Loading...
Loading...

Svéd(d)élet(t)

Az életünk Svédországban.

2017. szeptember 28.

Hogy néz ki egy hús-vér migráns?

Nem vagyunk benne teljesen biztosak Viktorral, hogy csak Svédországba költözésünk óta harapódzott-e el ilyen erősen a magyar közéletben az “illegális migránsok” elleni kampány/gyalázkodás/uszítás, vagy előtte is ilyen volt és csak innen nézve vált ennyire kontrasztossá? Egyre ijesztőbb méretekben ránk zúduló, a végletekig műveletlen, erőszakos, erkölcstelen, született terroristáktól kell félnünk, akik az európaiak nehezen megkeresett pénzéből akarják fényes nappal végérvényesen lerombolni az európai kultúrát.


De hadd kérdezzem meg: A Magyarországon élő 9-10 millió emberből hányan találkoztak már ezekkel a migránsokkal? És találkozás alatt nem azt értem, hogy két évvel ezelőtt autóval elsuhanva a Keleti előtt látott-e embereket állni, hanem azt, hogy legalább fél óráig egy légtérben volt-e velük és legalább egy kicsit kommunikáltak-e egymással.


Hát én találkoztam szírekkel. Irániakkal is. Horribile dictu, négerekkel is. A lépcsőházunkban csak egy lakást bérelnek szírek. De a néhány utcával feljebbi részt akár arab negyednek is nevezhetném. Legalábbis ha magyar újságírók volnék. A nyelviskolában pedig kifejezetten többséget alkotnak a burkát viselő szír migráns lányok és a kreol bőrű szír migráns fiúk. Együtt tanulnak a lengyel migránsokkal, az ukrán migránsokkal, és velünk, a magyar migránsokkal. Rendkívül érdekes emberek: nem gyújtogatnak autókat, nem dobálnak kézigránátokat, nem lövöldöznek géppuskával, és nem erőszakolnak meg. Ellenben bejárnak órára, figyelnek, tanulnak (hadd ne mondjam: nem szólnak be a tanárnak), megcsinálják a házi feladatot. Ki merem mondani, hogy próbálnak beilleszkedni. A mi csoportunkba járó nyolc szírből hatnak, illetve az iráni nőnek felsőfokú végzettsége, akár egyetemi diplomája van: tanárok, közgazdászok, grafikusok. Az anyanyelvükön kívül beszélnek angolul is, illetve most már egyre jobban svédül is. Az egyik pedagógus lány boldogan mesélte, hogy munkát kapott a helyi óvodában.


Na igen, a két szír fiú kicsit kevésbé tűnik lelkesnek a lányoknál, és szeretnek suttyomban zenét hallgatni órán. Lehet, hogy műveletlenek? Vagy egyszerűen csak olyanok, mint a legtöbb 19 éves fiú?


Amikor átkerültünk a haladó csoportba, nagyjából ugyanilyen tapasztalataink voltak, bár ott kevertebb volt a társaság: itt volt két ukrán lány (az egyikük burkát hord, viszont az egyik szír lány meg nem), a két idősebb arab férfi kevesebbet jártak be, mert a suli mellett dolgoznak is. Egyikük az én beszélgető partnerem volt a záróvizsga szóbeli részén, és a feladat keretén belül jókedvűen és tárgyilagosan elbeszélgetünk a társadalmi különbségeinkről is. A vizsga szüneteiben egyébként is kölcsönösen kérdezgettük egymást, hogy kinek hogy ment, milyen feladatot kapott. Lelkesen izgult a szír a magyarért, az ukrán a lengyelért.


Vajon mennyi segélyt kaphatnak a svéd államtól azért, hogy megtanuljanak svédül? Nem tudom, itt senki nem turkál a másik zsebében. De az biztos, hogy ezek a dörzsölt szírek aztán jól kitolnak a svéd társadalommal: megtanulnak svédül, hogy munkához jussanak, és így aztán a munka révén megint pénzhez jutnak majd. Megdöbbentő.


Találkozhatunk ezen kívül migránssal a legkülönbözőbb helyeken: A Max Burgerben lelkesen pörögve igyekszik az egyikük levezényelni a hamburgerre vágyók szombat délutáni csúcsforgalmát. Egy másik a bevásárlóközpont patikájának üvegfala mögül adja ki a receptköteles gyógyszereket. Reggel velünk egy időben utaznak munkába a vonaton, és délután szintén velünk egy időben jönnek haza. Sőt, van aki a nyelviskolában tanít - svéd nyelvet!


Csendben élik az életüket, játszótérre viszik a gyerekeiket, és boldogok, hogy nem egy háborús zóna közepén élnek. Nem tudom, hogy több okuk volt-e Svédországba költözni, mint nekünk. De legalább ugyanannyi.


Elképzelni sem tudom, hogy egy átlag Marika néniben, akinek kizárólagos tájékozódási lehetősége az M1, a TV2, és a Coopban megvásárolt Ripost, vajon miféle kép alakulhat ki ezekről a nyavalyás szír migránsokról. Szerintem a magyarországi hírek alapján egyáltalán nem nyilvánvaló, hogy a szír lányok többsége pontosan ugyanazt a sztreccs farmert, Nike cipőt, és szőrmés kabátot hordja, mint bármelyik random magyar lány. Csak többnyire eltakarják a hajukat egy fejkendővel. Olyannal, amit egyébként átlag Marika néni is hord reggeltől estig, csak a szír lányoké többnyire divatosabb. A szír fiúk pedig zselézik a hajukat, menő inget és kabátot hordanak, valamint karórát. A migránsok továbbá autót vezetnek, facebookoznak. Barnás árnyalatú a bőrük. A négereké kifejezetten fekete.


Jól megfigyelhető kulturális különbség volt az iskolai szünetekben, hogy a lányok bent ültek le beszélgetni, a fiúk pedig különvonultak az épület elé. Merőben szokatlan ugyan, de nem zavartak ezzel senkit. Az már inkább zavaró lehet, amikor utcán vagy buszon fülhallgató nélkül hallgatnak zenét. Ilyesmi ugyebár sosem fordulhatna elő Budapesten?


Ezek: tények. Mi itt saját szemünkkel látjuk nap mint nap, és amit látunk, az szöges ellentétben áll azoknak a véleményével, akik szerint mindegyikük terrorista. Nekik figyelmükbe ajánlom azokat a forrásokat, amikből kiderül, hogy a közelmúltban elkövetett terrorista cselekmények szervezőinek nagy része még csak nem is az elmúlt években érkezett Európába, hanem itt Európában élt és szocializálódott. Gyilkosok persze mindig is lesznek, de a mi felelősségünk, hogy egy népet ne egy-egy ember alapján ítéljük meg. Mert ennyi erővel valamennyi magyar egy-egy nőerőszakoló-darabolós-tömeggyilkos, hiszen volt már magyar, aki ilyen bűncselekményt követett el.

 

Nagyjából tudom, hogy milyen kommentek várhatóak, hiszen az előző blogposzt után csak úgy dőltek a mocskosmigránsok vélemények. Jelzem, az a poszt csupán a tömegközlekedési jegyvásárlásról szólt. De az Állítsuk meg Brüsszelt/Sorost/lipsiket kampányok ügyesen ráhangolták a magyarokat arra, hogy mint a viccbeli Mórickának, mindenről AZ jusson az eszükbe. És már csak igen keveseknek jut eszükbe az, hogy vajon ők milyen hozzáállást várnának el a kulturált Európától, ha neki kellene egy háború elől menekülniük egy fél kontinensen át, otthagyni a családjuk maradékát a biztos lemészárlás tudatában, és újrakezdeniük az életüket a nulláról, vagy inkább a mínuszból. Ebben a nem kívánt esetben ezek a világ életükben becsületes, adófizető, törvénytisztelő magyar menekültek vajon mit szólnának ahhoz, ha több milliárdos kormánypropagandával a tettlegességi hangolnák ellenük azokat a társadalmakat, ahol máskülönben milliókra sem futja akkor, ha mondjuk iskola-, vagy kórházfenntartásról van szó?

 

Ebben az elkényelmesedett és szemtelenül jóléti Svédországban igény mutatkozik arra, hogy szíreket fogadjanak be, támogassák pénzzel, lakással, ingyenes - mégis színvonalas - oktatással a beilleszkedésüket. Az irániakét is, a lengyelekét is, a magyarokét is.

 

Sokakkal együtt én is azt tartom, hogy igenis legyen ésszerű határa a menekültek befogadásának, és adjunk mellé feltételeket. Legyenek támogatva, de persze csak akkor, ha ők maguk is tesznek az integrációjukért, és valóban be akarnak illeszkedni. Számomra ismeretlen arányban van közöttük ingyenélő is, akinek nincs igénye arra, hogy az itteni társadalom részévé váljon, de kétségtelen, hogy nem ők alkotják a többséget. Viszont végtelenül el vagyok keseredve amiatt, ami odahaza folyik, és nagyon sajnálom, hogy jelenleg elképzelhetetlennek látszik, hogy egy élhető Magyarországra tudjak valaha hazaköltözni.

 

Kapcsolódó irodalomként két cikket ajánlanék a közelmúltból. Az első egy menekültről:

http://divany.hu/vilagom/2017/09/04/khaled_riport_csaladegyesites_aleppo/

 

A második pedig egy vendégház tulajdonosról, aki menekültek üdültetésében segédkezett volna, de csak botrány lett a dologból:

https://444.hu/2017/09/28/ok-azt-gondoljak-1-migransbol-lesz-6-migrans-6-bol-meg-12-es-a-vegen-elfoglaljak-egesz-ocsenyt-egesz-magyarorszagot

 

Ennyire uszíthatóak ma az emberek ma Magyarországon. Pedig mennyivel előbbre jutnának, ha a negativizmusra fordított rengeteg energiának és pénznek csupán a felét pozitív dolgokra fordítanánk. És akkor a másik felét nyugodtan lopják el a politikusok.

