Svéd(d)élet(t)

Az életünk Svédországban.

2017. november 06.

Mi a fenét kapok én az adóm fejében Svédországtól? - Az offshore-ügy margójára

Egy újabb bejegyzés a férjemtől, Viktortól, az offshore-botrány svéd vonatkozásáról.

A címben szereplő kérdést nem én tettem fel, hanem Leif Östling, a Svenskt Näringsliv (nagy vonalakban ez olyasmi, mint Magyarországon az iparkamara) elnöke. Az illető úr nagy pechjére szerepel a legújabb offshore-adózók (adóelkerülők) legfrissebb kiszivárogtatási botrányában. Ilyesféle listán jelen lenni már önmagában is kellemetlen, legalábbis Svédországban - Magyarországon maximum a "tudtuk, csak nem sejtettük" mondat kíséretében vállat vonva vesszük tudomásul, hogy valaki megint okosba' próbált egy kis pénzt zsebre tenni. Herr Östling azonban a lebukása után ezzel az igazán magyaros ízű kérdéssel próbálta menteni magát: "Vad fan får jag för pengarna?", azaz "Mi a fenét kapok én a pénzemért"?

klipp-thumbnail-explainer-jpg.jpg(A kép forrása : svt.se)

Nem is azért ragadtam azonban billentyűzetet, hogy egy újabb forrás számoljon be az elnök ballépéséről, habár itt a blogon a kommentekben rendszeresen bukkanak fel olyanok, akiknek már önmagában az a tény boldog gyönyörűséget tud okozni, hogy lám-lám, a svédek sem szeretnek annyira adót fizetni. Azonban már korábban is terveztem pár gondolatot írni arról, hogy miért is vannak kibékülve a svédek az adófizetéssel, és ez az esemény most remek apropót adott rá.

Mert a történet igazán érdekes része csak ez után a kérdés után kezdődött. Magyarországon ugyanerre a kérdésre kétféle válasz születne: Egyrészt - az aktuális kurzustól függetlenül - a kormánypárt a kamerák elé tolna valami másodvonalbeli kopóalkatrészt (nem akarok kósázni vagy korózsozni), aki a kamerák helyett a cipője orrát bámulva hebegne valamit a reformokról, meg az alkotmányos költségekről, és hogy hát azért nekünk mégiscsak jobb, mint a dél-szudániaknak. Másrészt a szavazók miközben ezt hallgatnák, végig azon morfondíroznának magukban, hogy mi tagadás, tényleg semmi kézzelfoghatót nem kapunk az adónkért, és akinek van egy kis esze, az persze, hogy nem fizet.

 Itt a svédeknél ez kicsit másként történt: elárasztották az internetet a #VadFanFårJag hashtagek, ahol a "keményen dolgozó kisembertől" a vezető politikusig a legkülönbözőbb státuszú és helyzetű emberek magyarázzák el a kedves adócsalónak, hogy mit is ad neki Svédország a pénzéért cserébe:

 "A világ legjobb országában élhetsz, fizetnek a családalapításért, ingyenes az egyetemi képzés, jár a betegellátás és a nyugdíj."

"Infrastruktúrát és kutatásokat kapsz például, azt a két dolgot, amik lehetővé tették azoknak a vállalatoknak a kiépítését, ami téged gazdaggá tett."

"Elég pofátlan kérdés ez azokkal a tanárokkal, betegápolókkal, rendőrökkel szemben, akik biztosítják az ország működését addig is, amíg te pénzt keresel."

"Hű de okos dolog alacsonyabb adókról papolni, közben meg kimenekíteni a pénzedet ami miatt adót kell emelni, majd megkérdezni, hogy mit kapsz az adódért."

"Egy átlagos Luleå-i srác [ezzel Leif Östling-re utal természetesen] mérnökké, azután sikeres cégvezetővé válhat, na vajon miért?"

"Kérdezi ezt az az ember, aki ingyen szerezhetett két diplomát."

"A kapzsiság sohasem hazudtolja meg magát."

"A nap kérdésére a válasz: Egy tisztességes társadalmat kapsz."

