Svéd(d)élet(t)

Az életünk Svédországban.

2017. szeptember 09.

Svéd és magyar élelmiszerárak - mekkora a különbség?

Beismerem, hogy mi Magyarországon nem a legolcsóbbat választottuk az élelmiszerekből, ha találtunk jobb minőségűt, ami még megfizethető volt, így most nem sokkal több a heti kiadásunk, mint Mo-on volt. Persze csak azért nem vettem biot, mert az volt ráírva, főleg mivel Magyarországon a bio cuccok általában mindig halomra voltak penészedve és löttyedve, szinte soha nem láttam belőle frisset. Budapesten is szupermarketekben és nagyobb boltokban vásároltunk (általában, Aldi, Lidl, Tesco), mivel a munkánk mellett legtöbbször este jutott időnk a bevásárlást elintézni, és mert a piacokon sokszor ugyanabba az importált cuccba futottam bele, mint a hiperekben. A piacos nénik-bácsik pedig sokszor nagyon kedvesen némi rohadt árut is belecsempésztek a csomagba, ha tehették (vagy csak nekem volt velük ilyen tapasztalatom?). Össz-vissz 1 néni volt, akihez mindig visszajártam, főleg zöldségeket vettem tőle, mindig az adott szezonnak megfelelőt. A többire maradt a szupermarket.

Ha az otthoni szupermarketben kapható élelmiszereket hasonlítom össze az itteni szupermarketben kaphatókkal (tehát nem a nagyi csirkéjével, és a kertben termelt zöldségekkel), akkor azt kell mondanom, hogy az itteniek sokkal jobbak. 5-6 évvel ezelőtt még a pesti áruházakban is lehetett jó ízű dolgokat kapni, de az utóbbi időben rengeteget romlott a minőség, és sajnos folyamatosan emelkedtek az árak.

Nem mondanám, hogy az árak ugyanazon a szinten mozognak, de nem sokkal drágábbak a svéd élelmiszerek. Figyelni kell az akciókra, mert igazán jó dolgokat lehet így kifogni. Érdemes a gyakran látogatott boltok törzsvásárlói rendszerébe is regisztrálni, mert sok esetben a nagyobb kedvezményeket csak a klubtagok kaphatják meg. A Willysnél (kb. olyan, mint otthon a Tesco) a regisztráció után a személyi számom bediktálásával igazolhatom a tagságomat, így nem is kell egy külön hűség kártyát magammal hurcolnom mindenhova.

Így kis odafigyeléssel könnyen összeállítható egy pénztárcabarát heti menü az akciós tételekből. Az alábbi listát a múlt heti bevásárlásunkból állítottam össze, így láthatjátok, hogy minek hogyan alakul az ára. A listában szerepelnek olyan szükségtelen luxuscikkek is, mint a kóla :), illetve sok akciós tétel is. A koronát a jelenlegi árfolyamnak megfelelően, 32 Ft-al váltottam. A Tesco árait az online bevásárlás árlistája alapján szedtem össze, a svéd termékeknek leginkább megfelelő termékeket kiválasztva (nem a legdrágábbat kerestem). Amit kihúztam, az a Tesco kínálatában per pillanat nem szerepel.

Termék neve

Ára (kr - Ft)

Egységár (Ft)

Egységára a Tescoban

Coca Cola 0,33 l, 6db

29,9 kr – 956,8 Ft

159,5 Ft/db

189 Ft/db

Paradicsomlé 100%, 1l

9,95 kr – 318,4 Ft

314,8 Ft/l

379 Ft/l

Tej, 3%, 1l

8,9 kr – 284,8 Ft

284,8 Ft/l

299 Ft/l

Kidney konzervbab 400 gr

7,5 kr – 240 Ft

240 Ft/400 gr

269 Ft/400 gr

Passzírozott paradicsom 0,5 l

4,9 kr – 156,8 Ft

313,6 Ft/l

958 Ft/l

Paszternák 1 kg

3,9 kr – 124,8 Ft

124,8 Ft/kg

-

Répa 1 kg

3,9 kr – 124,8 Ft

124,8 Ft/kg

189 Ft/kg

Fürtös paradicsom 1kg

18,9 kr – 604,8 Ft

604,8 Ft/kg

299 Ft/kg

Tagliatelle száraz tészta 0,5 kg

9,95 kr – 318,4 Ft

636,8 Ft/kg

796 Ft/kg

Lilahagyma 1kg

12,9 kr – 412,8 Ft

412,8 Ft/kg

349 Ft/kg

Petrezselyemzöld 10 dkg (friss)

3,9 kr – 124,8 Ft

1248 Ft/kg

-

Narancs 1 kg

22,9 kr – 732,8 Ft

732,8 Ft/kg

499 Ft/kg

Philadelphia sweet chili sajtkrém 200 gr

10 kr – 320 Ft

1600 Ft/kg

2792 Ft/kg

Ballerina keksz = Pilóta, 3 cs., 570 gr

24,9 kr – 796,8 Ft

1397,8 Ft/kg

2161 Ft/kg

Marha hamburgerhús, 0,5 kg

36,9 kr – 1180,8 Ft

2361,6 Ft/kg

-

Őrölt kömény 90 gr

10,9 kr – 348,8 Ft

387,5 Ft/100 gr

495 Ft/100 gr

Gyömbér (friss), 1 kg

34,9 kr – 1116,8 Ft

1116,8 Ft Ft/kg

-

Fokhagymás szalámi 80 gr

13,9 kr – 444,8 Ft

556 Ft/100 gr

570 Ft/100 gr

Fagyasztott garnéla, L-es méret, 0,5 kg

44,9 kr – 1436,8 Ft

2873,6 Ft/kg

-

Friss baguette, 400 gr

10 kr -320 Ft

800 Ft/kg

952 Ft/kg

Tojás, M-es, 20 db

25 kr – 800 Ft

40 Ft/db

33 Ft/db

Burgonya, sárga 1 kg

3,95 kr – 126,4 Ft

126,4 Ft/kg

199 Ft/kg

Fokhagyma, 100gr

5 kr – 160 Ft

1600 Ft/kg

1899 Ft/kg

Vöröshagyma 1 kg

5,95 kr – 190,4 Ft

190,4 Ft/kg

99 Ft/kg

Cottage cheese 4%, 0,5 kg

20 kr – 640 Ft

1280 Ft/kg

-

Uncle Bens édes-savanyú szósz 675 gr

18 kr – 576 Ft

576 Ft/üveg

882 Ft/üveg

Vaj, 82%, 0,5 kg

25 kr – 800 Ft

1600 Ft/kg

2556 Ft/kg

Búzaliszt, 6 kg

30 kr – 960 Ft

160 Ft/kg

149 Ft/kg

Napraforgóolaj 1l

11 kr – 352 Ft

352 Ft/kg

399 Ft/l

Zabtej 1l

12,5 kr – 400 Ft

400 Ft/l

819 Ft/l

 

Az összehasonlítás kezdete előtt azt gondoltam, hogy kb. 2-3x árakat kapok majd a svéd oldalon, mint a Tesco oszlopában. Nagyon meglepett az eredmény, ezek szerint mégsem sokkal drágábbak itt az élelmiszerek, mint otthon. Nos, ez elgondolkodtató.

A svédeknél a kiszerelésekre is mindig nagyon figyelni kell, érdemesebb mindig az egységárból kiindulni. Ugyanis itt nem megszokott 100-200-500 grammos, és 10-20-30 db-os kiszerelések vannak csak. Gyakori, hogy 115, 225, 340 grammos termékeket találok, illetve a tojásnál is találkoztam már 10-12-16-18-20-25-45 db-os csomagolással is.

A fenti listát látva úgy döntöttem, hogy továbbra is figyelni fogom az otthoni és az itteni árakat, és hamarosan hozok egy újabb összehasonlítást, hogy lássuk, hogy mennyiben állják meg a fentiek a helyüket, vagy csak véletlenszerűen alakult-e így a végeredmény.

NRebeka 142 komment vásárlás árak

A bejegyzés trackback címe:

https://svedelet.blog.hu/api/trackback/id/tr8512818020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Györgyi Francsicsné Nagy 2017.09.10. 09:57:14

A fizetést is hasonlítsátok össze ! Pl:ápolónő,buszsofőr,áruházi pénztáros,kőműves ,burkoló,stb.Feszülten várom.

incognito ergo sum 2017.09.10. 11:51:34

Nekem mégis az a benyomásom, hogy például az ICA-ban bevásárolva tejet, kenyeret, vajat, sajtot, lényegesen sokkal többet fizetek, mint ugyanezért egy CBA-ban. Hogyan lehet feloldani az ellentmondást?

sanyikám 2017.09.10. 11:58:44

@incognito ergo sum: ICA mindig is egy pénzéhes nő volt. :)

α Ursae Minoris · http://noreg.blog.hu/ 2017.09.10. 12:18:07

Ó, egy újabb svédországi blogger!
Isten hozott!!
Mondanám, hogy összefuthatnánk, de te Skånében vagy, én meg Stockholmban. :-(

Látom, kenyeret nem vettél.
A kenyér(legalábbis a magyar ízlésnek megfelelő) azért elég drága, 50-60 korona (1600-1900 forint) kilója.

@Györgyi Francsicsné Nagy:
Egy nővér (magyar fogalmak szerinti diplomás ápoló) 33.000 korona körül keres, ez átszámolva egymillió forint körül van. Ebből úgy 25500 korona (820.000 Ft) marad a zsebében az adók levonása után.

HoNeYBiRD 2017.09.10. 14:09:35

Érdekes a végkövetkeztetés, mert a listából számomra az derült ki, hogy a svédeknél inkább alacsonyabbak az élelmiszerárak és kevesebb dolog van csak, ami drágább. 30 dolog van listázva és abból csak 6 dolog drágább a svédeknél, hacsak nincs a két oszlop felcserélve. :)

incognito ergo sum 2017.09.10. 14:24:48

@α Ursae Minoris:

Szerencsére pont kenyeret lehet otthon is sütni :)

De kecskét mégsem tarthatok.

incognito ergo sum 2017.09.10. 14:26:49

@HoNeYBiRD:

Nincs felcserélve, inkább csak az látszik, hogy a ház aljában levő kicsi vagy közepes boltok sokkal drágábbak, mint a hipermarketek. Épp azért, mert az átlag svéd számára az idő értékesebb (egy hipermarketben bevásárolni egy órával tovább tart) mint az, hogy pár tíz koronával többet fizet a közeli üzletben.

HoNeYBiRD 2017.09.10. 14:42:39

@incognito ergo sum: Tehát nagy általánosságban elmondható (a fenti lista alapján), hogy az élelmiszerek döntő többsége olcsóbb a svéd hiperekben mint magyarországi társaikban? Ez azért eléggé meglepő legalábbis számomra. Kisboltokban itthon is jobban fog a ceruza. Azokat az árakat itthon se érdemes az Auchanhoz vagy Tescohoz hasonlítani.

Mi a tökömet csinálunk mi még itthon, ha 8-10-szeres fizetések mellett még az élelmiszer is olcsóbb? :) A húgom külföldön (Fro.) él már 5-6 éve. Ő is kb. 10-szeresét keresi az itthoni fizujának kb. ugyanannyi munka mellet (hozzáteszem, hogy sokkal több szabi jár neki kint), de az élelmiszer azért nem olcsóbb ott.

2017.09.10. 15:05:01

Eltem Svedben egy ideig. Arak nagyjabol duplak. Fizeteseknek meg kicsi a szorasa, kiveve a politikusoket, azok ott is durvan lopnak, raadasul a Sved nep jol van tartva, igy jobban elnezik az egeszet. A kicsi szorasbol adodoan egy apolono tobbet keres, egy informatikus meg kevesebbet, mint Magyarorszagon. Igy tortent hogy nekem anyagilag megerte hazajonni. Gyakorlatilag a tehetseget nem fizetik meg, valamint a kommunizmus fele hajlik az egesz beallitottsag a kis szorassal. Ezzel elnyomjak a versenyszellemet, ami hosszu tavon szerintem kovetkezmenyekkel fog jarni. Mindenki eli a langyos kis vizeben az eletet.(Safe space rulez). Ez itthonrol a szar meloban szar fizetesekkel rendelkezoknek lehet egy alom, de a jo meloban jo fizetessel rendelkezoknek horror.

GallaiG 2017.09.10. 15:09:12

@HoNeYBiRD:
"Mi a tökömet csinálunk mi még itthon, ha 8-10-szeres fizetések mellett még az élelmiszer is olcsóbb? "
A válasz egyszerű: eltűrjük egy mocskos, magát "nemzetvédőnek" hazudó, valójában bolsevik maffia ezermilliárdos lopásait és értelmetlen pénzszórásait (stadionok, kisvasút, Paks 2.). Amit alacsony jövedelmekkel, relatív irreális árakkal és a nép egészségügyi ellátásának "színvonalával", az oktatás silányításával fizetünk meg.
További kérdés van?

