Loading...
Loading...

Svéd(d)élet(t)

Az életünk Svédországban.

2018. május 02.

Svédországi kirándulások - Tanumshede

Március közepén a munkahelyem nyitott egy új egységet a norvég határ közelében, amiben részt vett a főnököm is, így megkérdezte tőlem, hogy lenne-e kedvem nekem is segíteni a nyitás napján. Habár ez az új étterem egy kicsit messze van tőlünk, mégis igent mondtam, mivel még sosem jártam arra, és így kvázi kaptam a munkahelyemtől egy fizetett kirándulást. És kicsit megnövelte az autózás hosszát, hogy anyáék március 15-én érkeztek hozzánk látogatóba, így hazaúton még eléjük is ki kellett autóznom a reptérre.

Az út tehát így nézett ki: március 14-én reggel hétkor bevágtam magamat az autóba és elindultam észak felé, Tanumshede városába, ami majdnem 350 km-t jelentett. Ott még kirándulgattam és az esti szálláshoz is vezettünk kb. 30 km-t, másnap visszafelé pedig meg sem álltam a malmöi reptérig, ami így kicsivel több, mint 450 km volt, majd anyáékkal együtt  elmentünk Viktorért a munkahelyére, és onnan haza. Úgyhogy összesen majdnem 900 km-t vezettem le két nap alatt, plusz dolgoztam 10 órát, szóval este már nem nagyon kellett altatni. :)

Viktorral már nézegettük ezt a környéket, pontosabban a Göteborg feletti részeket, mivel ezen a részen is szívesen laknánk. Utólag sajnálom is, hogy nem kért egy szabadnapot és jött velem, mert sok minden szépről maradt le. Mivel szinte végig autópályán mentem, ezért bőven volt időm nézelődni. Mivel odafelé nem volt nagy zsúfoltság a pályán, ezért sebességváltoztatás nélkül, kényelmesen előztem meg a kamionokat, és egyszer sem esett senki a nyakamra (tudjátok, úgy jó magyarosan, aki miatt gyorsítanom kellene előzéskor, hogy minél előbb visszasorolhassak, és ő haladhasson, ellenkező esetben még direkt szemétkedésnek venné, hogy feltartom). A 350 km alatt mindössze kétszer kellett kikapcsolnom a 110-re beállított tempomatot, egyszer Göteborgon keresztülhaladva, illetve mikor megálltam reggelit venni.

Ilyenkor természetesen a cég fizeti az autóhasználatot (az üzemanyagot, plusz valamennyit a kopás után, de nem tudom pontosan, hogy mi alapján számolják ki), a teljes munkabért (az utazás idejére is, na meg a tényleges munkaidőre), plusz ingyen szállást kaptam az éjszakára egy csodás kis hegyi faluban.

Sajnos nem sok időm volt kirándulgatni, de 15-én direkt korábban keltem, hogy még bejárhassam a környéket. Arrafelé még fél méter hó volt így március közepén is, de szerencsére az időjárás annyiban megkegyelmezett nekem, hogy végig gyönyörűen tiszta, napsütéses idő volt. (Az megint más kérdés, hogy a malmöi reptérre vezető út utolsó néhány kilométerén hatalmas hóviharba keveredtem.) Útközben rengeteg olyan sziklafalat láttam, ahol a vízesésszerűen lefolyó víz ráfagyott a sziklára, hasonlóan a lillafüredi Szinva vízeséshez (csak kisebb méretben, persze). A két fő kirándulóhelyem maga Tanumshede városa, és egy, a szárazföldbe egészen benyúló fjord volt, Munkedal közelében.

Tanumshede gyönyörű, kis tengerparti halászfalu-jellegű település, ami leginkább az itt talált bronz- és vaskori sziklavésetekről híres. Azt hiszem rögtön igent mondanék, ha valaki felajánlaná, hogy egy vízparti kunyhóban élhetek pár évet. :)

tanumshede-sweden-4.jpg Tanumshede (a képek forrása : google.com)

A Munkedal mellett található fjordot már odafelé úton is láttam az azt átszelő hídról, amin keresztülhaladtam. Eredetileg ide nem is akartam kijönni, de azután a kilátás meggyőzött róla, hogy megérte korábban kelni. Úgyhogy leautóztam a tengerpartra itt is, és kicsit sétáltam a szikrázó napsütésben. Csodás tájak vannak erre (is), talán még egy kicsit még jobban is tetszik, mint Skåne. :) Ajánlom mindenkinek, hogy sétáljon egyszer egy hatalmasat egy ilyen fjord partján, mert ennél jobb kikapcsolódás és feltöltődés nincs.

munkedalsbron_fotograf_per_pixel_petersson.jpgA munkedali fjordon átívelő híd (a képek forrása : google.com)

img_20180316_075722.jpg

img_20180316_075727.jpg

img_20180316_075731.jpg

img_20180316_075450.jpg

 

 

 

 

 

NRebeka 3 komment utazás Tanumshede

A bejegyzés trackback címe:

https://svedelet.blog.hu/api/trackback/id/tr913885934

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tranquillius 2018.05.03. 10:41:25

Hááát... Nem is tudomn, hogy lehet Tanumshedéről írni anélkül, hogy Camilla Läckberg neve elhangzana...

WAR10CK 2018.05.03. 23:56:43

Hideg van, gyakran félhomály a nyár pedig pár hétig tart csupán. ... Ezek alapján elbizonytalanodnék.

NRebeka 2018.05.06. 21:08:39

@Tranquillius: Én leginkább úgy, hogy szégyenszemre nem ismerem. De pótolom az elmaradást. :)
@WAR10CK: Igen, mindezzel tisztában vagyunk. De hát valamit valamiért. Nem véletlen járnak a svédek a hosszú, téli napok idején meleg helyekre és tengerparti nyaralásokra...