 

NRebeka 100 komment tapasztalatok migráció Svédország

A bejegyzés trackback címe:

https://svedelet.blog.hu/api/trackback/id/tr7712910086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

E.Katolnai 2017.09.29. 11:39:01

Próbáljétok bemagyarázni, elhitetni, belesúlykolni, h a magyar ember hülye, képtetelen önállóan tájékozódni; uszitani kell, hergelni, mert másképp nem képes meglátni, megérteni a dolgokat. Még a mai, modern intenetes világban sem.
Már jó néhányszor leirtam, felhivtam blogtársaim figyelmét az interneten fellelhető hatalmas dokumentumanyagra, amikből nagyon jól látni, h mit művelnek az arab-néger hordák nyugat-európa nagy városaiban. Hiába irom oda, h ezressével, tizezressével lehet találni felvételeket: egy libsi hulladék visszaszól, csak "néhány" szélsőségesről van szó, ami nem ad alapot birálatra. Több ezer, több tizezer felvétel a libsik szerint csupán "néhány" és én vagyok a szemét náci, h ezt meg merem emliteni.
A magyar ember rámegy a világhálóra, megnézi ezeket az anyagokat és a saját szemével látja, a saját fülével hallja, nincs szüksége uszitásra, sem mentegető kifogásokra.
Hát ezért nekünk nem kell a szemét, még a kölykeik sem. Vigyék őket a hülye németekhez nyaralni vagy a négerimádó olaszokhoz. Ezekből egy sem, még egy órára sem!

NRebeka 2017.09.29. 13:27:07

@E.Katolnai: Ha már ugyanazt tetszik Ctrl+C, Ctrl+V-vel bemásolni mindenhová, akkor legalább figyeljen a helyesírásra és arra, hogy egy szóval sem írtam, hogy Magyarországra migránsok millióit kellene betelepíteni. Isten mentsen meg minden normális embert az Önhöz hasonlóktól. Remélem Ön a "kölykeinek" (ha vannak) nem ez az intelligencia szint lesz a mérvadó.

John Nethem 2017.09.29. 15:28:16

Kedves NRebeka !

A kontraszt egyrészt abból adódik, hogy Svédországban a PC kultúra elnyomott minden ŐSZINTE megnyilvánulást, és FÉLNEK az emberek kimutatni valódi vélemyüket, ezért inkább hallgatnak, beburkolóznak, tűrnek.
Másrészt abból, hogy Ön egy új közegbe került, ahol az aktuális politikai színtér napi történéseinek dolgaiban Ön KÍVÜLÁLLÓ, hiszen a nyelvtanulással és a munkájával, az ottani beilleszkedésének megszervezésével van elfoglalva, Ön nem volt aktív részese a svéd történelemnek......

Erre szokás mondani: Egy túrista Velencében a bűzt is édesnek érzi, az ott robotoló viszont elsősorban a mindennapi dohos küzdelmet látja a tengerrel a lagunák közt...

Andras2501 2017.09.29. 16:43:01

Tetszenek az írások és örülök, hogy nem csak én nem értek egyet a magyarországi uszítással és gyűlölködéssel.

NRebeka 2017.09.29. 16:56:17

@John Nethem: Valóban, a svéd történelemnek nem vagyok részese, de úgy gondolom, hogy a mindennapoknak már igen. Értem ezalatt azt, hogy napi szinten olvasok svéd híreket, svédül, és nemcsak egy forrásból. Bár közel sem vagyok annyira otthon a témában, mint egy itt született és nevelkedett ember, de már teljesen kívülállónak sem mondanám magam.
A bejegyzés nem is erről szólt, és ha figyelmesen olvassa, akkor láthatja, hogy én sem értek egyet a bevándorlók ész nélküli betelepítésével és segélyezésével, és megértem azokat a svéd embereket is, akik szigorúbban szankcionálnák a bevándorlást
Inkább arra próbáltam itt rávilágítani, hogy a negatív esetek miatt minden háború elől menekülő bevándorló illegálisan itt tartózkodó gyilkos erőszaktevőnek lett beállítva, de ez közel sem igaz. A többségük teljesen normális, integrálódni képes ember, aki teljesen legálisan, regisztrálva tartózkodik itt. De a magyarság nagy része lassan ott tart, hogy bárkit képes lenne keresztül lőni, ha azt mondanák rá, hogy bevándorló. És ez szerintem elkeserítő.

Palladrin 2017.09.29. 18:05:19

@John Nethem: Svédországban nem félnek az emberek a véleményüket hallatni. Csak ott félnek, ahol a jogbiztonság megszűnt, mint például Magyarország. Ahol pl devizaadóstól ugyanazon szerződés alapján egyszerre két bank is követeli ugyanazt a pénzt!

Szaktanár 2017.09.29. 18:08:07

@NRebeka:

"2017. június 3-án költöztünk Osbybe."

"Valóban, a svéd történelemnek nem vagyok részese, de úgy gondolom, hogy a mindennapoknak már igen. Értem ezalatt azt, hogy napi szinten olvasok svéd híreket, svédül, és nemcsak egy forrásból. Bár közel sem vagyok annyira otthon a témában, mint egy itt született és nevelkedett ember, de már teljesen kívülállónak sem mondanám magam."

kedves bloggazda, anélkül, h meg szeretnélek sérteni: kevesebb, mint 4 hónap Svédországban való élés után nem vagy te semmilyen svéd mindennapok része, és azt gyanítom, h a napi szinten való hírek olvasása svédül sem fedheti teljesen a valóságot, úgyhogy, már ha meg nem sértelek, teljesen kívülálló vagy, és ezt fogadd egy olyan embertől, akinek mögött nem 4 hónap, hanem hosszú évek emigrációja van. peace.

NRebeka 2017.09.29. 18:15:10

@Szaktanár: Elfogadom, és el is hiszem :) De a svéd híreket nem 4 hónapja követem, hanem több éve, és a svéd nyelvet sem az elmúlt 4 hónapban sajátítottam el. A bemutatkozó 3 sorban benne van, hogy szubjektív véleményt írok. Te így gondolod, én úgy, szerintem ezzel nincs semmi baj. A nagyobb baj, hogy sokan évek után sem tudnak az ország nyelvén, ahol élnek (és ez a vélemény nem feléd irányul).

szÖveges professzor 2017.09.29. 18:17:46

5 eve elek Svedorszagban. Sok mindennel egyetertek, amiket irtal. Persze itt is vannak problemak, nem is keves. Viszont nemreg hosszabb idot toltottem Magyarorszagon, es megdobbento volt az a fajta sotetseg es az uszitasbol fakado gyulolet, amit ott tapasztaltam. Olyan kerdeseket tettek fel nekem diplomas barataim, hogy nem hittem a fulemnek... :-/

Szaktanár 2017.09.29. 18:23:53

@NRebeka: még ha több éve is követed a svéd híreket, akkor sem voltál (és mondom újra: ilyen kevés idő után még mindig nem vagy) része a svéd társadalomnak, az tehát, h te h éled meg a mindennapokat, gyaníthatóan leginkább a kezdeti eufóriának tudható be (sajnos nekem már túl régen volt a távozásom mo-ról ahhoz, h emlékezzek rá, pontosan milyen érzés is, de az még rémlik, h "nyugaton lenni" a kezdeti időszakban azért eléggé felemelő érzés, a mo-i élet után).
nem mellesleg, én is ismerek jó pár svédet (nem túl meglepő módon, hiszen a szomszédos országban élek), megpróbálok nagyon finom fogalmazni: nem véletlenül élnek itt. borzasztóan meggyűlölték a saját PC-túltolt társadalmukat, és maradjunk annyiban, h a legtöbbjük véleménye a betelepülőkről egy icipicit erősebb, mint az átlag magyaré. ami nem is nagy csoda, mert ők évtizedek óta szívnak a nyelvet megtanulni nem hajlandó, társadalomba beilleszkedni nem akaró tömegekkel. jók persze ezek a tündérmesék a marha nagy elfogadásról, de azért csak helyenként fedik a valóságot.

Jottó 2017.09.29. 18:24:39

elöljáróban annyit h közeli barátaim közt tudhatok (dél-afrikából ideköltözött) fekákat, indiai, és marokkói állampolgárokat is.. ezt csak amiatt hogy ne az legyen már, hogy alapból idegengyűlölködnék..
ami viszont tény: ny-európában(olaszország és franciaország) jártamban-keltemben 3 év alatt 4 szer toltak a képembe baszott nagy késeket (nem a diszkóban, hanem fényes nappal közterületen), hogy ugyan legyek már szíves odaadni a nálam lévő értéktárgyakat .. a kocsinkat egy alkalommal törték fel, tömegközlekedésen pedig 2 alkalommal próbálták a zsebemből ill táskáinkból ellopni az értékeinket..
7 alkalomból 7szer észak-afrikai bevándorlók voltak az elkövetők (van amiből rendőrségi eset lett, máskor a környékbeliek világosítottak fel) . Az lehet hogy nem most érkeztek oda, hanem 5 éve, vagy akár már ott is születtek.. de mindezt csak azért írtam le mert a címben feltett kérdésre nem automatikusan az a válasz h a magyar ember csak a tvből ismeri a migránsokat. Ugyanis sok magyar ember él és dolgozik külföldön és vannak rossz tapasztalatai.. mindettől függetlenül ez a mostani uszító kampány egy faszság... csak azért jó lenne néha mindkét oldalt nézni, nem pedig úgy tenni mintha szép és jó lenne minden

John Nethem 2017.09.29. 18:25:00

@NRebeka:

Sok mindenben igazat adok Önnek.
Ami Őcsényt illeti: az elfogulatlanság érdekében viszont célszerű lett volna Őcsénnyel párhuzamos svédországi példát is felhozni.....
www.youtube.com/watch?v=0TK3r8ifVmg
www.youtube.com/watch?v=pochreLwrQs
www.youtube.com/watch?v=8usd6SN0giM

Társadalompszichológiából ismert jelenség a KEZDETI / ÚJDONSÁG HURRÁOPTIMIZMUS ( Lásd akár a "wilkommenkultusz" hisztériás megnyilvánulását majd a gyakorlati élet tapasztalati kiábrándulását a lakosság részéről) , ami a kitartás hiánya miatt sajnos fokozatos lemorzsolódáshoz vezet.