2017.09.10. 15:17:03

Egyebkent nagyon tudom ajanlani:

www.numbeo.com

Ha beirod Stockholm Budapest osszehasonlitast:

You would need around 409,821.17Ft (12,761.61kr) in Stockholm to maintain the same standard of life that you can have with 200,000.00Ft in Budapest (assuming you rent in both cities). This calculation uses our Cost of Living Plus Rent Index to compare cost of living. This assumes net earnings (after income tax). You can change the amount in this calculation.

Consumer Prices in Stockholm are 86.05% higher than in Budapest
Consumer Prices Including Rent in Stockholm are 104.91% higher than in Budapest
Rent Prices in Stockholm are 163.49% higher than in Budapest
Restaurant Prices in Stockholm are 148.80% higher than in Budapest
Groceries Prices in Stockholm are 117.56% higher than in Budapest
Local Purchasing Power in Stockholm is 89.66% higher than in Budapest

Az adatok ertelmezese hazi feladat. Persze az utolso sor nyilvan a fokmero ami alapjan ossztarsadalmi szinten nyilvan jobb Stockholm.

Brix 2017.09.10. 16:02:36

@HoNeYBiRD: Nincsenek 8-10 x-es fizetéskülönbségek. Inkàbb olyan hàromszoros , ami vàsàrlóerő -paritàson szàmítva inkàbb 2x-es....

Burgermeister 2017.09.10. 16:15:57

árakban utolértük a nyugatot, bérekben még van lemaradás....:(

haha2 2017.09.10. 16:40:12

Németországban olcsóbb a sör meg a tej az Aldiban, mint nálunk.

Györgyi Francsicsné Nagy 2017.09.10. 17:00:43

A vízvezetékszerelők itt jól keresnek ,meg akik a malacokat osztogatják a kokeróknak .Ők már többet keresnek ,mint a svédek,mert egyik 1.5 milliárdos yachttal közlekedik a másik meg ki sem akar szállni az A6-osból,és 2.5 milliós éttermi számlával terheli az állami költségvetést de csak azért ,mert Magyarország egy büszke és erős ország.

Tom66 2017.09.10. 17:12:28

Az ingatlanok és a szolgáltatások árát is illene összehasonlítani.

hokihari 2017.09.10. 18:06:40

Krumpli az 10kr 1 kilo

incognito ergo sum 2017.09.10. 18:08:20

@GallaiG:

"Mi a tökömet csinálunk mi még itthon, ha 8-10-szeres fizetések mellett még az élelmiszer is olcsóbb?"

Egy káposztásmegyeri jellegű lakótelepi panelházban (olyan környéken, ahol a lakók 90%-a nem fehér ember), egy 50 m2-es (egyébként jó elrendezésű) kétszoba nappalis lakás kb 100 millió forint.

Ez az egyik legolcsóbb városnegyed, a jobb helyeken 3-szoros árak is vannak (és még mindig lakótelepi lakásokról beszélek).

hokihari 2017.09.10. 18:09:09

Krumpli az 10kr 1 kilo

incognito ergo sum 2017.09.10. 18:13:43

@HoNeYBiRD:

Elírtam, az előző választ neked szántam. Tehát: a lakás nagyon drága. Egész pontosan annyival drágább, amennyivel jobbak a fizetések és stabilabbak a klilátások.

Svédországot télen nem mindenki bírja. Nekem valahogy nincs gondom ezzel, de sokan depressziót kapnak attól, hogy délelőtt 10-kor virrad és délután 3-kor már sötét van. Nem fent Umea-ban, hanem Stockholmban. De erről csak hosszabb idő után tudok majd hiteles véleményt mondani :)

hokihari 2017.09.10. 18:14:26

Szerintem kicsit azert dragabb az elelem svedbe de nem tul nagy kulömseg van.Ketten kb 3000 kr a bevasarlas elelmiszerböl. Havonta. Kb 100 000 ft.Nem nagyon eszunk extra draga ataleket.Szeretjuk a fözeleket tesztakat hussal.

ideasz 2017.09.10. 18:17:50

kave: jobb es olcsobb mint itthon

fodrasz:100-150 korona
orvosi vizsgalat allamiban : egysegesen 250 Kr (regebben 150 volt alapelletasban, 350 szakorvosnal) mondjuk ha 1000 kr összejön egy evben onnantol mar miden ingyenes, a gyogyszer is
kerekcsere: 4x5 csavar ki, kerek le-fel, csavar vissza 150 kr
kaja etteremben (semmi extra): 250 kr egy fogas itt sör 75 -80 korona (mondjuk a napi menuk piaval, kaveval 80-90 kr)

hokihari 2017.09.10. 18:21:08

A lakas ilyen helyen kb 1.5 milio kr. Ahol mi lakunk kb 2.5 milio 80 negyzetmeter szep kertvarosi jo övezetbe.De az ar fugg a avgifttol is erösen.Mennyi a kötelezö befizetes futesre vizre es fenntartasra

hokihari 2017.09.10. 18:25:04

A lakas ar ment fel legjobban kb 4 szeres 12 ev alatt

hokihari 2017.09.10. 18:27:08

Az ingatlan arakkal nagyon nem vagy tisztaban!

NRebeka 2017.09.10. 18:37:02

@Györgyi Francsicsné Nagy: Sajnos amíg Magyarországon nincs mindenki bejelentve, és nincsenek megbízható (!!) központi fizetési statisztikai adatok, addig nem tudok összehasonlítani :(. Maximum a pedagógusok, és más, állami dolgozók bérét, de azzal nem lenne teljes a kép.

@α Ursae Minoris: igen, érdekes lenne egy svédországi magyar bloggertalálkozó :) Bár én még nagyon kezdő vagyok a "pályán". Kenyér tekintetében szerencsések vagyunk, azt már Pesten is sokszor magunknak sütöttem. Így itt néha veszünk tartós, vagy baguette-szerű kenyeret, de ha igazit akarok enni, akkor azt megcsinálom magamnak.

@incognito ergo sum: Az ingatlanok esetében a 100 millió 50 négyzetméter inkább Stockholm&környékére jellemző. Itt, délen, kb. Malmötől fél órára egy 65 nm-es lakást néztünk pár napja, 195.000 koronáért (kb. 6,5 millió Ft). Teljesen jó állapotban, liftes lépcsőházban. Viszont itt vidéken is van munka (Magyarországgal ellentétben). És itt még az idő is "jó" :). Ha lehet hinni a guglinak, akkor a legrövidebb nap az, amikor 9-kor kel a nap, és 4-kor nyugszik le. Ez még sztem abszolút tűrhető.

@hokihari: Ahogy fentebb is írtam, a lakás ára nagyon környékfüggő. Stockholm és Göteborg környékén el vannak szállva, de itt délen még tűrhető. És még nem robbantott fel/lőtt le/erőszakolt meg minket, nyugis a környék a rémhírek ellenére. Vagy csak vakok és süketek vagyunk :)

incognito ergo sum 2017.09.10. 18:50:36

@hokihari:

Kista nem a legolcsóbb külváros az infopark közelsége miatt, de fehér ember tényleg nem nagyon van a környéken.

midnightcoder3 2017.09.10. 20:26:01

@Györgyi Francsicsné Nagy: Programozó kollégám kinn van, ő úgy 4x keres többet kinn mint itt. Viszont előzőleg vagy 5 évig tanult svédül.

Majoros Ferenc 2017.09.10. 21:23:24

Azért a jó melóval pénzügyi horror ez a Svédország kijelentés kapcsán érdemes lenne orvosokat is megkérdezni.

HgGina 2017.09.10. 22:35:29

@HoNeYBiRD: csak megtévesztő, mert az első oszlop nem kilóra írja. Van, ahol 10 deka vagy épp fél kiló ára van. Slendrián a lista.

2017.09.10. 23:57:53

@Majoros Ferenc: felreertettel. Itthoni jo meloval jo fizetessel a kinti elet nem penzugyi, hanem eletviteli horror lenne. Langyos viz. Es itthon az orvosi szvsz se nem jo melo se nem jo fizu.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.09.11. 00:29:01

A kommentek olvasása előtt:

Hát na, tény ami tény, hogy még egy pár évvel ezelőtt valóban volt egy 40-60-80%os felár a svéd cuccokra, addig ez mostanság eltűnni , vagy legalább is erősen csökkenni látszik.A magyar árak erősen jönnek felfelé, én is ezt tapasztalom.Valóban erős wtf-érzés ezt megélni... :-o
A poszt tolót, kint élőket kérdezném, hogy a Beregrót (Bregott, de így sokkal jobban hangzik... :D ) az vaj vagy margarin?Nem tudom eldönteni. :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.09.11. 00:34:30

@HoNeYBiRD: 8-10 szeres azért nincs.De olyan 4-5x-ös lehet.Viszont idekint egy albi sem 70 ezertől indul, hanem inkább kétszáztól, havonta.Illetve minden drága, ahol valamit ember kell csináljon.Javíttatni valamit általában nem éri meg, olcsóbb, illetve ésszerűbb eldobni és másikat venni.Inkluzíve akár egy 10 éves autó motorgenerálja is.Elképesztő pazarlás ez sajnos.
de ezzel együtt is jobban élnek itt az emberek ez nem vitás.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.09.11. 00:40:24

@incognito ergo sum: Ne vadíts már, hogy 3 millió korona egy lakás egy no-go zónában...egy nullát elszámoltál, 300 ezer lesz az...
3-4 milliókért már jó helyen kertvárosi részekben kapni lehet házakat is, régebieket, vagy kisebbeket.Stoki közvetlen közelében is.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.09.11. 00:45:45

@hokihari: Igen, nálunk is kb ilyesmi.
Gumicsere első évben mikor kijöttünk 1200 korona / 4 kerék...Azt hittem, infarktust kapok.(Otthon olyan ötezer forint volt utolsó évben a négy kerékre...)És ebben a gumik ára nincs benne, csak a munkadíj.Vagyis kerék le - gumi le a felniről - másik gumi fel - kisúlyozás - kerék fel , és ez négyszer...Jó nem? :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.09.11. 00:48:37

@HgGina: A második és a harmadik oszlopot kéne összehasonlítani, ott van a svéd és a magyar kilós ár.Csak olvasni kéne tudni. :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.09.11. 00:52:52

@captaing: Életviteli horror, hmm.Hát ha valakinek az kell, hogy naponta változanak a a joxabályok, akár utólag is, meg hogy a napi politikai cicaharc legyen a fő műsorszám az otthoni jó kis ökölbe szorult arcú lakosság között, akkor éppen hajrá, lehet élvezni.Nekünk mikor kijöttünk ebbe az életviteli horrorba, kisimult az arcunk, lett anyagi hátterünk, soxorta minőségibb életünk.Mi szeretjük ezt a langyos vizet...
:D
A bevándorláspolitika az "nem túl kedvező" , hogy finom maradjak, de talán javulni fog az is.

zokogjatok 2017.09.11. 01:02:18

@geegee: "egy no-go zónában"

milyen no-go zóna, nekünk azt mondták ilyen nincs, csak mítosz

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.11. 06:24:26

Hasonlítsd össze még: rezsi, lakás, szolgáltatások. Ezek mind sokkal olcsóbbak Mo-on.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.09.11. 07:23:13

@zokogjatok: Jaj, dehogy nincs, hülyék voltak azok, akik ezt mondták.Illetve Magyarországon vagy akár Pesten is vannak no-go zónák.
Ahová egy szőke nő egymagában, könnyű ruházatban, éxerrel a nyakán, szifonnal , retiküllel a kezében nem léphet be este 8 után, mert megsunázzák erőszakkal, vagy akár meg is ölhetik; az no-go zóna.És ilyen helyek minden országban vannak, kevés kivétellel.

2017.09.11. 07:31:04

A tesco az egyik legfragabb bolt nalink. Nem azzal kene hasonlitani. Amugy elg gaz emberek vasarilnak tescoban. Be nem tennem a labam oda.

2017.09.11. 08:21:08

" Nagyon meglepett az eredmény, ezek szerint mégsem sokkal drágábbak itt az élelmiszerek, mint otthon. Nos, ez elgondolkodtató."

???? Valamit benéztem volna? Mert nekem úgy tűnik, hogy a svéd árak zömében alacsonyabbak (néhol egészen brutális mértékben) mint a Hunniában megszokottak.

