Svéd(d)élet(t)

Az életünk Svédországban.

2019. szeptember 22.

Az öt legérdekesebb svéd adókedvezmény

Közismert tény, hogy a svédek szeretnek adót fizetni. Miközben a magyarok számára az adó szinte szitokszó, és az NAV/APEH maga a közellenség, addig a svéd “skatt” szó nemcsak adót, hanem kincset is jelent. Az itteni adóhivatal, a Skatteverket kifejezetten nagy népszerűségnek örvend, és a lakosság bizalmát élvezi. Erre egyébként rá is szolgál az ügyfélbarát irodáival, a nagyon jól használható online ügyintézési felületével, illetve a gyors és gördülékeny ügyintézéssel - vagyis azzal, hogy szimplán “csak” működik.

A Skatteverket egyébként nem csak az adók beszedésével foglalkozik, hanem többek között a lakcímnyilvántartással is, az anyakönyvi ügyekkel (ezen belül még a gyereknek adható nevekkel is), és hát ők adják ki azt a bizonyos bűvös Personnummer-t például a magyar bevándorlóknak (meg mindenki másnak is), ami nélkül tulajdonképpen nem is lehet létezni Svédországban.  

Persze az adójogszabályokat, amiről most írni szeretnék, nem ők hozzák, csupán végrehajtják. Lássuk hát a legérdekesebb adóvisszaigénylési lehetőségek szubjektív listáját.

1. Munkába járás kerékpárral:

A biciklizés eleve hihetetlenül népszerű a svédek körében, pedig az ország klímája nem feltétlenül a legalkalmasabb rá. De aki mégis kerékpárral jár, az egészséges életet él (tehát kevesebbet veszi igénybe az egészségügyet) és kíméli a környezetet is, tehát mindenképpen dicséretet érdemel. Persze azt a bringát meg kell venni, karban kell tartani, stb. ami pénzbe kerül. Ezért kapnak egy kis motivációt: évente 250 kr-át visszaigényelhet az adójából, aki kerékpárral jár munkába. (Hogy ezt hogyan kell igazolni? Fogalmam sincs, de valószínűleg sehogy, pusztán elhiszik. És van egy olyan érzésem, hogy ezzel mégsem élnek vissza.)

2. Munkába járás saját autóval:

Az előbbiek alapján logikusnak látszik, hogy az autózást ellenben nem jutalmazzák. Na de lehet, hogy valaki nem hobbiból jár autóval, hanem nincs más lehetősége, és ez már más kategória: ha legalább 5 km-re van a munkahely a lakhelytől, és a bejárás nem oldható meg tömegközlekedéssel (vagy legalábbis a tömegközlekedés 2 órával több időbe kerülne, mint az autózás), akkor lehet adóvisszatérítés kérni azoknak, akik saját autóval járnak be dolgozni.

Szintén adókedvezményt kaphatnak az esetleges fizetős parkolás után is. Ez akkor is igénybe vehető, ha valaki csupán alkalmilag autózik a munkahelyére, ugyanis évi minimum 60 naptól (és legalább 3000 km-től) már jár a kedvezmény, de 160 nap felett (vagyis aki többnyire autóval jár be) még magasabb is a visszatérítés.

3. Munkaeszközök, munkaruhák:

Nem csak a vállalkozások számolhatják el a munkaeszközöket, de az alkalmazottként dolgozók is, amennyiben a munkájukhoz szükségük van olyan eszközökre, amit a munkaadó nem biztosít számukra. Ide tartozhat a számítógép, tablet, mobiltelefon, de akár a megvásárolandó szoftver is, vagy pl. az internet előfizetés is. Szintén elengednek az adóból a különféle hideg elleni, meleg elleni, sérülés elleni, jól láthatósági munkaruhák után.

4. Ingatlanfenntartás:

Svédországnak még az is fontos, hogy az ingatlanok jó állapotban legyenek, gondos kezek tartsák karban azokat. Ezért aztán az ingatlantulajdonosok igénybe vehetnek különféle ingatlanfenntartási (karbantartás, takarítás, ápolás) és ingatlanfelújítási (renoválás, átépítés) kedvezményeket. Külön díjazzák az energetikai korszerűsítéseket is, pl. a napelemes tetőpanelek költségének 30%-át visszafizeti az állam a svédeknek. Ha eladásra kerülne sor, akkor pedig még az ingatlanközvetítési díjra is jár támogatás.

5. Álláskeresési adókedvezmény:

A bicikli-kedvezmény mellett ez a másik kedvencem. Mivel fontos, hogy az állampolgárok dolgozzanak (hiszen abból lesz megtermelt érték, végső soron tehát adó), ezért az adójogszabályokban is segítik azokat, akik éppen munkát keresnek. Elszámolhatóak a különféle utazások költségei pl. az állásközvetítőhöz vagy az egészségbiztosítóhoz, és az állásinterjúra járás költsége is. Sőt, az önéletrajzok postázási költsége is.


És mivel a Skatteverket igyekszik népszerű lenni az adózók szemében, ezért az éves jövedelemadó elszámolással sincs sok dolgunk errefelé. Az előző éves jövedelmi adataink összesítése, amit a munkaadó január első hetében elküldött nekünk, az egy az egyben ott szerepelt az adóhivatal online felületén is. Mivel nem volt semmi kifogásolni- vagy hozzáfűznivalónk, ezért csak annyi dolgunk volt, hogy leokéztuk (ezt akár egy SMS-ben is meg lehet tenni), és kb 2 hét múlva a számlánkon volt a visszajáró adó.

NRebeka 31 komment közlekedés környezetvédelem mindennapok tapasztalatok ügyintézés Svédország

A bejegyzés trackback címe:

https://svedelet.blog.hu/api/trackback/id/tr8915133936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dez01 2019.09.23. 13:14:13

A NAV is igyekszik azért, az SZJA itt is hasonlóan müxik már. És a z összes folyószámládat is megnézheted on-line.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2019.09.23. 13:31:32

"ha legalább 5 km-re van a munkahely a lakhelytől" - nem 50?

CSOKKI MÁLNA 2019.09.23. 14:14:38

Kelle a pénz a migrikék gondtalan életének biztosítására..

Peetee 2019.09.23. 14:30:58

@CSOKKI MÁLNA: Látom Te még sosem másztál ki a borsodi zsákfaludból, csak Orbán apád ingyen adja a netet, oszt' nyomatod a hülyeséget...

degeco 2019.09.23. 15:16:56

@CSOKKI MÁLNA: valszeg bármely migri intelligensebb és többet ér mint te, eccerű faccopó fidesz provokator

szcsongor 2019.09.23. 15:31:02

@CSOKKI MÁLNA: Ugyan csak ebből az egy, intelligenciát, értelmet nem nagyon tartalmazó kommentedből tudlak megítélni, de itt Svédországban több, jóravaló, intelligens, tanult "migrikével" találkoztam, akiknek te valószínűleg a talpát nem nyalhatnád meg.

ati27 2019.09.23. 15:42:36

@szcsongor:
Ugyan ne piszkáljátok már szegénykét! Van baja bőven. Ugye már a szövegértéssel is komoly gondjai vannak. Ugye a cikk arról szól, hogy hogyan lehet KEVESEBB adót fizetni.. Szóval neki szól a migránsozás megaz állíttsuk meg brüsszelt meg a stop soros. Szóval vigyázni kell, a kommunikációval, egy mondatba ne legyen 4-nél több szó... összetett mondat meg főképp! :)

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.09.23. 15:51:38

Fenntarthatatlan, bukott, sötét, embertelen világ.

haXXor 2019.09.23. 16:15:03

@Peetee: mondjuk ez pont true amit az ember irt. Egy putriban nincs annyi rosszarc mint nemely sved varos, kevesbe ismert keruleteben.

Örömhernyó 2019.09.23. 16:17:51

@CSOKKI MÁLNA: Svédországban a migri jobban él, mint a legtöbb magyar ember. Nem mondom, hogy a svédek normálisak, de azért az figyelemreméltó, hogy a magyarok a saját fajtájuknak kedvező államot se tudtak még létrehozni.

Punxsutawney Mormota 2019.09.23. 17:03:11

Ebben semmi újdonság nincs. Belgiumban - ha nincs céges autód -, akkor amortizációként el lehet számolni kilométerenként 0,6 eurót. Ugyanott, az energiahatékonysági beruházások teljes egészében levonhatóak az adóból, legyen szó akár egy új hűtőről vagy egy komplett napelemes rendszerről.

molnibalage 2019.09.23. 19:01:09

Jól értem, hogy kemény 7 ezer HUF-ot igényelhet vissza bringázáskor? Vagy a fordítás lett elrontva?

morph on deer 2019.09.23. 19:46:43

@MAXVAL bircaman közíró:
“Fenntarthatatlan, bukott, sötét, embertelen világ.”

Barika, az esetleg nálad létezik. Az ott nem az. Én cirka 30 évig éltem Svédországba, és nekem csak pozitív tapasztalatom van az ottani adóhivatallal kapcsolatban. Ez még akkor is így volt, mikor az első vállalkozásom kapcsán közel kerültem a csődhöz, - az alkalmazottakkal járó költségek akkor brutálisak voltak, - és csak azt kérdezték meg, hogy akarom-e rendezni a dolgokat egyáltalán, és mikor igent mondtam, az adóhivatal segített!
Meg mindig máskor, amikor nem írtam jóvá valamit, amit megtehettem volna!

Azaz NEM levenni akarnak egyszer, hanem megtartani működő adófizetőnek! Szerintem messze a legnormálisabb hozzáállás!

Na jó, a hülye vikingeknek fogalmuk nincs Tállai Andrásról...! But still...

Amit még érdemes tudni, hogy ott a kölcsöneid - vagy bármi - után fizetett kamatok automatikusan levonódnak az adóalapodból!
Azaz, ha pl házat, lakást, kocsit, stb vettél hitelre, a kamatainak jó részét visszakapod az adóvisszatérítéskor!
Ha meg vállalkozó vagy, akkor az általad kifizetett 25%-os forgalmi adó 21%-át (vagy 21,6%? Nem emlékszem) is visszakapod, vagy elszámolhatod az általad beszedett forgalmi adó ellen.

Élni és élni hagyni, - ez a svéd módszer.

Ésszerű, gondold végig! Ha agyonbaxnak és nem éled túl üzletileg, akkor csak pénzbe kerülsz az államnak. Viszont ha segítenek, akkor továbbra is fizets adót, de legalább is eltartod magad!

Az előző választáskor a szocialisták azzal nyertek, hogy emelni akarják az adókat!
Miért?
Mert akkor több jut az oktatásra és az egészségügyre! Valami véletlen folytán a stadionok szóba se kerültek, ki érti!
Mert hülye vikingek, mobdtam már?

Ugyanis ott ellenőrizhető, hogy mire megy a közpénz, most képzeld!
És a mindenkori jormánynak elszámolási kötelezettsége van, az ország előtt!
És a közszolgálati tévében egyenes adásban beszélik/vitatják meg a közügyeket!

A varmai, mi, akik mir sem tudnak a NER előnyeirők..! Csak a demokráciát ismerik, annak meg - mint tudjuk - semmi köze az orbánizmushoz.

Tiszta hülyék, hát nem?

morph on deer 2019.09.23. 19:48:20

@haXXor:
“Egy putriban nincs annyi rosszarc”

Jártál Felcsúton?
Nahát..!

morph on deer 2019.09.23. 19:52:13

@morph on deer:
Sorry, a szokásosnál többször nyúltam mellé, szóval elnézést a typokért!

LiterCica 2019.09.23. 20:08:25

A kerékpárral való járáskor a 250 korona csak akkor jár, hogy ha az avval kapcsolatos éves költséged meghaladja a 11 ezer koronát. Szóval talán magát a kerékpározást nem kell igazolni, de virítani kell 11 ezer korona kerékpárral kapcsolatos számlát. Hááát, ez nem nagy kedvezmény azért. Több éve kerékpárral járok munkába, 30 km naponta, egész évben, de eszembe nem jutott még evvel élni. Igaz a költségem se érte el soha a 11 ezret.

És azért nem minden svéd olyan lelkes az adózást illetôen.

SKATT ÄR STÖLD!

bontottcsirke 2019.09.24. 06:34:41

hungariban ezért éri meg svarcban dolgozni, befizeteted a 7000 ft-os egészségügyi hozzájárulást oszt jónapot!. A többit úgyis ellopná a tokafejű.

chrisred 2019.09.24. 09:28:37

@MAXVAL bircaman közíró: Adókedvezmény a dolgozó embereknek, ez valóságos pokol lehet.

nemecsekerno_007 2019.09.24. 09:36:21

Jó lenne egy összehasonlító ábra a svéd és a magyar adóékról, mert igazából a matek a lényeg, minden másnak inkább lélektani hatása van.
Mo.-on a szociális kiadás a költségvetés 1/3-a, ennek 80%-a a nyugdíj.

chrisred 2019.09.24. 09:46:16

@nemecsekerno_007: És persze hozzátenni az adókból nyújtott közszolgáltatások értékét. Mert lehet azt mondani, hogy Magyarországon egy autó 3 millió forintba kerül, Svédországban meg 10 millióba, ha azt elhallgatod, hogy itt Suzukit vettél, ott meg egy Volvot.