( Egyébként megítélés szempontjából a WILLKOMMENkultusz is ugyanolyan tömegpszichózis és fanatizált volt, mint a magyar ELUTASÍTÁS. De ez utóbbi legalább konzekvens.)

Szó se róla, a valódi menekült meghúzza magát, igazodik a többségi társadalom normáihoz, de a többségi társadalomnak is be kell látnia, hogy van egy olyan felső határszám, ami fölött már nem képes több menekültet ellátni. Ahogy nyolc fuldoklót sem tud kimenteni egyetlen ember a vízből, maximum egyesével, a saját maga végkimerüléséig bezáróan.... És aztán ???

Igen, számosan vannak a becsületes menekültek, családok, akik nagyon is akarnak beilleszkedni, de ahogy Ön említette a csoportot, ahova jár: a nagy menekülthullám egyáltalán nem ilyen fölépítésű volt. Vagyis az Ön csoportja már az a teljesen leszűrt, akikkel egyáltalán lehet valamit "kezdeni", és hasznosnak bizonyulnak a svéd társadalom számára.

A német Bevándorlási Hivatal szerint a menekülök 80 %-a még a saját nyelvén sem képes igazán magasszintű kommunikációra, iskolai végzettségük elemi vagy középfokú, 1-2 % ha felsőbb végzettségű, de hosszú idő mire a német rendszerbe adaptálható. 40 %-ot közelíti azok száma, akik nem ismerik a latinbetűs írást.
A társadalmi integrálásuk abból a szempontból is kétes

1.) mert ha szándékukban áll visszatérni hazájukba, akkor NINCS értelme integrálni őket
2.) ha nem integrálják őket, akkor párhuzamos társadalom épül, és gyakorlatilag nem térnek haza a hazájukba, hiszen itt is meglesz az a környezet- ráadásul magasabb és ingyenes szociális ellátással - , ami otthon volt neki: a nyelv, azonos kultúrkör, vallás, a napi életvitel ismérvei: saját boltok, éttermek, óvodák, iskolák... stb...

Szóval már emiatt is nagyon meggondolandó, KIKET és MENNYIT fogadnak be az országok....

Haveravera 2017.09.29. 18:34:05

Én elképesztőnek tartom, ha valakit nem zavar az a " jól megfigyelhető kulturális különbség, hogy az iskolai szünetekben, hogy a lányok bent ültek le beszélgetni, a fiúk pedig különvonultak az épület elé. "

Nyilván innen ered, hogy véleményem eltér a post írójának véleményétől. Engem ez nagyon zavar, női önérzetemben sért és tiltakozom ellene. Nem akarok ehhez hozzászokni. Kb. olyan számomra, mint nem dohányzó embernek a cigarettafüst.

Továbbá fejkendőt sem szívesen látok. Nem csak a muszlim nőkön, az apácákon sem. Nem vagyok kíváncsi más ember vallási hovatartozására. Magánügy.

Behajtó70 2017.09.29. 18:34:53

A csador és társai mind azt jwlzik, hogy nem akarnak beilleszkedni! Mi magyarok tudjuk, hogy milyen a 150 év muszlim uralom! A nyugati seggfejek nem tudják! Schengennek így semmi értelme, inkább káros, mint hasznos!

Behajtó70 2017.09.29. 18:38:43

@Haveravera: az apácákat idekeverni erős mellényúlás, ugyanis abban a "kasztban" a férfi tagnak tiltott a szex, az utód, stb, amíg a csadros csapat férfi tagja kifejezetten többnejű, agresszív fajta! Érezd már a különbséget! Tényleg egyformán félsz mindkettőtől?! Tényleg szívesebben hallgatnál müezint a déli harangszó helyett?

ogli dzsí 2017.09.29. 18:43:27

úgy látszik az atomtudós szirek mind svédországba kerültek

egészségükre

Haveravera 2017.09.29. 18:45:01

@Jottó: Tökéletesen egyetértek. Én az egyetemi kollégiumban 5 évig éltem együtt etióptól kezdve, az afgánnal folytatva, a szudánin át a kurdig és a vietnámiig bezárólag sokféle nációval. E sokféle náció szellemi krémjével. Az utcánkban évek óta élnek és dolgoznak arabok, négerek. Pontosan tudjuk, hogy milyenek. Van egy csekély réteg, amelyik integrálódott, de a zömével nem lehet normális európai szinten elfogadható kapcsolatot teremteni, mert gettóba zárja magát. Ezek nem frissen menekült migrik, ezek már a megtapasztalt valóságunk. Ne tessék már mindenkit hülyének nézni.
Érdekes módon a kínaiakkal nincs ilyen probléma, mert ők dolgoznak, mint az állat és vagy eltűnnek az elzárkózásban, vagy nyitnak, de akkor tökéletesen asszimilálódnak. Hivalkodóan, erőszakosan, irritálóan gettósodni csak a muszlimok tudnak.

ogli dzsí 2017.09.29. 18:47:03

30 év múlva nagyon elfogadó toleráns hely lesz svédország, mire felnő az első nigériai elefántcsontparti szomáliai arab kannibál generáció.

Haveravera 2017.09.29. 18:48:40

@Behajtó70: Semmi szex nincs a mondanivalómban. Csak az a lényeg - amit nem sikerült megérteni - hogy nem szeretem, ha valaki a vallási hovatartozását külsőségekben a pofámba tolja. Nem vagyok rá kíváncsi és nagyon örülök neki, hogy ez ma már nem téma. Közvetlen barátaimról, rokonságom tagjairól sem tudom sok esetben évtizedes ismeretség után sem, hogy milyen vallású, vagy vallásos-e.

koala kóla 2017.09.29. 18:56:53

Az a baj hogy hazudsz.

Voltam erasmusos, mindenféle európai közé kerültem, együtt laktunk, buliztunk, semmi probléma nem volt. Aztán kinában voltam ösztöndijas, ahol a külföldi egyetemisták 90%-a fekete afrikai.

Az egy dolog, hogy civilizált ember a közelükben sem lakik szivesen - még kolesz viszonyok között sem - igy a kinaiak eleve nem keverik őket az európaiakkal az egyetemen. Másrészt buták mint a föld, úgy kerülnek ki ide afrikából hogy ők az elit de a legtöbb angolul se tud, nemhogy kinaiul - pedig ez az európaiaknak alapfeltétel. A feka csoportok tulképp a retardált csoportok, más néven kezdő csoportok - 5 éven keresztül kezdők.

A kinai cégek itt képezik ki az afrikai érdekeltségeik szolgáit, azért van Chengduban sok néger. Még külön menzájuk is van, mig a fehérek a kinaiakkal egy helyen esznek.

VaradiJanos 2017.09.29. 19:01:01

Rebi naggyon jól látya a dolgokat, a svéd sokal felvilágosultab fajta mint a sutyó magyar, aki biztosan fèlremagyarázná a malmöben gyujtott autotüzeket, pedig azok csak interkulturiàlis ismereterjesztő elöadások voltak

Haveravera 2017.09.29. 19:01:13

@Szaktanár: :) Én sem akarom megsérteni a posz íróját, de ahhoz pofa kell azért, hogy nem egészen 4 hónapos kint tartózkodás után "svéddéváltként" osztja az észt. Egyébként karriergyilkosság a PC-ellen menni. Napokban voltak fiatal német vendégeim, akik kezdetben nyomták a PC szöveget, majd miután látták, hogy tőlünk nem kell félni, tettek egy-egy célzást is arra, hogy nem szabad megszólalni, mert rájuk sütik a náci bélyeget. Egy liter jó erős tokaji bor után aztán megeredt a nyelvük és megtudhattuk, hogy a 25 éve bérelt önkormányzati lakásuk 1/4 részébe szorították vissza őket, nekik és szüleiknek el kellett költözni és csak a nagyszülők maradhattak szociális alapon (bérleti díjat alig csökkentve) annak érdekében, hogy betelepíthessék az arrogáns csürhét olyan műszaki megoldással, hogy még a lakrészüket sem tudják lezárni a nagyszülők, ezért valamelyikük mindig otthon van. Erről nem ír a sajtó.

VaradiJanos 2017.09.29. 19:05:26

Multkor is beszéltem egy svéd emberel s monta hogy sok városukban zuhanak a lakásárak, eböl is lácik hogy milyen jól dolgozik a kormányuk mer a megmentett háborus afroamerikaiak melet még egyben elintézték hogy olcsó legyen a diákoknak az albérlet, ithon pedig se néger se olcsó kégli, kinek jó ez, rohattak

VaradiJanos 2017.09.29. 19:06:44

@Haveravera: hazucc náci, direkte orr bán neje bort töltec beléjük és ezért tévedtek

Alex Lavour 2017.09.29. 19:08:54

Öcsény egy hős település!
Magyarország mindig befogadó volt, IGEN! aztán jött Trianon. Ideje észre térnünk.
Én találkoztam migránsokkal, mivel a déli határ közelében élek. Kívánom az itt hozzászóló libsi szájhősöknek, hogy találkozzanak velük ők is, de nem megrendezett körülmények között.

Szaktanár 2017.09.29. 19:11:18

@Haveravera: én nem akarok a blogger lelkivilágába belegázolni, sztem nyilvánvaló, h nem akar rosszat, csak friss még, meg naiv, meg az újdonság varázsa. világos, h az a gondolatvilág, amit most helyesnek tart, majd idővel, a tapasztalatai számának a növekedésével változni fog, és eljön majd az a pont is, ahol homlokegyenest az ellenkezőjét fogja gondolni annak, amit most. ez egy érési folyamat, amelyet a társadalom azon része, amelyik nem tapasztalta meg az idegen kultúrákkal való együttélést, szimplán a fehér ember kirekesztésének bélyegez, de a világ így kerek. majd rájönnek, vagy nem, de őszintén szólva, ez vajmi keveset számít.