Void Bunkoid 2017.09.11. 09:16:37

Itthon nem lehet surströmminget kapni.

incognito ergo sum 2017.09.11. 10:27:06

@geegee:

Felejtsük már el ezeket a no-go zónákat. Amíg nem jársz te magad ezeken a helyeken, a rémisztő híreket ne vedd komolyabban, mint a szebb napokat megélt Kacsa magazint.

incognito ergo sum 2017.09.11. 10:28:09

@Void Bunkoid:

Kérsz? Kicsit körülményes, de lehet szállítani (könnyebben, mint a hírhedt Duriant délkeletázsiából)

incognito ergo sum 2017.09.11. 10:33:11

@cselaxi:

CBA :) elírtam, két éve lecserélték az összes cégtáblát kisfalunkban, most Coop.

incognito ergo sum 2017.09.11. 10:47:55

@zokogjatok:

Látod, ezekről a nogo zónákról valaki ezt mond, valaki azt.

GYERE NÉZD MEG A SAJÁT SZEMEDDEL.

Wizzairral olcsóbb a jegy, de valahol a Zistenhágatamögötti cargo reptéren száll le, onnan a Stockholm központi pályaudvar (T-Centralen) még másfél óra buszozás, és onnnan kék metróval észak felé tíz megálló Rinkeby (a Hjulsta-ba menő vonatra kell felszállni, én is a kék metróval járok de az Akalla felé menő vonattal).

Szóval ha Wizzair-rel jössz, már a repülőgépen megismerkedhetsz azzal a réteggel, akik zömmel a Rinkeby negyedet lakják. Igaz, a Wizz járat utasai jobbára magyarok, de nagyjából azon a kulturális szinten, mint Rinkeby átlaga.

Nekem egyszerűbb Norwegiannal járni, épp csak annyival kulturáltabbak az utastársak, hogy már jól érzem magam a gépen. és pesze a reptéren felszállok a hévre, ami még a reptéri utasokat lehúzó felár ellenére is olcsóbban és gyorsabban megérkezem Helenelund állomásra mintha Wizzel jöttem volna.

(nem a Wizzair-t fikázom, nagyon jó cég, mármint üzletileg, a gépparkja is pöpec, de azokban az irányokban, ahol az "ingázók" adják az utasok nagy részét, hát ... nem szívesen választom. Pálinka- és izzadságszag, az útközben levetett cipők átható kipárolgása, a kézpoggyásszal való közelharc, nincs papírzsebkendője és nem is kér... számomra ez a NOGO zóna. Néhány rossz tapasztalat bevésődik.)

Brix 2017.09.11. 13:16:00

@geegee: Nem, no-go zóna nincs Magyarorszàgon. A 8. Ker kicsit húzósabb, meg a Népliget környéke, de még azok sem azok..Vidéken meg biztonsàg van és nyugalom...

incognito ergo sum 2017.09.11. 14:00:14

@Brix:

Rinkeby se rosszabb mint a 8 ker némely részei. Vidéken mondjuk húzósabb, Olaszliszka a jéghegy csúcsa.

sakkosfx 2017.09.11. 14:00:53

A zsidó is a szegényekkel tol ki jobban, az az velünk Magyarokkal! És ráadásul még a munkánkat sem fizeti meg rendesen! Ebből is látni milyen jó emberek!

zokogjatok 2017.09.11. 15:27:39

@incognito ergo sum: "Felejtsük már el ezeket a no-go zónákat."

Abszolúte, pl. Magyarországon a nyolckerben is heti rendszerességgel robbantanak gránátokat :D

en.wikipedia.org/wiki/List_of_grenade_attacks_in_Sweden

zokogjatok 2017.09.11. 15:31:07

@geegee: "Magyarországon vagy akár Pesten is vannak no-go zónák"

Bár ott mintha valamivel kevesebb autót gyújtanának fel éjszakánként, bár igaz, egyszer Magyarországon is felgyújtottak egyet 10 éve :D

www.express.co.uk/news/world/738151/Sweden-Stockholm-car-fire-epidemic-rage-no-go-zone

incognito ergo sum 2017.09.11. 16:14:25

@zokogjatok:

ja, heti rendszerességgel -- és erre hozol egy egy éves hírt egy bulvárlapból mert egyébként valószínűleg életedben nem jártál még svédországban :-)

és még csak nem is érzed mennyire gáz harmadkézből származó híreket tolni az ÉN orrom alá. szerinted nem hallanám meg? Rinkeby alig egy kilométer ettől a lakóteleptől, szerintem hallatszana (és látszana). Persze én csak időszakosan vagyok itt (egyelőre).

incognito ergo sum 2017.09.11. 16:23:20

@zokogjatok:

Ha Magyarországon annyira fasza lenne az élet, itt pedig olyan szar, akkor szerinted ide akarnának gyűlni ezek a szerencsétlenek?

Ennek a propagandának, amivel azt próbálja lefesteni a kormány, hogy a rothadó nyugaton minden szar, otthon pedig minden fényes, van néhány gyenge pontja.
1. elképesztően dohos kádárjános-szaga van
2. nem egyezik a valósággal (életszínvonal)
3. a buták beszopják, az okosak kivándorolnak: a fidesz lezülleszti az országot maga körül.

én sajnálom azokat, akik későn fognak ébredni.

MOST még könnyű elköltözni. Amikor magyarország kilép az unióból (vagy kidobják) már sokkal nehezebb lesz.

2017.09.11. 17:52:25

@Brix: kulonosen Olaszliszkan

2017.09.11. 17:53:57

@zokogjatok: robbantananak, ha hozzajutnanak

Majoros Ferenc 2017.09.11. 21:06:52

Annyit a fent felsorolt svéd árakról érdemes megemlíteni, hogy igen sok közöttük akciós/dömping ár, így az összehasonlítás tényleg sántít egy kicsit. Például egy kiló sárgarépa jellemzően 8-9 koronánál kezdődik, de egy drágább árfekvésű számító coopban simán adják tizenötért is kilóját. Meg a sajtkrém is 18 korona körül van, akció nélkül.

Viszont ennek kapcsán érdemes kiemelni egy nagy különbséget a két ország élelmiszerbolti szereplői között. Amikor akcióznak a svédek, az akció. Például az egész csirke kilója 36 korona helyett 20 korona. Vagy egy kiló sajt (jó minőség, nem silány trappista) 80 korona helyett 49 korona. Azért ez nem a Magyarországon jellemző 999 forint helyett 979 forint. Nem véletlenül említi az írás, hogy érdemes nézni, várni az akciókat.

Void Bunkoid 2017.09.12. 09:26:30

@incognito ergo sum: már kipróbáltuk, 1x hoztunk egyet. Egyáltalán nem meglepő módon messze nem olyan égbekiáltó dolog, mint a mindent már a nyitásakor telibehányó jutúbvideók, a videókat posztolók vagy rettentően kákabélűek, vagy rájátszanak.

Egyáltalán nem nagy vaszizdasz, kb olyan, mintha egy baromi sós ruszlit akarnál elfogyasztani egy magyar vasúti kocsi vécéjében. Oké, tényleg nagyon büdös, de naaaaagyon távol áll attól, hogy elhányja magát az ember, max egy kicsit fintorogni lehet tőle :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.09.12. 09:34:55

@incognito ergo sum: Jó, akkor ezen már én túl vagyok, mert jártam már ilyen helyen...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.09.12. 09:38:25

@Brix: Hát persze.Az én megközelítésem szerint viszont simán van, 8. ker vagy akár a Hős utca környéke, ahol már a villamoson is inzultáltak embereket...Nekem már megüti ez azt a szintet, amit korábban írtam.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.09.12. 09:39:37

@zokogjatok: A mérték az egy kérdés, de bizony attól még létező a probléma.

incognito ergo sum 2017.09.12. 10:01:08

@Void Bunkoid:

Én is kóstoltattam már otthoniakkal párszor, jutúb akkor még nem is volt, a penetráns szaga tíz centiről ez elég durva, főleg, amikor az ember a szájába veszi. Mindig sok pálinkával kínáltam. de nagyon éhesnek kell lenni, hogy ezzel lakjon jól az ember. A teljesen elrohadt részek (előírás szerinti) lemosása után ízre a ruszlira emlékeztetett, de a rohadt szag nem jobb a lemosás után sem.

incognito ergo sum 2017.09.12. 10:03:32

@geegee:

Én pedig elég sűrűn járok ilyen helyen, így nem jutúb videókból, vagy egyetlen esetből általánosítok, hanem sok tapasztalatból.

Riogatás -- egy része szándékos, másik része simán csak bulvár: izgalmas, érdekes hírekkel pakoljuk meg a híradót, mert az vonzza a nézettséget. A hírhamisítás már nem tartozik ebbe a kategóriába.

incognito ergo sum 2017.09.12. 10:07:18

@Void Bunkoid:

Amikor az első pár alkalommal vittem haza surströmminget, senki nem foglalkozott vele, de néhány évvel ezelőtt a repülőtéren a kézipoggyászban kiszúrták, mondták, hogy nem szabad felvinni a fedélzetre és ki kellett dobnom (pedig nem olcsó, vagy 60 koronát fizetem a félkilós kallaxért), legközelebb fel akartam adni, oda sem engedték, szereztem egy kartondobozt meg barna ragasztószalagot és nagyon alaposan becsomagoltam. Így a reptéri ellenőrzésen már átment, de különleges csomagként, a ketrecbe zárt kutyákkal együtt utazott.

mh1973 2017.09.12. 12:23:47

Az átlag élelmiszerárak max duplák, kivétel az ital és a dohány, minden más meg bőven megfizethető az 5-6x bérekből.

incognito ergo sum 2017.09.12. 12:27:29

@mh1973:

Az 5-6 szoros bér eléggé szakmafüggő :)

Nálunk a kisebb boltok (CBA / Coop / Lidl / Aldi) kénytelenek a város közepén épült hipermarketekkel versenyezni, a hipermarketek meg személyzetben kénytelenek a kisebb boltokkal versenyezni, ezért hasonlóak az árak.

Ahol a hipermarket TÉNYLEG a város szélén épült, ott jobban szegmentálódik a vásárlóközönség, de épp ezért a stockholmi Tesco és (mondjuk) a fogarasi úti Tesco nem is nagyon hasonlítható össze.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.09.13. 10:31:03

@incognito ergo sum: :D Robbanásveszélyes dolog, annyi szent...Pedig csak páncélba zárt hal ez is. :-)

incognito ergo sum 2017.09.13. 10:44:12

@geegee:

Az sem bizalomgerjesztő, hogy a doboznak már a boltban is kicsit puplis a teteje. Kibontáskor ügyelni kell, hogy a szörcsögő lefújás ne a ruhát érje, mert egy mosással nem jön ki a szaga.

incognito ergo sum 2017.09.13. 10:47:36

@geegee:

Teljesen megértem, aki keres, találhat zűrös helyeket Svédországban, Moszkvában, Madridban és Budapestenis. De az átlagembert ezek nem érintik. Budapesten is csak akkor mentem este a Szigony utca felé, ha fontos volt, és ha lehetett, akkor inkább kerültem a Ludovika felé.

De nem ez a jellemző, ezért ha valaki azt az általános képet próbálja mutatni, hogy svédországot vagy délolaszországot a bevándorlók szétverik, az hazudik, és érdemes elgondolkodni: mire akar rávenni, amit nem tennél meg, ha ismernéd a valóságot?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.09.13. 11:04:18

@incognito ergo sum: Oké, de ahogy a Szigony vagy a Hős utcában is élnek emberek, akár önhibájukon kívül is, ugyanígy Rinkebyben, vagy Alby, Fittja, stb helyen is kellene tudni élni.Végül is lehet, csak hát, na, nem feltétlen egészséges. És azért ha a híradó mutatja, hogy 15-20 kocsi ég a házak közt, akkor az elég konkrét dolog, legalább is számomra.És valahogy sosem a helyi Haraldok, Svenek, vagy Larsok a gyújtogatók, de még csak nem is a rohadék lengyel, magyar, litván bevándorlók.Hanem valaki mások...És ilyen autó- meg óvodagyújtogatások azért Pesten nem szokott lenni.
És végül persze az is lehet, hogy különbözik az ingerszintünk, ami neked még nem, az nekem már igen.
Békesség.

2017.09.13. 11:07:49

@incognito ergo sum: Fura, de a bűznek is vannak fokozatai :) Az Oscarsnak van filézett változatban, az szubjeltíve felülmúlta a Kallaxot és a legligtosabbnak a Roda tűnt. Nekem mindegy, lehet gusztustalan, lehet büdös, csak ne mozogjon . Bár jópár éve Szardinián kóstoltam Casu Marzut, az mozgott :) és a könnyem folyt az ammóniától. Aztán valami szerves oldószert kínálgatott kis cserép kupicákból, az enyhítette a sokkot.
Szóval egy rúzzsal érő sajt szerintem kellő érlelés után lenyomja a rohadt halat. A férjem amikor Munstert vagy Romadúrt falatozom, mindig azzal bunkózik, hogy illene már bugyit cserélnem.

NRebeka 2017.09.13. 12:45:17

@geegee: @incognito ergo sum: Nem tudom, hogy mennyit vagytok Budapesten évente mostanában, de az utóbbi időben igencsak megváltoztak ott a dolgok :(. 2011-ben még lazán hazasétáltban hajnalban a buliból huszonéves lányként egyedül, miniszoknyában is, viszont az utóbbi kb. 2 évben már szoknyát se nagyon akartam felvenni, nappal sem. A Diószeghy utca környékén lazán lövöldöznek éjszakánként (és ezt nem a hírekből mondom, hanem személyes tapasztalatból). A belvárosban annyi arab-angol-stb. turista van, hogy mozdulni sem tudsz, és nappal is folyamatosan inzultálnak. A nők után fütyülnek, megjegyzéseket tesznek, fogdosnak, a szoknya alá nyúlnak, stb. Plusz a csodás építőipari munkások, akik ugyanezt a szintet hozzák. Engem ez pl. nagyon zavart. Volt olyan nap, hogy a munkába érve megfogadtam, hogy beszerzek egy sokkolót, és lesokkolom az összes f*szt, aki még egyszer beszól/hozzám ér :D. Svédiában még sosem szóltak be, tapogattak meg, pedig mi Malmö közelében lakunk.
Pesten a buszok, villamosok tele vannak hajléktalanokkal és cigányokkal, akik büdösek, melléd hánynak (true story), és az ellenőrök semmit nem kezdenek velük. Az ország rohamosan butul, néha úgy éreztem, hogy vagy csupa hülye él ott, vagy mind zseni és én vagyok a hülye (utóbbi is megeshet :) ). Az oktatás, eü romokban. Februárban a Központi Balesetire én vittem be a szappan, WC papírt, stb., de még a vécédeszkát is. Utóbbit kicsit túlzásnak éreztem. Az, hogy egy 9 órán belül műtendő pácienst 48 óráig étlen-szomjan fektetnek, és még fájdalomcsillapítót sem kaphat, az nettó embertelenség. Végülis ez a plusz 39 órás várakoztatás csak 2 hónappal hosszabbítja a rehabilitációt, és semmi kompenzációt nem kapsz érte. Mivel nincs elég gumikesztyű, ezért azzal a kesztyűvel fogják meg a kenyeret amivel előtte kitörölték a hátsódat.
Normális az, hogy az egyetemen azt mondják, hogy még most vedd meg a tankönyveket, amik jók, mert pár év múlva már csak az állami lesz? És oktass titokban a jóból? Persze a saját fejedre hozod a bajt, mert ha észreveszik, akkor mehetsz isten hírével. Normális, hogy a kísérleti tankönyv anyanyelvi lektora azt mondja, hogy eszünkbe ne jusson használni azt a sz*rt?
Kicsit elkanyarodtam az eredeti témától, de nem a rossz fizetések a legszomorúbbak Magyarországon, hanem az, hogy mikor a fenti esetekre gondolok, akkor összeszorul a gyomrom a tehetetlenség és a méreg miatt. Hogy ezen nem lehet változtatni?
Mikor a svédekhez költöztünk az volt a legfurcsább, hogy minden olyan rendben van. Hogy nem rántja az ideg össze a gyomrunkat minden nap munka előtt.
A bevándorlókról meg csak annyit, hogy az SFI-kurzuson a 8 szírből 6 diplomás volt. A másik kettő meg még épp csak 19-20 éves. Nem akartak sem bántani, sem felrobbantani minket. Integrálódni szeretnének.
Biztos, hogy köztük is van rosszabb is, gyilkos is, de a többség nem ilyen. A magyarokat sem a tömeggyilkosok alapján ítéljük meg, meg nem a hídrobbantgatók alapján.
Szerintem sokkal inkább követendő az a példa, hogy aki tényleg a háború elől menekül, és integrálódni akar, annak segítsünk, mint az, hogy rohadjon meg mindenki rajtam kívül. Persze nem mindegy, hogy hány emberen segítünk, de egy minimális emberség azért lehetne mindenkiben.

incognito ergo sum 2017.09.13. 13:04:39

@NRebeka:

...én (még) főleg Budapesten vagyok, és pont a 8ker környékén.

Sztori következik.

Húsz évvel ezelőtt a Nagytemplom utcában közel voltam egy lincseléshez: békésen gurultam az autóval, a járdán hangos őslakos fiatalok nyüzsögnek vagy tucatnyian. Egyszercsak, kb méterekkel előttem a nyüzsgés közben az egyik fiatalt úgy megtaszítják, hogy a járda szélén elveszti az egyensúlyát és keresztbe esik előttem. Az öreg suzukin nem volt még blokkolásgátló, úgy álltam meg, hogy a srácot meghorzsolta a műanyag lökhárító alsó széle, de a kerék nem ment rá.

Mire kiszálltam, felpattant és elkezdte szidni azt, aki meglökte -- mire a lökdösődő nekem jött, hogy száguldozok (kb 30-cal) és majdnem megöltem, erre egységfontba tömörültek, és máig sem tudom, miért élek még: a motorháztetőn ültem, karbatett kézzel, és az eget nézegettem, mintha unatkoznék. Miközben lökdöstek. Valahogy lecsendesültek, mondtam nekik, hogy jobb ha mindenki megy a dolgára és beültem az autóba és elmentem és csak a Baross utcában álltam meg pár percre lenyugodni.

Azóta a corvin rekonstrukció elérte a Nagytemplom utcát és nemsokára a Szigonyhoz ér, szóval fokozatosan kiszorul innen a magyar Harlem, ami nem oldja meg a problémát, csak áttolja máshová.

Sztori vége. Szerintem nem annyira rossz a helyzet a belvárosban sem, a szubjektív elemeket nagyon befolyásolja, hogy milyen újságokat olvasol, milyen tévét nézel, mert azok hatására MÁSKÉNT fogod látni az egyébként veszélytelen dolgokat is.

A bulinegyed áprilistól októberig tele van részeg (akcentusuk alapján) britekkel, aki egyébként még ilyen állapotban is tudnak udvariasak lenni, nemrég a Kisüzemmel szemben egészen választékosan és gurgulázó BBC kiejtéss kért bocsánatot egy srác, hogy ő itt most brunyálni fog mert nem bírja tovább.

Akiket az utcán látunk ázsiai és afrikai bevándorlókat, szerintem átlagosan kevésbé veszélyesek, mint az (ex) 8ker native népessége.

incognito ergo sum 2017.09.13. 13:08:55

@Dorottya Veres:

Ahogy angliában a sajtokon 1-5 közötti fokozatban jelzik az íz erősségét, szerintem a surströmmingből is van többféle "erősségű."

Void Bunkoid 2017.09.13. 13:10:13

@Dorottya Veres: óóó én mege pont a rödát ettem, akkor az csak ilyen gyereksurströmming? :))))

incognito ergo sum 2017.09.13. 13:12:56

@geegee:

"ha a híradó mutatja, hogy 15-20 kocsi ég a házak közt, akkor az elég konkrét dolog"

Az valóban elég konkrét dolog volt, kb négy évvel ezelőtt, és bizonyos híradók azóta is azokat az archív felvételeket veszik elő.

A tények érzékeny, törékeny dolgok -- a legkisebb torzítás, pláne célzott válogatás nyomán elvesztik tény mivoltukat.

2017.09.13. 13:14:57

@NRebeka: "viszont az utóbbi kb. 2 évben már szoknyát se nagyon akartam felvenni, nappal sem."

Az igen! Remélem a bugyiról még nem mondtál le... bár az lenne a teljes siker, egy fülledt nyári éjszaka... felhívás keringőre. Amúgy sok ember van így, a férjem sem szereti a szoknyát,és melltartót sem szokott viselni.

incognito ergo sum 2017.09.13. 13:14:58

@Void Bunkoid:

Olyant kell venni, amire rá van írva, hogy stark.

Vagy olyant, amire nem azt írták szemérmesen, hogy "bäst före: ....", hanem becsületesen az igazságot: "bäst efter"

NRebeka 2017.09.13. 13:16:03

@incognito ergo sum: Én is csak személyes tapasztalatokat írtam, a többit meg vagy elhiszem, vagy nem. Mondjuk az Origót és társait nem, de fogalmam sincs, hogy 2018 áprilisára marad-e még független média az országban. Olyan sok mindenre mondtuk eddig, hogy "ezt úgysem merik megtenni", aztán mégis megtették, következmények nélkül.
Biztos, hogy mindenkivel más esik meg és leginkább a saját élményei a meghatározóak, de abban azt hiszem egyetértünk, hogy itt nem a bevándorlók okozzák per pillanat a legnagyobb problémát (mármint Pesten). És nem is ők fogják a következő pár évben.
Félni szerencsére egyiktől se félek - ha meg kell halni, akkor úgy is meg fogok :D. De jelen helyzetemben nagyobb biztonságban (és kényelemben) érzem magam, mint Mo-on.

NRebeka 2017.09.13. 13:20:29

@Dorottya Veres: Bocs, akkor mondjuk azt, hogy csak nadrágban jártam. Amúgy meg mi az, hogy felhívás keringőre? Abban a pillanatban, hogy valamelyik testrésze fedetlen lesz egy nőnek már fel vannak hatalmazva a férfiak, hogy erőszakolják meg? :D

BTW, szerintem kb. világos volt, hogy valószínűleg nem meztelen alsótesttel járok munkába, de mindegy.

2017.09.13. 13:24:51

@Void Bunkoid: Lehet hogy ebben is vannak különösen zamatos évjáratok, vagy jobb halászhelyről származó alapanyagok.... vagy a halász beleejtette a zokniját.. amúgy érdekesek ezek a fermentált kaják, sokat kóstoltam már, de némelyiknél felmerült a gondolat, hogy nem feltétlenül élelmiszernek szánhatták eleinte. Érdemes a fokozatosság elvét követve a lightosabbaktól menni rá a hardkór cuccokra. A pidan is jó bemelegítésnek, mert a látvány ígérte borzalom elmaradása erősíti a lekesedést. Büdösnek büdös, a finnyás orrúak szerint, de látványában és állagában egyarát perverzen bizarr. Majdnem olyan, mintha halszemet ennél.

2017.09.13. 13:26:35

@NRebeka: :) most nehogy megorrolj.

NRebeka 2017.09.13. 13:32:46

@Dorottya Veres: Ja, eszemben sincs :D
Csak valamiért hidegrázást kapok a "férfiaknak mindent szabad, mert férfiak" dologtól, a nők meg maradjanak csöndben. Pedig esküszöm, hogy soha nem neveltek feminizmusra :)

2017.09.13. 15:26:35

@incognito ergo sum: "Olyant kell venni, amire rá van írva, hogy stark.
"
Winter is coming...
A migri /no go témához...: www.youtube.com/watch?v=zfCgLmifahc&feature=youtu.be
Fura párhuzamokat találni (persze gondolom ott is munkálkodik a habonyi gyűlöletkeltés...)

incognito ergo sum 2017.09.13. 22:51:22

@Dorottya Veres:

off

nem habonyi az eredet, az orosz titkosszolgálat gyártja egy kaptafára több tucat nyelven és terjeszti ugyanazt a riogató anyagot hamis hírekkel, archív fotókkal sok ezer robotok által szerkesztett veblapon.

2017.09.14. 05:31:10

@incognito ergo sum:
OFF
Furák ezek az oroszok... ezek mindenhol ott vannak (a spájzban is) Az ellenzéknek azoroszok, a kormányoldalnak asoros. Minden probléma ki van pipálva. Kéne már egy titkosszolgálat az amerikaiaknak is...
Robotok által szerkesztett weblapok... gondolom robotok erőszakolnak néha és robotok gyújtanak fel kocsikat, ....lehet, hogy a WTC is az orosz robotok támadásától omlott össze?

incognito ergo sum 2017.09.14. 06:13:45

@Dorottya Veres:

Szívem szottya, Magyarországon átlag hetente gyilkol meg egy magyar nőt a saját magyar családtagja. Biztos, hogy a migráncsok a legnagyobb problémánk?

incognito ergo sum 2017.09.14. 08:57:37

Egy fontos és releváns összevetés a megélhetés költségeiről európai országokban:

i.imgur.com/7sARhOS.png

2017.09.14. 14:15:30

@incognito ergo sum: Értettem! Igaz, most eddig Svédország volt a téma..
Másrészt Svédország a legnagyobb jólét ellenére kb. minden erőszakos bűncselekmény tekintetében (a nemi erőszak terén aranyérmes :) veri Mo.-t. Nem kicsit , nagyon. Osztán ha non-pc módon ebből kiszemezgetnénk egy elég jól körülhatárolható csoporthoz tartozó jellemzően erőszakos cselekményeket, hát még messzebb kerülnénk a svédektől, úgy, hogy most is az EU seereghajtói között vagyunk.
17 Eu fővárosból Budapest a II. legbiztonságosabb Stockholm a X. Országokat rangsorolva is kb. ugyanez a helyzet :) Legyen bárhogyan, Svédország ezen paraméterét tekintve mögöttünk kullog, csúnyán.

