Svéd(d)élet(t)

Az életünk Svédországban.

2017. október 18.

A svédek feltalálták a készpénzmentes készpénzt

Messze van a beilleszkedéstől, mint Makó Nyköpingtől az, aki itt nem használja rutinszerűen a Swish-t. A rutinszerűségbe pedig beletartozik a “betala” (fizet) ige helyett a “swisha” (Swish-el fizet) ige megfelelő használata is. De kezdjük az elején...

Akármennyit is utazik az ember a világban és találkozik más fizetési szokásokkal, akármennyit is olvas arról, hogy mely országokban hogyan változik a fizetési módokhoz való hozzáállás, azért a magyar ember számára ezek az ismeretek egyelőre továbbra is a tudományos-fantasztikum világába tartoznak. Olyasmi, mint mikor megnézünk egy David Attenborough sorozatot a déltengeri bálnákról: szép, érdekes, jó tudni róla, de cseppet sem érinti a mindennapjainkat. Nem hiszem, hogy tévedek abban, hogy nálunk a legtöbben még mindig úgy vágnak neki egy külföldi útnak, hogy előtte “okosban” váltanak egy kis készpénzt. (Sőt, hazaúton bennünk van a “vegyünk még valamit, ne kelljen visszaváltani” érzés is.) Ez nyilván kevésbé a tudatlanságunkban, sokkal inkább a nagy történelmi hagyományokra visszatekintő adóelkerülésben gyökeredzik.

Svédországban viszont adóznak (sőt az ide költözni kívánóknak szóló weboldalon külön elmagyarázzák, miért is vannak rendben a svédek az adófizetés gondolatával - ez meg is látszik az országon), tehát a pénzüket is nyugodt szívvel tartják bankban. Habár a készpénzfelvétel a legtöbb bankszámlacsomagban bármikor, bármilyen automatából ingyenes, mégis mindig mindenki bankkártyával fizet - és mivel a kereskedők sem adócsalásból élnek, ezért mindenhol van is kártya elfogadóhely. És a mindenholba beletartozik a pénteki piacon a városka főterén utánfutóból halat áruló néni is.

Na de mi van az eperföldek szélén epret áruló kistermelőkkel? Hogyan vásárolhatunk a bácsitól, aki az erdőben szedett bogyókat és rókagombát árulja a parkolóban a kisteherautójából? Miként lehet kifizetni a Blocket-en hirdetett használt tárgyakat? (...mert imádnak így vásárolni. Talán a környezettudatossághoz lehet köze.)

Nos, erre való a Swish. Ami nem más, mint egy pofonegyszerű mobiltelefonos alkalmazás. A netbankunkon keresztül tudunk regisztrálni a Bank ID-nk segítségével - majd mindjárt szó lesz erről is -, és ezzel lényegében bankkártya elfogadóhelyé is váltunk. A Swish-ben nem kell bonyolult kódokkal és bankszámlaszámokkal törődnünk, mindenkit a saját mobiltelefonszáma azonosít. Tehát pl. a pénteki közös kollegális ebéd teljes összegét kifizetem a saját bankkártyámmal az étteremben, majd a többiek mind belépnek a Swish-ükbe, megadják az én telefonszámomat, valamint az ebéd árának rájuk eső részét - és az én bankszámlámon már ott is van a pénz. Nem holnapután, nem négy órán belül, hanem azonnal. Mégsem kell attól félni, hogy illetéktelen fog a Swish-ünkkel fizetgetni, mert minden esetben a Bank ID-s PIN kódunk megadásával kell jóváhagyni a tranzakciót (ami mindössze 6 számjegy).

cid_1796655.png

 

Biztonságos, mint a netbank? Igen.

Biztonságosabb, mint a bankkártya? Igen.

Egyszerű, mint a készpénz? Igen.

Azonnali, mint a készpénz? Igen

Kell hozzá készpénz? Nem!

Zseniális!

 

A magyar ember számára pedig külön jó érzés, hogy a XXI. században XXI. századi módszereket használhat. Igazán nem mondanám magamról, hogy Magyarországon egy kő alatt éltem, mégis egy újabb lépéssel tágult ezzel a világ számomra.