nemecsekerno_007 2019.09.24. 10:13:01

@chrisred: Meg azt, hogy ők mennyi pénzt osztanak szét és mennyit osztunk szét mi... Mert abból itt kb. Suzukira futja...
1000 dollárból akkor se lehet minőségi közszolgáltatást nyújtani ha nagyítóval figyeljük, hogy a legoptimálisabban használják fel. 100 000 dollárból meg akkor is lehet minőségi közszolgáltatás ha két marékkal szórják....
Mi a kisebb kolbászt osztogatjuk ugyanannyi v. több részre. Nem kell hozzá matek zseni, hogy feltűnjön, hogy kevesebb jut fejenként...

chrisred 2019.09.24. 10:29:33

@nemecsekerno_007: Ez a piaci közszolgáltatásokra igaz lehet (közművek, tömegközlekedés), de a humán közszolgáltatásokra kevésbé, mert az az adott ország általános bérviszonyaihoz igazodik. Tehát nem ad magyarázatot arra, hogy miért érdemesebb nálunk egy tanárnak elmenni egy multihoz árufeltöltőnek, és a svédeknél miért nem.

nemecsekerno_007 2019.09.24. 11:54:27

@chrisred: A közféra költségét a versenyszféra termeli meg. Kicsit még gondolkodj ezen a helyzeten és lécci ne kezdj el megint lelkizni. (mi lenne ha nem lenne rendőr vagy nem látna el az orvos meg hasonlók)

Az 1000 és a 10 000 közti különbséget próbáld megérteni, illetve azt, hogy miért fontos az adóék...

Meg kikeresheted Lengyelország és Szlovákia adóék értékét, mert ezekkel is szívesen össze szoktátok hasonlítani Mo.-ot....

Most nem akarom megint felhozni a magyar nyugdíjrendszert, mert nem akarod megérteni, hogy mi vele a gond, de ez az ország kiadásainak 1/3-a. Évente... ...de persze minden működne ha a Fidesz nem lopna el mindent.... ezt se kezd el újra lécci...

Larry Silverstein 2019.09.24. 12:20:29

Az jo ha szeretnek adot fizetni, mert nemsokara jon a KLIMA ado. Greta mar harcol erte kemenyen.

Girhes Joe 2019.09.24. 12:29:32

Mittudomén hány éve (úgy 5-10) nem készítettem adóbevallást. Nem kereste rajtam senki. Ehelyett kaptam nemrég egy udvarias levelet, miszerint van 50 ezer túlfizetésem, és ha van kedvem szórakozni vele, akkor ilyen és ilyen formanyomtatványon visszakérhetem.

Akkor most mi is a baj a NAV-val?

Girhes Joe 2019.09.24. 12:32:12

@Larry Silverstein: A Grétát meg hagyjuk már. Médiatermék...

chrisred 2019.09.24. 12:52:10

@nemecsekerno_007: Szerintem nem lelkizés, ha azt állítom, hogy a versenyszféra termelékenységét pedig a közszféra alapozza meg, legalábbis nehéz lenne piaci tevékenységet végezni például áram, ivóvíz, közúti közlekedés, közoktatás és általános egészségügyi ellátás hiányában.

nemecsekerno_007 2019.09.24. 18:05:42

@chrisred: Lelkizés. Erről beszéltem... Meg a finanszírozásról... Ja, és ne mosd össze a közüzemi szolgáltatásokat az állami bürokráciával...

Burgermeister 2019.09.25. 03:12:05

" (Hogy ezt hogyan kell igazolni? Fogalmam sincs, de valószínűleg sehogy, pusztán elhiszik. És van egy olyan érzésem, hogy ezzel mégsem élnek vissza.)"

:)

Nálunk ezt bevezetnék mindenki bringázna.:) Papiron!

chrisred 2019.09.25. 05:31:16

@nemecsekerno_007: Beszéltél, indoklás nélkül. A közüzemi szolgáltatásokat az egyéb közszolgáltatásokkal az a fogalom köti össze, hogy mind a közszférához tartoznak. Mert ha a közszférát lebontjuk a közigazgatásban dolgozókra, akkor az általad sűrűn emlegetett 1 milliós munkavállalói létszám helyett 100 ezerről kell beszélni. És akkor dugájába dől a szokásos érvelésed, mert a szegény elnyomott 3 milliós versenyszférának azért megy sanyarul, mert nem képes eltartani a harmincadrészét kitevő állami , önkormányzati bürokráciát.