Alex Lavour 2017.09.29. 19:13:42

@VaradiJanos: Éltél te Svédországban, vagy csak a pofád nagy, és buta is vagy? A svédeket megfélemlíti saját libsi vezetésük. Ezért kussolnak. DE azt senki sem tudja, hogy meddig.
Norvégiában egy tömeg mészárlásban robbant ki a felgyülemlett indulat.
Ülj le svédekkel beszélgetni, aztán lesz majd némi fogalmad arról,hogy ki a náci, de még nyilvánosan visszafojtják, mert börtön jár érte.
Suttyó te vagy, és a fajtád.

VaradiJanos 2017.09.29. 19:18:28

@Alex Lavour: brejvik egy náci volt és megmonta taga200 barátom hogy orr bán és persze a gazdája putyin bátoritoták. És nem kel svédben élnem hogy tugyam mi van ott mer minden informáciot megkapok az indexről ami az egyetlen hiteles forás és persze a 4444

Lovas Christoph 2017.09.29. 19:20:17

Nos. Alapvetöen két észrevételem van a poszttal kapcsolatban.
1. Nagyjából egyetértek a poszt írójával, és azt a döbbenetet nem leirni amit tapasztaltam. Senki ne jöjjön nekem a nyugati világ túlzó pc.-jével,mert ez magával hordoz rengeteg jó dolgot,amit odahaza kiöltek az emberekböl. Ilyen hülyeségek, mint az elfogadás,tolerancia, nyitottság a világra, teljesitmény szerinti értékelés. Tudom ezek hihetetlen fogalmak az odahaza élöknek, de az emberek mernek élni. Este 10-kor is mozgalmasak az utcák félelem nélkül.
2. Az Észak-afrikai tömeggel van jobbára gond, de mivel az összes országot biztonságossá nyilvánitották,pont a bünügyi statisztikák miatt, igy azok nagy része már odahaza van. Akik pedig érvényes útlevéllel tartozkodnak itt, mit lehet tenni? Ök mehetnének a Magyar honba is, de ugyanolyan szarba kinek van kedve lelelépni?

NRebeka 2017.09.29. 19:25:07

@John Nethem: Egyetértek, határokat kell szabni és nem szabad engedni párhuzamos társadalmak kialakulását. De ez (szerintem) nem egyenértékű az egységes, mindenki felé áradó, megoldást nem kereső gyűlölettel.
@Szaktanár: Az a baj, hogy én ez már Mo-on is így gondoltam. Ez van, én már libsin fogok meghalni.

VaradiJanos 2017.09.29. 19:25:09

@Lovas Christoph: ja montam én hogy magyarország ugyanolyan szar mint afrika ezér is van ugyananyi magyar ot mint negrus itt.

Szaktanár 2017.09.29. 19:30:17

@NRebeka: csak arra az egyre vigyázz majd, h nehogy vallássá váljon a meggyőződésed, mert ugye az ember sok mindent hajlandó elnézni, ilyen ez a fránya kognitív disszonancia, de azért van az a pont a legtöbb ember életében, amikor a valóság mégiscsak felülírja a korábbi elképzeléseit ;)

StanLee · https://newsroll.net 2017.09.29. 19:34:29

Németország is nagy PC hely, mégis a lakosság legalább 15%-a nem ért egyet a menekültpolitikával nyiltan, mert az AfD-re szavazott. Ez százalékosan hasonló a magyar Jobbikhoz. Annyi, hogy a nagy PC miatt az ember Németországban nem hangoztatja nyíltan a véleményét a menekültkérdéssel kapcsolatban, mert iszonyat gyorsan a neonáci sarokban találja magát. Ez van, ennyit ér a nagy véleményszabadság.

Jozsef Liszkai 2017.09.29. 19:36:15

Ez pontosan egy uszító írás, csak az ellenkező oldalról! valószínű ,hogy pénzért íródott.Az írója nyilvánvalóan nem ismeri a nem európai bevándorlókat, akik még nagyon messze állnak az európai normákhoz, és olyan dolgokat vélnek természetesnek mint, a gyilkolás, vérbosszú , erőszak.Még a harmadig generáció sem lép előre pl. amunkamorálba, amire európai értelemben, alkalmatlanok a bevándorlók!Itt csak a viszont erő alkalmazása érhet célt. Sajnos de igazságos.

Brix 2017.09.29. 19:39:36

Bullshit! Amit egy nyelviskola burkában megismer a multikulturális társadalmak valódi arcából az semmi...Majd ha jövőre kimegy egy svéd fesztiválra, és körbefogja pár észak-afrikai migráns, akkor majd megváltozik a véleménye...Svédország egyébként egy elbaszott, feministta, liberális ország. Jövője ott nincs értelmes embernek... A fiatalok között lassan több lesz a színesbűrű, mint az echte fehér...Kívánok jó szerencsét a kinti élethez, de a kezdeti mézeshetek előbb-utóbb véget fognak érni, és jön majd a keserű csalódás...Vidéken persze még vannak nyugodt helyek, de ha a bevándorlás ilyen ütemben folytatódik, akkor nem sok jót lehet remélni...

VaradiJanos 2017.09.29. 19:50:40

@Brix: és mér baj az ha töb a szines fiatal, hisz a beneton hirdetésekben is töb és mijen jó márka

midnight coder 2017.09.29. 19:52:51

Oszama Bin Laden is nagyon rendes kisfiú volt, odafigyelt az órán, és kis híján mérnöki diplomát szerzett Európában.

morph on deer 2017.09.29. 20:00:53

@Szaktanár:
“ilyen kevés idő után még mindig nem vagy) része a svéd társadalomnak, az tehát, h te h éled meg a mindennapokat,”

Én több mint huszonöt évet töltöttem Svédországban, tehát nem valószínű, hogy az eufória egész idő alatt hatott, de csak megerősíteni tudom: a posztíró igazat mond, minden szempontból.
Természetesen szubjektív, de miért ne lenne az? Természetesen nem ugyanazokkal az emberekkrl találkozott, mint én, de a külőnbségek főleg az eltelt idő eredményei.
Akkor éppen az irakiak meg a balkáni knfliktusok népei kerültek oda, a szokásos ázsiai és afrikai csoportokon kívül, és igen, sokan közülük is iskolázottabbak, sőt, műveltebbek is voltak, mint akár a hazai átlag!

Órákog beszélgettem olyan iraki gyógyszerésszel, aki - mivel Magyarországról is importált gyógyszert - érdeklődött az ország iránt, és jóval többet tudott a magyar történelemtől, mint akár az “átlag magyar”!

Szóval felesleges ezt az orbánista taplóságot ismételgetni, akinek van egy fikarcnyi tapasztalata is a valóságról, az tudja, hogy ez nem más, mint ordas gyűlöletkeltő hazudozás.

Amint ezt saját maga jelentette ki, éppen ma:
“a magyar ember szereti a gyerekeket, és az elesetteket mindig szívesen segíti, de annyit hazudoztak migránsügyben, hogy ha azt mondják, hogy gyerekek fognak jönni, arra azt mondja a magyar, először gyerekek, aztán a szülők, aztán családegyesítés, és ott vagyunk a bajban. Nagyon helyes, hogy határozottan, hangosan és érthetően fejezték ki a véleményüket”

Ugyanis manapság csak a kormánypropaganda “tájékoztat” a migránsokról, tehát csak ők hazudhattak, nem?
Az meg nyilván helyes, ha “határozottan, hangosan és érthetően” kiszúrkálták az autók kerekeit, hiszen a miniszterelnök most dícsérte meg őket..!

VaradiJanos 2017.09.29. 20:01:05

@midnight coder: az kivétel volt. És különben is orbán

VaradiJanos 2017.09.29. 20:02:44

@morph on deer: hű az hoszu idő. És fijad, lányod vagy kispajtásod van?

Szaktanár 2017.09.29. 20:07:54

@morph on deer: nagyon örülök neki, h sikerült 25 fantasztikus évet töltened svédországban, annak sajnos kevésbé, h ennek ellenére sem sikerült levetkőznöd azt a mentalitást, h a tiédtől eltérő vélemény kizárólag "orbánista taplóság" lehet, főleg úgy, h mint többször is jeleztem, jómagam sem mo-n határain belül tengetem az életemet, így tehát nem túl valószínű, h orbán határozza meg az általános véleményemet.

Jossarian 2017.09.29. 20:35:35

Azert mert te, egyaltalan nem tisztelt posztolo, jol erzed magad a disznok kozott es tetszik neked azert ez meg nem normalis. Kepzeld en is talalkoztam muszlim fergekkel es niggerekkel is, nekem teljesen a tieddel ellentetes a velemenyem. Ha az en oseim ugy gondolkodtak volna mint te, akkor te nem leteznel. Es szandekosan nem a MI oseinket irtam, mert a tieid a haza vedelme helyett szappant daraboltak valahol...

morph on deer 2017.09.29. 20:38:13

@VaradiJanos:
“Multkor is beszéltem egy svéd emberel s monta hogy sok városukban zuhanak a lakásárak,”

Na az vagy analfabéta, vagy ő is magyar, aki Felcsúton hallotta, hogy zuhannak a svéd lakásárak!
Még olyan hely is alig van, ahol megállt volna a növekedés, ami pedig már több mint tíz éve tart! A svéd üzleti szektor már aggódik is, hogy mikor fog kipukkanni a lufi, de a lufi az istennek sem hallgat rájuk...

Nem mondom, hogy nem fordul elő, hogy valaki nehezebben tudja eladni az ingatlanát, ha nem kurrens valamilyen okból, de nem az a jellemző.
Akinek meg több lakóingatlana van, - bérház - az meg kifejezetten jól keres a bevándorlókon, mert az állam jó áron bérli tőlük a lakásokat. Jó néhány befektető pl erre a célra vett házakat, szóval messze nem egyféle hatása van a bevándorlásnak. Az összes olyan helyi hivatal például keresi a munkaerőket, amelyeknek köze van az integrálásukhoz, oktatástól az általános ‘támogatásig’, ami bármi lehet, az ügyintézéstől a szokások megismertetéséig.

Nagyon szűklátókörű az egész jelenség itthoni szemlélete, sajnos.

morph on deer 2017.09.29. 20:50:59

@Alex Lavour:
“Ülj le svédekkel beszélgetni, aztán lesz majd némi fogalmad arról,hogy ki a náci, de még nyilvánosan visszafojtják, mert börtön jár érte.”

A hülyeségért Magyarországon még nem, ahogy látom.
Holnap délután náci felvonulást tartanak Göteborgban, - rendőrségi engedéllyel és komoly felügyelet mrllett.
Igaz, hogy korábban kell kezdeniük egy órával, mert lesz valami futballmeccs, meg nem lehez plyan hosszú az út, mint szerették volna, de lesz, mert lehet:

www.aftonbladet.se/nyheter/a/WwwMa/nmrs-demonstrationsvag-forkortas--domstol-kor-over-polisen

John Nethem 2017.09.29. 20:52:27

@morph on deer:

"...Órákog beszélgettem olyan iraki gyógyszerésszel, aki - mivel Magyarországról is importált gyógyszert - érdeklődött az ország iránt, és jóval többet tudott a magyar történelemtől, mint akár az “átlag magyar”!.."

De az ilyen ember nem is a zöldhatáron sunnyog át a papírjait eldobálva.... hanem a kapcsolatait felhasználva már időben és legálisan , ha kell vízummal megy az egész család...

De ez csak egy ember.....
Majd ha 10, 20 30 ilyen sikeres beszélgetés összejön, akkor már tényleg alapjaiban kell megkérdőjelezni az előítéletességet... De addig, amíg 100 menekültből 5-6 akivel egyáltalán nyugati szinten lehet kommunikálni, addig a megítélés nem fog érdemben változni...

Jakab.gipsz 2017.09.29. 20:54:20

@VaradiJanos:

Húzz a csudába Svédországba és érezd ott jól magad.

Bennünket, magyarokat ne akarjatok megváltoztatni, a jó kedves anyukátokkal próbálkozzatok.

A kommunistáknak sem sikerült, és nektek sem fog, libbancs banda.

A komcsik a proletár internacionalizmussal hülyítették egymást, ti pedig a multikultival kufárkodtok, és persze a "nyitott társadalommal", elég volt belőletek, kikísérletezzetek a saját kis nem mondom ki mitekkel.
@NRebeka: Hagyd már abba ezt a süket dumát, a gyűlöletről, a saját hazánkba azt engedünk be aki méltó a bizalmunkra, igen az urbánus liberális értelmiségünk vissza élt a magyarok bizalmával.

Ami pedig a Svéd jó létet illeti, az a föld sem képes eltartani természetes körülmények között annyi embert, nem véletlenül voltak Svéd kivándorlási hullámok. Most más földrészek kifosztásából, képes fenn maradni, és persze a hadiiparából.

Légyszi ne cukiskodj, nem minden olvasód nyeletlen két éves úgy mint Te.

John Nethem 2017.09.29. 21:01:53

@NRebeka:

A balliberális sajtó osztogatja a "gyűlöletkampány" jelzőt.

A hétköznapi ember egész egyszerűen (gyanakvó, kizáró és) ELUTASÍTÓ.
Mint ahogy egy régóta zárt falusi közösség is gyanakvó , kizáró és elutasító egy újonnan betelepülttel szemben, kivált ha városi.....
A gyanakvás egy természetes folyamat része. A feloldás egy hosszú folyamat.
Ha pedig egy közösségbe számarányukhoz mérten magas létszámú idegen csöppen, TÁMADÁSKÉNT érzékelik, és a hangadóknál valóban megjelenik a gyűlölet...

Svédországban 50 darab NO GO zóna van. Csak a svédeken múlik, hogy ne legyen több és ez a maradék se terjeszkedjen és erősödjön tovább.
www.youtube.com/watch?v=UAWkTrtuhMw

John Nethem 2017.09.29. 21:15:38

@Lovas Christoph:

"..Senki ne jöjjön nekem a nyugati világ túlzó pc.-jével,mert ez magával hordoz rengeteg jó dolgot,amit odahaza kiöltek az emberekböl. Ilyen hülyeségek, mint az elfogadás,tolerancia, nyitottság a világra, teljesitmény szerinti értékelés. Tudom ezek hihetetlen fogalmak az odahaza élöknek, de az emberek mernek élni. Este 10-kor is mozgalmasak az utcák félelem nélkül..."

Nagy TÉVEDÉS !!!!!
Az elfogadás, a tolerancia, a nyitottság a világra, teljesítmény szerinti értékelés dolgoknak SEMMI KÖZE A PC-hez !!!
A POLITIKAI KORREKTSÉG egy KULTÚRMARXISTA IDEOLÓGIA !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Éppen a KIZÁRÁS a lényege, mindannak a megbélyegzése( mindenféle jelzővel !) , ami nem "ő". Ezért képes összeborulni az iszlámmal, mert ahogy az iszlám sem bírja a kritikát, ugyanúgy a PC sem. Mindenekfölöttinek képzeli magát, akinek egyedüli jogában van eldönteni mi a jó és mi a rossz.

Szóval ajánlanám szíves figyelmedbe a Gramsci és kortársai, követői (mint Lukács György, Dutschke, Marcuse, Bloch, stb.) papírra vetett írásait még a múlt század derekán, mint az egyetlen lehetséges tervet a marxizmus győzelmére.

morph on deer 2017.09.29. 21:20:06

@Szaktanár:
“a tiédtől eltérő vélemény kizárólag "orbánista taplóság" lehet,”

Ez fordítva van: az orbanista taplóság az én véleményemtől eltér!

Azt ugyancsak elhiszem, hogy lehet valakinek kifejezetten rossz tapaszalata mindenféle nációval, mindenhol, ezzel nincs problémám.

Azzal viszont van, amkor a kizárólag xenofób propagandát fogyasztó hazánkfia, aki csak a tévében meg az interneten látott migránst, qrvvára felsőbbrendűnek tartja magát, csak mert a turul volt a nagymamája, és egy műszittya műmagyar elmagyarázta neki, hogy mindenkit gyűlölni kell, mert az a jó!

Ez az őcsényi példa kitűnően mutatja, hogy hova juthatnak az ‘amúgy’ jó szándékú emberek is, csak kis szorgalom kell hozzá.
Ahogy ezt nyolcvan éve már tapasztalhatta a világ.
Na ez a gondom, nem a ‘más vélemény’ önmagában!

kunzoo 2017.09.29. 21:30:17

@morph on deer:
A franciák, Britek rossz lelkiismeretét megértem ebben az ügyben hisz nagyrészt ők igázták le azon vidékeket ahonnan most a sok bevándorló jön. Azt viszont disznóságnak tartom hogy a felelősségüket szétkennék az egész Unión. Az olaszok is érezhetnek felelősséget az észak afrikai országok állapota miatt. Marokkó bajait részben Spanyolország okozhatta.

Melyik harmadik világbeli országot igázta le Magyarország, Lengyelország, Románia, Bulgária, Ausztria? Miért is kellene kollektív felelősséget vállalnunk?

morph on deer 2017.09.29. 21:33:43

@Jakab.gipsz:
“Ami pedig a Svéd jó létet illeti, az a föld sem képes eltartani természetes körülmények között annyi embert, nem véletlenül voltak Svéd kivándorlási hullámok.”

Amikor a magyar kivándorlási hullámok is voltak, ugyanabból az olból!
Pedig ugye a magyar föld képes (lett volna) eltartani azokat is, vagy nem?

Amúgy a svéd lélekszám az idén nyáron érte el a tízmilliót - épp a bevándorlás miatt, - az ország meg akkora, hogy ha mondjuk a Göteborg magasságából elindul valaki felfelé is, meg valaki lefelé is, ugyanolyan távolság megtétele után az egyik már Magyarországon van, a másik meg még Svédországban...

Még annyit, hogy ott nem egymás csesztetésébe ölik az energiát, hanem a jólét megteremtéséne és fenntartásába.
Hülye viking szokás, gondolom...

morph on deer 2017.09.29. 21:42:32

@John Nethem:
“De az ilyen ember nem is a zöldhatáron sunnyog át a papírjait eldobálva”

Nem. Két évig várt családostól egy jordániai menekülttáborban, mire sorra kerültek és beutazhattak. Egyébként két bőrönddel lökték ki őket a házukból, és még örülhettek, mert élve megúszták.
Jordániába viszont úgy csempészték át, ahogy errefelé manapság a ma érkezőket.

Nem összehasonlítani akarok, csak rámutatni, hogy nem csak egyféle eset van. Soha, sehol.

Zsíros Bödön 2017.09.29. 21:55:32

PC buzi vagy. Egy mérőben más kultúra népe nem kell ide és kész. A mai napig elismerten óriási hiányosságai vannak a török beilleszkedésnek Németországban, az pedig lassan fél évszázados történet. Olyan néppel akartok liberálisok lenni, amelyik a mai napig szarba se veszi többek közt a női egyenjogúságot. Stb. Takarodjanak a homokniggerek máshova. Igazság szerint tökéletes lett volna, ha keletre mennek. Miért? Az is más kultúra, ellenben a keleti népekkel nem áll hadilábon az ISIS se többek közt, így abban inkább biztosabb lehetne a befogadó ország, hogy nem lesz rájuk veszély.

morph on deer 2017.09.29. 22:01:01

@kunzoo:
“Melyik harmadik világbeli országot igázta le Magyarország, Lengyelország, Románia, Bulgária, Ausztria? Miért is kellene kollektív felelősséget vállalnunk?”

Nem kollektív felelősségről van szó, hanem teherelosztásról, kollektív szolidarításról, ha úgy tetszik.

Arról van szó, hogy tízezrével áradnak görögországba meg olaszországba, és mivel egyazon únióhoz tartozunk, illene segíteni nekik.
Senkinek nem hiányzott, vagy hiányzik ez a menekültáradat, ez teljesen egyértelmű. Jó megoldás pedig aligha van, viszont az erre adott magyar válasz nagyon gáz.
Sajnos, amilyen az élet, még az is megtörténhet, hogy nekünk lesz szükségünk valaki más segítségére, - mondjuk Soros lovasrohamot indít a felcsúti ‘aréna’ ellen, vagy mittudomén, - akkor kitől és milyen szolidarítást is várhatunk viszonzásként?
Jó, Azerbajdzsán Safarovért hálából talán majd küld fegyvereket - baltákat - a honvédelemhez, de mondj még valakit..!