Mint ahogyan a már említett Bank ID-vel is, ami szintén a svéd hétköznapok szerves része. Mit is jelent ez pontosan, és egyáltalán mire jó? Ha szakszerű akarok lenni, akkor ez nem más, mint egyfajta elektronikus aláírás. Ha praktikus akarok lenni, akkor ez ugyanolyan kényelmi szolgáltatás, mint pl. a Google ujjlenyomatos azonosítása a jelszó megadása helyett. Ha pedig cinikus akarok lenni, akkor azt mondanám, hogy ez teszi lehetővé azt a fajta elektronikus ügyintézést, amiről Magyarországon csak beszélünk, de valójában nem létezik.

Ha van személyi számunk és bankszámlánk, akkor a netbankunkban tudjuk aktiválni a Bank ID-nket. Egy egyedi PIN kódot megadva kapunk egy bárhol használható egyedi azonosítót, ami - mivel megbízható banki azonosítás alapján készül - megbízhatóan azonosít bennünket mindenütt. Innentől kezdve nincsen szükségünk mindenféle jelszavakra, azonosítószámokra, felhasználónevekre, sőt egyáltalán nem szükséges külön-külön regisztrálni magunkat mindenhol. Csak a személyi számunk és a PIN kódunk szükséges, és máris be tudunk lépni, gyakorlatilag bárhova. A különféle kormányzati szervekhez és hivatalokhoz (adóhivatal, társadalombiztosító, stb…) éppúgy, mint mondjuk a helyi közműszolgáltatókhoz (akkor is, ha eddig nem voltunk az ügyfelük), vagy mondjuk az internetszolgáltatónk vagy a szakszervezetünk weboldalára. Természetesen a netbankunkba is ezzel az egyszerű módszerrel tudunk bejelentkezni. Ugyanakkor roppant biztonságos, hiszen minden belépéskor csupán a személyi számunkat kell megadni az adott weboldalon, a PIN kódunkat mindig a saját mobiltelefonunk BankID alkalmazásában kell begépelni. És nincsenek kétségeim, hogy mindenki valóban csak azokhoz az adataimhoz fér hozzá, amire szükségük van.

i0gcf4s6jbfz0porzvdhbbgn-ii.jpegMindössze ennyi kell ahhoz, hogy bármilyen svéd felületre beléphessünk.

(Műszaki dolgokban kevésbé jártas emberek kedvéért alaposan leegyszerűsítve, ilyenkor a következő történik: az adott szolgáltató a weboldalán megadott személyi számunkat elküldi a Bank ID rendszerének. Itt megnézik, hogy tartozik-e ehhez a személyi számhoz egyedi Bank ID. Ha igen, akkor a Bank ID-hez kapcsolt egyetlen mobiltelefonos alkalmazásra elküldi az információkat, hogy ez és ez a cég szeretne engem hitelesíttetni. Jóváhagyáshoz a mobiltelefonban be kell gépelni a PIN kódot. Ha ez sikerült, akkor a Bank ID rendszere csupán annyit igazol vissza a másik irányba, hogy igen, az illető azonosította magát. Ez tehát úgy értelmezhető, mintha megadtam volna egy helyes felhasználónév és jelszó párost, tehát az adott oldal jóváhagyja a belépésemet. Ha bármikor bármiért úgy éreznénk, hogy a Bank ID-nk nincs biztonságban - pl. elvesztettük a telefonunkat - akkor máris létrehozhatunk egy új Bank ID-t, így a régit többé nem lehet felhasználni az azonosításunkra, még a PIN kód ismeretében sem.)

Szóval nem kell többé jelszavakat megjegyezni. Nem kell többé attól félni, hogy hozzáfértek a jelszavunkhoz. Nem kell mindent személyesen, az aláírásunkkal intézni, mert a Bank ID-s azonosítás ezt helyettesíti. (Aki próbált már ingatlan adás-vétel kapcsán mérőórákat átírni, az most gondolja végig a Bank ID nyújtotta lehetőségeket, és morzsoljon el egy könnycseppet.) És többek között nem kell készpénzt magunkkal hordani, csak a Swish-t a mobilunkon.