Kiegészíthetném a listát a jó úthálózattal, az általános tisztasággal, azzal hogy a hivatalokban megjelenő állampolgár (akkor is, ha magyar állampolgár) nem a problémát képviseli, hanem az elintézendő feladatot, stb., de azt hiszem, az utolsóként idézett mondat foglalja össze legjobban, hogy mit kap az ember a befizetett adókoronáiért: elsősorban azt a biztonságérzetet, hogy a pénze nem ellopva lesz, hanem arra fordítják majd, ami ezt a rendszert üzemelteti, jobbá és élhetővé teszi.

Végezetül talán érdemes érintőlegesen beszélni róla, hogy mennyit kell adózni ahhoz, hogy ilyen svéd színvonalú állami szolgáltatásokat várhassunk el az adónk fejében. (Az egyszerűbb összehasonlíthatóság kedvéért nem forintosítottam, nem vásárlóerővel kalkuláltam, és nem arányosítottam GDP-hez. A példa ettől még helytálló, szóval kérem a közgazdász beállítottságú olvasókat, ebbe ne kössenek bele, értsék a lényeget.) Tekintsük helyi szinten elfogadható mértékű bruttó fizetésnek Svédországban a 25.000 kr-t, és Magyarországon a 250.000 Ft-ot.

 A svéd (Göteborg-i, 1990-ben született) munkavállaló után a cég teljes költsége 32.855 kr lesz, ebből 19.228 kr-t kap meg nettó fizetésként a bankszámlájára, vagyis az összköltség 41%-át kitevő adót fizetnek meg. A magyar (gyermektelen) munkavállaló után a cég teljes költsége 308.750 Ft lesz, ebből 166.250 kr-t kap meg nettó fizetésként a bankszámlájára, vagyis az összköltség 46%-át kitevő adót fizetnek meg.

 (Forrás: https://www.ekonomifakta.se/Fakta/Skatter/Rakna-pa-dina-skatter/Rakna-ut-din-skatt/ és https://www.hrportal.hu/berkalkulator_2017.html)

Azon most ne is akadjunk fenn, hogy ebben az esetben a magyar adó aránya még magasabb is, mint a svéd. Mondjuk hogy egyforma. A poszt elején már láttuk (és aki járt már itt, az a saját szemével is látta), hogy a svéd adóért mit kapunk. Aki ezt a blogot olvassa, az jó eséllyel azt is tudja, hogy a magyar adó fejében mi jár nekünk.

 Aha! (Jahaa!) A felfoghatatlan milliárdok meg százalékok helyett így kicsit kézzelfoghatóbb, hogy mi az, amit ellopnak tőlünk.

NRebeka 31 komment adózás árak tapasztalatok külföldi munka

A bejegyzés trackback címe:

https://svedelet.blog.hu/api/trackback/id/tr5013196056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

morph on deer 2017.11.06. 18:12:00

Az igazsághoz tartozik az is, hogy most csak a gondolatmenet utolsó mondatát ismerhettük meg, ugyanis eredetileg ez annyiban árnyaltabb, hogy Leif Östling előzőleg arról is beszélt, hogy ő körülbelül 180 millió (svéd korona) adót fizetett be a svéd államnak, míg a külföldön található vagyona után külföldön adózik/adózott, mert ott alacsonyabb az adó.
A riporter kérdésére válaszolva mondta, hogy véleménye szerint ő eleget adózott a svéd államnak. A következő kérdésre, - mely szerint nem gondolja-e, hogy minden után svédországban kéne adóznia - válaszolva hangzott el a fentebb idézett válasz.

Ez azért nem teljesen ugyanaz a hozzáállás, bár tagadhatatlan, hogy az adóelkerülés és az adó “optimalizálás” miatt éves szinten mintegy 43 milliárd SK veszteség éri a svéd államot.

És messzemenően egyetértek, Svédországban látható, hogy mire megy a befizetett adó!
Már említettem, de megint aktuális: legutóbb a szociáldemokraták az adóemelés igéretével nyertek, és azért, mert akkor több jut az oktatásra és az egészségügyre!

