, munkaszerződés, bejelentett lakcímed akkor nem lehet nagyon kifogásuk. Mit mondtak? Személyesen vagy telefonon?

leifpottemaker 2018.07.23. 18:27:57

@NRebeka: Személyesen voltam mindkét bankban. A swedbank-ban, ki kellett tölteni egy kérdőívét, hogy mire kell a bankszámla, van-e másik bankszámlád stb. Utána ráírt a néni a lapra valamit a svéd személyiről, majd mondta, hogy 10 napon múlva küldenek egy levelet, addig mindenféle security check-et csinálnak.

A SEB-nél svéd személyi nélkül, csak PN-nel, annyi volt a különbség, hogy lefénymásolták a munkaszerződést és az útlevelet, itt nem kellett kitölteni és aláírni semmit, majd kértek egy email címet (vagy telefonszámot), hogy egy pár héten belül értesítenek.

PatriciaK Design 2018.09.19. 18:49:20

Kedves Rebeka! Most találtam rá a blogodra és nagyon tetszik, hogy ilyen részletesen beszámolsz mindenről. Én azt szeretném megkérdezni, hogy ha mi úgy költöznénk ki, hogy itthon a saját vállalkozásunkban dolgozunk, és kint is ezt szeretnénk folytatni, akkor hogyan kapjuk meg a szükséges Pn-t, ID kort-t, stb. ? Illetve később szeretnénk kint céget alapítani, ez mennyire nehéz egy nem svédnek?
Köszönöm előre is a válaszod! :-)

NRebeka 2018.09.28. 18:14:23

@PatriciaK Design: Kedves Patrícia! Elnézést a késői válaszért, de a blog.hu megbolondult kissé, és nem dobta fel, hogy kaptam egy kommentet. :)
Eléggé megszigorították az utóbbi években a PN kiadását, de ha ez megvan, akkor kvázi minden megvan. Elvméletileg akkor is kaphat az ember PN-t, ha egy megfelelően nagy összeget tud felmutatni (kvázi bizonyítja, hogy nem fog éhenhalni), de gyakorlatilag nem tudom, hogy mennyire adnak ki erre PN-t mostanában.
Egy nem svédnek addig nehéz céget alapítani, amíg nem beszél svédül. Amint beszéltek annyira svédül, hogy megértsétek a Skatteverket honlapját és boldoguljatok egy könyvelővel, máris sínen vagytok. Persze mindent lehet angolul is intézni, ha az elején még nem megy a nyelv, és nagyon sok magyar könyvelő van országszerte, úgyhogy nem olyan nehéz belevágni, de azért én csinálnék egy nagyon alapos piackutatást és keresnék valakit, aki hasonló tevékenységet végez itt kint, és vele is elbeszélgetnék, nehogy úgy járjak, hogy belefutok valamibe, ami vagy az adóhatóságnak, vagy valami más, ellennőrző szervnek nem tetszik.
Remélem sikerrel jártok, sok szerencsét! :)

PatriciaK Design 2018.09.28. 20:30:11

@NRebeka: Kedves Rebeka! Köszönöm a választ. Svéd nyelvet itthon tanulunk, mindenképp úgy megyünk ki, hogy a nyelvtudással ne legyen gond. Kezdő tőkénk is lesz. Vidéken falun, vagy kisebb városban szeretnénk házat bérelni először. Úgy, hogy itthoni vállalkozásunk keretében dolgozunk de kint élnénk, ( később lesz kinti vállalkozás) mennyire van esélyünk rá, hogy egy háztulajdonos így kiadja a házát? Lehet, hogy érdemes kint egy részmunkaidős állást is keresni ez mellé, hogy megkapjuk a PN-t? Nem szeretnénk nagyvárosba költözni, Örebro megyében gondolkodunk, mert a barátnőmék ott laknak.
Köszönöm :-)

NRebeka 2018.09.29. 20:04:27

@PatriciaK Design: Ha a bérleti díj egy részét (vagy mondjuk egészét egy fél éves szerződés esetében) előre fel tudjátok mutatni, akkor az nagyon nagy előny. Egyébként mindenképpen bizalmatlanabbak lesznek veletek szemben, hiszem nem tudnak "lekövetni" benneteket, és megbizonyosodni arról, hogy tisztességes emberek vagytok. Ha van kint ismerős, az szintén nagyon nagy plusz, főleg, ha ők "tisztességes" svéd módjára élnek (értsd. adóznak és dolgoznak). Ha jól tudom, akkor a PN megszerzését az is elősegítheti, ha ők felelősséget vállalnak értetek. Ha van rá lehetőségetek, akkor keressetek egy részmunkaidős állást, mivel minden dolog megszerzése könnyebb lesz és talán egyszerűbben megy majd a beilleszkedés is.

PatriciaK Design 2018.09.29. 23:08:13

@NRebeka: Ez jól hangzik, a pénz sem gond és a barátnőmék részéről se akadály, évek óta kint élnek, dolgoznak, a kisfiuk már kint született. Köszönöm a válaszokat! :-)
süti beállítások módosítása