Hogy ebben a készpénzmentes világban miből élnek meg a minden áruház előtt zsámolyon ücsörgő koldusok, az viszont továbbra is rejtély :)

 

A képek forrása : google.com

NRebeka 31 komment mindennapok ügyintézés Svédország

A bejegyzés trackback címe:

https://svedelet.blog.hu/api/trackback/id/tr6013015462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

morph on deer 2017.10.18. 18:13:22

Két kis kiegészítés:
- A ‘Bank ID’ készülékhez kötött, tehát kizárólag azon a berendezésen használható, amelyen eredetileg aktiváltuk.
- A ‘Mobil Bank ID’ ugyancsak működik ujjlenyomattal, ha a telefonon van leolvasó, ha azonosításra használjuk, pl hivatali ügyintézésnél, vagy akár az internetbankba való belépésnél, de fizetés/átutalás jóváhagyása/láttamozása csak kóddal lehetséges.

Amúgy valóban óriási ott, hogy gyakorllatilag bármit el lehet online intézni, bármilyen adatunkhoz hozzáférni, beleértve akár az orvosi vizsgálataink eredményét, a felírt recepteket, stb., sőt, fel is lehet iratni, ha kell, vagy lehet időpontot foglalni az orvosnál!
Szóval kényelmes, papír- és költségkímélő megoldás.

2017.10.19. 02:43:55

Tehát semmivel se kényelmesebb, mint a készpénz, csak az állam rálát arra, hogy ki mire költ és mennyi a bevétele.

@morph on deer: én támogatom a digitális, online megoldásokat, de azt hinni, hogy az olcsóbb, költségkímélőbb, az naivitás.
Te se tudod ezek szerint, hogy egy ilyen rendszer fejlesztése, karbantartása, közbeszerzése mennyibe kerül :)
Te fizeted, az államnak, banknak semmibe se kerül.

"És nincsenek kétségeim, hogy mindenki valóban csak azokhoz az adataimhoz fér hozzá, amire szükségük van." - LOL
Ahogy a Google, Apple, Microsoft meg a kormányok is csak azt gyűjtik, amit akarnak, úgy ott sincsenek csodák.

Viszont kényelmes, azt nem vitatom.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2017.10.19. 08:21:01

A Swish-hez hasonlót már réges-régen kitalált a Vodafone Kenyában és Tanzániában, úgy hívják, hogy M-Pesa. És nem állami kitaláció, hanem egy magán cég találta ki (a Vodafone), azaz valószínűleg olcsóbban működik. Itt Albániában is használható. És még bank, valamint bankszámla sem kell hozzá.
en.wikipedia.org/wiki/M-Pesa
www.origo.hu/gazdasag/20170221-10-eves-a-vodafone-m-pesa-a-vilag-vezeto-mobilfizetesi-rendszere.html

Illese123 2017.10.19. 08:36:09

@Karandash Valszeg nehéz megemészteni magyar fejjel, de a skandináv kormányok valóban nem hajlamosak törvénytelen ártányságokra. Nem feltétlenül azért mert egyénileg becsületesebbek mint a mieink (bár szerintem ez is igaz) hanem mert az állampolgárok sokkal de tényleg sokkal tudatosabbak. Szóval nem, nem tesznek az adatokkal törvénytelenséget.
Arról se feledkezz meg, hogy ugyan ezeknek a rendszereknek van fejlesztési és üzemeltetési költsége. De a készpénzkezelésnek is. El tudod képzelni hogy mibe kerül pl hogy vidéken minen nyugdíjasnak személyesen nyomja a kezébe a nyugdíjat a postás? Csak ebből kijönne egy nagyon puccos rendszer ha nem számoljuk a gazdaság fehérítést...

