Svéd(d)élet(t)

Az életünk Svédországban.

2017. július 10.

Berendezett nappali & vacsora

Az előző lakó hagyott itt egy mosógépet, amit mi nem használunk (mivel van a szuper mosókonyha). Ennek a helyére kötöttük be a mosogatógépet, amit viszont az előttünk itt lakó nem használt. Viszont így sem a konyhában, sem a fürdőszobában nem fért el a mosógép, úgyhogy egészen tegnapig a nappaliban lakott. Már többször nekifutottunk annak, hogy felvigyük a padláson levő tárolóba, de az én puding erőnlétem miatt ez nem valósult meg. Aztán tegnap már nagyon szenvedtünk, mert tudtuk, hogy ma jön a kanapé, amit a mosógép helyére akarunk tenni. Úgyhogy megacéloztuk magunkat, és felszaladtunk két emeletet a mosógéppel (na jó, inkább kínkeservesen felküzdöttük).

A mai napon meg is érkezett a kanapénk az Ikeából. Sajnos ez nem fért be/fel a kocsira, úgyhogy házhoz szállítattuk. Jobban is tettük, mert 120 kilónyi kanapét összesen 3 dobozba pakoltak bele, amit szerencsétlen szállító srác egymaga cipelt fel a másodikra. Ráadásul az egyik doboz annyira nehéz volt, hogy elszakadt a dobozt összetartó műanyag kötegelő, úgyhogy már az utcán elvesztette rajta a fogást (káromkodott is valamit svédül, amit nem értettem). Szegény majd' összeesett amikor még vissza kellett jönnie aláíratni velem az átvételi papírokat. Nem is értem, hogy ilyen esetben miért nem küldenek vele legalább még egy embert, hogy segítsen.

Ahogy V. hazaért össze is rakta, úgyhogy most már nappali kinézete van a szobának :

 

Mire ő összerakta a kanapét addigra én pont elkészültem a mai vacsinkkal (és a holnapi ebéddel), ami egy kecskesajtos - fűszeres pite volt némi sült csirkemell társaságában. Igazán jól sikerültek, és annak ellenére is megettem belőle egy nagy adagot, hogy nem nagyon kedvelem a kecskéből készült tejtermékeket.

img_20170710_195025.jpg

img_20170710_195430.jpg

NRebeka Szólj hozzá! mindennapok étkezés IKEA

A bejegyzés trackback címe:

https://svedelet.blog.hu/api/trackback/id/tr5012655547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása