Svéd(d)élet(t)

Az életünk Svédországban.

2018. június 22.

Egy év Svédországban

Aki Svédországba költözik, az hamar átveszi az itteni általánosan pozitív szemléletmódot. Én például egyszer már megírtam ezt az évfordulós bejegyzést, de aztán úgy döntöttem, hogy inkább elölről kezdem, mert a korábbi verzió kissé negatívra sikerült. Na, nem a svéd tapasztalatok miatt, inkább az itteni és az otthoni magyarok miatt. De miért bosszankodjak ilyesmin, mikor szinte csupa jó dolog történik velünk.

Először is, az első év szinte észrevétlenül eltelt. Alig költöztünk ki, már kerestük az új lakást, és alig költöztünk át az új lakásba, már el is jött a június újra. A megérkezés után csak úgy repültek a napok az ügyintézéssel, a berendezkedéssel, azután az új, immáron végleges lakás keresésével, majd annak birtokba vételével, illetve az én munkába állásommal. Az eredmény a következő: Viktor egy éve folyamatosan dolgozik, a kollégái legnagyobb megelégedésére, most már határozatlan idejű szerződéssel, és áprilistól jelentős béremeléssel. Én fél éve dolgozok, egy előléptetéssel a hátam mögött, immáron szintén határozatlan idejű szerződéssel. Mindketten elvégeztük a bevándorlóknak szervezett nyelvtanfolyam, az SFI összes fokozatát, illetve én megcsináltam a kiegészítő kurzusokat is ahhoz, hogy a diplomám honosíttatása után taníthassak, ha akarnék (de nem akarok). Egyébként folyamatosan fejlődik a nyelvtudásunk, és most már simán lenyomok egy nyolc órás meetinget könyvelésről, bérszámfejtésről és marketingről minden probléma nélkül úgy, hogy csak svédül kommunikálok.

“Persze, könnyű nektek” szokták mondani egyesek. A magyar közoktatásban a nyelvi képzés tényleg használhatatlan. De mindenki előtt nyitva áll az út, hogy normális magán-nyelviskolák és nyelvtanárok segítségével otthon, vagy akár a minimális nyelvtudására építve kiköltözés után külföldön megtanuljon egy (kettő, három…) idegen nyelvet. Ha a sokszor lesajnált “illegális migránsok” tömegesen voltak képesek nulla nyelvtudással útnak indulni, megtanulni svédül és beilleszkedni, akkor bárki magyarnak is menni fog, ha valóban javítani szeretni azon, amivel jelenleg elégedetlen.

Mi igazán megtaláltuk a számításainkat itt Svédországban, és (még ha ezt szomorúan is olvassák az otthon maradt családtagok) nem látunk okot a hazaköltözésre. Még ha itt helyben történne is bármi, az életünkre jelentősen ható negatív változás, akkor is elsősorban az országon, esetleg a régión belül néznénk új lehetőségek után, ahogyan ezt a svédek is teszik, mikor valami már kényelmetlen, vagy csak simán unalmas a számukra. Az elmúlt egy évben - főleg a munkahelyünkön - elég jól ráláthattunk a svéd emberek milyenségére. Összefoglalva: sokszínűek. :) Pozitívak, de jellemzően nem szószátyárok, és nehezen nyílnak meg. Nem szeretik, talán nem is érik azokat, akik nem akarják építeni az országot és hozzájárulni a társadalmi terhek viseléséhez (legyen az az illető svéd, arab, magyar, török...), de csak tapasztalatok, és nem előítéletek alapján alkotnak véleményt, nem néznek le senkit pusztán a származása vagy kinézete miatt. Egy részük persze kétszínű, és ezt mesterien csinálja. Sosem láttam még embert, aki ilyen szépen tud mosolyogni, miközben fröcsögve szidja és elárulja a másikat a háta mögött. Viszont többségében nagyon segítőkészek, elfogadóak. Nem félnek kimozdulni a mostanában oly’ divatos “komfortzónából”, viszont minden esetben a saját érdekeiket szem előtt tartva cselekszenek. És ki is állnak ezekért az érdekekért. Fontosnak tartják (és felfogják, hogy miért fontos) az adózást, és minden olyan dologra szívesen áldoznak ami az ők, vagy a gyerekeik életét jobbá teszi. És persze a svédek svédeket nevelnek: a szemléletüket átadják a következő generációnak is, akik mintha valahogy jobban neveltek lennének, mint a magyar gyerekek. Annyi biztos, hogy ha egy boltban hallasz üvölteni egy gyereket, az nagy valószínűséggel nem svéd.

Itt nem válik el élesen “a hatalom” és “az emberek”, hanem ugyanezek a felnőtt és felelősen gondolkodó emberek dolgoznak az állami pozíciókban is. Éppen ezért tehát a svéd állam is felnőttként és felelősként kezel mindenkit, ez oda-vissza működik, méghozzá teljesen magától értetődően. Pl. nincsen minden bekamerázva (elég szigorúak is a szabályozások ezzel kapcsolatban). Nem kell mindenről hét pecsétes papírt írni. A betegszabadság első 10 napjában nem kell elmenned orvoshoz, mert elhiszik, hogy tényleg beteg voltál, nem csak lógni akartál. Sőt, rád szólnak, hogy betegen ne dolgozz, maradj otthon, mert a munka senki egészségénél nem fontosabb. (Persze vannak olyanok, akik ezzel visszaélnek, és minden hétfőn “lebetegednek”, ezeket a munkáltató kötelezheti őket, hogy - a munkáltató költségére - már az első napon orvoshoz kelljen menniük. Azonban ennek gyakorlati alkalmazása nem jellemző.) Az állami hivatalok, a magáncégek, a boltok és a szolgáltatók mind-mind megbíznak benned, és jó rendszert működtetnek, úgyhogy az ügyintézés gördülékenyen megy, és nem kell több ezer oldalas fénymásolt paksamétákkal rohangálnod az egyes osztályok unott ügyintézői között, mire nagy nehezen kikönyörögsz belőlük valami újabb iratot. Nem emlékszem semmire ebből az elmúlt egy évből, amit ne lehetett volna maximum egy e-mail + telefonhívás kombóval sikeresen elintézni (akkor is maga az ügyintéző kérte, hogy telefonáljunk, mert azzal gyorsíthatunk a folyamaton). Persze nagyban megkönnyíti az életet az elektronikus ügyintézés és a rengeteg netes ügyfélszolgálat, ahol jellemzően pár órán (nem pedig 30+30 napon) belül válaszolnak. Korrektek és ügyfélközpontúak. Itt eddig még egy hivatalban/ügyfélszolgálaton sem éreztem, hogy a terhükre lennék.

A pénzügyeket is kizárólag elektronikusan intézzük. Az elmúlt évben szinte csak a munkahelyem láttam készpénzt, néhány vásárónál, azok is inkább külföldiek voltak. De még a turisták ellenére is 90% felett van a kártyás vásárlóink aránya, pedig Magyarországon, Budapest egyik “legjobb” kerületében a napi bevétel kb. 40%-a volt csak kártyás fizetés. Ebben számunkra egyébként nem az elektronikus pénzkezelés ilyen elterjedtsége az igazán meglepő, hanem hogy ez (is) olcsóbb, mint otthon volt. (35 kr, azaz kb. 1000 Ft havi díjban benne van a normál- és megtakarítási számla, a netbank, a mobilbank, a kártyadíj(!), bárhol bármennyi készpénzfelvétel akár €-ban is, bármennyi átutalás, a Swish, stb. Nos, ugyanez az OTP-nél: 8000 Ft a kártyám éves díja, 400 Ft/hó a csomag havidíja, 200 Ft az SMS-ek díja (havi 3 akkor is jön, ha semmit sem csinálok), és havonta 200-500 Ft-ot tesznek ki az időszakos díjak - azt se tudom, mire számolják fel).

A Swish-nek hála pedig akkor sem hiányzik a kp, ha épp egy útszéli svéd eperárustól szeretnénk desszertet venni ebéd utánra. :) Csupán az autóban tartunk egy-egy 5 és 10 koronást, hogy legyen mivel elhozni a bevásárlókocsit.

Svédországi életünk egyik további nagy előnye, hogy olyan környezetbe költözhettünk, amire már Budapesten is vágytunk: csendes, falusi élet a természet és az erdő közepén, a munkahely mégis közel van (Viktornak 30, nekem alig 5 perc). Az udvarunkon terem a paradicsom, paprika, eper, hamarosan málna és mindenféle fűszernövény. Bármikor kifeküdhetünk napozni a virágok közé a friss levegőre,vagy grillezhetünk a teraszon jó svéd módjára :). A macskának (apropó, egy héten belül már macsKÁKnak) is tökéletesek a viszonyok, mert ha esik az eső, alhat egy kényelmes ágyban, szép időben viszont bármikor kimehet és hazahurcolhat nekünk különféle elfogott állatokat (cickány, egér, stb) az erdőből. Mivel általában nem mutatunk megfelelő mértékű lelkesedést ezek iránt, ezért a legtöbbjét meg is próbálja elfogyasztani a krémszínű, hosszú szálú szőnyegen, amivel viszont én nem értek egyet, így a zsákmányállat általában elkobzásra kerül, a macska legnagyobb bánatára. Viszont a nagy túráknak hála az éjjelt korábban végigrandalírozó állatunk úgy alussza át az éjszakákat, hogy meg sem nyikkan, sőt reggelente még visszafekszik hozzám, miután tisztességből (és helyettem is) kikísérte Viktort.

Egy év alatt eljutottunk tehát oda, hogy a svéd létünk biztos alapokon nyugszik. Tudunk boldogulni az országban, tudunk tervezni a jövőre, és ehhez nem kell feláldozni a jelent sem. Tudom, hogy ha lesz egyszer gyerekem, akkor itt nyugodt szívvel járatnám iskolába. Tudom, hogy sem az állami, sem az önkéntes nyugdíjszámlánk nem fog felszívódni egyik pillanatról a másikra. Úgy tudjuk minden hónapban félretenni a néhai magyar fizetésünk teljes összegét, hogy közben nem kell megnézni, miből mennyiért vásárolunk be. Minden hónapban megengedhetjük magunknak, hogy elmehessünk kirándulni, szórakozni, vagy esetleg az IKEA-ba, ami a szórakozás költségesebb formája.

Mindemellett pedig tudunk pihenni és magunkkal foglalkozni. Egy néhány hónappal ezelőtti beszélgetésünkkor szóba került, hogy vajon miben is változott meg itt az életünk. Mindketten egyszerre vágtuk rá, hogy: nyugodtak és szinte teljesen stresszmentesek vagyunk. A barátnőim pedig a látogatásukkor az első fél óra után megjegyezték, hogy egész életükben nem láttak annyit mosolyogni, mint most (pedig abban a pillanatban éppen négy kalauzzal közösen próbáltuk megfejteni, hogy vajon miért nincs vonatjegyünk, amit megvettünk elektronikusan, csak valamiért nem érkezett meg az email).

A svéd életünk olyannyira ellenpólusát jelenti a magyar helyzetnek, hogy el se tudnánk magyarázni egy itteni embernek azt, ami jelenleg Magyarországon folyik. Csak néznének hülyén, és egyszerűen nem is értenék, hogy miért utálja a kormány a népét, és a nép a kormányát, hogy miért panaszkodnak a rossz életre, ha nem fizetnek adót a jobb élet érdekében, és hogy 10-20-30 év múlva nem fog-e hiányozni annak a sok tízezer fiatalnak az adója, tudása és gyerekei, akik még mindig folyamatosan külföldre távoznak.

De mint mondtam, egy igazi svéd sosem a rosszat, hanem a jót keresi mindenben, ezért valami pozitívabbat tartogatok a legvégére: A blog hamarosan vlog is lesz egyben, ahol videón is megmutatnánk pár részletet az itteni mindennapokból. Remélem ez is érdekelni fog benneteket! Coming soon! :)

NRebeka 32 komment mindennapok tapasztalatok Svédország

A bejegyzés trackback címe:

https://svedelet.blog.hu/api/trackback/id/tr214065721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

morph on deer 2018.06.22. 21:52:47

Trevlig Midsommar!

- Och jag håller med allt!
Azaz teljesen egyetértek!
Tulajdonképpen ugyanezért ragadtam Svédországban majdnem harminc évvel ezelőtt, holott kezdetben a hazai jövedelmemet meg sem közelítette a svédországi! Már akkor megfigyeltem, hogy aki rohan a buszhoz az nem szőke.;)
A bennszülött nem kapkod, nem stresszel, és amint kilép a munkahelye ajtaján teljesen magánemberré változik, és egy szóval sem említi az ottani problémáit, ha vannak is.

Az első céges Midsommar party előtti napon kezdett a cég elköltözni egy új telephelyre, mert kinőtték a korábbit. Ez akkora esemény volt, jogy még a helyi rádióban is elhangzott a hír.
Előző napon mindenki pakolt, hurcolt, stb., - és a céges bulin egyetlen árva szót nem hallottam senkitől az egészről!
Ahogy politikáról sem, mint ahogy semmi olyasmiről, ami kívül esik a magán- avagy személyes érdeklődés területén.

Amúgy felejthetetlen élmény az igazi svéd Midsommar, a saját rituáléival, a tipikus ételsorral és a hagyományőrzéssel: a hetvenéves meg a nyolcéves együtt játszik meg táncol a midsommarstång (májusfa a kegközelebbi hasonló) körül, és ez így volt hetven éve is, és így lesz hetven év múlva is.
Más világ, szerencsére, amin még s hazai prooaganda sem tud változtatni.

Igen, van miért ott maradni és van mit tanulni! (Még vagy tíz évig biztosan!:))

NRebeka 2018.06.22. 22:20:33

@morph on deer: Igen, ezt nem is értem, hogy csinálják. Nekem még nem megy teljesen, hogy ne beszéljek a munkáról a munkán kívül.
A harminc évvel ezelőtti Svédországot sajnos nem ismertem, csak apukám elmesélése alapján hallottam róla. Biztos sokat változott azóta, de azért valahogy sikeresen kimaradtak az egész világra kiterjedő, véget nem érő rohanásból.
Persze, még rengeteg dolgot kell tanulnunk, minden téren. De unalmas is lenne az élet új kihívások nélkül. :)

DiaTaylor 2018.06.23. 08:52:42

Szeretnék kérdezni erről a Midsommer-ről ez nem egy pogány rituálé amit még mindig nagyon kedvelnek a svédek és az északi népek? Én éltem Edinburgh-ben és ott találkoztam vele először és nagyon megdöbbentett hogy egy ilyen ősrégi hagyomány náluk ekkora ünnep.
Igaz, Edinburgh éghajlata időjárása alapján kell is ünnepelni a nyarat....:), már ha van, már ha azt nyárnak lehet nevezni! :)

morph on deer 2018.06.23. 10:49:22

@DiaTaylor:
Ez a nyári napforduló, amikor a legrövidebb az éjszaka, - már persze ahol egyáltalán van.
Eredetileg egy pogány termékenységi ünnep volt, akkoriban egy termetes fallikus szimbólum, egy feldíszített pózna két (koszorú szerű) gyűrű társaságában.
Feltehetően a buli rendszerint serény szaporodásba torkollott, hiszen arról szólt.
A kereszténység idején aztán ebből egy kereszt szerű forma lett, a karikák a kereszt két rövidebb szárára akasztva.
A dolog ünnep jellege kapott nagyobb hangsúlyt, bár pl. az ételek szimbolikus jellege most is megvan.
Nagyobb rokoni-baráti társaságok jönnek össze már napközben, ha lehet a szabad ég alatt, vagy sátrakba felállított ünnepi asztalnál, virágkoszorúval a fejeken, a fogások közt a hagyományos dalokat (visor) énekelve.
Az egyik “leg-svédebb” élményem volt.
Érdekes volt látni, ahogy a hetvenes-nyolcvanas ugyanúgy játszik, énekel meg táncol mint a tizenéves, és az egész arról szól, hogy érezd jól magad, mert itt az ideje.

Érdemes figyelembe venni, hogy náluk nem volt semmi ami szétcseszte volna néhányszor a hagyományokat, mint nálunk. Ma is szinte ugyanaz történik és ugyanúgy, mint akár 50-100 éve!
Ilyen is van! :)

DiaTaylor 2018.06.23. 15:52:09

Köszi a választ!
A legrövidebb nyári éjszakát tudtam, és azt is hogy szinte egyáltalán nem megy le a nap, nézegetem az Iphone-n, hogy 3:30 felkel a nap és 22:30 megy le :D
A fallikus szimbólumot meg a termékenységet nem tudtam :)
Én 14 évvel ezelőtt Edinburghben botlottam bele de nem tudtam hogy vajon a turisták kedvéért csináltak ekkora máglyákat, a nyári fesztiválra vagy tényleg ünnep náluk.
Utólag biztos hogy arrafelé is ünnep lehet, mert a kelták nem álltak messze a vikingektől ugye.
Nekem tetszik, tetszett akkor is.
Nálunk sokminden szétcseszte de nem csak az 50 év kommunizmus mindig nevetek amikor lassan 30 évvel a rendszerváltozás után még mindig felemlegetnek egy 45 évig tartó diktatúrát...
A busójárás még élő hagyomány bár irtó messze van Mohács hogy odáig valaha is lementem volna.

DiaTaylor 2018.06.23. 16:00:58

Hű, Rebeka de szerencsések vagytok hogy ilyen álom helyen élhettek Svédországban ahol még gyönyörű kert is van és közel a munkahely, van erdő- imádom a fenyőerdőket- ez a kedvencem!
Nem tudom mennyibe fájhat egy ilyen kis lak, de máris irígykedem.
Pedig én Budapesten belvárosi gyerek voltam- Zuglói, előtte pedig Deák téren laktunk a szüleimmel.
Ahhoz képest Zugló is zöldövezet volt...
Hát, én már évekkel ezelőtt eladtam a lakásomat mert iszonyat betontömb-lakótelep szerűk kezdtek el épülni, Cordia -lakópark na az pont szemben volt az én kénylems, tágas, napfényes, 100 nm, két erkélyes luxus lakásommal...Aztán jöttek az autók, kb 2 minden lakáshoz...Az kb 2000 plusz autó.
Mi is nézelódtünk a férjemmel mindenfelé végül Budán kötöttünk ki, de minden iszonyat messze volta 2. kerületi lakásunktól és még a közös költséggel sem számoltunk hogy bár kis lakásos társasház, de mindenre mindenre pénzt szednek, szedtek.
Én ezzel nem voltam kibékülve!
Nem értettük miért fizessünk évi több száz ezret csak közös költségre, mikor nem használunk semmit, kert alig van, lift nincs, garázs magántulajdon és akkor állt össze a kép, hogy nem is érezzük jól magunkat Magyarországon, így eladtuk azt is és most ott tartunk hogy költözünk csak még nem tudjuk melyik ország melyik városába.
Német vagy UK?
Svédország biztos csodaszép, de ott nem hinném, hogy meg tudnánk élni.
Az éghajlattal nem lenne bajom, mindegy hogy esős, vagy hideg csak állandó legyen mert én ezt az egyik napról a másikra 25!! fokot hűl, majd vissza emelkediket nem bírom már állandó Quarelin-használat mellett sem!
Nézegetjük a bérelhető lakás árakat, és hát nem éppen olcsó!
Sejtésem szerint Stockholm is végtelenül drága város lehet...
Egy ikerház apró kerttel nem messze a bel-várostól és nem messze az erdőtől vagy kikotótől az álom lenne....

2018.06.23. 17:33:20

Alig várom a vlogot :D főleg, mert szeptembertől mi is Svédországba költözünk ;) izgatottan várom az egészet, közben izgulok is... :D

NRebeka 2018.06.23. 18:46:15

@DiaTaylor: Nem hiszem, hogy túl nagy titkot árulnék el (mert utána lehet nézni nagyságrendileg), de mi a kétszobás, hatvanpár nm-es lakásért fizetünk 160 ezer forintot. Ebben benne van a hideg-meleg víz, a fűtés, áram, minden közös költség (lift, szemétdíj, kertész, heti kétszeri fűnyírás stb.), 4 tévécsatorna, egy 20 nm-es tároló (fűtött), plusz garázs, plusz internet (60 Mbit/sec). Tehát 160 ezerből minden kijön, ami lakás. Ezt látjuk (télen) a konyhaablakból : svedelet.blog.hu/2018/01/09/koltozes_svedorszagban.
Csodás környzet, csend, madárcsicsergés, tényleg ideális. És arról ne beszéljünk, hogy itt nem nettó 100 ezerből kell kifizetni ezt a lakást.....
Stockholm sokkal drágább, de Svédország nem annyira centralizált, mint Magyarország, tehát vidéken is van munka, és meg is fizetik. Én személy szerint nem költöznék Stockholmba, mert bár gyönyörű, de a mostani életünkhöz képest nagyon zajos.
Érdekes módon az időjárás itt sokkal kiegyensúlyozottabb, mint otthon. Most kb. itt olyan az éghajlat, mint Mo-on volt 25 éve. Télen van hó, és lemegy -10 fokig a hőmérséklet, nyáron van meleg, de jellemzően nem megy 30 fok fölé. Sokkal kisebbek a kilengések, és a légnyomásváltozások sem vészesek (mindketten hideg frontra érzékeny migrénesek vagyunk, szóval figyelünk az ilyenre :) ).
Csak a nyelvet kell megtanulni, aztán mindenhol meg lehet élni. Itt az a jó, hogy akár a takarító sem hal éhen, csak éppen nem cserélgeti olyan gyakran a kocsiját. :)
@Kridan: Megvan már, hogy pontosan melyik környékre? :) Izgi lehet az utolsó pár hónap így, költözés előtt. Meg gondolom elég fárasztó is, a rengeteg elintéznivalóval. A vlog hamarosan jön (amint lesz időnk felvenni).

DiaTaylor 2018.06.23. 19:19:04

Köszönöm szépen a választ!
Én nagyon városi ember vagyok és bár csak egyszer voltam Stokchomban nagyon tetszett hogy 5 percenként víz közelben vagyok. Anno a boyfriendem a belvárosban östermalm negyedben bérelt lakást, mást nem tudok de a környék nagyon tetszett! :)
Mi még nem döntöttünk de Amsterdamot is néztük bár nekünk minél nagyobb a város- csak legyen öko-város- annál jobb.

catnip cupcake 2018.06.26. 16:18:30

Végre új poszt:) gratulálok, hogy egy év alatt ilyen jól berendezkedtetek Svédországban, ez nem semmi.

Amint még régebben írtam kommentben, mi is fontolgatjuk a Svédországba költözést, viszont totálisan ellentmondásos infókat lehet a neten találni. Pl. a te blogod, a Bandirepublic blog, a "Newbie guide to Sweden" oldal mind nagyon pozitívak és lelkesítőek (anélkül, hogy "über-nyálasak" lennének), viszont ha megnézem a thelocal.se fórumát, mintha nem ugyanarról az országról szólna. Érdekes módon az egyetlen közös pont a kétszínű viselkedés említése:) ez tényleg ilyen kulturális sajátosság?:)

Azt írtad, hogy a svédek nem beszélgetnek politikáról (gondolom, ez pont olyan kényes kérdés, mint valakinek a fizetéséről érdeklőni). Most, hogy nemsokára választások lesznek és a Svéd Demokraták a második legnépszerűbb párt, mennyire van jelen a politika a napi életben?

És még egy roppant fontos kérdés: lesz majd macskás poszt most hogy bővül az állomány?:)

catnip cupcake 2018.06.26. 16:38:29

@DiaTaylor: Németországról nem tudok nyilatkozni, de ha a hosszútávú stabilitás fontos, a UK nem a legjobb választás sajnos a jelenleg zajló öntökönlövés-folyamat (a.k.a. Brexit) miatt (10 éve elmúlt, hogy itt élünk és erősen gondolkodunk Svédországon). Persze attól is függ, milyen területen akartok majd dolgozni. Pl. IT és egészségügy területén dolgozók az átmeneti időben is keresettek lesznek. Valamint ha jövő március előtt kijöttök, kedvezőbb feltételek vonatkoznak majd rátok, hiszen addig a UK hivatalosan is EU-tag.

Ha mégis a UK mellett döntöttök és nem Londonba akartok menni, javaslom Bristol környékét: olcsóbb az ingatlanbérlés/-vétel mint Londonban és környékén, közel a tenger, Wales (pl. Brecon Beacons nemzeti park), Forest of Dean és Somerset grófság is tök nyugis hely. Viszont Bristol elég nagy város, megvan a nyüzsgés és a munkalehetőségek is jobbak.

Ami az éghajlatot illeti, elég kiegyensúlyozott a klíma: ugyanazt a kabátot tudom hordani decemberben és áprilisban:D Nincs nagyon hideg és nagyon meleg (bár most éppen hőhullám van itt délen, ami azt jelenti, hogy akár 30 fokig is felmehet).

DiaTaylor 2018.06.26. 16:57:05

Köszi a választ aranyos vagy!
Művészeti tevékenységet fogunk végezni, vállalkozóként, máshogy nem is lehet ezt sehol sem csinálni.
Mi nagyvárost, világvárost keresünk ahol többimillió lakó van, kisváros falu, falusias vidék teljesen kizárt, ott mi éhen halnánk, és a kislányom sem bírná.
Ugyanakkor parkos, csöndes, biztosnságos környékre szeretnénk menni a nagyvároson belül.
Angliáról sok jót én sem hallottam, de tul.képp azért nem mert akik kimentek azok a legeslegalján vannak a társadalomnak szó szerint.
Minimál bérért dolgozik egy ismerős- Manchestertől 35 km Burnley-ben valami raktárban és finoman fogalmazva siralmas a helyzete...
Edinburghben éltem imádom, de nem elég nagy, és nagyon hideg az időjárás. Már túl hideg.
Egyébként a hűvös éghajlat nekünk csak előny, és az is ha nincs nagy hőmérsékletingadozás mert azt egyaltalán nem bírom.
Az angol eü-ről kérdeznék, ha estleg tudsz valamit, az angol ismerősöm teljesen el volt hűlve mennyire rossz az orvosi ellátás, hogy meg sem vizsgálta a pakisztáni orvos, hanem csak leküldte a gyógyszertárba hogy ott is van orvos majd megvizsgálja ő , utána derült ki hogy tüdőgyulladása és bárányhimlője van felnőtt létére.
Márpedig nekem a magyar eü-ről van rettenetes képem csak magánba műkdöik az egész proktológustól- szívorvosig fogorvosra pl már több százezret kiköltöttem ebben a hónapban.
Szóval azért lehet ennyire rossz tapasztalata mert annyira alacsony/alantas a biztosítás amit fizet?

NRebeka 2018.06.26. 19:34:31

@Kridan: Ott biztosan. Egy fél évvel ezelőtt elképesztő mennyiségű embert kerestek az ikeába Göteborg környékére. Itt, a közelünkben levő ikeában pedig dolgozik egy kedves arab srác, aki még csak mutogatni tud svédül, de az nagyan jól megy neki :D. És Göteborg csodálatos és varázslatos város :)))
@catnip cupcake: Szerintem ez hozzáállás kérdése. Itt is vannak negatív dolgok, és igen, a bevándorlás probléma, de nem kell azért világvégét kiáltani. Szerintem a svéd állam ezerszer jobban kezeli az "arab-kérdést", mint a magyar a "cigány-kérdést" (bocsánat a sarkos fogalmazásért). A bűnözési statisztikák pedig még mindig jobbak itt. A szexuális zaklatásról meg ne beszéljünk, mert kicsit mást tartanak annak, mint amit mi annak gondolunk....
A kétszínűségnek igen nagy mesterei. Nem tudom honnan tanulták, de istenien csinálják :D Mondjuk néha el tudnék viselni némi őszinteséget.
Nincs szó a politikáról, de semmilyen szinten. A múltkor beleszaladtunk egy szociáldemokrata pártrendezvénybe Helsingborgban, de először valami koncertnek néztük mert pár ember zenélt egy színpadon, a lentiek med sütiztek meg kávéztak. Nincs teleplakátolva minden (legalábbis felénk), és mindenki megtartja magának a véleményét a dologgal kapcsolatban. (Egyébként nagyon kiváncsi leszek az eredményre)
Természetesen, a macska kötelező eleme a blognak :D Ha valahogy rá tudnánk erőszakolni, hogy legalább addig maradjon valamelyik macskabútoron, amíg lefotózzuk, az nagy siker lenne....Na mindegy, remélem az új macska szeretni fogja a neki szánt cuccokat :)

DiaTaylor 2018.06.27. 16:24:01

A svédek kétszínűek?
Hogy érted?
Csak megtartják maguknak a másokról alkotott véleményt és nem mondják ki vagy utólag mégis hallasz valamit ami nem az volt , mint amit az elsődleges reakciókból leszűrtél?
A szexuális zaklatás náluk miben merül ki?
Azt tudom hogy Edinburghben az orvos gumikesztyűben és nővér jelenlétében hallgatta meg a tüdőmet egyetemistaként, nehogy utána bevádoljam valamivel (nem az a fajta vagyok)

NRebeka 2018.06.27. 16:33:57

@DiaTaylor: Azt értem ezalatt, hogy mosolyognak rád, aztán közben simán elmondanak mindennek a hátad mögött. Vagy pl. a volt főnököm mindenkinek mondogatta, hogy mennyire szereti de közben a mi bérköltésgünkön próbált spórolni (nem hagyta jóvá az összes ledolgozott munkaórát). És nagyon kell vigyázni, hogy az ember kinek mit mond, mert lazán visszamondják az adott embernek, és máris kínos szituációba kerület az ember fia.
Itt már a szóbeliség is zaklatásnak minősül, vagy az, ha utánad fütyül az utcán. A legnagyobb különbség viszont az, hogy a bejelentőt komolyan veszik a rendőrök, és a bejelentőnek joga van ahhoz, hogy ez azonos nemű hallgassa ki (nem kell 5 férfi rendőrnek elmondani mindent, miközben "minek ment oda" arckifejezéssel néznek).
Az én tapasztalatom az, hogy Magyarországon még az sem számított szexuális zaklatásnak, ha valaki alámnyúlt a metrón. Vagy pl. egyszer távolsági busszal utaztam, és a mellém beülő férfi elővette és elkezdett önkielégíteni, remélve, hogy majd csatlakozom (vagy nem tudom mire számított). Mondjuk ott a sofőr jó fej volt, mert mikor felálltam és szóltam, akkor a puszta közepén letette a srácot. De rendőrt hívni ott sem jutott eszébe senkinek.

DiaTaylor 2018.06.27. 18:41:27

Hű, szegény lány akkor te nagyon kifogtad a sexfüggő szemétládákat.
Velem ilyen Budapesten soha nem történt.
Amikor Edinburghben éltem és egyetemista voltam ösztöndíjjal, akkor az volt a tapasztalatom, hogy a skótok irtó kedvesek, mosolygós nyitott, nyílt szívű nép.
Minden alja munkát náluk a Pakisztáni-Iráni- Indiai- Srí-Lankai nép végez.
Amúgy ők is mosolygósak.
A McDonalds valszeg az alja lehet, mert mindenki sötétebb bőrű az említett nációból való volt.
Engem alapból mindenhol svédnek néznek-néznének mert nagyon fehér bőrőm van, rengeteg anyajegy és szeplő, hirtelen szőke hajam van és 175 magas vagyok.
Bárhol jártam a tengerparton mindenki azt kérdezte, hogy Germany? Sweden? Finland? Aranyosak voltak. Ebből a szempontból nekem a beilleszkedés nem lenne nehéz.
Svédországról nekem a jólét, a nyugalom, a tragikus sorsú Avicii- RestinPeace- és az ABBA jut eszembe.
Én remélem, csak rossz főnököt fogtál ki, és ha látják rajtad hogy szorgalmas vagy és elhivatott akkor a következő főnök, vagy akár beosztott is értékelni fogja a munkádat.

catnip cupcake 2018.07.18. 15:58:26

@DiaTaylor: bocs, hogy ilyen későn reagálok, de közben szabadságon voltam internet nélkül.
Szóval, az angol állami egészségügy (NHS): ez ingyenes, többek között a beszedett adókból finanszírozzák, nem kell fizeni vizitdíjat vagy külön biztosítást, a receptre felírt gyógyszer fix £8.80 per gyógyszer Angliában (idősek, terhes nők, rákbetegek stb. nem fizetnek a gyógyszerért - www.nhs.uk/NHSEngland/Healthcosts/Pages/Prescriptioncosts.aspx )
Ja, Skóciában, Észak-Íroszágban és Walesben ingyenes mindenkinek a receptre felírt gyógyszer.
Recept nélküli gyógyszert nemcsak gyógyszertárakban, hanem drogériákban (pl. Boots) és szupermarketekben is lehet venni (utóbbiakban szokott lenni rendes gyógyszertár szekció, ahol ki lehet váltani receptet stb.), sőt még a vasútállomás kávézója is árul ibuprofent:)

Én is szoktam olvasni magyar határátkelőket panaszkodni, hogy milyen rossz az NHS, a doki hazaküld egy paracetamollal stb. Ez azért erősen praxis-függő, nekem nem volt soha gondom eddig, de el tudom képzelni, hogy vannak ilyen esetek. Ha nem elégedett valaki, váltson háziorvost, a neten is lehet értékelést találni a rendelőkről. A háziorvos (GP) több mindent tud általában csinálni, mint egy átlagos magyar háziorvos és csak indokolt esetben utal be a szakorvoshoz (előírt protokoll szerint), egyfajta kapuőrként működik (mivel a szakorvos drága és kevés van belőlük). Ja, a rendelőkben több olyan dolog van, amit nővér végez és nem orvos: pl. a méhnyakrák-szűrést nővér végzi és nem nőgyógyász szakorvos, a fülmosást is nővér végzi és nem fül-orr-gégész.

A szakorvosokhoz nem lehet csak úgy elmenni rendelésre vagy időpontot kérni, csakis beutalóval, amit a GP ad indokolt esetben. Ha magánorvosohoz akar valaki menni, megteheti; vannak magán-egészségbiztosítók által működtetett rendelők/kórházak (pl. BMI, Bupa, Spire, Nuffield), itt nem kell beutaló, hogy lásson egy szakorvos (bár ajánlott, a kórtörténet miatt), viszont az árak magasabbak, mint egy magyar magánrendelésen. Lehet, hogy megéri magyarországi magánorvoshoz menni, ha olyan dologról van szó, amit előre lehet tervezni és nem sürgős (pl. fogorvos, bőrgyógyász). Én is a magyarországi bőrgyógyászomhoz járok anyajegyszűrésre és műtétre, mert egyszerűbb és olcsóbb.

A párom az NHS-nél dolgozik (mentálhigiéné területen) lassan 10 éve és én is dolgoztam korábban ott néhány évet (igaz, én nem betegellátásban), úgyhogy valamivel jobb rálátásunk van az egészre, mint az átlagembernek.
Az NHS nem tökéletes, de sokkal jobb, mint a magyar egészségügy: nincs olyan, hogy a fejedre hullik a vakolat (bár vannak eléggé "retro/szocreál" kinézetű kórházak), nincs hálapénz (nem is értik, hogy mi az), van WC papír, szappan, kézfertőtlenítő gél stb.

Viszont látható-érezhető az utóbbi 8 év alulfinanszírozása (köszönhetően a kormányzó Konzervatívoknak): itt is lehet, hogy órákat kell várni a sürgősségin (nincs elég ágy - www.youtube.com/watch?v=_XHt0mFpk2E) és heteket kell várni egy szakorvosi beutalóra (ha nem sürgős az eset), a GP-hez időpont lehet, hogy csak egy hét múlva van (bár általában szokott lenni sürgősségi időpont aznapra). Nagy probléma, hogy nincs elég nővér, orvos, healthcare assistant stb. és emiatt több munka marad a többi dolgozóra, a Brexit meg eléggé elvette a kedvét az EU-s munkavállalóknak attól, hogy idejöjjenek. Ráadásul a fizetések sem valami fényesek (mármint az itteni viszonyokhoz képest - kb. £22.000 a bruttó kezdőfizetés egy frissdiplomás nővérnek, ami bőven átlagfizetés alatti), ezért sok nővér elmegy több fizetésért privát egészségügybe dolgozni vagy kompletten pályát módosít.

Dióhéjban ennyi:)

catnip cupcake 2018.07.18. 16:24:55

@NRebeka: kíváncsi leszek én is a választások eredményére, azért bízom abban, hogy a svédek bölcsebben döntenek, mint az amerikaiak pár éve:D a Svéddemokratákról azért olvastam pár hajmeresztő dolgot (pl. abortusz szigorítása, homofób kijelentések).

Várom a macska-update-et, lehet hogy a fotó helyett inkább a videó lenne a megfelelő médium? :) az jobban visszaadja az összes "macskaságot"

DiaTaylor 2018.07.19. 15:10:23

Catnip cupcake!

Köszönöm szépen nagyon kedves vagy hogy válaszoltál sokat segítettél!
Az ismerős aki nagyon negatív véleményt formált egy vendégmunkás és sajnos ő tényleg a legalja munkát végzi a minimál bérért vagy még annál is kevesebb összegért, így én sem igazán akartam az ő véleményére adni.
Hát, úgy tűnik még így is összehasonlíthatatlanabbul jobb ott az EÜ mint Mo-n, ahol nem merik nyilvánosságra hozni hogy hány ember hal meg kórházi fertőzésekben- kb 30-40%- lehet, és mennyiren halnak meg orvosi műhiba, félrediagnosztizálás vagy a túl hosszú várólisták miatt....
Mi London, Stockholm, München között vacilálunk hogy merre tovább...
És szeretnénk még egy gyereket, ha már kiköltözünk...:) Tényleg új életet kezdünk mindenféle szempontból!

catnip cupcake 2018.07.20. 14:13:37

@DiaTaylor: a minimálbéres munkából azért itt sem lehet dőzsölni, főleg nem Londonban és környékén. Rosszabb anyagi lehetőségek --- >rosszabb környéken lakás ---> rosszabb közszolgáltatások. Ha a nyelv már jobban megy (és azért mindent meg kell tenni, hogy jobban menjen:) pl. magyar TV-műsor helyett BBC iPlayeren angol felirattal nézni a műsorokat és üres 10 percekben Duolingo appal gyakorolni), váltani kell. Brexit ide vagy oda, még mindig van sok munkalehetőség.

Ami a kórházi fertőzéseket illeti, itt is előfordulnak ilyen esetek de itt minden nyilvános. Míg otthon jóformán ki kell perelni az információt a kórházaktól, itt láttam azt, hogy az egyik osztályon büszkén hirdette a faliújság, hogy már X napja nem volt MRSA stb. fertőzéses eset az osztályukon. Ezen kívül van az ún. Freedom of Information request (www.gov.uk/make-a-freedom-of-information-request), amivel bármilyen állami szervezettől lehet információt lekérni. Lenne is sírás-rívás ha otthon is lenne ilyen :D pedig nagyon kéne.

Ami a London-Stockholm-München hármast illeti, ha választanom kéne, én Stockholmba mennék, mert ugyan nagyváros de nem olyan hatalmas, mint London és nincs akkora tömeg, valamint a természet is közelebb van (Münchent sajnos nem ismerem, így arról nem tudok nyilatkozni. ). Idén februárban egy vasárnap este sétáltunk a belvárosban, tisztára kihalt volt. Ugyanebben az időben Londonban vagy akár Budapesten is jóval nagyobb a nyüzsi. Mi kb. egyórányi vonatútra lakunk London belvárosától de ritkán járunk ott, mert a zsúfoltságot egyre nehezebben viseljük (lehet, hogy csak öregszünk?:D). Kulturális/kulináris szempontból London nagyon jó és azt a részét imádom, de a 19. században épült út- , vasút- és metróhálózat azért kínlódik rendesen. Az egyik sokk az volt nekem, pár nappal kiköltözésem után, hogy éjfélkor London belvárosában (Soho/Haymarket) rendesen forgalmi dugó volt:D
Bár az ingatlanbérlés és -vásárlás Stockholmban is biztosan drága, London szerintem simán veri.

Ami még Stockholm mellett szól, az hogy a gyerekvállalást szerintem jobban támogatják, mint itt. Itt horror összegbe kerül a bölcsi/ovi (ezekből nincs állami, mint Mo-on), simán egy kisebb fizetést elvihet, sok nő ezért inkább otthon marad, mert nem éri meg dolgozni és elkölteni a megkeresett pénzt az ovira.

DiaTaylor 2018.07.20. 16:33:55

Köszi szépen, nagyon kedves, hogy segítesz remélem Rebeka sem bánja hogy szét-offoljuk a blogját :O
Az ismerősöm 3 éve él Nagy-Brittanniában és egy büdös betűt nem tud angolul mert nem is akar tudni...
Egy raktárban dolgozik egy nagyon f.o.s helyen Manchestertől délre egy kis faluszerű helyen...
Én meg voltam döbbenve hogy tud annyiból megélni mert én itt Mo-n a duplájánál is többet költök mint ő odakint...mindegy legyen az ő dolga.
A lányom lassan 10 éves és én 1 évesen beadtam bölcsi-ovi játszóházba ahova járt egészen a ziskola megkezdésésig 6 éves koráig és havi 120.000 forintot fizettem akkor...
Akkoriban még nemvolt minden sarkon EU-pályázati támogatással működő magánovi és gyerekmegőrző.
Ma sem sokkal olcsóbbak az igaz, de akkoriban a pénz többet ért mint most...
Szóval nem ijedek meg a költségektől ha egyszer leszenk. Bárcsak lennének.
A magyar hozzáállás az az, hogy 40 évesen minek magának még egy gyerek már öreg hozzá...
Alapból 30 évesnek nézek ki de persze attól még 40 vagyok...
MInek egy 10 éves gyerek már nem tud megszokni egy kistestvért...
Rettenet ez a feudális gondolkodásmód, a közöny, a berögződések...
Én nézegetm hogy mennyi az ingatlan bérlés, vétel és hát meg vagyunk döbbenve bár fel voltunk készülve hogy egy akármilyen ikerházacska Stockholmtól vagy Münchentől kijebb is 500 ezer euróra rúg vagy pl egy lakás is ennyibe kerül...
Mi egyébként inkább lakást szeretnénk kilátással, panorámával valahogy nekünk a ház nem fekszik, soha nem is szerettük.
De brutál árak vannak, Stockholmban.
Nekem is tetszene, a természetközelsége miatt, a régies óvárosias hangulata a nagy parkok tényleg csodaszép a sok sziget amire épült de akkor nagyon kellene bevétel az pedig nálunk nem olyan fix mint nálatok mert mi nem havi bérért dolgoznánk, hanem művészeti tevékenységet, ami vagy bejön vagy nem, vagy nem minden hónapban ugyanannyi.
Mo-n semmit de semmit nem adnak ki információkat, még azt is meghamisítják ami aktuális, mert sokkot kapna a nép.
Nincs sem hatásköre, sem felelőssége, sem jogköre semmilyen hivatalnak, intézménynek semmire, és pont azért akarják az EU-t távol tartani, hogy ne lássanak be a maffiaszerű kormányvezetésbe. Ezért nem akartak ide menekülteket beengedni, hogy a civil-szféra sem tudjon velük együtt megjelenni.

DiaTaylor 2018.07.20. 16:36:17

Ha Stockholm februárban kihalt azt nem csodálom , szerintem a Karib szigeteken vagy Malibun süttetik a hasukat megtehetik szerintem anyagilag.

Kardosszilvi 2018.09.07. 11:23:40

@Kridan: Szia! Képzeld, mi is Göteborg környékére megyünk, bár ez egyelőre közeéebb van Borashoz, mint Göteborghoz. Mi októberben költözünk :)

Kardosszilvi 2018.10.04. 12:16:46

@Kridan: az szép lehet :) Én is nézegettem ottani albérletet, de elég sokáig tart bejutni többnyire onnan, a tervező szerint. Vagy nem annyira gáz?

meningea 2018.12.18. 15:28:05

Kedves Rebeka! Nemrég akadtam a blogotokra, mivel éppen az információgyűjtés időszakában vagyunk a párommal, szeretnénk kiköltözni 1-1,5 éven belül. Sok hasznos információt összeszedtem tőletek (is), amiért nagyon hálás vagyok, köszönöm nektek! Viszont szeretnék még pluszban infót kérni, ami már specifikusabb kicsit. Esetleg egy e-mail címet kaphatok, amin érdeklődhetek? Nem szeretném ha itt komment útján bármilyen módon beazonosíthatóak lennénk a munkáltatóink által. :D Mert azért leírnám a "paramétereinket", hogy kik vagyunk, mi mivel indulnánk. Eszem ágában sincs hosszasan zargatni benneteket, csupán pár levélváltás erejéig kérném a segítségeteket. :) Köszönöm, hogy ha válaszolsz!

NRebeka 2018.12.18. 18:13:16

@meningea: írtam neked privát üzenetet, ott megtalálod az email címemet is :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.03.14. 13:57:38

A cafka cicáról azért csak kellene kép illetve poszt...
:-)
Telefonnal is lehet képet lőni, csak állítsd be úgy, hogy mozgó téma, sport mód, stb-ben legyen.

NRebeka 2019.03.14. 15:32:22

@geegee: Tudom, sőt, a mobilom tárhelyének a 80%-at a macskák töltik ki, úgyhogy még nehéz sem lenne összehozni egy bejegyzést róluk. :) Rá is állok a témára...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.03.14. 19:22:55

@NRebeka: Nyomjad, nyomjad. :D
Macskabuzik vagyunk, a lányom meg én, (a nejem kevésbé) szóval jöhet.És ínséges időket is élünk, nem férünk hozzá sehol sem megfelelő állathoz.Amihez meg igen, az egy ostoba hülye p!csa, (pedig nem szoktam ilyeneket mondani nőkre, de ez tényleg az...) már mint a macska, szóval az nem kell.
Saját jószágot meg nem akarok ,mert lakásba nem tartanám, meg nehéz tőle nyaralni menni is.
Valamelyik szomszédba, közeli házba volna jó, hogy az ember csak átmászkáljon néha, mikor ingere támad rá.
:D
süti beállítások módosítása