Svéd(d)élet(t)

Az életünk Svédországban.

2019. november 12.

5+1 dolog, amit szeretek Svédországban

Mikor időnként hazautazok sokan kérdezik, hogy miért pont Svédország? Mi az, amit annyira szeretünk ott, és amiért nem mennénk máshova? Persze, egyértelműen rá lehetne vágni, hogy számunkra a jobb megélhetés, vagy a kevésbé stresszes élet, de vannak olyan apróságok, amik szintén sokat befolyásolnak a közérzetünkön, és amiről hoztam most egy nagyon szubjektív listát.

  1. A fenyőerdők

Nem tudom megmagyarázni, hogy miért szeretem jobban az örökzöld (vagy vegyes) erdőket a sima lombhullatóknál. De akárhányszor a sötét fenyőerdők között vezetek, vagy épp betekerünk a környező erdőkbe kirándulni egyet, mindig megszáll valami végtelen nyugalom és biztonságérzet. Lehet, hogy a sötét teszi, a gyantaillat, vagy csak a puha aljnövényzet, de sokkal inkább kedvelem ezeket az erdőket, mint a lombhullató társaikat.

img_0315.JPG

  1. Az apró figyelmességek

Egészen pici apróságokra gondolok ezalatt. Hogy nem löknek fel, nem kezdenek el ordítani a fülem mellett, vagy csak nem csapják rám a boltajtót. Alig szemetelnek, odafigyelnek a környezetükre. De akár ide vehetném azt is, hogy mindig, minden mellékhelyiségben van WC papír és szappan, és általában kéztörlőt/szárítót is találni. Az embernek fel sem tűnik, hogy milyen komfortérzetet adnak ezek a dolgok addig, amíg vannak.

  1. A tér

Még Stockholmban vagy Göteborgban sem éreztem olyan zsúfoltságot, mint más nagyvárosokban. Persze a mérete miatt is lehet ez – de a hasonló nagyságú városokhoz képest is sokkal nagyobb terek vannak, legyen szó akár közterületről, akár lakásokról. A svédek ráadásul sosem lihegnek az ember nyakába vagy arcába – hál’ istennek megtartják a pár lépés (udvarias) távolságot.

stockholm.jpg

  1. A nyugodtság

Hiányzik az általános feszültség az emberekből, legyen szó akár kisebb, akár nagyobb városokról. Az a kívülről is jól látható létfeszültség, az a mogorvaság, ami pl. Magyarországon (de ugyanígy a lengyeleknél is) mindig mellbe vág. Az emberek szívesen segítenek egymáson, a boltokban mosolygósak és segítőkészek, de valahogy belülről jövően, és nem betanult módon. 

  1. A nyitottság

Sokkal kevésbé ítélnek meg/ítélnek el első pillantásra. Adnak esélyt, hogy megmutassam, hogy ki is vagyok azelőtt, hogy teljesen leírnának csak mert nem svédes a nevem, vagy mert nem úgy nézek ki, mint egy átlag svéd. Magyar, ukrán, francia; takarító, asztalos, bankár; meleg, nagycsaládos, agglegény - senkit nem érdekel, amíg értékes (adófizető) tagja a svéd társadalomnak.

    +1 Nincsenek kéretlen privát megjegyzések

A svédek arra válaszolnak, amit kérdeznek tőlük, és nem akarják kényszeresen hozzáfűzni a magánvéleményüket. Ezzel szemben például a legutóbbi magyarországi utamkor már a repülőtéren megkaptam az első ilyet. Az információs pultál megkérdezve, hogy ennek és ennek a bérautó cégnek hol van a pultja, feltétlenül hozzá kellett tennie a csípős megjegyzését, hogy az egy „ilyen meg olyan minőségű szolgáltatás”. Kit érdekel? Kérdeztem? Felnőtt emberként magam is tudok véleményt alkotni és dönteni, nem kell hozzá kéretlen segítség.