TryMan 2017.10.19. 10:26:51

"Bank ID-s PIN kódunk...(ami mindössze 6 számjegy)" - egész pontosan minimum 6 számjegy, én például nyolcat használok

kvp 2017.10.19. 10:44:14

Ez kb. ugyanazt tudja amit a paypal, amit eredetileg delafrikai bankszamlat nyitni tul szegeny embereknek talaltak ki. Ma mindenki foleg online bankkartyas fizeteshez hasznalja, de egyreszt lehet kartya nelkul is hasznalni (ekkor kvazi nevtelen), tovabba lehet bankszamlata is utalni rola, azaz kivehetjuk a paypal-os szamlan levo penzt. Ismerosok kozti utalas is letezik es maganembernek is lehet vele fizetni. (igy pl. Magyarorszagon jovedelemado elkerulesre is alkalmas) Egyebkent meg egy kaliforniai bankban van a szamlan levo penz. Kb. mint a swish, csak nem kell hozza konnyen azonosithato es koveheto telefonszam, hanem mukodik teljesen anonim modon is. :-)

morph on deer 2017.10.19. 10:48:49

@karandash:
“én támogatom a digitális, online megoldásokat, de azt hinni, hogy az olcsóbb, költségkímélőbb, az naivitás.”

Lényegesen olcsóbb.
Valószínűleg kifelejted az analóg rendszerek használatára szánt időt mint költségtényezőt, mind a hivatal, mind a használó oldaláról.

Ügyintézéste nem mennek el
órák, kilóméterek, erdők a papírra, nyomtatók, irattárak, alkalmazottak, akik mindezt kezelik, aztán újra az idő, mire megtalálja, lemásolja, kiküldi, - póstai költség, személyes átvétel, stb., esetleg heteken, hónapokon át...

A receptért nem állsz sorba, csak értesítést kapsz - e-mai, sms, - hogy mehetsz a gyógyszertárba, ahol igazolod magad, és megkapod, - vagy eleve az onlie gyógyszertári oldalon megrendeled, hogy küldjék haza, a postaládádba.

Eleve láthatod, hogy melyik orvos írta fel, mire, az adagolást, és hogy mikortól mehetsz a következő dobozért, ha akarod figyelmeztetést is kapsz, hogy ideje negújítani a receptet...

Lényegesen kissebb hercehurcával jár, mint bármi itthon.

"És nincsenek kétségeim, hogy mindenki valóban csak azokhoz az adataimhoz fér hozzá, amire szükségük van."

- Ezt nem tőlem olvastad, ugyebár.
Amúgy a hozzájárulásod szükséges ahhoz is, hogy az orvos láthassa a korábbi leleteidet, vagy másik diagnózist veled kapcdolatban.

A hatóságok pl közös adatbázist használnak, így egyféle adatot csak egyszer kell megadnod, és mindenkinek megvan, de ez is úgy kezdődik, hogy hozzájárulsz mindehhez.
De ott például nem fordulhat elő, hogy a polgármester megkapja az orvosi papírjaidat, akkor sem, ha a főnököd!

Pedig a Swish egyszerűbb, mint a készpénz, ami viszont egyre kevesebb helyen szerepel. Például járműveken nem tudsz fizetni a jegyért készpénzzel, sőt, már bankfiókok is vannak, ahol egyáltalán nincs készpénz.

Pár éve egy magyar ismerősöm mesélte, hogy autót akartak cserélni, és ő megjelent egy vödör lóvéval (ok, táska pénzzel) és elküldték pénzestől, hogy rakja be a bankba, és onnan utalja, mivel nem tudnak kézpénzt kezelni. A magyar ember persze hőbörgött meg csodálkozott, de nem volt más út. A bankban persze nyilatkoznia kellett a pénz eredetéről, tekintve az összeg nagyságát, stb., de megoldódott...

Minden egyszerűbb, tisztább, átláthatóbb, és még olcsóbb is!

Ha nem akarsz megosztani információt, akkor nem veszed igénybe a szolgáltatást, ez kb ennyi. 100%-ban védve akkor sem leszel ugyan, de választani lehet.
Több évtizede Apple használó vagyok, soha egyetlen rossz tapaztalatom nem volt, nem kaptam nem kívánt szemetet a gépeimbe, sem reklámajánlatokat. Szerintem korrektebb, mint a legtöbb másik, de ez szubjektív.