Ronda kapitalista gondolkodásmód, mi?

nemecsekerno_007 2017.11.07. 12:27:49

Húha, hát pedig épp az lenne a lényeg, hogy mire elég a 166e Mo.-on és mire elég ott a 19e. Gondolom a svéd gazdaság nem vonszolja magával a felosztó-kiróvó nyugdíjrendszer terhét, ill. kíváncsi lennék, hogy a külföldön dolgozó svédek milyen állami ellátásra jogosultak ha Svédországban évekig nem fizettek adót. Szóval ne csak a gonosz adócsaló milliárdost ekézzük :) Egyébként a külföldön dolgozó magyarok adózása is hasonló kérdéseket vet föl :)

Medgar 2017.11.07. 12:52:47

Demagóg a poszt. A magyar adóért azt kapod ami belefér, sokan és sokszor jóval többet (és most nem a politikusokra gondolok).
A svéd fizetés kb. 1 milla ennek a nettója 665 000 Ft az adóvonzata 570 000 Ft. Egy CT készülék 100 milla itt is ott is. Joggal lehet szídni a kormányt sok dolog miatt, de csodát tenni a jelenlegi viszonyok között senki sem tudna.

Berelhetoreklamfelulet 2017.11.07. 13:21:35

Legjobb ország?
rofl...

Kiszámolva valószínű ez a csúnya adóelkerülő eddig több adót fizetett be egyedül, mint néhány őt szidó egész életében fog...

Szamiz67 2017.11.07. 13:32:34

@Medgar: "A magyar adóért azt kapod ami belefér, " Ja, ezért van 860ezerre duzzasztott állami és önkormányzati alkalmazott, ezért van 23 budapesti kerület, ezért van párhuzamso offline és online közigazgatás, ezért van többszáz államtitkár, ezért kell százmilliárdért a Várba költözni Orbánnak, ezért került 400 milliárdba a magyar foci, ezért került át a költségvetés célzott, járulékként meghatározott befizetéseiből vagy 4-500 milliárd a költségvetés bármire elkölthető kézivezérléssel elkölthető kategóriájába, ezért lett nem álalmi, hanem off-shore bevétel a letelepedési kötvények százmilliárdja, ezért szervezte ki a Kormány Vajna off-shorenak az álalmi Szerencsejáték ZRt. kaszinó bevételeit és adott hozzá adókedvezményt és online bekötés mentességet, ezért szervezte ki a Kormány az állami MVM-től az off.shore MET-net az önkormányzatok földgáz beszerzését, ezért nem a NAV-nál csapódik le, hanem Garancsinál a kötelező online bekötések adatforgalmi felügyelete, stb...
Igen persze, a magyar adóbevételek tisztességesen kerülnek újraelosztásra, pláne ha a kommentelőt is lopott közpénzből fizetik...

chrisred 2017.11.07. 13:52:02

@Medgar: Csak jelzem, Svédországban jóval magasabb az állami alkalmazottak aránya a foglalkoztatottak körében.

Szamiz67 2017.11.07. 13:54:36

@chrisred: Ha már ismered az adatot, akkor megadnád, hogy mennyi az állami/önkormányzati alkalmazottak aránya, esetleg száma? Köszi!

chrisred 2017.11.07. 13:56:45

@Medgar: Csak nem neked akartam jelezni, hanem az előttem szólónak. :)

A tiédhez csak annyit, hogy a CT költsége lehet ugyanannyi, de a CT-t kezelő alkalmazotté messze nem. Aki emellett ugyanúgy megkapja azokat az állami szolgáltatásokat, amik a posztban fel vannak sorolva. És az állam valahogy mégis ki tudja gazdálkodni a miénknél kisebb adóékkel.

chrisred 2017.11.07. 14:02:32

@Szamiz67: Az e-közigazgatás jellemzője, amíg az ügyfelek részéről nem 100% az elektronikus szolgáltatások igénybevételének lehetősége, addig plusz rendszerként működik, tehát nem a papíralapú helyett, hanem mellette működik. Ez a világon mindenütt így van.