Ezt a listát gyakorlatilag a végtelenségig tudnám folytatni, legalábbis hosszabban, mint ahogy a negatívumok felsorolását. Ennek ellenére tervezem ennek a listának a negatív előjeles változatát is, mert ugye semmi sem 100%-ig tökéletes. :)

NRebeka 4 komment közlekedés természet tömegközlekedés mindennapok panaszkezelés Stockholm svéd főváros

A bejegyzés trackback címe:

https://svedelet.blog.hu/api/trackback/id/tr7115303532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Danubius 2019.11.14. 19:18:15

1/ fenyőerdő. Mi Szabolcsban tele vagyunk akáccal. Utálom. Teljesen más környezetet teremt mint az őshonos fafajták. sarjadzik, kesze-kusza, nem átlátható. Lehet te is ilyen vidékről emigráltál?
2/ én speciel kórházban dolgozok. Örülök hogy nincs wc papír és papírtörölköző, meg szappan, mert biztos vagyok benne hogy azok a népes családok akik eddig csak öten kísérték el anyucit a szülészet-nőgyógyra, nos ezek egész nap itt tanyáznának. Igazán csekély áldozat hogy pzs-t kell vinned magaddal.

mayflower36 2019.11.17. 13:27:54

Kedves magyar blog olvasok, en amit meg mindenkeppen nagyon kiemelnek az a minösegre törekves, minden teren. Sajnos nagyon sok magyar a tipikus szuleink es media altal belenknevelt hozzaallassal kezeli a nyugatot: ott a csapbol is penz folyik, igy barmire telik, persze, hogy minden jobb.

Szerintem pont forditva van! Itt az emberek igenyesek a munkajukra, törekszenek javareszt a jo minösegre, tartossagra. Igy ha valamit jol es jo minösegben csinalsz meg, akkor kesöbb kell ujracsinalni es kevesebbet kell karbantartani. Söt mindent -is- karbantartanak, ami megint az, hogy törekszenek a minöseg fenntartasara. Ha valamit karbantartasz, sokaig hasznalhatod es karbantartani olcsobb hosszu tavon, mint ujraepiteni sokkal hamarabb.

En nagyvarosi multinacionalis mernöki munkakörben dolgozva elmondhatom, hogy persze a svedek fikaznak es lazan hazamennek penyek du fel3kor fredagsfika utan, megha epp eg is a haz. DE, amikor dolgoznak, akkor jo minöseget produkalnak es dolgoznak es nem netezgetnek. A "bevandorlok" között vannak youtubeozgatok, netezgetök, akiknek a harom monitorbol egyen mindig a magan mailje van megnyitva, facebook feltunik...stb.

Epitöipar es utepites is hasonlo. Itt is van del-Svedorszagban is minusz 25, nyaron meg 35fok, majd megolvado aszfalt, megis keresni kell a katyukat, utegyenetlenseget. Ha utat epitenek lathatoan (korrupciot nem szamolva) többe kerul, mert akar 1.5-2 meter melyen ujraepitik az egesz alapot. Ez draga, idöigenyes, söt utana nehany evente cserelik a koporeteget. Viszont nem katyus, nem nyomvalyus es tartos az ut, pedig pont ugyanolyan sokan hasznaljak. A minösegi munkavedelemröl es eszközökröl az epitöipari munkasok eseten ne is beszeljunk! Könnyebb jo munkat vegezni jo eszközökkel, ez nem kerdes.

A minösegre törekves latszik azon is, hogy nem szemetelnek, nem teszik tönkre a közvagyont, csakmert az nem az enyem. Felfogjak ha szepen hagyjak, ö is örul, mert holnap is jo minöseg es allapot fogadja, meg az ö adojabol csinaljak ujra.

Itt felfogjak az ok-okozati viszonyt es kepesek hosszu tavban gondolkodni az embetek. Tudjak a jo minöseg hosszu tavon mindig kifizetödik. Peace! :)

NRebeka 2019.11.24. 20:11:51

@Danubius: Én alföldi lány vagyok, de lehet, hogy van ebben az akác-dologban valami :) Még sosem gondoltam rá. A WC papírral meg a csapatostul látogatással kapcsolatban meg csak annyit, hogy megértem, de azért szép lenne, ha nem így lenne....

@mayflower36: Ezzel csak egyetérteni tudok. :)

Untermensch4 2020.01.07. 22:19:28

@mayflower36: " Ha valamit karbantartasz, sokaig hasznalhatod es karbantartani olcsobb hosszu tavon, mint ujraepiteni sokkal hamarabb."

A jóvanazúgy'-gyártás és a "minek javítgatni amíg működik"-féle "karbantartás sztem a közép-ázsiai kulturális örökségünk. :( Afganisztáni magyar katonáknál forgatott doku-filmben mondta a katona miközben a fegyverét tisztogatta: az afgánokat baromi nehéz rávenni a rendszeres fegyver-karbantartásra mert nem értik minek hozzányúlni vmihez ami működik? Pedig értik hogy ha pont akkorra koszolódik el nagyon a fegyver amikor pont lőni kéne mert szemből is lőnek rá...
süti beállítások módosítása