Muad\\\'Dib 2017.10.19. 10:49:20

"...Ugyanakkor roppant biztonságos, hiszen minden belépéskor csupán a személyi számunkat kell megadni az adott weboldalon, a PIN kódunkat mindig a saját mobiltelefonunk BankID alkalmazásában kell begépelni..."
Pontosabban annyira biztonságos, mint a bankid alkalmazás.

morph on deer 2017.10.19. 10:56:50

@kvp:
“hanem mukodik teljesen anonim modon is. :-)”

Ami tévedés: viszi magával a küldő megadott adatait, nevet, e-mailt. Az, hogy nem ‘küldesz’ vele információt, attól az még létezik, így köti össze a pénzt a küldőt és a címzettet. Tény, hogy komolyabb erőfeszítést igényel harmadik fél részéről megismerni az adatokat.

TryMan 2017.10.19. 11:02:12

@kvp: azzal a különbséggel, hogy a swish nem szed le x százalékot minden tranzakció után

hdnctrl 2017.10.19. 11:56:05

'Nem hiszem, hogy tévedek abban, hogy nálunk a legtöbben még mindig úgy vágnak neki egy külföldi útnak, hogy előtte “okosban” váltanak egy kis készpénzt.'

Nem hiszem, hogy nem tévedsz.

qwertzu 2017.10.19. 12:10:31

Magyarországon sikeresen kivezették a személyi számot, köszönjük meg az alkotmánybíróságnak, és megtiltották az adatbázisok összekapcsolását. Azóta alkotmányban rögzítve tilos közös azonosítót használnia a hivataloknak. Ezzel pedig gyakorlatilag teljesen kinyírták egy hasonló rendszer megvalósításának esélyét.

szalmaildi_ 2017.10.19. 12:20:45

Nyköping rulez, haha!

g.d 2017.10.19. 12:45:46

"és mivel a kereskedők sem adócsalásból élnek, ezért mindenhol van is kártya elfogadóhely. És a mindenholba beletartozik a pénteki piacon a városka főterén utánfutóból halat áruló néni is."

Ja, csak lehet ott a bankok nem bizonyos termékek haszonkulcsának megfelelő százalékot gombolnak le a kereskedőktől egy-egy kártyás fizetésért...

2017.10.19. 13:00:02

@Illese123: a gazdaság fehérítésének addig örülsz, amíg rajtad is el nem kezdik bevasalni az adókat. Amiket az egekig fognak emelni és nem lesz kibúvó, mert minden digitális, kontrollált lesz.
A 27%-os ÁFA és 60 féle adó országában gyakorlatilag az tartja még mozgásban a vallalkozások egy részét, hogy el tudják kerülni a feneketlen éhségű állam adóit.
Nem szép dolog az adóelkerülés, de sokszor szükséges.

@morph on deer: te még a felszínt se karcolgatod. Hogy te nem kaptál szemetet, az egy dolog.
Az egész lenyege az, hogy minden lépésedről tudjanak és már eszedbe se jusson a változtatás gondolata. Perszehogy kényelmes. Ahogy az ipari állattartótelepen karámba zárt marhának is kényelmes, hogy csak elészórják a tápot és csak várni kell a vágás napját.

Én csak anonim fizetési eszközökben bízok. Vannak nem anonim (érintőkártyás) eszközök itt Távol-Keleten, használom őket, de a pénzem jó részét igyekszem a jóságos állam elől elrejteni. Pedig nem magyar szintű adókat fizetek itt. Sokkal barátibb százalékok vannak, de azért ezt se szívesen fizetem.

2017.10.19. 13:06:51

@Illese123: "Valszeg nehéz megemészteni magyar fejjel, de a skandináv kormányok valóban nem hajlamosak törvénytelen ártányságokra."

Nem magyarozz kicsihuszár!

Magyar vagyok, de nem Magyarországon élek, hanem Ázsiában.

A skandináv kormányok tényleg nem tesznek semmi törvénytelent a polgáraik ellen. Mielőtt valamit tesznek, azt törvénybe iktatják. Így minden törvényes.
Tudtad, hogy egészen a 70-es évekig a nemkívanatos elmebetegek, fogyatékosok, gyengeelmejűek sterilizációja teljesen bevett szokás volt Svédországban?
Nem tett semmi törvénytelent ezzel a kormány, hisz jogszabály szólt erről.