2017.09.14. 14:20:04

@incognito ergo sum: Ebben csak az a vicces, hogy az év legelején meg más sem dőlt a médiából, csak az, hogy nem csoda , amiért elmennek a az országból a magyar fiatalok, mert az EU-ban többszörösek a bérek (ez egyértelmű) és sokkal olcsóbb a megélhetés :) A határátkelőn hetente két poszt kommentjei között találtál összehasonlításokat, amikből az derült ki, hogy magyarországon csak a tejföl és a túrórudi olcsóbb, minden másban takarékosabban élhetsz többszörös bérek mellett nyugyt Eu-ban. Most fordult a szél média fronton? Ja, igen... most azt kell elmagyarázni a népnek, hogy ne pattogjon magasabb bérekért, mert nem érdemel többet, mint amennyit kap.

incognito ergo sum 2017.09.14. 16:57:50

@Dorottya Veres:

A szexuális erőszak statisztikákat nagyon nehéz összehasonlítani -- főleg a svéd adatokat másokkal. Szerintem egy magányos nő számára Stockholm éjszaka sokkal biztonságosabb, mint sok más európai nagyváros azok közül, ahol papíron kevesebb a szexuális erőszak. Az összehasonlítás nehézsége három okból származik:

1. Milyen cselekmény és hogyan kerül a statisztikába?

Svédországban az is szexuális erőszak, amit Trump csinál a karikatúrákon, vagyis ha egy valaki egy (felöltözött) másiknak a genitáliáit fogdossa, akár ruhán keresztül, és a feljelentéshez elegendő a sértett vallomása. Az is erőszak, ha lelki nyomással kényszerítik ki a beleegyezést. Elfogadható, ha valaki csak napokkal a történtek után fordul rendőrséghez, mert lassan dolgozta fel az átélteket.

Ezzel szemben pl. németországban a nőnek tanúkat kell hoznia arra, hogy erőszak történt vele. Olaszorszságban hírhedt eset volt, amikor felmentettek egy rendszeresen erőszakoskodó és nagy nehezen horogra került férfit, mert a nőn nem voltak elég súlyos külsérelmi nyomok.

2. Látencia. Svédországban évtizedek óta él az a szabály, hogy a sértettel azonos neműek hallgatják meg, veszik fel a jegyzőkönyvet stb -- ha a sértett nőket férfiak hallgatják ki, akkor inkább nem tesz feljelentést.

3. Kultúra. "A nő dolga hogy elviselje"

Zsoltbacsi 2017.09.14. 17:23:21

@incognito ergo sum:

Igaz hogy nem svédország, de a német statisztikák elérhetőek akár származási ország szerinti bontásban is, és nagyon durva adatokat mutatnak. Például az összes bűncselekmény 4x százalékát "menekült" követte el. Ha ezt felkerekítjük 50-re, akkor az azt jelenti, hogy a 2-2,5 millió "menekült" pontosan ugyanannyit bűnözik, mint a 82 millió "német"...

De a svéd rendőrségnek is van egy hivatalos jelentése (kb 100 oldalas pdf), és az is hasonlóakat ír. Majd éjjel előkerítem, ha lesz erőm.

incognito ergo sum 2017.09.14. 19:36:55

@Zsoltbacsi:

Ezeket a statisztikákat, hogya amenekültek követik el az összes bűncselekmények 4x százalékát ez valószínűleg úgy jött ki, hogy a zseblopások 35%-át és a lakásbetörések 11%-át követték el, ez összesen 46%. Így?

A testi sértések 15%-ában is a menekültek az elkövetők -- de nagyrészt a sértettek is.

incognito ergo sum 2017.09.14. 19:43:23

@Zsoltbacsi:

De szeretnék visszatérn Svédországra, Németország számomra nem volt elég szimpatikus, meg németül nem is tudok semmit az ein bier please-en kívül. Na ez itt hiányzik, egy rendes sör igen sokba kerül, a nemzeti italboltok nyitvatartása pedig véletlenül (:-) egybeesik a munkaidővel.

Tehát a szexuális erőszak statisztikákat nem lehet összevetni, ahogy írtam: Svédországban évtizedek óta zajlik az a program, hogy a panaszt tevő nőket nők hallgassák meg és nők vezessék a vizsgálatot. Ennek nyomán fokozatosan növekedett a bejelentések száma, de nem azért, mert a svéd férfiak a nyolcvanas évek óta elvesztették a fejüket, hanem azért , mert csökkent a látencia. BEJELENTIK. Magyaroroszágon ez a látencia 90% fölött van. Azaz a nő vagy szégyelli hogy áldozattá vált, vagy retteg a meghurcoltatástól, amit a rendőrségen rá vár.

A kultúra is fontos tényező: ahol a nő dolga, hogy elviselje, amit a sors rá mért, ott nem egyszer sem a nő, sem a férfi nem tekinti bűncselekménynek, ami pedig az. Hogy a nőt akarata ellenére fogdosták vagy megerőszakolták.

Zsoltbacsi 2017.09.14. 19:49:28

@incognito ergo sum:

Nyilván összesített adat a 4x százalék. Milliárdos áfacsalókat meg úgy általában fehérgalléros bűnözőket nem közöttük kell keresni :) Viszont a 10szeres szorzó majdnem minden bűncselekménytípusnál megvan. Ezt úgy értem, hogy a "részesedésük" a társadalomban mondjuk 2%, és a főbb bűncselekménytipusoknál (lopás,betörés,kábítószerterjesztés,gyilkosság,testi sértés,nemi erőszak stb) sehol se megy 20% alá az arányuk

Zsoltbacsi 2017.09.14. 19:57:23

@incognito ergo sum:

Amúgy én Ausztriában élek, Innsbruckban. Itt van a híres Brenner kb 15-20 kilométerre, szóval én naponta találkozok a problémával.

Amúgy visszatérve a no-go zónákhoz, érdemes megnézni az ingatlanárak változását is. NEm tudom, emlékszel-e, az indexnek volt egy propagandavideoja ezügyben. A brüsszeli Molenbeek negyed magyar lakóival volt interjú, és azt sulykolták, hogy milyen fasza hely, és természetesen nem no-go. Persze arra a kérdésre, hogy miért pont ott laknak, mindegyik megkérdezett azt válaszolta, hogy azért, mert harmadannyi a lakbér, mint a szomszéd kerületben. Biztos véletlen..... :) (mindez a belváros közepén, 5-10 perc sétára a parlamenttől)

incognito ergo sum 2017.09.14. 21:50:01

@Zsoltbacsi:

Szarkazmus volt. Nem lehet összeadni a 35 meg a 11 százalékot.

incognito ergo sum 2017.09.14. 22:03:09

@Zsoltbacsi:

Az ingatlanárak nem közvetlenül a bűnözéssel vannak összefüggésben. A bevándorlók kultúrája olyan nagy mértékben eltér a miénktől, hogy tartósan egymás közelében élni komoly stresszt jelent. Ezért nem volt könnyű a nyóckerben sem lakni, hiába nézett az ablak a Füvészkertre. A folyosón kiabáltak, veszekedtek, télen vágni lehetett a füstöt a lépcsőházban, szar zenét hallgattak gigantikus csillogó lejátszókról. Nehéz volt.

Itt is ez a helyzet. Az jobb kerületek mindig drágábbak voltak, a peremvárosok olcsóbbak. A bevándorlók nyilván az olcsóbb helyeken tudtak lakást bérelni, ami a finnyásabb natív svédek egy részét elköltözésre sarkallta. Most, aki garantáltan svéd szomszédságot szeretne, annak meg kell fizetnie az árát. A külső kerületek egy részéből a svédek dokozatosan elköltöztek. A spontán szegregáció ráadásul mintha a bevándorlókat is megkülönböztetné, Hallonbergen például kis-nigéria lett, lengyelekkel megspékelve.

Zsoltbacsi 2017.09.14. 22:23:52

@incognito ergo sum:

Nem adta senki össze. Az eredmény úgy jött ki, hogy a 3 millió bűnesetből 1,5 millióban migráns a gyanúsított. (nem pontos számok,csak kb)

A többivel egyetértek, csak annyit akartam mondani, hogy statisztikailag bizonyítható, hogy ahol megjelennek a füstösök, ott drasztikusan lemennek az ingatlanárak. És ez nem feltétlenül függ a lokációtól, lásd Molenbeek

2017.09.15. 06:57:05

@incognito ergo sum: "A bevándorlók kultúrája olyan nagy mértékben eltér a miénktől, hogy tartósan egymás közelében élni komoly stresszt jelent. Ezért nem volt könnyű a nyóckerben sem lakni, hiába nézett az ablak a Füvészkertre. A folyosón kiabáltak, veszekedtek, télen vágni lehetett a füstöt a lépcsőházban, szar zenét hallgattak gigantikus csillogó lejátszókról.

Hűűű.... csak ennyi? Hangos vót a Dankó rádió? Meg Olcsó ukrán csempészcigit szíttak, nem cherrys Borkum riff füstölt a pipákból? Aszittem , hogy ennél sokkal súlyosabb volt a helyzet. Ám így mindjárt más. Akkó' oké, minden rendben.
Osztán azé' álljon má' meg a menet.. milyen szöveg az, hogy amennyiben a saját hazámban a saját kulturámat képviselők között a saját értékrendünket követve szeretnék élni, akkor nyúljak a zsebembe??? Ez komoly? Nem ülsz te fordítva ezen a paripán? Ha nagyon szigorúan nézzük, akkor az 'őslakosok' meglopása zajlik. Egy biztonságos , rendezett, élhető környék ingatlanjainak ára pár ilyen 'eltérő kulturájú' (vagy éppen kulturálatlan, primitív, együttélésre csak fenntartásokkal képes) család betelepülésével szépen zuhanni kezd, ami egy pozitív visszacsatolású folyamat kezdete. A vége, amit más is leírt: az eredeti lakosság kicserélődik, elvándorol, anyagi konzekvenciák mellett... Ha ez normális szerinted és követendő, támogatandó...

incognito ergo sum 2017.09.15. 08:40:47

@Zsoltbacsi:

Ezek a számok szerintem valami álhírből származhatnak.

Itt egy index cikk a 2016-os adatokról -- a szövetségi belügyminiszter saját szájából. Össz bűncselekmény 6.5 millió, a legtöbb gond nem az arabokkal hanem a szerbekkel van.

index.hu/kulfold/2017/04/24/nemetorszag_bunozes_menekultek/

Ez egy fintimes cikk, amiben szerepel a zseblopásra és a betörésre vonatkozó konkrét adat:

www.ft.com/content/b5a8867e-28ea-11e7-bc4b-5528796fe35c

Idemásolom a cikk szövegét, mert a fintimes archívumában a legtöbb cikket csak előfizetők láthatják.

Germany has seen a big increase in crimes committed by asylum seekers, a development that is likely to be seized on by the populist Alternative for Germany as it campaigns against Angela Merkel’s liberal refugee policy in this year’s Bundestag elections.

Figures released by the interior ministry showed that some 174,000 immigrants from non-EU countries were suspected of carrying out crimes last year, a 52 per cent increase on 2015.

Germany has admitted more than 1m refugees since 2015, many of them fleeing civil war in Syria. Officials stress that the vast majority are peaceful and law-abiding.

But they have also identified a hard core of repeat offenders who contributed to a small increase in violent crime in 2016.

Concern has grown about the implications of the refugee influx for domestic security, especially after a Tunisian asylum seeker with ties to the militant group Isis killed 12 people by driving a truck into a crowded Christmas market in Berlin last year.

A wave of sexual attacks in Cologne on New Year’s Eve in 2015, believed to be carried out by men of North African origin, also fuelled fears that the surge in immigration could trigger higher rates of sexual crime.

The crime statistics, released on Monday, showed that immigrants were responsible for 35 per cent of cases of pickpocketing, 11 per cent of home break-ins, and nearly 15 per cent of cases of grievous bodily harm.

“Crimes committed by [asylum-seeking] immigrants saw a disproportionate increase last year — there’s nothing there we can gloss over,” said German Interior Minister Thomas de Maizière. He said when it came to violent crimes there were “about 90 per cent more immigrant suspects in 2016” than in the prior year.