Erő e-meló 2017.09.29. 22:04:20

"egy háború elől menekülniük egy fél kontinensen át"

Szíriában nincsen háború, hiszen nem támadták meg kívülről, hanem egymást irtják ezek a kiváló agysebészek, részben külső segítséggel

Aztán kétszer fél kontinensen keresztül menekülnek pont Svédországba, mert ugye nincs biztosnságos ország útközben. Szaúd-Arábia, ahonnan fegyverekkel és minden egyéb eszközzel támogatják a terroristákat, persze nem fogad be senkit közülük. Biztos tudják az okát miért

Erő e-meló 2017.09.29. 22:10:24

@morph on deer:
"Senkinek nem hiányzott, vagy hiányzik ez a menekültáradat, ez teljesen egyértelmű. "

Ami egyértelmű, az a következő:

- a konfliktus szitásáért nagy felelősséggel tartoznak a libsik, pedig azt pontosan lehetett tudni, hogy óriási manakülthullámmal fog járni

- a libsik már előtte hasznosnak tartották a különböző bőrszínű népek keveredsét, hogy egy könnyen irányítható homogén embermasszát hozzanak létre

A libsi terv, amit Soros neve fémjelez, tudatosan rombolja le Európa kulturális kereteit, a migrincs csak eszköz ehhez

EU zászlót mindenhova! 2017.09.29. 22:12:52

Atról esetleg hallottál, kedves kint élő, hogy Svédországban egyes fesztiválokat határozatlan időre szüntetltetnek az utóbbi években elharapózó szexuális zaklatási esetek és nemi erőszakok miatt,?

John Nethem 2017.09.29. 22:14:03

@morph on deer: A türelem meghozta a gyümölcsét.... De látszik : épeszű ember, hiszen bízott a tudásában, így az első menekülttáborig ment, ahonnan beadta a kérelmét és várt. nem pedig határról határra bukdácsolva mániákus megszállottsággal eljutni a kiszemelt országba...

EU zászlót mindenhova! 2017.09.29. 22:16:18

@morph on deer: Menekültáradat? Ugyanmár! Egy valódi menekültáradat nem állna 70 %-ban 45 alatti férfiakból. Vagy a gyerekek és a nők nem menekülnek?

Erő e-meló 2017.09.29. 22:20:04

@morph on deer:
"aki csak a tévében meg az interneten látott migránst, qrvvára felsőbbrendűnek tartja magát"

A hozzád hasonló libsi a mintapéldája annak, aki felsőbbrendűnek tartja magát. Elméleti fejtegetésekkel akarod leiskolázni a tapsztalati valóságot a migrincsekkel kapcsolatban. Mert a libsi tudás az felette áll a tapasztalati valóságnak. Amiből épp eleget kapott Magyarország pl. Röszkénél, vagy amikor a Keletiben tomboltak az agysebészek. Még egyszer nem lesz ilyen, a svédek pedig egyék meg amit főztek. Legfeljebb annyira sajnálom őket, mint aki bedőlt a devizahitelnek, ahelyett hogy használta volna az eszét

John Nethem 2017.09.29. 22:28:11

@morph on deer:
"..Amúgy a svéd lélekszám az idén nyáron érte el a tízmilliót - épp a bevándorlás miatt, - az ország meg akkora, hogy ha mondjuk a Göteborg magasságából elindul valaki felfelé is, meg valaki lefelé is, ugyanolyan távolság megtétele után az egyik már Magyarországon van, a másik meg még Svédországban....."

De ez a 10 millió nagyon egyenetlenül oszlik el a hazánknál ötször nagyobb területen. A felső kétharmad részen gyakorlatilag alig 1 fő , illetve néhány területen max 4-5 fő / km2 a népsűrűség. Északon pedig az őslakos finnugor nyelvű népek élnek....

Erő e-meló 2017.09.29. 22:36:01

@NRebeka:
"a svéd híreket nem 4 hónapja követem, hanem több éve, és a svéd nyelvet sem az elmúlt 4 hónapban sajátítottam el. "

Én a németországi viszonyokat ismerem kívülről-belülről, és nem 4 hónapja jártam először Németországban. Annyit mondhatok, hogy a német média által festett valóság és a tapasztalati valóság köszönőviszonyban sincs egymással

Ezt egyébként maguk a németek is tudják, nem véletlenül nevezik a mainstream sajtójukat "lügepressének", vagyis hazugságsajtónak. Azokban az internetes újságokban, ahol még megtűrik a kommentelést, a cikkek és a kommentelők véleménye legalább 80%-ban különbözik migrincsügyben, pedig nagy buzgalommal gyomlálgatják a kommenteket

Treff Bubi 2017.09.29. 22:38:32

Hát egyelőre úgy néz ki, Magyarország csak egy logisztikai központ lehetne a terroristáknak, magukat az akciókat inkább ott hajtják végre, ahol már kialakult egy stabil (bevándorlókból létrejött) muszlim közösség, és elég nagy számban vannak alulképzett, vesztes fiatalok, akiket be lehet szervezni terrorakciókra. Hosszú távon az a fontos, hogy ilyen közösségek a mi térségünkben ne alakuljanak ki. Nem a most ideérkező migránsok/menekültek jelentenek potenciális veszélyt, hanem az ő gyerekeik és unokáik, majd picivel később.

Erő e-meló 2017.09.29. 22:40:55

@Andras2501:
"nem csak én nem értek egyet a magyarországi uszítással és gyűlölködéssel"

Az Orbán elleni gyűlöletkeltést is ide érted? Arra a szitoközönre gondolok, amivel a tisztalelkűek árasztják el most már több évtizede az ország egyik vezető politikusát. Ha példát keresel, nem is kell tovább menni az Indexnél

John Nethem 2017.09.29. 22:47:34

@morph on deer:

"..Még annyit, hogy ott nem egymás csesztetésébe ölik az energiát, hanem a jólét megteremtéséne és fenntartásába. Hülye viking szokás, gondolom...."

Sajnos NEM ! Ezt a jólétet az elmúlt 50-70 évben teremtették meg az akkoriak vérrel-verejtékkel, a mostaniak csak FELÉLIK !!!!!!

Erő e-meló 2017.09.29. 22:50:28

@John Nethem:
A svéd népesség nagyon délre van súlyozva az országban, még inkább így van ez a migrincsek esetében. Nem tetszik nekik a fázós környezet, vagy inkább csak oda mennek ahol már eleve sokan voltak, a déli iparvárosokban? Sok helyen állítólag már át is vették az irányítást, legalábbis az utcákon

ostvan1 2017.09.29. 22:50:37

@morph on deer: Mindenben egyetértek veled. És nagyon nem tetszik a kollektív gyűlöletnek a dagadása, amit tapasztalok itt kis hazánkban. Gyűlölködésből még sohasem született jó eredmény

Brix 2017.09.29. 22:51:25

Svédország egy örökre elrontott ország... Az elmúlt 10 évben 1 millió migránst engedtek be, így kb. 500-600 ezer ázsiai muzulmán és vagy 150 ezer afrikai telepedett le...Szép jövő, egy ilyen kis népnek... 10-20 éven belül az idegenek rabszolgái lesznek, a saját országukban...

commentes nikk 2017.09.29. 23:01:44

Hát nézd cukibogár, leprással, késes rablóval, pedofillal se találkoztam még, mégis el tudom képzelni, hogy nem parádés élmény, és ha választani kell a tapasztalás vagy a tudatlan előítélet között, hát inkább utóbbit választom. Nem tudom miért támogatandó elmélet, hogy vegyük be a mindennapjainkba azokat, akik potenciálisan kurva gázok, mert píszi szempontból tök bulis, hogy a bőrünkön tapasztaljuk meg, hogy milyen, amikor a 100 darabra vetített 87 normális mellett a maradék 13 pszichó elkezd basztatni minket. Részemről akkor inkább a 87 se, és akkor nyugi van. Ha ez a képlet átmenne, rögtön megértenéd a többségi álláspontot, ami nem nácifasiszta, hanem egyszerűen teljesen ösztönös önvédelmi gondolatsor.

John Nethem 2017.09.30. 00:02:24

@Erő e-meló:

Nos, akkor az 50 darab NO-GO zóna is ezeken a területeken koncentrálódik.....
De mit is csodálkozunk... Amikor egy busznyi menekültet elvittek egy kisebb településre, nem akartak kiszállni, mert állításuk szerint nekik a házak túl messze voltak mindentől, a központtól, az iskolától, stb, a VÁROSTÓL !!!! ( a svédeknek érdekes módon nem...) így nem fogadták el azt a települést...

John Nethem 2017.09.30. 00:04:55

@ostvan1: A gyűlöletet a GYŰLÖLET szó unos -untalan használatával szítjátok ti magatok.
Az ELUTASÍTÁS nem egyenlő a gyűlölettel.

Jankove 2017.09.30. 00:21:27

Nekem egy kicsit kezd a tököm tele lenni azzal, hogy minden magyar ember folyton arra van kényszerítve, hogy udvariasan torkát köszörülve elmagyarázza, miért nem szeretne multikulturális országban élni. De mindig jön valaki, aki ezután finoman, precízen, gépies pontossággal lenácizza, gyűlölettel vádolja az ország lakosságát, illetve meg akarja győzni arról, hogy milyen szuper dolog ellen tiltakozik. Hát akkor világítsuk egyenesebben meg a témát: Minden egyes embernek istenadta joga, hogy azokat fogadja be a házába, és hazájába akiket akar. És ha nem akar befogadni, akkor hát ez van, így jártál. Nem kell magyarázkodni, bocsánatot kérni, érvelni, pironkodni, legfőképpen megindokolni a döntést. Érdbe azzal, hogy "mert nem és kész bazdmeg, azé’ !" Nem hinném hogy magyarázatra szorul. Értse már meg és fogja már fel a világ: Itt nem divat a multikulti, és nem is lesz ! Lehet, hogy ez nem trendi, lehet hogy ez maradi, el kell fogadni. Akinek tetszik a sokszínűség, az költözzön oda ahol erre nyitott a társadalom, hagyjuk már végre ennek a szerencsétlen országnak a folyamatos basztatását.