Szamiz67 2017.11.07. 14:39:32

@chrisred: A KSH adatokhoz (ha nem kizárólag szöveges időszakijelentésbe van csomagolva)könnyen hozzáférek, erre írtam " Svédországban jóval magasabb az állami alkalmazottak aránya a foglalkoztatottak körében."
Igen. csak nem mindegy az arányok és a két (online, offline) rendszer összehangolása, pár éve elég abszrudnak hatott, hogy az az Állam küldözget egymástól iizikailag is távol lévő hivatalokba tulajadoni lapért, NAV igazolásért, anyakönyvi kivonatért, amely mindezen nyilvántartásokat vezeti és bármely ablakban ott helyben meghatalmazást adhatnék a hozzáféréshez, ahelyett, hogy fizikailag kellene szaladgálni.
A magyar közig rednszer kiváló működésére:
-vezetői engedély, szeméyli ig. lejártára jön a figyelmeztető email az ügyfékapun keresztül, de arról már nem, hogy postázásra került, így alkalmi érdeklődésemre közölték az illetékes okmányirodában, ja bocs már itt van 2 hete....
-Központi Okmányirodában úgy működött az idpont foglalás, hogy online, telefonon előre foglaltak az emnberek időpntot, így elvileg az összes ablaknál ügyfélnek kellett volna ülnie, hiszen nekem pont a teljes foglaltság miatt mondták azt ott helyben, hogy ügyintázni nem tudok, csak foglalni, miközben a lefoglalt időpontokra nem jött el a 70-80%-az ügyfeleknek, így tök üres irodát láttál magad előtt, ahol nem tudsz ügyet intézni...
-A Központi Okményirodába betelefonálva feljaánlották, hogy időpontot foglalnak a helyi, lakhely szerinti okmányirodába, közig,ablakba, de a helyi okmányirodába bemenve semmit sem tudtak a foglallásról, mert mint kiderült a rendszer még nincs összekötve a központi irodával...

A mnagyar közig. sajátosságai közé tartozik, hogy a nem Fideszes Budaörsön volt a régió közig.központja, kormányhivatal és földhivatala, de büntetésből (hogy a helyi lakosok megtanulják a 'rendet') három helyre dobták szét a Budakörnyéki Földhivatalt (Törökbálintra, és 2 érdi épületbe) , továbbá Budakeszire került a kormányhivatal, okmányiroda, emiatt pl. Budakeszin, Érden el kellett költeni egy csomó pénzt és persze a régió lakói utazgathatnak össze-vissza, miközben Budaörs jó helyen volt és megvolt az infrastruktúra.

Szamiz67 2017.11.07. 14:41:50

@Szamiz67: Bocs a sok hibáért , nagyon rosszul látom a blog világos háttere és betű típusa miatt a leírtakat.

élhetetlen 2017.11.07. 14:48:05

@nemecsekerno_007: „Gondolom a svéd gazdaság nem vonszolja magával a felosztó-kiróvó nyugdíjrendszer terhét”. Szép indítás volt a felosztó-kirovó rendszer kivezetésére a magánnyugdíj pénztár. Ki lőtte tökön az egészet, mert kellett neki azonnak a pénz? Ki minősítette adóvá a nyugdíjbefizetést, hogy azonnal el lehessen költeni, és nem számít, hogy majd valamikor ki miből fizet nyugdíjat?

chrisred 2017.11.07. 15:00:09

@Szamiz67: Milyen KSH adatokról van szó? A belinkelt cikkben van egy grafikon az állami alkalmazottak arányáról OECD országokban.

A többiben egyetértünk, a közigazgatásban nem létszámproblémák vannak, rosszul van megszervezve.

élhetetlen 2017.11.07. 15:08:55

@Medgar: „Joggal lehet szídni a kormányt sok dolog miatt, de csodát tenni a jelenlegi viszonyok között senki sem tudna.”. Most mit mondjak, nem csodát kellett volna tenni, de „ Szép indítás volt a felosztó-kirovó rendszer kivezetésére a magányugdíj pénztár. Ki lőtte tökön az egészet, mert kellett neki azonnak a pénz? Ki minősítette adóvá a nyugdíjbefizetést, hogy azonnal el lehessen költeni, és nem számít, hogy majd valamikor ki miből fizet nyugdíjat?”, ezt Nemecseknek írtam. Ki dönti el, hogy az egészségügyi felhő fontosabb, mint az egyszer használatos eszköz a kórházban? Fehérvári úti rendelő, szuper informatika, időpont foglalás, jaj, de jó nekem. Bőrgyógyászat, valami izé a seggemen, már volt, egy hét alatt elmúlt. Újra van, megnézetném. Senki nincs a váróban, majd jön valaki időpontra. Nekem adnának időpontot három hét múlva, addigra megint elmúlik. Övsömör volt, ami azért nem vicc, de rá sem néztek. És erre a rendszerre is mennyit költöttek, és ezt az egészségügyre költötték, senki ne panaszkodjon, legfeljebb dögöljön meg. Nem csodát kéne tenni, csak hozzáértően, felelősen gazdálkodni, és esetleg meghallgatni a seggnyalókon, és az anyagilag érdekelteken túl a szakembereket is. Na, mindegy.