Mr de Maizière cited the cramped conditions of refugee hostels as a contributory factor, as well as “potentially explosive” ethnic and religious tensions between different immigrant groups.

He also noted that many of the refugees were young men aged between 18 and 21 — a group where the crime rate, even among Germans, is four times higher than that of the average population.

The minister reiterated Germany’s tough new approach to asylum-seekers who commit crimes. Last year the government moved to increase judges’ powers to deport foreign citizens convicted of serious crimes such as sex assaults.

“Whoever commits a serious crime here forfeits their residency rights,” he said.

Of the 2m criminal suspects recorded in Germany in 2016, 616,000 were non-Germans, or about 30 per cent of the total.

Overall, there was a slight dip in the number of crimes recorded in Germany last year, despite the increase in population resulting from the refugee surge.

But there was a 6.7 per cent increase in crimes of violence, a development Mr de Maizière described as a “wake-up call for us all”. Cases of murder and manslaughter increased 14 per cent, of rape and sexual assault by 13 per cent and grievous bodily harm by 10 per cent. However there were fewer crimes such as break-ins, shoplifting and fraud.

incognito ergo sum 2017.09.15. 08:41:37

@Dorottya Veres:

Kicsit indulatossá vált a beszélgetés, én ebből kiszállnék.

incognito ergo sum 2017.09.15. 08:43:26

@Zsoltbacsi:

Egy másik részlet a 2016-ös bűnügyi statisztikából:

"A menedékkérők ugyan arányaiban tényleg többet bűnöznek, mint a németek, de az összes elkövetett bűncselekmény száma alig emelkedett az országban. Sőt, a német belügy azt is kiderítette, hogy egy menedékkérő elsősorban egy másik menedékkérő ellen szokott bűncselekményt elkövetni, és még a németek is többet ártanak a menedékkérőknek, mint a menedékkérők a németeknek."

incognito ergo sum 2017.09.15. 08:45:11

@Zsoltbacsi:

még egy cikk:

vs.hu/kozelet/osszes/nem-a-menekultek-csufitottak-el-a-nemet-bunugyi-statisztikat-0217

A vs.hu-val óvatos vagyok, mióta kiderült, hogy az MNB finanszírozza, de a kormánypárti kötődései ellenére többnyire elég higgadtan írnak, hamisításon még nem kaptam őket.

2017.09.15. 08:52:00

@incognito ergo sum: Ahogyan érzed. Bár azt is írhattad volna, hogy nem akarsz válaszolni, de kétségtelen ügyesebb megoldás azt sugallni, hogy dulva voltam...
Dobjatok a padlóla le! Dulván!

Zsoltbacsi 2017.09.15. 09:33:44

@incognito ergo sum:

"Ezek a számok szerintem valami álhírből származhatnak."

Ha a német belügyminisztérium honlapján szereplő hivatalos jelentés nálad álhír kategória....

", a legtöbb gond nem az arabokkal hanem a szerbekkel van."

Most hirtelen csak a 2015ös statisztikát találom, de aszerint ez nem így van.

Szerbek által elkövetett bűncselekmények: 33 561
Összesített arabot nem találtam, és nem fogom összeadogatni, de néhány példa:
Szírek: 134 177
Irak: 38 134
Eritrea: 24 525
Afgán 61 097
Török 78 014

Összehasonlításként magyar: 6712

Forrás:
www.bka.de/DE/AktuelleInformationen/StatistikenLagebilder/PolizeilicheKriminalstatistik/PKS2015/Standardtabellen/standardtabellenTatverdaechtige.html?nn=51356

(61-62es táblázatok)

Amúgy meg politikusi nyilatkozatokat nem kevernék ide, meg egyébként is hamisítják a statisztikákat természetesen a migránsok javára. Tehát a valóság minden bizonnyal sokkal rosszabb, ezeknél a számoknál.

Csak egy példa: utólag átírták az összes statisztikát a bejövők számával kapcsolatban, mindenhol 850 ezer körüli szám van (2015 egész évben). Ez csak azért érdekes, mert minden újság címoldalon hozta 2015 szeptemberben, amikor megérkezett az egymilliomodik migráns....
Az a trükk a dologban, hogy ugye németországnak sincs határa a konfliktuszónákkal, tehát a többség mire elérkezett németbe, már beadta a kérelmét több országban is. Ezek hiába vannak németprszágban, kapják a segélyt,stb nem menekültnek számítják, hanem "sima" külföldinek...

incognito ergo sum 2017.09.15. 12:19:36

@Zsoltbacsi:

Én pont a német belügyminiszter 2016-ról szóló beszámolójából idéztem és megadtam több hivatkozást is erre.

(...és természetesen minden, a prekoncepciókhoz nem illeszkedő hivatalos adat hamisítvány :-) bár épp a németekről -- akik még a haláltáborba küldött zsidókról is precíz nyilvántartást vezettek -- nem gondolnám ezt, de valóban, az is lehet, hogy a russia today mindent jobban tud.)

2017.09.16. 09:11:48

@Zsoltbacsi: Na, a német precizitás :) Nem semmi statisztika. Máshol a public statisztikákban elintézik gyilkosság, rablás, lopás, nemi erőszak bontásban, aztán csá... Mondjuk ha angolul is meglenne, az dícséretes volna :)

2017.09.16. 09:16:42

@incognito ergo sum: " russia today mindent jobban tud"

Jajj... ez már kínos.. persze, a RT meghekkelte a német BM statisztikáit. A múltkor egy másik blog kommentfolyamában a német bevándorlási hivatal honlapjáról linkeltem statisztikát meg egy cikket és rögtön lerohantak a 444-es véleménykommandó hangadói, hogy egy orosz propaganda oldal nem forrás..
Amúgy meg valóban, minden nagyon szép, minden nagyon jó... Magyar, ne lopj!

incognito ergo sum 2017.09.16. 10:20:34

@Dorottya Veres:

Kedves Dorottya, mi az oka ennek a felhorgadásnak?

ÉN hivatkoztam a belügyminiszter 2016-ra vonatkozó beszámolójára és Zsolt bácsi mondta, hogy szépítik a statisztikát.

Zsoltbacsi 2017.09.16. 10:38:16

@incognito ergo sum:

1: arra akartam célozni, hogy ha van 2 állítás, az egyik egy politikusi beszéd. a másik meg egy hivatalos szerv LEíRT változata, akkor én a másodiknak hiszek
2: Te is nagyon jól tudhatod, hogy a PC nevében szeretik letagadni a migránsok bűneit. Például ott a kölni szilveszter, vagy a megerőszakolt képviselőnő, aki hónapokig azt hazudta hogy 3 német volt a tettes... Ezért írtam azt, hogy a statisztikát úgy fogadom el, mint a minimumot

@Dorottya Veres:

Sajnos nem találtam meg ennek a táblázatnak az angol megfelelőjét, csak valami összesítést.

www.bka.de/EN/CurrentInformation/PoliceCrimeStatistics/2016/pcs2016.html?nn=39580

Cases – Basic Table - 2016 (xlsx, 170KB)

Eszerint 2016ban a bűncselekmények 40,4 százalékát külföldiek követték el. (Mondjuk ebben nem csak a migránsok, hanem a kint dolgozók,turisták is benne vannak)

incognito ergo sum 2017.09.16. 12:40:20

@Zsoltbacsi:

Nem -- nem tudok arról, hogy a PC nevében szeretik letagadni a migránsok bűneit, hiszen ha le akarnák tagadni, akkor a statisztikákban nem csoportosítanák származás szerint az elkövetőket.

2017.09.16. 13:54:56

@Zsoltbacsi: Ami akármilyen nagyvonalúan is számolgatunk csúnya arány, hiszen nem hiszem, hogy 5-6 milliónál több turista/EU-nem EU munkavállaló/bevándorló miegyéb vehető számításba. Egy >80milliós országban elég nagy banzájt idéznek elő, ha meg leszámoljuk a vélhetően tisztességgel dolgozókat, a normális turistákat és az ember módjára élő menekülteket/oltalmazottakat is, annál rondábbá válik a kép.

Zsoltbacsi 2017.09.16. 23:25:30

@incognito ergo sum:

Te ennyire naív vagy? A hatalom mindig is szerette "szépíteni" a számára kínos dolgokat...
Ezért van az, hogy olyanokat olvashatsz az újságok címlapján, hogy pl "Szabolcsban összeverekedett két CSALÁD", vagy Párizs külvárosában megkéseltek egy rendőrt a FIATALOK....
Ugye az első esetben mindenki tudja, hogy a cigányokról a második esetben pedig arab bevándorlókról van sző....

DE tegyük fel, hogy nincs igazam, szerinted akkor a kölni szilveszterre mi a magyarázat? Vagy a már említett megerőszakolt parlamenti képviselőnpőre? (Ha nem emlékeznél: megerőszakolta 3 szomáliai, de a feljelentésében 3 németet állított, és csak akkor változtatta meg a tanuvallomásán, amikor dns vizsgálatok bizonyították, hogy kik voltak az igazi tettesek.)

incognito ergo sum 2017.09.17. 04:35:09

@Zsoltbacsi:

Nem vagyok naiv, sőt.

Miért lenne kínos, miért kellene szépíteni? Magyar fejjel az lenne természetes, hogy Merkel, miután beismerte: hiba volt két éve invitálni a szíreket, lemond. Német fejjel nem. Svéd fejjel még kevésbé.

Rájött, hogy hiba volt? Okos. Beismerte? Becsületes. És mivel okos, tanulni fog belőle. Eddig is elég jól kormányzott, még jobban fog. Kb ez a németek gondolkodásmódja (felmérések szerint kb 2/3). Magyarországon 10 gondolkodna így -- nálunk nem szabad beismerni a hibázást mert azonnal beindul a monnyonle-kórus.

2017.09.17. 06:20:24

@incognito ergo sum: Igen is...meg nem is..
Nem magyar specialitás , hogy egy politikai szereplő , amennyiben jelentős hibát követ el (ez akár abban is megnyilvánulhat, hogy a saját irányítása alá tartozó intézmény dolgozója vagy dolgozói hibáznak) olyankor felajánlja a lemondását. Nálunk ez nem jellemző, nálunk csak az ellenzék szokta követelni: Monnyonle!!!! (by Torgyán) és sok esetben amúgy joggal, hiszen túl sok ember életére vannak a döntéseinek hatásai következményei ahhoz, hogy egy Bocsika, eeebactammal el lehessen intézni.

A másik témával kapcsolatban... a svédekről szóló kis dokuban sok helyen elhangzott, hogy bizony bődületes az öncenzúra, minden szinten, mert ha eltérsz a hivatalos kánontól, pillanatok alatt elszigetelnek, kiközösítenek, stigmatizálnak. Ez hosszú távú következmények forrása lehet, így sokan a három majom jótanácsait követve inkább nem látnak, nem hallanak, de legfőképpen nem szólnak...

(ezt most olvastam a RT-n és Kreml Agykontroll Központja is ezt sugározta a tegnap esti adásakor)
;)

Zsoltbacsi 2017.09.17. 08:39:13

@incognito ergo sum:

"Rájött, hogy hiba volt? Okos. Beismerte? Becsületes."

Ez azért nem teljesen így volt. Ebből a szempontból mindenhol pontosan ugyanolyan a politika. Ugyanis az történt, hogy kb 2 évig ment a hazudozás és a problémák bagatellizálása, és csak akkor ismerte be, amikor már tarthatatlan volt a helyzet. De ha nem hiszel nekem, nézd meg a közvéleménykutatások alakulását. Hidd el nekem, két okból ismerte be Merkel a hibát:
1: Vészesen veszített a népszerűségéből, tavasszal már szinte fej-fej mellett álltak a szocikkal, és az afd is jött fel
2: Nemzetközi példák*

* Sok helyen volt választás európában tavasszal. Vegyük például a hollandot. Ott is annyira tarthatatlan volt a helyzet, hogy már eléggé vezetett Wilders. Aztán váltott Rutte, és az addigi migránssimogatásból erőteljesen visszavett, és végül megnyerte a választást**. De ugyanezt el lehet mondani a tavaly őszi osztrák választásról is.

** Itthon valahogy "elfelejtette" megírni az index/444/hvg,stb, hogy RUtte (és a holland kormány) az összes újságban fizetett hírdetést/cikket jelentetett meg, miszerint a migránsoknak be kell tartani a törvényeket, adózni kell, egyébként mehetnek vissza oda, ahonnan jöttek. Biztos emlékszel, a magyar kormány mekkora náci/fasiszta/xenofób/uszító volt ugyanezért.... Persze ha a holland kormány csinálja pontosan ugyanezt az az européerség csúcsa.... :) De ugyanez volt a kerítéssel is, a "mienk" náci, de a Brennernél levő "kapu szárnyakkal", vagy a Calaisnál levő az rendben van, az európai...