E.Katolnai 2017.09.30. 04:51:07

@NRebeka: A helyesírásról: nem szakdolgozatot irok, az üzenetem a lényeg, amit még te is képes voltál megérteni. (A tanulmányaimra jobban odafigyelek)
A másolásokról: azért másolom, mert soha egyetlen rebeka nem válaszolt érdemben, nem magyarázták meg az ezressével található doko-anyagok lényegét, nem tudnak mit mondani, a mohamedán vezetők - tucatjával, több nyelven - maguk gyalázzák az őket befogadó népek kultúráját, fröcsögnek a gyűlölettől. te sem válaszolsz az ilyesmire ugye?
Miért kellene nekünk az ilyesmi, amit láthatunk, hallhatunk? Kényelmetlen ugye, mert nem lehet letagadni, nem lehet hazudozni, hiszen néhány gombnyomással mindenki maga győződhet, h ki a hamis, ki a szemét és ki a hazáját, népét féltő magyar.

ostvan1 2017.09.30. 08:15:04

@John Nethem: "Az ELUTASÍTÁS nem egyenlő a gyűlölettel"
Ha csak elutasítást tapasztalnék, nem is lenne kifogásom ellenetek. Ám, sajnos, a gyűlöletnek olyan szintjét tapasztalom, amit már csak egy hajszál választ el nagyon durva tettlegességtől. És, mivel nincs a közelben hús-vér ellenség, ez a gyűlölet a hivatalos propagandával egyet nem értők ellen irányul. Nem fogok csodálkozni, ha a választások előtt magyar magyarnak lesz a gyilkosa. Ma még csak az autógumikat szúrtátok, holnap a "libsiket", vagy akit annak gondoltok. A szörnyű az, hogy orbánék ezt ünneplik, szítják, ahelyett, hogy csillapítanák.

John Nethem 2017.09.30. 09:41:14

@ostvan1:

Érdemes lenne visszanézned, legfőképpen kik azok, akik a legotrombább jelzőkkel illetik az elutasítókat, kezdve a "nácizással, fasisztázással" . És akkor még ők azok, akik megsértődnek, ha a megvádoltaknál kinyílik a bicska a zsebben... Észre sem veszik, hogy az AKARATUK erőszakos érvényesítésére törekszenek éppen egy olyan liberális eszmére hivatkozva, ami a másik oldalnak is jogot ad arra, hogy a VÉLEMÉNYE MÁS legyen !!!!

Ez a tipikus kultúrmarxisták aknaharca, amit már a proletárdiktatúra idején olyan részletesen leírt Gramsci.

Erő e-meló 2017.09.30. 10:30:01

@John Nethem:
A libsi a népek nagy kioktatója. Ha nem ért a nép a szóból, akkor jön a dádá. Csak annyiban különbözik a muszlim terroristától, hogy annál lehet hogy először jön a dádá, ami valójában úgy hangzik hogy bumm

A libsi és a terrorista migrincs lelki rokonok: mindkettő az erőszakra alapozva tágítja maga körül az életteret. Ilyenformán ők tekinthetők a nácik utódainak

ostvan1 2017.09.30. 11:29:18

@John Nethem: Jól hangzó érvek, csak messzemenően nem igaz. Amit az elmúlt 2 évben habzó szájú kommentelőktől kaptam (és nem csak így, nick név mögül, hanem sokkal durvábban pl. a Facebookon, ismerősöktől), az nem azért történt, mert bárkit nácinak minősítettem volna (ilyet soha sem teszek), az egyszerűen GYŰLÖLET. Annak is a a súlyosabb formája, amit csak egy hajszál választ el a tettlegességtől. Egyszerűen csak azért, mert merészelek mást gondolni, mondani, mint ők, mint ti. És hiába mondom, hogy én a tapasztalataimról beszélek, ha az nem erősiti a ti világképeteket, akkor - szerintetek - nem lehetek magyar, sőt eltaposható féreg lennék.
Az egészben az a szörnyű, hogy hasonlót láttam kb 30 éve Jugoszláviában. Ott aztán polgárháború lett belőle. Csak nagyon sok emberéletbe és szenvedésbe került, mire Milosevicset sikerült eltakarítani.
Ezt akarjátok Magyarországon is?

Andras2501 2017.09.30. 12:09:39

@Erő e-meló: Egy "öljük meg az Orbánt" típusú kommenttel ugyanúgy nem értek egyet mint egy "öljük meg a migránsokat/buzikat/cigányokat/stb."
Viszont engem a blog Svéd kultúráról, életről, mindennapokról szóló része érdekel, a magyar politikáról nem szeretnék/fogok itt vitatkozni.

John Nethem 2017.09.30. 12:47:45

@ostvan1: "...Ha csak elutasítást tapasztalnék, nem is lenne kifogásom ellenetek.."

Hm... MI közöm nekem ehhez ?? MIért vagyok egy kalap alatt említve ??
Csak elmondom, Őcsény tekintetében kapkodom a fejem, és jelenleg az informálódás szintjén vagyok.
Persze, lehet ugrani az ország túlsó végéből hogy ezek a szemetek, még a befogadott, menekültként elismert embereket sem hajlandók egy rövidke nyaralás erejéig a faluban megtűrni..
Igen, első nekifutásra, sőt másodikra is innen Budapestről, meg Szombathelyről, meg Nyíregyházáról piszkosul felháborító..... Egyébként is, most nézem a térképen, hol van egyáltalán Őcsény.. :-)

Először talán az egész faluban puhatolózni kellett volna, mit szólnának a dolgokhoz, felkészíteni őket , nem pedig nyakukba zúdítani helyzeteket, belekényszeríteni embereket olyan szituációkba, amikben úgy érzik, sarokba lettek szorítva ( most lényegtelen, hogy egyáltalán nem).
Igen, a merev elutasítás ellenére ráerőszakolt dolog váltja ki a gyűlöletet.
Az az általános helyzet, amikor a vakot mindenáron át akarod kísérni a zebrán, pedig annak esze ágában sincs átmenni.....

John Nethem 2017.09.30. 12:49:07

@Erő e-meló: Ez velős összefoglalás volt. Talált !

John Nethem 2017.09.30. 13:01:01

@ostvan1: No itt a baj, amikor vannak a MI és vannak a TI. És aki nem MI, az vagytok TI: mondod TE...
Én nem teszek ilyen megkülönböztetést. Én azt mondom, vagyunk MI, mint magyarok, és vannak különböző nézeteink. Ezt mondom ÉN... Ezért nem tartozom az általad megnevezett TI csoportba... Tudniillik nem tartozom oda. Mert a valóságban NEM IS LÉTEZIK. Ráadásul épeszű érvelés hatására bármikor módosíthatom az álláspontomat.

Talán rosszul viszonyultál a dolgokhoz a Facebookon.. ( Kevesebbet kéne időzni ott:-) )... Ebből is kitűnik: a kultúrmarxizmus lassan eléri a célját, gyakorlatilag a baráti, családi kötelékeket marcangolja már az IDEOLÓGAI.....
Szó mi szó, kötélidegzet kell hozzá, az biztos..

Ami a volt jugókat illeti: Abból is látszik, olyan hogy "jugoszláv" nép, nem volt soha, az egy mesterséges kreálmány volt, ami ugyanúgy széthullott mint a "szovjet" ember..... Ugye milyen érdekes, ezek is marxista ideológiára épült dolgok voltak, és nem állták ki az idők próbáját.
Tudtommal egyébként nem a szerb harcolt szerb ellen, hanem a szerb mindenki más ellen (horvát, macedon, bosnyák, albán, stb.)
Ahhoz túl kényelmes, gyáva és erőtlen a magyar, hogy polgárháborúba sodorja magát önnön magával...

John Nethem 2017.09.30. 14:12:02

Budapest, Nyócker ????

www.youtube.com/watch?v=oQGNDG--mCk

JA , MÉGSEM !!! Svédország, Stockholm

EU zászlót mindenhova! 2017.09.30. 15:22:28

@Jankove: No igen.. Ilyenkor én meg szoktam kérdezni őket, apellálva a humánus hajlamaikra,hogy vajon miért nem megy le egy hideg téli estén a parkba, és ajánlja fel valamelyik hajléktalannak az egyik ágyát éjszakára?
Mély csend szokott lenni a válasz.
A másik, amikor a bibliára hivatkozvava sulykolják, hogy az összes harmadikvilág béli nyomorultat be kellene fogadnia Európának.
Ilyenkor meg azt szoktam megkérdeni, hogy vajon a homoszexualitás kérdéskörében miért nem veszik alapul a bibliát? Mondjuk Mózes 5. könyvét..

EU zászlót mindenhova! 2017.09.30. 15:30:06

@ostvan1: Ostoba párhuzam..Jugoszláviában alapvetően nép feszült egymásnak, a szerb és a horvát. A vaskező Tito még tudta kezelni ezt a helyzetet. Halála után azonban borítékolható volt, hogy a horvátok , és a másik két mesterségesen Jugóba integrált nép önállósuli akar. Ezt a szerbek nem akarták hagyni, ebből lett a háború.
Európában sokkal inkánbb a 40-es évek eseményei ismétlődhetnek meg, ha a felelőtlen liberális politikusok tovább erőltetik a mesterséges muszilim betelepítést. A történelem gyakran megismétli önmagát...