élhetetlen 2017.11.07. 15:14:30

@Berelhetoreklamfelulet: Hát igen, Andy Vajna is többet fizetett be valószínűen, mint én, tehát nem elvárható, hogy a jövedelme után adózzon, tőle elég, hogy ennyit adok bemondásra, mert ez is több, mint Gipsz Jakab adója. Jó gondolatmenet!

Szamiz67 2017.11.07. 15:14:53

@chrisred: Nekem a link tartalam csak prémium szolgáltatásként jön fel, de majd megoldom, köszi!

segar 2017.11.07. 16:03:08

A világ legjobb országában vannak a legelmenekültebb, nyolc gyerekes családok is... A legjobb adórendszerből a legmaximálisabban kettő gyereket kicsászározni képes svédek kiszámítható határidőn belül lesznek kizavarva a legjobb északi erdőkbe. Már aki a legjobban megússza... :|

midnight coder 2017.11.07. 16:10:37

@chrisred: Na ja, csak ha az átlagpolgár idehaza is úgy egy-két millió körül keresne, akkor kb. hasonló adóarány mellett itt is csodákat lehetne teremteni még akkor is, ha az állami alkalmazottak is sokkal többet keresnek. Nálunk az igazi probléma az, hogy Pl. az orvosok nagy része nyugdíj körül van, mert a fiatalabbak mennek nyugatra: ezért a pénzért hülye lenne itt melózni. És nem csak a dokik vannak így. Viszont ebből az adóból amit a polgár befizet elég nehéz magasabb fizukat adni a közszférában. Ha nekikezdenél emelni az adókulcsokat, akkor még több potens munkavállaló menne el, és még kevesebb adó folyna be. És ebben a képletben a politikusok által lenyúlt összeg elég kis tétel.

midnight coder 2017.11.07. 16:11:38

@segar: Ezzel viszont nem lesznek egyedül Nyugat-Európában.

nemecsekerno_007 2017.11.07. 16:32:34

@élhetetlen: "Szép indítás volt a felosztó-kirovó rendszer kivezetésére a magánnyugdíj pénztár...."

Hagyjuk már ezt a MANYUP-ot, egy kísérlet volt ami nem működött, illetve csak hitellel működött volna. Mert ugye a kieső bevételek a hiányt növelik, mert ugye a mostani járulékokból a mostani nyugdíjakat fizetik, pont mint akkor. Álmegoldás, nem volt társadalmi támogatottsága valamint nem változtatott a gazdaság versenyképességét rontó jellegén, gyakorlatilag törvényes keretek közt engedte a járulékfizetés elkerülését. Amíg a jelenlegi rendszert nem tesszük finanszírozhatóbbá (értsd.: családi szinten oldaná meg a többség a szülők, nagyszűlők nyugdíjának fizetését) addig marad a becsületkassza jellegű nyugdíjrendszer. Vannak akik ki tudják húzni magukat a fizetés alól, mások meg nem.

nemecsekerno_007 2017.11.07. 16:48:22

@midnight coder: Én nem is értem, ennyire nem tudnak az emberek számolni. 1 millió bruttóból marad 650 ezer egy svédnek, 308 ezerből 166 ezer marad a magyarnak. A lakhatáson, meg a szolgáltatáson kívül nagyjából olyan árak vannak mint ott. Én nem is értem, hogy miért olyan nehéz ezt felfogni.

Korábban sokszor behívtak az ATV-re egy egészségügyi közgazdás csávót, aztán egyszer amikor Kálmán Olga megkérdezte tőle, hogy miért ilyen az egészségügy, nagyjából azt mondta, olyan amilyet a gazdasági teljesítményünkhöz mérten finanszírozni tudunk. Azóta nem hívták a csávót :)

Alick 2017.11.07. 17:37:09

@nemecsekerno_007: Igen, a MANYUP egy tipikus posztkommunista megoldás volt az állami nyugdíjkassza részleges kisíbolásával a csókos privát pénztárak felé.

Jossarian 2017.11.07. 18:44:52

Nem toletek lopjak el, TI loptok. Azok akik kormanyoznak kepviselnek minden allampolgart. Aki lop. Az hogy mennyit, az mellekes. A teny az, hogy loptok mindannyian. Meg kifogasokat keretestek, hogy miert is teszitek ezt? Ehhez jol ertetek ott a balkanon.

chrisred 2017.11.07. 20:40:44

@midnight coder: Az állami alkalmazottak fizetése csepp a költségvetési tengerben.