Ha jogszabály születik az alkohol vagy dohánykereskedelem államosításáról, évi egymillió afrikai és muszlim betelepítéséről, horribilis adóemelésekről, bankmentőcsomagokról (amit te fizetsz majd), az is teljesen törvényes, hisz először törvénybe iktatják. Az államnak valamit nagyon el kell szúrnia, hogy törvénytelenségen kapd. Hisz az állam alkotja a törvényeket.

2017.10.19. 13:14:01

@scuynat: igaz, ki a fene vált még okosba' pénzt?
Egymással versengő legális pénzváltók és bankkártyák állnak rendelkezésre. Bankvan váltani persze kész ráfizetes, de rengeteg legalis pénzváltó van Magyarországon.
Utoljára akkor váltottam okosba' pénzt egy rosszarcú, bőrkabátos szír pasasnál, amikor még volt egy 50 dollárban limitált valutakeret és osztrák schillingre volt szükségem.
Mióta az a rendszer megszűnt SENKI nem vált az utcán vagy okosba'.

NRebeka 2017.10.19. 13:16:29

@karandash: Fogjuk meg másik oldaláról a dolgot : mindenki fizet adót, ergo nem annak a néhány szerencsétlennek kell belerokkania az adóterhekbe aki becsületesen próbál működni. Persze ehhez az is kellene, hogy a vezetés ne lopjon szét nyilvánosan minden pénzt, csak mondjuk annyit, amiből kicsit kényelmesebben megél. De hát sajnos Mo-on ennek a valószínűsége igen csekély...

erol 2017.10.19. 13:26:27

@karandash: "Tudtad, hogy egészen a 70-es évekig a nemkívanatos elmebetegek, fogyatékosok, gyengeelmejűek sterilizációja teljesen bevett szokás volt Svédországban?" Na és?
Aranyos, hogy nem szeretsz adót fizetni. Én meg nem szeretek a sörért fizetni.

szcsongor 2017.10.19. 14:56:06

@karandash: Jaj mesélj már akkor, hogy te milyen ázsiai földi paradicsomban élsz, ahonnan ennyire fikázod Skandináviát? De azért te is inkább rejtőzködsz, mert talán mégsem annyira jófej ott az állam, hogy felvállald a pénzügyi tranzakcióidat. Ha meg annyira illegálban utazol, amihez kell az anonimitás, akkor inkább itt se reklámozd magad.

@Jani haverja: Megnéztem, ez az m-pesa azért kicsit más. Kvázi bankszámlaként funkcionál a telefonod, amire mindig az adott tranzakcióhoz kerül rá egy bizonyos összeg. Ja és minden tranzakcióra valamennyi díj rárakódik, tehát nincs ingyen. Hát ezt nem nevezném forradalminak.
A Swish tök ingyen van, a telefonod csak azonosít, amúgy minden a bankokon keresztül zajlik. És tényleg azonnali, kb 2 másodperccel a jóváhagyás után már ott a pénz a másiknál.

]{udarauszkasz 2017.10.19. 14:58:09

Azert ez az ujjongas a kp.mentes vilagert aggaszto. Mi lesz,ha nem lesz kp.? Egy kattintintassal megszuntetheto barki egisztenciaja, nem lehet nevtelenul fizetni, az allam,es a bankrendszer mindent lat,mindenrol tud. Hogy milyen szexjatekokat vesz az ember a felesegevel,hogy mi a kedvenc kajaja, kovetkeztethet a betegsegeire,egeszsegi,vallasi allapotara, szexualis erdeklodesi korere, az emberek egesz elete (a legprivatabb maganeletet is beleszamitva) nyitott konyv lesz a hatalommaniasoknak. Remelem,elotte vagy eltemetnek,vagy odaig jut az urtechnika,hogy ki lehet vandorolni mas bolygokra..

Six 2017.10.19. 15:15:11

na de miért van Axel Johansson neve fölé írva a SEX szó?

NRebeka 2017.10.19. 15:17:30

@Six: valószínűleg azért, mert az nem SEX, hanem SEK, vagyis a pénznem (svéd korona) :)

Six 2017.10.19. 15:29:13

@NRebeka: bakker, pedig ki is nagyítottam, meg annak értelme is lenne

theveryguest 2017.10.19. 15:30:41

Az van, hogy Svédországban valamennyire működik a szocializmus, magasak az adók, de cserébe vannak szociális juttatások és eléggé transzparens, hogy mire költik a befolyt összegeket, ellentétben pl Mo-gal, ahol szintén magasak az adók, minden befolyik a nagy közösbe, aztán az állam kisorsolja, hogy a saját működésére fordított összeg levonása után mire mennyi jut.

