Svéd(d)élet(t)

Amikor már a svédek is (majdnem) fáznak

Egy újabb vendégposzt következik, a nyár végi svéd reggelekről.

Volt már szó ebben a blogban a furcsa svéd időjárási jelenségekről: Itt nem lepődik meg senki (csak mi), ha napsütéses időben minden előjel és átmenet nélkül szakadni kezd az eső, de ugyanilyen természetes a fordítottja is, amikor a zivatar néhány másodperc alatt ragyogó napsütéssé válik. Adott esetben négy-öt ilyen éles váltást is lehet élvezni egy-egy napon. A bónuszt általában estére tartogatják, ilyenkor a napsütés és az eső egyszerre jelentkezik. Emlékszem, hogy Magyarországon az ilyen időben megjelenő szivárványok gyakran az internetes hírportálok címlapjára kerültek. Nos, itt egy önálló portált is meg tudnának tölteni vele.

A svédek egyébként az öltözködésüket illetően nagyon jól fel vannak készülve ezekre az esőkre. Gyakori jelenség, hogy az esőköpennyel, és ugyanolyan anyagból készült, gumis szárú nadrággal vízhatlanra beöltözött svédek a vonatra szállva “kicsomagolják” magukat, és kiderül, hogy a védőruha alatt ott lapul a rendes utcai/irodai ruhájuk. (A svéd öltözködés egyébként majd megérdemel majd egy önálló bejegyzést is.)

Hogy a napsütés-eső kombináció csak nyári jelenség-e itt, vagy állandó, az majd hamarosan kiderül, ugyanis itt a nyár a legnagyobb jóindulattal is csak augusztus közepéig tart. Ezt nem csak az augusztus 15-e körüli iskolakezdés jelzi, hanem a rövidülő nappalok is: Pontosan az iskolakezdéssel esett egybe az, amikor a vonatra váró reggeli utazóközönség irigykedve mutogatott a túlsó oldali peronra, mondván hogy oda bezzeg még mindig odasüt a felkelő nap, csak az 1-es vágánynak kell mától kezdve összébb húznia a kabátot.

De visszakanyarodok az eredeti témámhoz:

Mivel Cickány úgy döntött, hogy ma egy órával korábban felébreszt a szükségesnél, ezért én úgy döntöttem, hogy ma a korábbi vonattal megyek be az irodába. Ez azt jelenti, hogy így a reggeli csúcsidőben érkezem a hässleholmi vasútállomásra: a munkába járós 3-4 személyvonatot egy innen induló, és két keresztülhaladó Öresundståg egészíti ki, de ekkor érkezik meg Malmö felől a napi első stockholmi gyors is. És ennek ellenére egy látszólag tök üres vasútállomásra érkeztem. Sűrű köd, sehol egy ember.

Ebben az 5-6 fokos reggelben a sűrű ködöt egyébként úgy kell elképzelni, hogy tényleg nem lehet messzebbre látni pár méternél. És ennek is ugyanolyan fokozatmentes határai vannak, mint az esőnek: valamivel később Kristianstadban már napsütésben szálltam le a vonatról, majd az iroda felé sétálva egyszer csak úgy értem vissza a ködbe, mint amikor az ember egy ajtón lép át egy másik helyiségbe.

Szóval köd, és üres vasútállomás. Hát itt meg mi történt? Aztán hamar kiderült, hogy a teljes reggeli utazóközönség egy emberként úgy döntött, hogy bevonulnak a fedett, fűtött átjáróba. Mert ezek a svédek ugyan bent sem fáznak, kint sem fáznak, de ha egy ilyen nyár végi reggelen ki kell szállniuk a kellemes vonatból a ködbe, akkor igenis a fűtött, száraz helyen maradnak a várakozás utolsó pillanatáig.