Szóval nem lehet más a politika...

incognito ergo sum 2017.09.17. 11:06:53

@Dorottya Veres RLDD:

Két éve nyáron, amikor Merkel meghirdette a Wilkommenskulturt, az nem a saját személyes döntése volt, hanem a nagy német cégek vezetőivel tanácskozás után alakult ki az a terv, hogy a menekülteket majd dolgoztatni fogják a munkaerőhiánytól senyvedő német cégek, Merkel pedig learatja a segítőkészség és szolidaritás gyümölcseit (lásd híres szelfi egy szír pasival). Ehhez a német cégek komoly pénzügyi erőforrásokat is kínáltak.

Bűn és hiba között van különbség. Sok éve (2003-2004 körül) lehetett, amikor egy svéd miniszterről kiderült, hogy a nyaralóját üzleti ingatlanként építttette és visszaigényelte az áfát. Azonnal lemondott. Ez nem hiba: ez a svédek szemében bűn. A tipikus svéd elég sok adót fizet, és bízik az adókért cserébe szolgáltató államban (tényleg), ezért az adócsalás elfogadhatatlan. Ha a miniszter magyarázkodik, pláne ha a pártja megvédi, a svéd választók tömegei fordulnak el tőle emiatt.

Az átlagmagyar ügyeskedik, nem kér számlát, hazalopja a másolópapírt, "okosba" szerez ... a pozíció kihasználása és az adócsalás nálunk nemzeti sport, ezért nálunk a tolvaj és csaló miniszterek presztízse (szavazóik szemében) nem romlik.

Az, hogy te negatívan ítéled meg az "öncenzúrát" vagy a "PC beszédet" - a kollektív megbélyegzés és a rasszizmus teljesen rendben van, amíg MÁSOKRA vonatkozik, nem ránk. A "magyar ne lopj" a parndorfi bevásáróközpontnál viszont nekünk fájt, hiába igyekeztem "nemmagyar" lenni. Szar volt, na.

A svéd morálnak is van egy csomó, szerintem káros eleme -- pl. a hidegség, atomizálódás, távolságtartás, ami csak a céges bulikon oldódik a finom vörösborok hatására -- de összességében a svéd morál eredménye egy igen hatékony társadalom és gazdaság. Apró ország természeti erőforrások nélkül, mégis kitermeltek magukból vagy egy nagy, multinacionális céget. Ikea, Scania, Volvo, Saab, Bofors, Ericsson, Skanska, Facit, Telia, Electrolux, ABB, Astra(Zeneca), Lindab, Assa-Abloy, Thule és még egy csomó cég a pénzügyi és biztosítási szektorban, ezek mind az adott szektor élvonalában vannak.

A modern gazdaság legértékesebb erőforrása, a termelő tőke legnagyobb része az ember. Ez nem szólam, hanem a világbank által a 2000-es évek elején készített átfogó tanulmány fő megállapítása ("Where is the wealth of nations", Adam Smith negyed évezredes művére rímel a cím, nem véletlenül). Annyira legértékesebb, hogy egy modern gazdaságban nem az ipari létesítmények és az infrastruktúra a legfontosabb, hanem a nyugati értékrend pozitív elemeit megjelenítő népesség, a világbank számításai szerint a nyugati jólét 80%-ban ennek köszönhető és csak 20%-ban a pénztőkének és az ipari infrastruktúrának.

Ezért él jól Svédország, és ezért nem lehet hipp-hopp jóléti államot teremteni a keleti blokk országaiból. És ezért ment teljesen félre Merkelnek és a német multik vezetőinek az a tanácsa, hogy "a menekültekkel pótoljuk a munkaerőt" -- a szír munkaerőnek nem a nyelvtudása hiányzik ahhoz, hogy német munkaerő legyen, hanem az a húsz év, ami a megszületésétől munkába állásáig ott tölt, és a levegővel szívja magába a szorgalmat, szabálykövetést, együttműködést, stb. Még a keletnémetek attitűdje is sokkal inkább a keleti "komcsi" országokra jellemző sumákolás, mószerolás, passzivitás. Hiába perfekt német a százországi vagy brandenburgi ember, a keleti blokkban évtizedek alatt belénevelt attitűd miatt egyszerűen nem tudja átvenni a nyugaton elvárt munkamorált.

Ezt egyébként társadalomtudósok már két évvel ezelőtt kiabálták (Merkelnek is).

A leckét megtanulta Németország, ha sokba is került, de olyan gazdagok (pedig szó szerint nulláról indultak hetven éve) hogy nekik ez azért nem akkora érvágás.

incognito ergo sum 2017.09.17. 11:15:03

@Zsoltbacsi:

"Biztos emlékszel, a magyar kormány mekkora náci/fasiszta/xenofób/uszító volt ugyanezért"

Talán nem véletlen az a visszhang, amit a magyar kormány kapott. A legjobb válaszplakát az volt, hogy "ha magyarország miniszterlenöke vagy, be kell tartanod a törvényeinket" -- és ebben benne van az, hogy miért volt visszataszító a kormányzati plakátkampány. Mert még azt a kampányt is lopásra használták (a kétfarkú kutyapárt csinált néhány ellenkampányt akkoriban, olyasmi számok jöttek ki, hogy fajlagosan tized árban tudtak egy óriásplakátot elhelyezni).

Orbán Viktor láthatóan nem érti, mi az, ami egy erős nyugati ország (az imént írtam Dorottyának) erőssé tesz, ő még mindig a pénz és az összeszerelőüzemek varázsában él, és ezzel párhuzamosan szisztematikusan rombolja a társadalmi tőkét. Választást lehet így nyerni, de csak mint Epirosz királya, (aki legalább belátta ezt, hogy) "még egy ilyen győzelem és nem marad katonám."

2017.09.18. 08:40:45

@incognito ergo sum: "Apró ország természeti erőforrások nélkül,

Muhahahah... na, ennek fuss neki mégegyszer... tízszer akkora ország mint Mo. Azért van vasércük és rezük is elég rendesen, a természeti erőforrásaik is jelentősek (vízenergia) van halászatuk, kikötőik és ehhez kapcsolódó kereskedelem, hajógyártás... a világháborúk alatt semlegesek maradtak, de mindkét félle jó kis üzletelés folyt. Az infrastruktúrájukat nem kellett pár évtizedenként újjáépíteni, ne szabták át az országot a nagyhatalmak, nem telepedett rájuk évtizedekre egy kommunista (szocialista... akárminek nevezzük) ország, meg azért a Habsburgokat se feledjük.. Most éppen az EU magállamai használják olcsó munkaerőforrásként az országot.
A mentalitásról lehet vitatkozgatni, nagybátyám '56-ban lépett le és '58-ban kötött ki Svédországban. Kétévente jár haza, mesélt ő elég sokat a svéd szorgalomról, a németet és osztrákot illetően meg nekem vannak tapasztalataim. Veled ellentétben én nem esek hasra egyiktől sem. A németekkel kapcsolatban nekem mindig a totojázás, a felelősség kerülése, a hárítás, a halogatás jut eszembe és ha van lehetőség, csak egy kicsi is, akkor igyekeznek a szerződéseket úgy értelmezni, hogy a lehető legtöbb hasznot facsarják ki belőle Utólagos módosítgatások, többletmunka, átervezés, de természetesen az eredeti áron... ja és alap, hogy a határidőket pofátlanul csökkentik, követelőznek, erőből tárgyalnak.
Fura, amit A.S. meg a WB tanulmányról írsz... már csak azért, mert múltkor (egy a bérezéshez kapcsolódó vita során) Na, ott meg az volt a fő érv, hogy nehogymár azt gondolja a magyar kuli, hogy olyan bérekre számíthat még azonos termelékenység mellett, mint a nyugati kollégái, amikor a termeléshez szükséges tőkét, gépeket, technológiát és a terméket felvevő piacot is a nyugat biztosítja...
Te is azt várod el az országtól, hogy egy olyan piacra lépve érjen el sikereket, amin az összes potenciális versenytárs 4-5 évtizedes előnnyel van jelen. Nekünk tényleg semmi nyersanyagunk, semmi energiaforrásunk nincs és a teljes könnyűiparunkat lerabolta, szétverte és bekebelezte a nyugati sáskahad. Mivel akarsz versenyezni? Az épkézláb szürkeállományt megveszi kilóra Ny. Európa, meg a fejlett nyugati államok, a földjeinket az osztrákok, hollandok, franciák, írek, németek...

Az átlag magyar valóban ügyeskedik, ám amíg sokuk pustán a megélhetéséért ügyeskedik és nem azért, hogy az éves két hónap szabadságát másik kontinensen tölthesse el, addig azért én annyira nem haragszom rájuk. Ha a magyarok fizetése nem csak a munkaerő újratermelésére (szűken...) lenne elegendő, akkor biztosan nem próbálnának minden lehető módon kis kiegészítéseket eszközölni.

incognito ergo sum 2017.09.18. 09:59:34

@Dorottya Veres RLDD:

"van vasércük és rezük is elég rendesen"

1. A vasérc önmagában nem ér semmit, a hírhedt svédacélhoz munka és tudás is kellett. Jelenleg a svédek évente kb 4 milliárd euróért exportálnak acélt -- és emellett 3 milliárdért importálnak. A nettó 1 milliárd euró a teljes (120 milliárd eurós) svéd export kevesebb mint századrésze.

2. A vízienergiát illetően igazad van, az ország elektromos energia igényének majdnem felét vízerőművek adják (másik felét meg atomerőművek).

3. A lerombolás-újjáépítés jelentőségét annyiban értékelem, hogy itt amelyik ház a belvárosban öregnek látszik, az valószínűleg öreg is, és nem újjáépítették. De Németország földig volt bombázva hetven éve. A háború nem magyarázat arra, hogy miért vagyunk lemaradva.

4. Én sem "esek hasra" a svédektől meg a németektől, de azt látom, hogy az a mentalitás (aminek az emberi kapcsolati rétegeit, a távolságtartást és hidegséget szerintem sosem fogom megszokni) sokkal termelékenyebb, mint az autoriter társadalmakra jellemző beszólás, leugatás, felelős-keresés, hibáztatás, panaszkodás, utasításra várakozás. És mi egy autoriter társadalom vagyunk, európán belül a legpasszívabbak között.

5. "a magyar kuli (ne számítson) olyan bérekre még azonos termelékenység mellett, mint a nyugati kollégái" - Németországban az alkalmazottak a világ egyik legmagasabb bérszínvonalát élvezik, és a német gazdaság ezzel együtt is a világ egyik legversenyképesebb gazdasága, folyamatos exporttöblete miatt ostorozzák őket a versenytársak. Egy üzem termelékenysége sok tényezőből áll össze és ezeknek nagy része az emberi tőke (erről írt a WB tanulmány is). Hiába épített apámék cége vegyiüzemet Algériában, a helybeli melósok hozzáállásával az a gyár többet állt, mint ment (az algériai klón eredetije Magyarországon 90% kihaszáltsággal működött). Munkakultúra, probléamegoldás, felelősségtudat ... más világ az.

6. "Te is azt várod el az országtól, hogy egy olyan piacra lépve érjen el sikereket, amin az összes potenciális versenytárs 4-5 évtizedes előnnyel van jelen." -- nem, nem ezt várom :-) azt várom, hogy a nevelés és az oktatás azokat az erényeket helyezze a középpontba, amitől gazdaságilag hatékonyan tudnak működni a skandináv országok és a német nyelvterület -- és ne azokat, amelyek a természeti kincsekben igen országokat is leamortizálják (Venezuela / Hugo Chavez).

----------

Nem tudom, mi lett volna a megoldás az átmenet hatékony menedzselésére. A rendszerváltást követően valóban lerabolt minket a nyugati sáskahad -- ma úgy látom, hogy nemigen lett volna jobb megoldás. Le voltunk gatyásodva, 90 nyarán és őszén a német kormány átvállalta a magyar államadósság esedékes törlesztéseit, csont veszteséges iparvállalatok, a veszteséges vállalatokat (lényegében behajthatatlan) kényszerhitelekkel kitömött állami tulajdonú kereskedelmi bankok, és minden szinten a kádár-rendszer kettős állama, aminek a felszíni rétegéből demokrácia lett, de alatta maradt a korrupt, uram-bátyám kapcsolati háló világa, modern feudalizmus.