Dr. Bélus___ 2017.10.19. 15:39:32

Külföldi útnak vágtam már neki csak kártyával (pl. pont a svédekhez), de miután volt már meglepim a fejlett nyugaton többször is (pl. Kanadában, a frankoknál, legutóbb meg Kaliforniában), mikor is a kártyám egy-két szuperfejlett hely mégsem fogadta el, így arra jutottam, hogy nem teljesen hülyeség valamennyi kp-t magammal vinni. Az egyik esetben étteremben kajáltam és fizetéskor nem ment a dolog. Három kártyával, három különböző banktól se, úgy, hogy a velem lévő amcsiknak simán működött ugyanaz a POS. És a kártyák is mind éltek, utána tudtam velük vásárolni kint.
(Bónusz: Philadelphiában a nemzetközi reptéren most Augusztusba átszálláskor belefutottam egy olyan helybe, ahol nem fogadtak el kártyát - ki is röhögtem, tovább is álltam.)

VaradiJanos 2017.10.19. 16:47:43

A nagyszerű kis reklámcikket nehéz lett volna nagyképű magyar-lenéző megjegyzések tömege nélkül megírni?

Visceroid 2017.10.19. 16:49:59

@karandash: "Tehát semmivel se kényelmesebb, mint a készpénz, csak az állam rálát arra, hogy ki mire költ és mennyi a bevétele."

És ebben mi a rossz?

studkell 2017.10.19. 18:56:58

"(Swish-el fizet) " - NRebeka

Swish. Swish-sel. Vagy Swish-szel. Tudom is én, hogy ejtik. Nincs és soha nem is volt -al, -el rag a magyarban, csak teljesen hasonuló -val, -vel rag. Hogy terjed ez a hülyeség. Azért szép napot!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2017.10.19. 20:30:19

@szcsongor: Őszintén szólva én nem használom itt Albániában az M-Pesa-t, de azt tudom, hogy a legegyszerűbb megoldás. Se bankszámla, se bank, se internet, se okostelefon nem kell hozzá, csak egy Vodafone-os SIM kártya, meg egy butatelefon (természetesen az okostelefon is jó). Vodafone "iroda" meg itt Albániában rengeteg helyen van, majdnem minden élelmiszerbolt az, majdnem minden fodrász, stb., stb. Ezeken a helyeken tudsz befizetni, és pénzt kivenni (nekik van egy tabletjük, amit a Vodafone ad, és azon keresztül megy a nyilvántartás). Természetesen ne a kis eldugott falusi boltban akarjon valaki mondjuk 1 millió Lek-et (kb. 2,3 millió Ft) kivenni előzetes bejelentés nélkül, mert az érthető okokból nem fog menni :)
Én itt Albániában díjról nem tudok, és bevallom most is lusta voltam utánanézni, de tudomásom szerint ingyenes a díj, csak az SMS-ek árát kell kifizetni, ami viszont azért ingyenes gyakorlatilag, mert én pl. olyan díjcsomagban vagyok, hogy 1.100 Lek havonta (kb. 2540 Ft), és ebben benne van 2.000 perc belföldre, meg 2.000 SMS, meg még 200 SMS bárhova a világba, meg 2 GB mobilnet :) Úgyhogy nekem tökéletesen ingyen lenne ez az M-Pesa szerintem :)

törzsmókus 2018.03.31. 18:22:06

OFF
@studkell:
„Mindenki hülye, hogy szembejön az autópályán? Egy gyakori helyesírási hiba okát kutatjuk. Ismét kiderül, hogy nem biztos, hogy minden úgy van, ahogy az iskolában tanultuk – de az is, hogy nem mindig tudunk helyette sokkal jobbat.” Fejes László nyelvész cikke a Nyesten: www.nyest.hu/hirek/val-vel-vagy-al-el
süti beállítások módosítása