EU zászlót mindenhova! 2017.09.30. 15:37:18

@Erő e-meló: Valójában az indítékaik közösek. Mindkét társaság gyűlöli a hagyományos fehér nemzetállamokat. A terrorista módszerei primitívek, gyorsak, indulatszerűek, a libsi módszerei kifinomultak, lassúak, kiszámítottak. Most csak azért kezdetek durváskodni ők is, mert érzik, hogy kezd megváltozni a nagyjából 30-40 éve meglévő status quo..Ezért idegesek, és kezdik elragadni őket is az indulataik..:)

John Nethem 2017.09.30. 16:11:56

@EU zászlót mindenhova!:

És bizony ezeket az ősi erőket látjuk megfeszülni Spanyolhonban a BASZKOK és a KATALÁNOK részéről...
Ahogy Britanniában is valami készül a SKÓTOK és a WALES-iek házatáján..... ÉS aztán mocorognak a VALLONOK és a FLAMANDOK.....

És lehetne folytatni a Balkánon....

ostvan1 2017.09.30. 16:29:05

@John Nethem: "Először talán az egész faluban puhatolózni kellett volna, mit szólnának a dolgokhoz, "
Hát ez elég nyögvenyelős magyarázkodásra sikerült. Hogy erre a mondatra reagáljak: Kinél kellett volna "puhatolózni"? A közösséget képviselő személy, mármint a polgármester nem látott kifogásolni valót az üdültetésben. Rajta kívül kivel? Meg egyébként is! Egy panziós üzleti alapon működik. Aki fizet, az kap szállást. Szóljál, ha már voltál vállalkozó és másként csináltad volna.
És a falusiak nem lettek belekényszerítve semmibe. Egyszerűen beleavatkoztak valamibe, amihez semmi közük nem lett volna. És most folyik a szerecsenmosdatás. Szegény falusiak a politika áldozatai. Azt hitték - hiszik, hogy joguk van megtámadni a panzióst, mert a kormány azt sugallja, hogy az a vállalkozó bűnös. Sajnos, a falusiak tette jogellenes és a jó erkölcsbe ütköző. A panziós meg csak azt tette, amire kiváltotta a vállalkozói engedélyét. Az uszító politikusok meg sunnyognak.

John Nethem 2017.09.30. 16:52:34

@ostvan1:

Én csak annyit mondok: Egy ilyen lépés megtétele előtt ildomos lett volna kellően ELŐRE körbeszimatolni, milyen a közhangulat. Az, hogy a polgármester egymagában támogatta, az elfajult helyzetet látva nem kellő körültekintéssel....
"Kinél kellett volna puhatolózni ? " Nos, nem a falu van a polgármesterért, hanem fordítva.... Mindazok ellenére is, hogy az Orbán-érában sokhelyütt meg éppen ilyen a felállás....

Igen, egy panziós üzleti alapon működik. Ha üzleti alapon csinálta az üdültetést, akkor szégyen....
Ha nem üzleti alapon - márpedig NEM ÜZLETI alapon -, akkor meg tényleg kellett volna azért az a közhangulat monitorozás. Mindazok ellenére is, hogy a panziónak van egy vállalt küldetése a szegény családok ( köztük roma ! ) ingyenes üdültetésére, ami eleddig jól működött, és semmi gond nem volt vele.
( Ott van a panzióssal készített videó, meg lehet nézni.)

Igen, a falusiak valóban a politika ESZKÖZEI !!!! ( hogy áldozatai, azt azért kétlem) .

Vitatom, hogy a falut érintő dolgokba ne szólhatnának bele, függetlenül attól, hogy az magánterületen zajlik. Mint ahogy jogosan háborodnának föl, ha valaki manapság rendre gumit égetne a portáján, vagy ha netán a panzió havonta átváltozna kicsit swingerklubbá....

Igen: mélységesen ELÍTÉLENDŐ a panzióst megtámadni, a tulajdonában kárt tenni, a szükséges eljárásokat le kell benne folytatni.
És igen, egyetértek: a falusiak tette jogellenes volt, esetleg tényleg jó erkölcsbe ütköző (ezt még meg kell vizsgálni) , de a véleménynyilvánítás mint olyan szabad, és ebbe az elutasítás ténye elfogadható, a verbális erőszaké és a fenyegetésé viszont nem.

A panziós nem erre váltotta ki a vállalkozóiját. Gazdasági tevékenységre váltotta ki.

A jószándékú, ingyenes üdültetés számára egy küldetés, ami nemes és dicsérendő. De a legtöbb helyen éppen az ilyen cselekedet sározódik be külső dolgok által.
Legjobb amit tehetnek: OTT helyben kell rendezni a félreértéseket, tisztázni a tisztázni valókat, következetesen KIZÁRNI minden külső nyomást és konfliktust továbbszító "távoli" okoskodást....

John Nethem 2017.09.30. 17:17:09

www.youtube.com/watch?v=IROW8OoAoWo

És mindenki vonja le a következtetéseit maga.

De aki homokba dugja a fejét, az bizony ráfázik előbb vagy utóbb.....

berg182 2017.10.04. 23:41:17

Sajnos nálunk a gyűlöletkeltő magatartásból próbálnak politikai tőkét kovácsolni és minél butábbak az emberek, minél kevesebbet járnak külföldön, illetve nem beszélnek egyetlen idegennyelvet sem, annál inkább hat rájuk az uszító mantra. Én idén még csak kétszer jártam a sógoroknál, de míg bp félelmetes hely, addig kint teljes biztonságban érzem magam, pedig rengeteg nem osztrák származású él kint, vagy született osztráknak!

John Nethem 2017.10.07. 00:26:35

@berg182:

Két külön dolog valahol BIZTONSÁGBAN ÉREZNI magadat és BIZTONSÁGBAN IS LENNI.

Te attól érzed magad biztonságban Bécsben, mert jobban szeretsz ott lenni, és attól látod félelmetes helynek Bp-et, mert nem érzed magad itt jól.
Aztán még az is egy megoldás, hogy homokba dugod a fejed......

Ajánlatos lenne néha tájékozódnod a bécsi migránsok bandaháborúiról is .... Hogy nem történt eddig semmiféle komolyabb támadás Bécsben, az csak a felderítés-elhárításnak, no meg a szerencsének köszönhető... ( Az U1-es metrón akart robbantani két arab migráns férfi – olvasható az osztrák rendőrség 07.25-én kiadott közleményében. A hatóságok nagy erőkkel keresik a merénylet végrehajtására készülő bevándorlókat. és lehet még ehhez hasonlókat olvasni.. Vörös ri­asz­tást adott ki Bécs a mig­rán­sok miatt Fi­a­tal mig­ráns­ban­dák ke­se­rí­tik meg a bécsi em­be­rek és sok ezer tu­rista éle­tét Bécs­ben. A West­bahn­hof mára az oszt­rák fő­vá­ros egyik leg­ve­szé­lye­sebb helye lett.)

berg182 2017.10.08. 21:17:32

@John Nethem: gyenge belemagyarázás, maradjunk annyiban, hogy a népszínház utcában fényes nappal félek, Bécsben meg hajnalban a metrón sem...

John Nethem 2017.10.09. 10:41:54

@berg182:

Te tudod.
Ezzel viszont nem magyaráztad meg amit állítottam.

juletræ 2017.11.12. 10:56:52

@NRebeka:

Az Ény-Európai társadalmakban igenis a társadalom része vagy, ha (a) hozzájárulsz [ = adó!] a társ fenntartásához (b) [ bocs h. holland szót írok, de] "meedraait met de samenleving" (= érdeklösz utánuk, követed a híreket, a gyerek ovijában a szülökkel beszélgetsz, az Andelsboligbestyrelse-ben részt veszel, stb].

Üdítö dolog, hogy Ény-Euban _betartják a szabályokat_, emellett emberségesek és igen, édeklödnek az ember iránt. P.l. összevetve a franciákkal sokkal nyitottabbak(!) és barátságosabbak. Szeretik a gyerekeket. érdeklödnek a másik iránt. Viszont az is igaz, h. a társadalmaikban a szórás elég kicsi - tehát ha p.l. intellektuálisan izalmas beszélgetésekre, vagy olyan emberekre vágysz, amik a partiturát viszik magukkal a hangversenyre, és akikkel a Radio Classique adásait meg tudod beszélni - nos akkor csalódsz.

Migráncsügyben a dolog persze nem fekete=fehér:
1. aki be akar és be tud illeszkedni ( = magasan képzett, nem allahista, nem robbantja ránk a metrót, és föleg: ADÓT FIZET, hogy NEKEM kevesebbet kelljen) azt be kell fogadni - ettöl (is) függ a jólétünk.
2. aki viszont szegény ÉS tudatlan (=nem képes ÉS nem akar beilleszkedni), azt ki kell a fenébe picsázni, Hogyisne, évente befizetek egy BMW-nyi adót ( kérdés, hehe, hogy milyen BMW-nyit ;) ), nem akarom, hogy ebböl az allahizmust finanszírozzák.
3. Úgy általában arra kell figyelni, hogy a bevándorlás a MI (anyagi) jólétünknek árt-e a dolog vagy használ. Ha használ ( = adót fizet, a-tól zet-tig elfogadja a miérdékrendünket, és nem akarja a középkorban ragadt arab szellemiséget ránk kényszeríteni), akkor beengedni. Minden más esetben afwijzen ;)

NRebeka 2017.11.12. 12:23:45

@juletræ: Így van, nem fekete-fehér. Viszont szerintem a befogadó országok mégis nyertesen kerülhetnek ki pár év/évtized múlva ebből a helyzetből egész egyszerűen azért, mert van nomrális integrációs programjuk, míg pl. a magyaroknak nincs. OV szuperül megvédte az országot a bevándorlóktól, csak arról feledkezik el, hogy az országon belül is nagyon sok (és egyre több) olyan ember van, akit "integrálni" kellene, mert egyébként baj lesz.
Nem akarom támogatni a terrorizmust, sem az ingyenélőket, viszont gusztustalannak tartom azt a szintű migránsozást, ami ma Magyarországon megy.
Lenne rá egy nagyobb összegem, hogy ha most minden országtól mindent elvennénk, és a nulláról kellene újraindulniuk, Mo. akkor is az utolsók között kullogna, pusztán csak az állampolgárok gondolkodása és habitusa miatt.