Hajlamos vagyok azt gondolni, hogy a rendszerváltás első 6-8 évének vagyonvesztései még a Kádár-rendszer felszámolásának költségeihez tartoznak. Ami azóta történt, az már a mi vétkünk.

incognito ergo sum 2017.09.18. 10:06:09

@Dorottya Veres RLDD:

"Az épkézláb szürkeállományt megveszi kilóra Ny. Európa,"

Szerintem nem. Az épkézláb szürkeállomány (és hadd soroljam ide a családomat is) szívesebben maradna, mert nem a pénz határozza meg a tudatot. Magyarországon élni azt jelenti, hogy a kultúra a "véremben" van, ha sörözés közben a társaságból valaki irodalmi és közéleti szereplők bonmotjait idézi, bármelyiket be tudom fejezni. A szívem Magyarországhoz húz. Az eszem küldött el, nem a pénz, hanem az autoriter ("illiberális") rendszer, a fenyegetettség- és ellenségteremtés (Emmanuel Goldstein), az, hogy az állam és a politika betolakodik az életembe.

Itt az állam és politika olyan, mint a villany: kifizetem a számlát és élvezem a gyümölcseit. Nem kell reggel meghallgatnom az Energi menedzsmentjét, hogy milyen ellenséges támadásokat kellett hősiesen visszavernie az éjszaka folyamán és hogy fogjunk össze mert Emmanuel Goldstein el akarja emészteni a villamos energiát.

Itt nem felelőst és bűnbakot keresnek, hanem megoldást. És segítenek egymásnak, egészen meglepő mértékben. Még a nyáron Norrmalm-ban sétálva leültem a járdára egy fa tövébe, lehunyt szemmel élveztem az atmoszférát, de nem sokáig, mert valaki leguggolt mellém és megkérdezte, minden rendben van-e és segítsen-e valamiben. Először svédül aztán angolul. El kellett magyaráznom neki, hogy minden rendben :)

2017.09.18. 12:10:26

@incognito ergo sum: Ahogyan olvasgatlak, egyre inkább az az érzés kerít hatalmába, hogy a nyugat szívét-lelkét kitéve értünk próbált minket felemelni magához a fénybe, de nincs esélye, mert mi már csak ilyen sárban dagonyázó bőgatyás parasztok gyülevész hordája vagyunk.
Így nem maradt más megoldás, minden rettenetesen veszteséges céget átvettek, kerül amibe kerül, ha két kabátgomb, akkor hát legyen két kabátgomb, kénytelen kelletlen a hozzájuk kapcsolódó piacokat is eltették, ha még egy kabátgombot is ki kell érte pengetni, hát ezen már ne múljon. Minekutána lényegében nem maradt számottevő munkaadó az országban, semmi akadálya nem volt az összeszerelő gyárak idetelepítésének és nagyduzzogva kifizetni a hazai bérek egyötödét :) Annyira jók hozzánk ezek a zeurópaiak. Azzal is csak a mi javunkat szolgálják, hogy eleinte csak a gazdaságunkba érezték szükségét belepofázni minden szinten, az uborka ívétől a tyúkok boldogságán át a cukorkvótáig és most éppen a porszívók zaját és teljesítményét európaizálják, hogy még szabadabban élhessünk.
Hála a gondoskodásuknak most már a belpolitikában is tanácsokat osuztanak és elvárásokat támasztanak, amiben a végképp vicces az, hogy teszik olyan emberek, akiket soha egyetlen EU-s állampolgár sem választott meg, szemben olyanokkal, akiket teccik avagy sem, kb 2 millió szavazó ruházott fel kormányzati hatalommal, immárom másodjára.
Hogy méginkább megtisztelve érezzük magunkat, újra színrelép az Önjelölt Messiás, Filantróp György, akik pusztán az értünk való aggódástól vezérelve, pénzt, paripát nem kímélve igyekszik a számunkra legmegfelelőbb kormány kiválasztásában segédkezni.

incognito ergo sum 2017.09.18. 12:15:02

@Dorottya Veres RLDD:

Kicsit többet mást bele a mondataimba, mint amit írtam, és egy kicsit még el is görbíted, hogy frappánsabban tudj válaszolni. Ez a magyar közéletben sem erény, de megszokott -- a magánbeszélgetéseket viszont eléggé megmérgezi.

Szerintem jobb úgy beszélgetni, hogy nem próbáljuk utánozni vezető politikusainkat ebben.

2017.09.18. 12:38:09

@incognito ergo sum: Hááát... lehet duzzogni és felhúzott orral elkerülni a konkrét választ... az is egy út.
A naivitásodtól falra lehet mászni. Hol allól beszélsz, hogy a muszlim bevándorlás lényegében nem változtatja/változtatta meg a nyugateurópai mindennapokat, hol arról, hogy a nyugat csak a mi boldogulásunkat tartja szem előtt, amúgy semmi különösebb érdeke nem fűződik a V4 országok EU-ban tartásához, aztán most a másik threaden a cigányság elnyomatása ellen emeled fel az ujjad. Majd, ha valaki próbál statisztikákat, adatokat szembeállítani a véleményeddel, akkor jössz az orosz ügynökökkel...
Én azzal is megelégedtem volna, ha szimplán elmondod, mi is az amiben nem osztod az általam leírtakat.
Őszintén szólva már azt sem tudom követni, hogy te hova is tartozol... hol svéd vagy, hol magyar, hol svédorszában élő de magyarországot megjárt magyar, de olvastam már magyarországon élő svédet, aki éppen hazafelé készülődik.

incognito ergo sum 2017.09.18. 13:03:59

@Dorottya Veres RLDD:

Ha megírod úgy, ahogyan két civil (értsd: NEM úgy mint ahogy két, ellentétes szekértáborban ülő, egymás pozícióit romboló politikus) beszélget, akkor már tudni fogom, mi a kérdés, és válaszolok is rá szívesen :-)

incognito ergo sum 2017.09.18. 13:05:46

@Dorottya Veres RLDD:

Magyarországon születtem és éltem és néhány hónapja szervezem a család kiköltözését -- az iskola miatt valószínűleg jövő júniusban. Most épp Stockholmban vagyok, lakásokat nézek, az itteni magyar közösség tagjaival ismerkedem.

2017.09.18. 13:31:25

@incognito ergo sum: Ez érdekes, mert múltkor úgy beszéltél Svédországról, mint aki évtizedek óta ott és és olyan lazán cáfoltad született svédek véleményét, hogy azt kellett hinnem, őslakos vagy. Azt az érzetet keltetted...

incognito ergo sum 2017.09.18. 13:38:36

@Dorottya Veres RLDD:

Nem, nem élek ott évtizedek óta. 1997-ben jártam először Svédországban és azóta több-kevesebb rendszerességgel évente 2-3-4 alkalommal. Többnyire üzleti úton (svéd partnercéggel vannak közös projektjeink), néha turistaként. Malévval, SASsal, Lufthansaval, az utóbbi időben Norwegiannal.

incognito ergo sum 2017.09.22. 12:58:01

@Dorottya Veres RLDD:

A biztonsághoz... Ágoston László (operaénekes) most járt Berlinben, és ha már ott volt, ellátogattak egy NO GO zónába. Kamerával. Meg lehet nézni.

2017.09.22. 13:59:50

@incognito ergo sum: Most én is linkeljek neked videót, ahol a forgató stábot a riporternővel az élen fényes nappal megkergetik a békés bevándorlók? A youtube kimeríthetetlen forrás no go zone ügyben. Tudom, azok mind-mind orosz ügynökök propaganda anyagai, bezzeg Ágoston művész úr egyszem videója totális cáfolata a több tucatnyi másik anyagnak. Mindenki hazudik, csak az nem akinek te hiszel, ugye?
www.forbes.com/pictures/gklk45if/the-top-ten-most-peacefu/#7d2e74104029
Ez a lista csak 10 helyezéses, de azért elég sok az egybeesés és itt sem szerepel Svédország. Persze a Forbes is Putyin kottájából játszik...
Nem is értem, miért nem költöztél már a barátságos muszlimok és szubszaharai négerek lakta városrészek egyikébe. Hiszen Ágoston operaénekes úr is tudósított a paradicsomi állapotokról...

incognito ergo sum 2017.09.22. 14:23:44

@Dorottya Veres RLDD:

Linkelhetsz :-) de nincs jelentősége: egyszer-egyszer a nyóckerben is lehet pórul járni, mégse hívjuk NO GO zónának. Ágoston László odament pár helybelihez, általános tapasztalatokra kérdezett rá és kapott válaszokat.

Ezek teljesen szubjektív és érzelmileg meghatározott dolgok -- aki szereti azt hinni, hogy a veszély jól meghatározható helyeken koncentrálódik és ezek a helyek MESSZIRE vannak és itt van mellettünk Kádár János, aki megvéd minket a veszélytől: az az ember ebben fog hinni.

Én nem gondolom, hogy egy hatalommániás rövidlátó korrupt miniszterelnök a szájával meg tud védeni minket bármilyen veszélytől. A "kerítés" értéktelenségét az mutatja, hogy amíg százezrével jöttek, addig beengedtük őket, buszra raktuk és elvittük ausztriába, csak erről az embercsempészetről nem beszélt a tévé.

Most sem a kerítés véd meg minket, hiszen a kerítés által nem védett országokban is alig van menekült (bevándorló stb) ahol nincsen kerítés. A németek pár milliárd euróval lefizették a törököket, hogy ne engedjenek többet. EZÉRT aztán nem nagyon jönnek a korábbi balkáni útvonalon. Meg lassan végetér a lövöldözés Szíriában és inkább hazafelé indulnak már, akinek van hova, mert azért a szír kormány eléggé szétlőtte a szunnita településeket.

incognito ergo sum 2017.09.22. 14:24:54

@Dorottya Veres RLDD:

"Nem is értem, miért nem költöztél már a barátságos muszlimok és szubszaharai négerek lakta városrészek egyikébe."

Épp azon vagyok egy ilyen városrészbe költözzek :-) családostól.

2017.09.22. 14:46:00

@incognito ergo sum: "Linkelhetsz :-) de nincs jelentősége:"

:))))))))) Logikus.. találtál egy azaz egy videót, amiben bebizonyítják , hogy hááá' nincsne is olyan, hogy no-go zóna, az csak a fidesz találmánya, hiszen itten Berlinben se nincsen semmi baj már fél órája a bevándorlókkal, ergo sehol a világon, de Svédországban különösen nincsen no go zóna. Punktum. Nem is értem, honnan a kifejezés, meg minek töri magát a sok-sok különféle ország ezernyi doku videósa, hogy bebizonyítsa amit egy operaénekes egy huszárvágással megcáfol. Feleslegesen költi Putyin a pénzt? Hiába a sok statiszta, a sok speciális effekt, a CGI, az éjszakába nyúló forgatások sokasága, amikor egy magyar dalos pacsirta tíz perc alatt helyre teszi a dolgokat...
Szerintem háborúk, meg zavargások sincsenek az arab térségben, a radikális iszlám bölcsőjének számító területeken, az ISIS csak egy amatőr színjátszókör bohóckodása, a franciáknál is csak Orbán erőszakos illiberalizmusa miatt van szükségállapot, az angol terrorkészültség a Keresztesek visszatértére való felkészülés okán került kihirdetésre. Minden nagyon szép, minden nagyon jó, migránsok sem vannak... kvótáról meg ne is essék szó...
Hihetelen krapek vagy... nem kívánom, hogy egyszer a saját bőrödön tapasztald meg a valóságot, de érdemes lenne kihúzni a fejed a homokból.

incognito ergo sum 2017.09.22. 15:08:05

@Dorottya Veres RLDD:

Tökre megértem amit írsz. A svéd riogató "doku" videók a 2013-as autógyújtogatások videóit hasznosítják újra. Hogy milyen szándékkal, azt nem tudom -- de a reakciód azt mutatja, hogy eredményesen. Én meg elég régóta és rendszeresen járok abba a városnegyedbe, ahol a hivatalos svéd statisztikák szerint is 10% alatt van a nem-bevándorló lakosság.

Ennek a szomszédságában van a stockholmi "infopark" (Kista Science City) ahol hi tech cégek százainak vannak az irodái és központjai.

De biztosan nekem van homokban a fejem :-)

(Önző módon örülök annak, hogy sokan beszopják a riogató videókat, mert ha tízezrével jönnének ide a magyar diplomások, eléggé lenyomnák a fizetéseket és a kereslet miatt növekednének a lakbérek.)

Svédországba ugyan csak valamikor januárban utazom legközelebb, de meglátogatok egy másik NO GO zónát néhány hét múlva: a bevándorlók által megszállt és szétvert Dél-Olaszországor. Telefonnal nagyon szar éjszakai képeket tudtam készíteni Stockholmban, most inkább előkeresem a régi Sony videokamerámat és (ha még bírja az akkumulátora) azzal készítek egy összeállítást, milyen is a földközi tengeri migrációs útvonal frontvonala.
süti beállítások módosítása