élhetetlen 2017.11.07. 21:11:43

@nemecsekerno_007: „Hagyjuk már ezt a MANYUP-ot, egy kísérlet volt ami nem működött, illetve csak hitellel működött volna.”. Egy ideig, de összejöhetett volna egy olyan személyi tőke, ami húsz, harminc év múlva működhetett volna. Most mi fog működni húsz, harminc év múlva? Hogy fizeted a nyugdíjjárulékot, ami már csak adó, és azonnal elkölti a kormány, de majd tartson el a gyereked, ha van, és közben nevelje fel a saját gyerekét is? Zseniális. Ezzel semmi probléma nincs, szerinted. Nem sokra becsülöm a „lényeglátásodat”. „nem volt társadalmi támogatottsága”. Gondolom, ezt abból szűrted le, hogy a kormány zsarolásának köszönhetően nagyon sokan visszaléptek az államiba. (Mert, ugye, az volt a szöveg, hogy ki marad a magánban, az mindegy, hogy tíz, húsz évig az államiba fizetett, onnét nem kap egy fillért sem. Ezt csak az után változtatták meg, miután tömegek mentek vissza az államiba).
„Amíg a jelenlegi rendszert nem tesszük finanszírozhatóbbá (értsd.: családi szinten oldaná meg a többség a szülők, nagyszűlők nyugdíjának fizetését) addig marad a becsületkassza jellegű nyugdíjrendszer. Vannak akik ki tudják húzni magukat a fizetés alól, mások meg nem.”. Ez az elképzelésed pedig megold mindent, egyszer a már leírt okok miatt, másrészt, majd kell majd több ezer bíró, aki eldönti, hogy a gyerek nem tudja, vagy nem akarja eltartani a felmenőit, ez egy teljesen tiszta, működőképes rendszer lesz, senki nem tudja kihúzni magát a fizetés alól. Ja. És mégegyszer, ha megítélik a szülő nyugdíját, de nem marad elég pénz a gyerek tartására, taníttatására, stb.… És te ezt komolyan jó megoldásnak tartod. Ijesztő.

élhetetlen 2017.11.07. 21:35:57

@Alick: „állami nyugdíjkassza részleges kisíbolásával a csókos privát pénztárak felé.”. Tudod, ismerek olyan családot, ahol az egyik fél maradt a magánban, a másik visszalépett az államiba, mert zavaros volt, hogy mi következik. És aki maradt, az évi 8 %-ot nyer, miközben a betéti kamat majdnem 0. Csak azért mert forgatják a pénzt, akár ügyesebben, mint egy magánember, és ugyan megélnek belőle, de jó az ügyfélnek is. Az adóként befizetett járulék hol van tárolva, forgatva, kamatoztatva? Az nincs törvényesen elsíbolva?
Egy kicsit elkalandozva, érdekes, a magán nyugdíjkasszák nagyon károsak voltak, a most tömegesen létrejövő nyugdíjas szövetkezetek viszont nagyon hasznosak. Mivel nem a nyugdíjasok akarnak elmenni, vagy ingázni az ország másik végébe, akár elég lett volna adott önkormányzatnál gyűjteni, és kiírni a kereslet, kínálatot, és minden nyugdíjasnak megadni ugyanazt a kedvezményt. De nem, kell elnök, titkárnő, iroda, számítógép, stb., mert az adminisztráció…. Persze, ezek nem csókos állások, egyszerűen csak szükségesek. Ugye? Nem tudom, érted-e, miről beszélek.
________________________________________

Alick 2017.11.07. 23:09:40

@élhetetlen: Nehéz megmondani, hogy a nyugdíjalap 25 %-a évi 8 %-a plusz a közös 75 %-a mire és meddig lesz elég. Ugyanakkor egy jobb portfólioból azért mérsékelt kockázat mellett többet is ki lehet hozni. A MANYUP nem igazán privát megoldás volt, ahhoz kis elég kis mozgásteret hagyott.
A nyugdíjas szövetkezet a másik gittegylet...

nemecsekerno_007 2017.11.08. 19:10:09

@élhetetlen: Mondj jobbat, amihez nem kell hitel, nem kell adót emelni v. nem száll el a költségvetési hiány.
süti beállítások módosítása